A series of mistakes- 4. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a negyedik fejezetet, ami remélem, hogy fog nektek!
A dizit kicsit alakítottam, de szerintem az előző jobb volt xD
A játékot úgy döntöttem, hogy eltörlöm, mert...
A komikat köszönöm szépen Elenának, R.S.-nek és Törpilla o.O-nak!
Ezt a részt szeretném ajánlani Elenának!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel
 

Az én autómmal mentünk mind a hárman. Rose is csatlakozott hozzánk, és úgy viselkedett velem, mint évekkel ezelőtt. Mintha reggel nem is fenyegetett volna meg. Nicolas Emmettel ment a Cullen villába. Nem szívesen hagyom magára, mert a kisfiam, aki még nagyon fiatal, és egy pár száz akárhány éves vámpírral van együtt. Emmett perverz beszólásai, és a poénjai miatt féltem a legjobban. Abban bízom, hogy van közöttük pár értelmes vámpír, aki nem hagyja, hogy Emmett mindenbe belerángassa, és abba, hogy most is megmutatkozik, hogy Nicolas a korához képest mennyivel érettebb.
-Jaj még estélyit is vennünk kell.- sopánkodott Alice.
-Minek?- kérdeztem döbbenten.
-Azért, mert egy hónap múlva itt az iskolai bál időpontja.- jelentette ki Alice, mintha ezt mindenkinek tudnia kellett volna. Egy hónappal előtte estélyit venni?! Alicet amíg élek, sose fogom megérteni. A gondolkodás módja annyira különbözik az enyémtől. Három üzletet végig néztünk, de nem találtunk semmit. Rengeteg ruhát felpróbáltunk, de egyik se volt az igazi.
-Alice nem lenne egyszerűbb, ha megmondanád miben láttál minket, és melyik üzletben található, megvennénk, és aztán mehetnénk haza?- kérdeztem szenvedve. Hirtelen eszembe jutott, hogy tudok az emberek gondolataiban olvasni, és be is vetettem, de Alice persze látta, hogy mire készülök, és eltakarta előlem a gondolatait.
-Tudod Hilary ez a vásárlás a büntetésed, azért amit tíz éve tettél.- üzente felém gondolatban. Szóval akkor direkt műveli ezt velem Alice. Minden üzletbe azért kellett bemenni, hogy szenvedjek. Megérdemeltem az biztos, de akkor is. Bementünk az első üzletbe, ami legközelebb volt hozzánk, és keresgélni kezdtünk. Egy lila ruhát próbáltam fel először, melynek a derekán egy fehér masni volt. Alice szerint ez nem az a ruha, amit viseltem a látomásában, de azért felpróbáltatta velem. Az nyugtatott csak meg egy kicsit, hogy Rosalie-val is megtette ugyan ezt, sőt még magával is. Ezt a műveletet még vagy ötször megismételtette velem, mire megtaláltuk azt a ruhát, amit a látomásában látott. A bál egy hónap múlva lesz, de már mindent meg kell vennünk, nehogy lekéssünk valamit.- jelentette ki Alice. A cipő keresése sem ment könnyebben, de megpróbáltam hősiesen viselni a büntetést, pedig legszívesebben elfutottam volna akár a világ végére is.
-Ezt próbáld fel! Ez egyszerűen fantasztikus. Biztos ez lesz az igazi.- ugrándozott Alice, mint egy öt éves. Miután felpróbáltam kiderült, hogy ezt látta. Nem hittem volna, hogy ez lesz az, de ha Alice mondja, akkor az úgy van.
-Ez tényleg nagyon szép.- lelkesedett fel Rose. Most nekik kerestünk megfelelő cipőt a ruhához, de az összes olyat megvették, ami tetszett nekik. Nem értem, hogy minek nekik ennyi cipő, de ők tudják.
Két szenvedéssel teli órával később indultunk csak el. Megbeszéltük a lányokkal, hogy először hozzánk megyünk, hogy összeszedjek pár dolgot magunknak, majd hozzájuk vagyis már hozzánk megyünk. Amíg összepakoltam pár fontosabb dolgot, a lányok bejöttek, hogy szétnézzenek. Az emeletre mentem, hogy Nicknek meg magamnak keressek pár darab ruhát, meg a könyveinket, és már mentem is a lányokhoz, akik már körbe is néztek ez alatt az öt perc alatt. Az utunk most már a Cullen villához vezetet. Miután oda értünk, köszöntem Edwardnak egy csókkal, és miután köszöntem a többieknek is, a konyhába mentem, hogy készítsek valami vacsorát Nicolasnak. Spagettit készítettem, mert az a kedvence, meg persze a vér. Ki akartam kérdezni a sulival kapcsolatban, meg úgy összességében mindenről, de nem itt a többiek előtt, mert az nagyon gyanús lenne nekik.
-Finom?- kérdeztem a fiamtól, mosogatás közben.
-Nagyon.- válaszolt tele szájjal. Szigorúan néztem rá, amiből rögtön leesett neki, hogy mi a problémám.
-Hil baby!-kiabált Emmett a nappaliból. Miután megtöröltem a kezem, kisétáltam a nappaliba, hogy megtudjam mi olyan sürgős neki. A kanapén ült, és épp a tévét bámulta szüntelenül, mellette Jasperrel. Edward a zongoránál ült és egy gyönyörű dalt játszott. Odasétáltam hozzá, és néztem ahogy tökéletesen játszik.
-Én hívtalak nem Edy fiú!- háborodott fel Emmett, amiért egy csúnya pillantást kapott.
-Mit akarsz Emmett?- kérdeztem türelmetlenül.
-Úgy hiányzik innen valami.- gondolkodott el. Most komolyan ezért hívott ide?!- Megvan. A popcorn hiányzik.- vigyorgott szüntelenül.
-Emmett te nem szereted a popcornt.- tájékoztattam.
-Nem is, de szeretem nézni. Megtennéd, hogy csinálsz nekem egy adag vajasat?- kérlelt nagy boci szemekkel.
-Igen, de csak akkor, ha meg is eszed.- tájékoztattam, majd a konyhába mentem, hogy elkészítsem amit kívánt Emmett.
-Miért enném meg?-kérdezte már akkor amikor visszaértem egy tál kipattogtatott kukoricával.
-Azért, mert vagy önállóan eszed meg, vagy én fogom egyenként ledugdosni a torkodon.- néztem rá keményen. Majdnem nevető görcsöt kaptam attól az arctól amit vágott, de fegyelmeztem magam, és komolynak mutattam magam. Undorodva felemelt egy darabot a tálból, és a szájához emelte, de az utolsó pillanatban meggondolta még magát.
-Mennyit kell megennem?- kérdezte óvatosan.
-Most tíz darabot.- feleltem, és örvendezni kezdett, hogy az simán meglesz, de nem tartott sokáig az öröme, mert még nem fejeztem be a mondandómat.- És minden egyes beszólásért egy darabot meg kell enned egy héten át.
-Csak azokért a beszólásokért, amit neked szánok?- gondolkodott el.
-Nem. Senkinek nem szólhatsz be egy héten keresztül.- egy sóhajtás után újra a szájához emelte a kukoricát, és szépen lassan bekapta. Óvatosan megrágta, majd lenyelte. Folyamatosan fintorgott, de lenyelte őket. Már csak két darab volt, amikor Rose és Alice jöttek le a lépcsőn.
-Emmett te mit csinálsz?- nézett rá döbbenten Rose élete szerelmére.
-Meg kell ennem tíz kukoricát, és már nyolcat meg is ettem.- húzta ki magát büszkén. Megvártam, amíg megeszi mindet, majd odamentem Edwardhoz, aki még mindig a zongorájánál ült, de most csak figyelte az eseményeket.
-Boszorkány.- suttogta Emmett.
-Hallottam.- fordultam vissza hozzá.- Lássam csak ahogy bekapod azt a kukoricát.- néztem rá szigorúan. Kinyújtotta rám a nyelvét, majd bekapta a kukoricát. Edward mellé ültem, aki jól szórakozott Emmetten. -Eljátszod újra azt a dalt, amit az előbb játszottál?- néztem a szemébe. Rögtön játszani kezdett, és olyan érzésem volt, mintha hallottam volna már felcsendülni ezt a dalt. Az előbb amikor eljátszotta nem figyeltem rá ennyire, de most ahogy figyeltem, mintha lenne valami mondandója. Szomorú hangvételűnek tűnt, de lehet, hogy csak a bűntudatom miatt éreztem ezt. Mikor az utolsó hangok csendültek fel, körbe néztem a szobába, és meglepődve vettem tudomásul, hogy mindenki itt van lent.
-Ez gyönyörű volt.- néztem mélyen a szemébe Edwardnak teljesen meghatódva.
-Neked írtam.- szorosan megöleltem, és egy köszönöm csókot adtam neki.
-Lefekszem aludni.- állt fel Nicolas a kanapéról.
-Jó éjszakát.- álltam fel, és meggondolatlanul magamhoz húztam és megöleltem. Edward döbbenten nézett ránk, majd dühösen elfordította a fejét. Miután Nicolas felment lefeküdni, én is felmentem az Edwarddal közös szobánkba. Edward dühösen rontott be az ajtón, amikor a fürdőbe indultam, hogy lezuhanyozzak.
-Mi volt az odalent?- a düh sugárzott belőle, és fogalmam se volt, hogy mit mondjak. Lehet, hogy most kellene elmondanom neki az igazat?
-Semmi, csak megöleltem.- próbáltam nyugodt lenni, de nem nagyon ment.
-Szerelmes vagy belé?- nézett rám kíváncsian, de mégis dühösen.
-Beléd vagyok szerelmes!- jelentettem ki határozottan.
-Vagyis akkor nem?- úgy éreztem, mintha kezdett volna egy kicsit lenyugodni.
-Persze, hogy nem.
-És Miért nem hallom a gondolatait? Azt már megszoktam, hogy a tiedet nem hallom, de az övéit miért nem hallom?- az előbbi nyugalma egy pillanat alatt elszállt.
-Miattam.- hajtottam le a fejem.
-Tessék?- kérdezte döbbenten.
-Több képességet sikerült kitanulnom az évek során. A gondolatolvasást, a fájdalom illúzióját, és a mentális pajzsot.
-De miért?- nézett rám csalódottan. El kell mondanom az igazat. Nem hazudhatok neki most is.
-Mert Nicolas...-hallgattam el egy pillanatra, hogy átgondoljam, hogy folytassam.
-Igen?- kérdezte türelmetlenül Edward.
-Nicolas a fiad.- lehajtottam a fejem, mert nem mertem a szemébe nézni.


A lila ruha, amit Hilary felpróbált: