Sziasztok!

Sziasztok!
Van aki örül, és van olyan aki nagyon szomorú. Én a szomorúak csoportjába tartozom, de szerintem nagyon sok mindenki. A szomorúság oka természetesen a SULI!:S
A koránkelések, a sok lecke, unalmas órák, csökkentett netezési lehetőség /a legjobban ez visel meg xd/, a szörnyű tanárok /sajnos az én sulimban a legtöbb tanár ebbe a kategóriába tartozik :S/, de aminek örülök az az, hogy találkozhatok a régen látott osztálytársaimmal. Végre van valami jó oldala is a sulinak! :D
Lehet, hogy egy kicsit sokat dumáltam, és unalmasat is. Bocsi e miatt mindenkitől!
A lényeg az, hogy folytatni fogom, de nem tudom mikor. Az biztos, hogy nem hagyom abba, mert ez az egész egy része lett az életemnek, aminek nagyon is örülök. Ebbe a feljegyzésbe most egy kicsit írtam magamról, de annyit biztos mint minden fejezetemben. Mert Hilary=Chanel. Vagyis Hilary természete olyan mint nekem. Hilary röviden én lennék. Tudom, hogy fényképnek mást raktam be, de... Na mindegy!
Na itt most már abba is hagyom a sok dumát!xd
Hamarosan jelentkezem!;)
Puszy Chanel

XXX. rész

Sziasztok!

Itt is van a harmincadik fejezet!

Remélem tetszeni fog nektek!

Köszönöm R.S., hogy felraktad az előző részeket!

Ezt a fejezetet neked küldeném!

Jó olvasást mindnekinek!

Puszy Chanel

-Na végre itt vagy!- méltatlankodott Alice.
-Mit szeretnél?- tértem a lényegre.
-Meg szeretnélek kérni, hogy segíts nekem.- nézett rám könyörgő szemekkel.
-Miben?- kicsit megkönnyebbültem, hogy nem történt semmi rossz dolog.
-Edwardnak szeretnék venni egy ajándékot, de csak a te fejedben nem tud olvasni.
-Mire föl szeretnél venni neki ajándékot?- lepődtem meg.
-Csak meg szeretném lepni valamivel.
-Persze, hogy segítek. Van valami konkrét elképzelésed?
-Természetesen van.-mosolygott Alice.- Egy zongorát szeretnék venni neki.
-És mikor?
-Majd valamelyik nap, de addig is óvatosan akkor a gondolatokkal, amikor gyakoroltok. És köszönöm.- ölelt meg.
-Nincs mit.- elindultunk a következő órára, ami matematika volt. Amikor beléptem a terembe Edward már bent ült, de egy csaj ült mellette, és dumált neki.
-És van barátnőd?- kérdezte a csajszi. Odamentem hozzájuk, majd megkocogtattam a vállát a csajnak, aki undorral nézett fel rám. Nem tudom, mit gondolhatott, de szerelmem keze az asztalon ökölbe szorult.
-Nem látod, hogy beszélgetünk?
-Már ne haragudj, de a helyemen ülsz.- mondtam nyugodt hangon.
-Már ne haragudj, de miért lenne a te helyed? Van egy a terem végében. Ott van a te helyed.
-Először is Ő az én barátom. Másodszor, neked lenne ott a helyed, hogy senki se lássa a letört körmödet, és a zsíros hajadat. De tudod mit? Majd akkor én keresek neked másik helyet, ha magadtól nem találsz!- néztem rá cseppet sem kedvesen. Már éppen fel akartam rángatni a székből, amikor felemelte a lapos hátsóját a székemről a kis csaj. Morgolódva hátra sétált az egyetlen egy üres helyre, én pedig leültem Edward mellé cseppet sem nyugodtan.
-Köszönöm.- ölelt volna meg, de leráztam a kezeit magamról.- Mi a baj cica?- nézett rám értetlenül Edward.
-Semmi.- válaszoltam elfordulva tőle, miközben egy ceruzát szorongattam, ami szépen lassan megadta magát, és apró darabokra hullott.
-Aha. Látom.
Az óra hátra levő részében hozzá se szóltunk a másikhoz. Nem tudom miért, de úgy felhúztam magam azon a csajon. Edward nem úgy tűnt, mint akit nagyon zavarná, hogy éppen próbálták felszedni. Az óra végét jelző csengőt vártam már a legjobban. Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem Edwardtól. De még nem most, majd később, ha lehiggadtam. Előtte viszont még jól kidühöngöm magam. Mikor megszólalt a csengő, én voltam az első, aki elhagyta a termet. Edward persze utánam jött, és próbálta kiszedni belőlem, hogy mi a bajom, de nem sikerült neki. A többiek az udvaron voltak, így odamentem hozzájuk, mert nem rájuk voltam mérges, hanem az idióta testvérükre. Egyből látták, hogy valami nem stimmel.
-Mi történt?- kérdezte Rose.
-Nem áll velem szóba.- mondta Edward csalódottan.
-Valamivel nagyon felhúztad.- állapította meg Jasper.- Ilyen mérgesnek még senkit nem láttam, és éreztem.- torzult el az arca.
-Bocs. Inkább megyek.- kértem tőle bocsánatot, majd inkább a motorom felé vettem az irányt. Az is megfordult a fejemben, hogy apró darabokra töröm szét, de túlságosan is a szívemhez nőtt. Felpattantam rá a lehető legkecsesebben, miután a táskámat beraktam az ülés alá. A bukósisakkal nem törődtem, hisz nem tud nekem ártani semmi. Előbb teszek kárt én valamiben. Felbőgettem a motort- mire mindenki rám kapta a tekintetét- majd a lehető leggyorsabban elindultam, és meg sem álltam addig, amíg ki nem fogyott a tank. Még időben észrevettem, és meg tudtam állni egy benzinkútnál. A tankolás után még mindig nem voltam valami nyugodt. Hirtelen ötlettől vezérelve a Denali család felé indultam. Egész jóba lettem mindenkivel, főleg Kate-tel. Amikor odaértem mindenki otthon volt. Carmen és Elezar a nappaliban ültek, Irina és Kate pedig fent voltak a szobájukban.
-Hilary drágám! Mi járatban?- kérdezte Carmen miután megölelt.
-Kate itthon van?
-Fent a szobájában. Nyugodtan menj fel hozzá.
-Köszönöm.- felmentem az első emeletre, ott is a legutolsó szoba felé vettem az irányt. Bekopogtam, majd mikor Kate megengedte, hogy befáradjak a szobájába, bementem.
-Szia Hilary!- ugrott a nyakamba Kate.
-Szia!
-Miért jöttél? Ne érts félre, tudod, hogy neked mindig örülök, csak úgy tudtam, hogy mától iskolába fogtok járni.
-Iskolába is járunk, csak eljöttem.- vontam meg a vállam, miközben leültem mellé a kanapéra. Elmeséltem Kate-nek mindent, de rájöttem, hogy mindent én reagáltam túl. Gyorsan elköszöntem Katetől, és hazafelé vettem az irányt. Fel sem tűnt, hogy milyen sokáig voltam itt, pedig már elmúlt este tíz is. Gyorsan hazaértem. Begurultam a motorommal a garázsba, majd beléptem a nappaliba. Mindenki lent ült, és az érkezésemre felkapták a fejüket. Mindenki arcán egy megkönnyebbült mosoly jelent meg, kivéve Alice látszott egy kicsit szomorúnak. Edward is lent ült. Beszélni akartam vele, de nem mindenki előtt. Gondolatban üzentem neki, hogy menjünk fel, mert beszélni szeretnék vele. Egyáltalán nem könnyebbült meg, sőt még szomorúbb lett. A többiektől később kérek bocsánatot. Először Edwarddal szeretném tisztázni a dolgokat. Leültünk egymás mellé a kanapéra, s néhány percig csendben, vártuk, hogy valamelyikünk indítson. Nem tudtam, hogy mit mondjak.
-Mielőtt szakítunk, kérlek mondd el, hogy miért rohantál el ma?- a szám is tátva maradt. Most szakítani akar velem?!
-Te...most szakítani...akarsz?- kérdeztem kicsit akadozva. Felálltam a kanapéról, s fel-alá kezdtem járkálni a szobába.
-Én nem. Te akarsz velem.- én? Én nem akarok vele szakítani. Éppen, hogy bocsánatot akarok kérni tőle.
-Én nem akarok! Nagyon szeretlek, és bocsánatot akartam kérni, amiért olyan hülyén viselkedtem.- átszelte a kettőnk közötti távolságot, s a karjaiba zárt.
-Azt hittem, hogy szakítani akarsz velem!- ölelt meg szorosan.
-Bocsáss meg!- néztem a szemébe könyörgően.
-Nincs miért bocsánatot kérned.- végig simított az arcomon, majd csodálkozva nézte a kezét. Ránéztem a kezére, s valami folyadék szerűség volt rajta. Ha nem lennék vámpír, és nem lenne képtelenség azt mondanám, hogy könnyeztem.
-Az mi?- kérdeztem Edwardtól.
-Úgy néz ki, hogy könnyezel.- adott választ a kérdésemre úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
-De az lehetetlen.
-Nem. Elezar azt mondta, hogy minden képességet át tudsz venni. De azt nem mondta, hogy csak vámpírokét.- még egy kicsit egymás karjaiban álltunk a szoba közepén, majd lementünk a többiekhez. Bocsánatot kértem mindenkitől, és szerencsére senki se haragudott rám. Inkább csak aggódtak.
-Felmegyek lezuhanyzok.- mondtam Edwardnak.
-Edy fiú nem tart veled?- kérdezte pimaszul Emmett.- Segítene megmosni a hátad.- vigyorgott kajánul.
-Hogy neked milyen jó ötleteid vannak Emmett. Milyen jó hogy mondtad. Köszönöm Emmett.- mosolyogtam rá, Emmettnek a vigyor szüntelenül az arcán volt, a többiek pedig próbálták visszafogni a nevetésüket. Több kevesebb sikerrel. Megfogtam Edward kezét, és az emelet felé kezdtem húzni.

Nem sok kedvem volt menni iskolába, de azt mondták, hogy muszáj. Felöltöztünk Edwarddal, majd mentünk is le a többiekhez, akik már indulásra készen álltak a garázsban. A motorozáshoz nem volt hangulatom, így autóval mentünk, Edward Volvojával.
-Vezethetek?- kérdeztem boci szemekkel.
-Igen, de csak óvatosan! Vigyázz az én szemem fényére!- simított végig az autóján szerelmem.
-Szóval ő a te szemed fénye. Én ki vagyok neked?- kérdeztem csípőre tett kézzel, és felvont szemöldökkel.
-Ez egyszerű. Te vagy nekem a lét, a tudat, az élet, a mindenség.
-Hogy ez milyen nyálas!- fintorgott Emmett.- Mindjárt hányok!
-Fogd már be!- adott neki egy nyaklevest Rosalie. Az arcomon éreztem, ahogy pár könnycsepp legördül, majd halk puffanással földet érnek. Közelebb léptem Edwardhoz, majd szorosan magamhoz öleltem, miután megcsókoltam. Ebbe a csókba minden érzésemet belesűrítettem. A szerelmet, a vágyat, a féltést, a mindenséget.
-Nem szívesen szakítom meg ezt a pillanatot, de iskolába kell mennünk.- mondta Alice. Elengedtem Edwardot, majd indultunk volna, ha a többiek is megmozdultak volna, de csak engem bámultak mindannyian.

29.rész

Megint jelentkezem :) Felraktam a 29.rész. Jó olvasást!

Pxy:R.S.

 Gyorsan felvettem egy új felsőt, és egy gyors csók után Edwarddal kézen fogva sétáltunk le a lépcsőn. A többiek a nappaliban ültek még mindig, kivéve Emmettet.

-Remélem végre valaki ellátja az én drága férjecském baját.- vigyorgott Rosalie.

-Ugye nem lesz semmi baj?- kérdezte aggódva Edward Alicetől.

-Maximum annyi, hogy egy kicsit visszavesz az arcából a bátyus.- mondta Jasper.

-Az egyszerűen képtelenség.- törtem le Jaspert.

-Nem lesz semmi baj.- nyugtatta meg Alice Edwardot.

-Muszáj ezt csinálni gyerekek?- aggodalmaskodott Esme.

-Sajnálom Esme, de már elegem van a nagyképű bátyámból!- elindultam a többiekkel a nyomomban a bátyuskám megalázására, a többiekkel a nyomomban. Emmett már kint várt a hház előtt.

-Azt hittem meggondoltad magad.- vigyorgott szüntelenül a nagy melák.

-Nincs akkora szerencséd.- vigyorogtam most már én is.

-Gyere.- hívtam magamhoz. Mint egy puskagolyó úgy száguldott felém, majd próbálta rám vetni magát, de egy ügyes mozdulattal elhajoltam előle. Mint egy dühös bika úgy vágtatott felém, hogy leterítsen, de nem sikerült neki, mert egy gyors mozdulattal felugrottam egy fára. Tehetetlenül forgolódott körbe, mert sehol se talált. Mikor éppen a fa alá állt, amin voltam, a nyakába ugrottam. Ijedtében ugrott egyet, majd megpróbált a földre teríteni, de ismét gyorsabb voltam, és leugrottam róla a háta mögé, s az egyik lábammal kirúgtam a lábait. Gyorsan felugrott, majd az egyik fának hajított. A többiek ijedten kapták a kezüket a szájuk elé, de a fán kívül, aminek nekilökött senkinek nem lett semmi baja. Szegény fa kettétört a lökés következtében. Mosolyogva léptem ki a porfelhő elé, és rontottam neki Emmettnek, aki háttal állt nekem. Mielőtt odaértem volna, megfordult, s épp ki tudott térni előlem, de mikor nekirontottam másodjára, már nem volt ilyen szerencsés, mert nekilöktem egy fának, vagyis inkább kettőnek, amiket mind ki is döntött, és amikor fel próbált kelni, vissza lenyomtam a földre.

-Nyertem.- vigyorogtam rá harminckét fogas mosolyommal. A többiek a verandán tapsoltak, és mosolyogtak rám.

-De..de...de.- dadogott Emmett bácsi.

-Majd máskor.- mosolyogtam rá, majd visszamentem szerelmemhez, aki egy csókkal gratulált.

-Van egy nyereményed.- mosolygott Edward.

-Miért?- néztem rá csodálkozva.

-Amiért megleckéztetted Emmettet.

-Ugyan. Az semmiség volt.- legyintettem egyet.

-Gyere.- fogta meg a kezem, majd elkezdett húzni a garázs felé.

-Edward nem szeretném, ha rám költenéd a pénzed!- makacsoltam meg magam.

-Kire költeném, ha nem rád??- vonta fel a szemöldökét, majd tovább vezetett a garázsba. Valami le volt takarva egy ponyvával.

-Nézd meg.- odasétáltam hozzá, és lerántottam a ponyvát az ajándékról, ami nem más volt, mint a motor az áruházból.

-Edward.- sóhajtottam egyet.- Nem fogadhatom el.- néztem rá szomorúan.

-Elő karácsonyi ajándék.

-De még csak augusztus vége van.

-Kérlek fogadd el. NAgyon szomorú lennék, ha nem fogadod el.

-Jól van, de mást ne vegyél nekem.

-Azt nem tudom megígérni.- nézett rám angyali arccal.

-Köszönöm.- öleltem meg.

A napok hihetetlenül gyorsan teltek, s már csak arra figyeltem fel, hogy pár óra múlva iskolába kell mennem, amit nem nagy örömmel teszek. A motoromat nagyon szeretem, és imádok száguldozni vele. Edward is vett magának egyet, hogy ne egyedül motorozzak. Az elmúlt három hétben sikerült megtanulnom azt, hogy hogyan mutassam meg a gondolataimat Edward előtt, és most éppen Edward képességét tanulom.

<i>-Izgulsz?</i>- kérdezte Edward gondolatban, a szobánkban egymás karjaiban fekve.

-Nem. Vagyis egy kicsit.- válaszoltam, de hangosan, mert egyszerre a kettőt, hogy megmutassam, és olvassam is a gondolatokat még nem ment.-Te?

<i>-Nem. Már annyiszor váltottam iskolát, hogy megszoktam.</i>

<i>-Bejöhetek?</i>- kérdezte Alice.

-Persze.- válaszoltunk egyszerre Edwarddal, s már nyílt is az ajtó, és az energia bomba testvérem már bent is volt a gardróbunkban.

-Alice. Keresel valamit?- kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Igen. Neked valami csini rucit.

-Oké, csak ne szoknya legyen.

-Rendben.- válaszolt rám se nézve, tovább kutatva a ruháim között.- Meg is van.- lépett ki a gardróbból egy fekete nadrággal, egy So What! feliratú felsővel, egy fekete tűsarkú cipővel, és a fekete bőr dszekimmel a kezében. Lerakta a fotelba, majd visszasétált ismét a ruhák közé. Edward-nak keresett valamilyen ruhát, amit gyorsan meg is talált. Egy fekete farmer nadrággal, és egy szürke, arany mintás pólóval tért vissza.

-Ezeket vegyétek fel!- adta ki a parancsot Alice, majd mielőtt még kiment volna, elkezdett keresgélni pár ékszert is. Egy rombusz alakú fülbevalót, és egy három soros fekete-fehér-arany nyakláncot rakott a ruhák mellé.- Öltözzetek, mert elkésünk!- pattogott Alice.

-Értettük főnökasszony.- gúnyolódott Edward. Mielőtt még Alice kiment volna kinyújtotta Edwardra a nyelvét. Felkeltem Edward öléből, és a fürdőbe indultam a ruhákkal, amiket Alice kikészített. Rendbe szedtem magam, majd átadtam szerelmemnek a fürdőt, aki kicsit csalódott volt, hogy nem csatlakozhatott hozzám. Mikor ő is kész lett, a táskámat a vállamra raktam, majd kézen fogva lesétáltunk a többiekhez, akik már az ajtóban vártak ránk.

-Indulhatunk?- kérdezte Alice vigyorogva.

-Jah.- sóhajtott Jasper és Emmett. A garázsba mentünk mindannyian, miután elköszöntünk Esmetől és Carlisletól, akik sok sikert kívántak az első naphoz. Emmett és Rosalie a piros BMW-vel, Alice és Jasper a sárga Porschéval mennek, mi pedig Edwarddal motorral. Még sose próbáltam tűsarkúban, de most kipróbálom. Beraktam a táskám az ülés alá a bukósisakom pedig felvettem, mert nem szeretném, ha a hajam összegubancolódna. Miután mindenki elkészült kigurultunk egymás után a garázsból. Elől mentek Alice-ék, utána Rosalie-ék, majd mi Edward-dal egymás mellett. Az út az iskoláig húsz perc volt csak. Már rengetegen voltak az iskola parkolójában, és az érkezésünkre mindenki felfigyelt. Egymás mellé parkoltunk le, de mielőtt levettem volna&nbsp; a sisakom, megpróbáltam a gondolatokban olvasni.

<i>-Milyen szép motorok!</i>- ámuldozott az egyik srác.

<i>-Milyen helyes srác a motoros!- </i>gondolta egy csaj, aki már nem sokáig fog gondolkodni, ha még egyszer ilyeneket gondol. Felvettem a legbájosabb mosolyom, majd levettem a bukósisakot.

<i>-Ez egy csaj, és nem is akármilyen!</i>- csodálkozott egy fiú.

<i>-Wow.-</i> a legtöbb gondolat csak ennyi volt, amin egy jót mosolyogtam. Leszálltam a motorról, a bukósisakot lecseréltem a táskámra, majd odasétáltam Edward mellé, majd megcsókoltam. Megpróbáltam ismét olvasni a gondolatokban, de most nem ment.

-Jó lenne, ha elszakadnátok egymástól és mennénk az órarendekért.- méltatlankodott Alice. Megfogtam Edward kezét, majd a titkárság felé vettük az irányt. Mindenki minket bámult, de nem érdekelt. Sőt. Inkább jól esett. A titkárságon felvettük az órarendünket, majd megkerestük az első óránk helyszínét. Első osztályba kezdtük, hogy minél tovább lehessünk itt. Edward-dal közös lesz az összes óránk, amit egyáltalán nem bánok. Beültünk a terembe, ahol az első óránk lesz, fizika. Sose szerettem a fizikát, és ez most se változott meg, attól, hogy átváltoztam. Megpróbáltam a gondolatokban olvasni, és most sikerült is. Volt egy lány, aki a körmével volt elfoglalva, hogy milyen szép lenne, ha... Ezen majdnem elröhögtem magam, de nem csak én, hanem Edward is. A gondolatok között Alice-t is hallottam, hogy óra után találkozzunk, de csak kettesben. Gyorsan eltett a fizika óra, és egy gyors csók után mentem, hogy megkeressem Alice-t, hogy mi olyan fontos dolog. Kicsit félek, hogy mi történt. Lehet, hogy egy látomása volt?

Edward mocija:

Hilary ruhája:Edward pólója:

28.rész

Most,mint azt már írta Chanel is én jelentkezek,és írjatok komiban,vagy a chatbe,hogy mikorra óhajtjátok a 29. rész. Mert megkaptam ;) Jó olvasást,és lepjétek meg Chanelt pár komival ;)

Pxy:R.S.

 -Hilary képessége a világ összes képessége.- ezt most nem értem. A világ összes képessége?!
-Elnézést Elezar, de én ezt most nem értem.
-Nyugi hugi! Én sem értem.- fintorgott Emmett.
-Akkor elmagyaráznám, hogy mindenki megértse. Hilary bárkinek át tudja venni a képességét, vagy éppen blokkolni tudja őket az akaratával. E miatt tud úgy ellenállni a vérnek is.
-És hogy tudja átvenni más képességét?- kérdezte Rosalie.
-Az akaraterejével. Ha nagyon erősen koncentrálna, és azt szeretné, hogy Edward tudjon olvasni  a gondolataiban, akkor látná a gondolatait, persze csak addig ameddig szeretné.-Edwardra néztem, akinek a hír hallatán felcsillant a szeme. Megszorítottam a kezét, és egy aprót bólintottam, hogy megpróbálom felfedni a gondolataimat előtte. Nem biztos, hogy sikerülni fog, de ha Edward szeretné tudni, hogy milyen hülyeségek járnak a fejemben, és ettől boldog lesz, akkor annyit gyakorolok, amíg sikerülni nem fog. Becsuktam a szemem, az elmém kiürítettem, és csak egy valamire gondoltam. Egyetlen egy szóra, mellyel érzéseim töredékét tudom kifejezni iránta. Szeretlek! Csak ez az egyetlen szó volt megtalálható az elmémben. Erősen koncentráltam, de úgy tűnik nem eléggé.
-Sajnálom, de nem megy még.-néztem bűnbánóan Edwardra.
-Semmi baj. Majd próbálkozunk. Időnk, mint a tenger.- mosolygott rám azzal a csibészes féloldalas mosollyal, amit annyira imádok.
-Időbe telik, amíg megtanulod a képességeket.- mosolygott rám bátorítóan Elezar.
Még beszélgettünk pár óra hosszát, amíg fel nem kelt a nap. A hazafele távot ismét futva tettük meg.
-Mit csinálunk ma?- kérdezte Rosalie.
-Nekem vannak ötleteim.- vigyorgott kajánul Emmett.
-Ma mindenki vásárolni megy.- adta ki a parancsot Alice.
-Ohh.- sóhajtottak egyszerre a fiúk.
-Alice drágám mi nem tudunk menni Esmevel.- mondta Carlisle.

Pár órával később már az üzleteket jártuk. Emberként biztos nem bírtam volna ennyi boltot végig járni, de most vámpírként nagyon jó volt. Már értem, hogy miért szeretik ennyire a csajok a vásárlást. Olyan jó érzés volt, hogy nem érzek semmi késztetést az embervérre. Persze még így is figyeltek rám a fiúk, de nem zavart. Az egyik boltból mikor jöttünk ki megláttam egy csodálatos motort kirakva. A motor felé vettem az irányt, ami egy vörös Suzuki GSX 650 Fa K9 volt. Nagyon szeretem a motorokat, annak ellenére, hogy nem valami sokat értek hozzájuk.
-Ez egyszerűen gyönyörű.- ámuldoztam.
-Van ízlése a csajnak.- mondta Emmett.
-Szeretnéd?- ölelt át hátulról Edward.
-Igen, de nekem nincs egy vasam se, és ez nagyon drága.- mutattam az árára.
-Nekem van pénzem, és nem is olyan drága. Hol lehet megvenni?- nézett körül szerelmem.
-Nem szeretném, ha te fizetnéd! Ha nincs rá pénzem, akkor nincs. Majd keresek valami munkát.
-Jah persze. Három hét múlva irány az iskola. Mindjárt vége a nyárnak.
-Ezt most ugye nem mondod komolyan?- fordultam felé határozottan, de elég nehéz volt levennem a szemem erről a csodáról.
-Hála a képességednek, és de komolyan mondom.- ilyen nincs. Minek kell iskolába járnom? Van időm bőven még kijárni majd az iskolát.
-Ez nem igaz.- dühöngve tovább mentem. Igazából nem tudom, miért akadtam ki ennyire. Hallottam, hogy a többiek, vagyis csak Emmett utánam fut, de persze csak emberi tempóban.
-Várj meg Hil baby!
-miért?
-Egyedül tudod, hogy nem engedhetlek el.
-Tudom.-sóhajtottam.
-Miért húztad így fel magad?
-Igazából. Fogalmam sincs.- rántottam meg a vállamat.- Azt hiszem, hogy az idegesít, hogy az a csoda odabent- mutattam hátra a plázára- sose lehet az enyém.
-Miért ne lehetne a tiéd?- kérdezte mosolyogva.
-Bocsánatot kell kérnem a többiektől a viselkedésem miatt.
-Nem viselkedtél hülyén.- ölelt át.
-Edwardon töltöttem ki a dühömet, pedig csak jót akar.
-Szerintem könnyen ki tudod engesztelni Edy-fiút.- kacsintott rám a szokásos kaján vigyor kíséretében.
-Olyan perverz vagy!- löktem oldalba.
-De azért szeretsz ugye?
-Hát persze.- öleltem meg.
-Én is téged húgi!
-Menjünk haza!

Mikor hazaértünk a többiek már otthon voltak. Mindannyian lent voltak a nappaliban, s amikor beléptünk minden szem ránk szegődött.
-Bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől, amiért olyan hülyén viselkedtem.- hajtottam le a fejem.
-Nem is viselkedtél hülyén.- próbált vigasztalni Alice.
-Dehogynem. Főleg Edwarddal. Rajta töltöttem ki a dühömet. Sajnálom.- néztem rá.
-Ugyan. Hisz ez volt idáig az első kiborulásod.- hirtelen előttem termett, s simogatta meg az arcom, majd egy csókért hajolt le, amit meg is kapott.
-Mondtam. vigyorgott Emmett, mint egy tejbe tök.
-Mit?- kérdezték a többiek értetlenül.
-Ezt.- megfogtam Edward kezét, majd magam után húztam fel az emeletre. Mielőtt még felértünk volna, visszanéztem Emmetre vigyorogva, akinek tátva maradt a szája. Az ajtón amint beléptünk, letámadtam Edwardot, aki egyáltalán nem ellenkezett.
-Szeretlek.- mondtam két csók között.
-Én is. Nagyon. Mindennél jobban.
Miközben tovább faltuk egymást, az ingét kezdtem el gombolgatni, de amikor nem nagyon haladtam, egyszerűen letéptem róla az inget, ami több darabban ért földet. Az én felsőm is hasonló képen végezte, de cseppet sem bántam. Elhátráltunk a kanapéig, majd szépen lassan lefektetett rá. Csókokkal borította be a testemet. Egy gyors mozdulattal helyet cseréltünk, így én voltam felül. A nyakától egészen az alhasáig én is  ugyan úgy puszikkal borítottam be izmos testét, amikor valaki kopogott, és kivágódott az ajtó. Természetesen nem más, mint Emmett rontott be. Nem lehetett félre érteni az előbbi tevékenységünket, mikor felső nélkül, éppen egymáson fekszünk.
-Bocsi. Megzavartam valamit?- kérdezte ártatlanul.
-Á. De hogy is. Éppen sakkoztunk.- gúnyolódott Edward. Ezért még kapni fog Emmett.
-Öt perc múlva a ház előtt!- adtam ki a parancsot Emmettnek, aki rögtön vette a lapot.
-Erre vártam már mióta!- ujjongott nagy melák bátyám.

 

Motor az árúházból:

(nekem nagyon tetszik :D )

Sziasztok!

Holnap után vagyis szerdán végre eljön az az idő, hogy elmegyek nyaralni. Vérge!!:D
Így fogalmam sincs meddig, de nem leszek itthon, így nem tudok új részt felrakni!:S
De! Most jön a de! Van nekem egy nagyon aranyos barátosném, -aki nem mellesleg a bétám is-, lesz olyan aranyos, hogy felrakja nektek a következő pár részt!
Köszönöm szépen R.S! Tudod, hogy nagyon szeretlek!(L)
Szeretlek titeket!
Puszy Chanel

Ajánlás!

Sziasztok!
Ajánlani szeretnék nektek két blogot!
Nekem nagyon tetszenek, és remélem nektek is tetszeni fog!
Mind a két blogot Klau írja, és mind a kettő Robert Pattinsonnal foglalkozik :
Robert Pattinson Dreams
Robert Pattinson Hero
Remélem minél több rendszeres olvasód lesz Klau!;)
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel

XXVII. rész

zSziasztok!
Íme a huszonhetedik fejezet! El sem hiszem, hogy már ennyinél tartok!:D
Ehhez a fejezethez nincs semmi hozzáfűzni valóm.
Remélem tetszeni fog nektek!
Jó olvasást!
Puszy Chanel



A házat Alice és persze Emmett úgy rendezték be, ahogy én szerettem volna. Edward-dal közös szobánk lett, ami a kettőnk stílusát tükrözi. Alice tökéletes munkát végzett, mint mindig. A gardróbot kicsit félve, de megnéztem. Rengeteg ruhát találtam, és mind szebbnél-szebb, kihívóbbnál-kihívóbb volt.
-Téged nem zavar, hogy nem tudsz olvasni a gondolataimban?- kérdeztem Edwardtól, amikor egymás karjaiban feküdtünk a kanapén.
-Nem zavar, hanem nagyon idegesít. Szeretném tudni, hogy mikor mit gondolsz, de úgy látszik, hogy sose fogom megtudni.
-Én is szeretném tudni, hogy mikor mit gondolsz.- néztem rá.- Így legalább nincs az, hogy te tudod, hogy mire gondolok, én pedig nem, hogy te mire. Ez így igazságos. - Edward szeme felcsillant, majd kiszáguldozott a szobánkból. Utána futottam, s Carlisle irodájában találtam rá. Éppen az egyik elméletét mesélte el Edward Carlislenak, miszerint azért nem tud olvasni a gondolataimban, mert én nem akarom.
-De már akkor sem tudtál olvasni Hilary gondolataiban, mikor még nem tudta, hogy mik vagyunk.- elmélkedett Carlisle.
-Ez igaz, de attól még rejtegethette mások elől.
-Azt hiszem fiam, hogy meg kellene látogatnunk Elezart. Hátha ő tud valamit mondani.
-Ki az az Elezar?
-Elezar a Volturi tagja volt, de most már a Denali klán tagja. Megérzi a vámpírok tehetségét, így nagy haszna volt a Volturinak vele. Nem is értem, hogy miért hagyta a Volturi, hogy távozzon. Az a lényeg, hogy ő az egyetlen, aki meg tudja mondani, hogy mi a képességed.- magyarázta el Carlisle.- Esme holnapra beszélte meg Carmennel, hogy megyünk hozzájuk.
-Addig elmegyünk vadászni?- néztem Edwardra nagy boci szemekkel. Azt mondta ilyenkor sose tud ellenállni nekem.
-Tegnap voltunk vadászni,- néztem rá a boci szemeimmel- de ha nagyon szeretnéd, akkor menjünk.- adta meg magát.
-Köszönöm.- adtam egy puszit az arcára. Nagyon szerettem vadászni, de persze nem azért, mert szabadon ölhettem az állatokat, hanem mert ilyenkor csak én voltam, és a gondolataim. Persze egyedül sose mehettem még vadászni, de akkor is úgy érzem mindig, hogy egyedül vagyok. Egyre jobban kezdett érdekelni az Elezarral való találkozás, mert még egyszer se találkoztam velük, meg mert nagyon szeretném tudni, hogy milyen képességgel áldott meg az élet, ha egyáltalán van képességem. Egy szarvassal indítottam, majd szokásomhoz híven egy hegyi oroszlánnal fejeztem be a vadászatot. Edward is ugyan ezt evett, de csak azért mert nem volt éhes. Máskor két szarvas és két oroszlán is kevés neki. Igazából én sem voltam éhes, de...
-Min gondolkodol kicsim?- kérdezte Edward, mikor már az új otthonunk felé futottunk.
-Semmin, csak azon hogy milyen keveset ettél.- néztem rá mosolyogva.
-Csak miattad jöttem el vadászni. Nem is voltam éhes.
-Milyen kedves Mr. Cullen, hogy megtisztel a társaságával.
-Egy ilyen lehetőséget sosem hagynék ki Mrs. Hale.- húzott magához egy csókra. A csók után futottunk vissza az új otthonunk felé, és már alig vártam, hogy találkozhassak a Denali klánnal. Jasper többször rám szólt, hogy fogjam vissza magam, mert ezt már nem bírja tovább, ezt a sok izgalmat. Persze akár hogy is próbálkoztam volna, sehogy se sikerült volna, így azért, hogy ne idegesítsem tovább a bátyámat -olyan furcsa ezt mondani, vagy éppen gondolni- a családom többi tagja úgy döntött, hogy hamarabb is megejthetnénk azt a találkozást. Egy félórás utazás után már ott is voltunk a házuk előtt. Most még izgatottabb voltam, így Jasper egyre jobban ki volt készülve.
-Ennyire még Alice se szokott izgatott lenni egy-egy vásárlás előtt, és ez már teljesen kikészít.- jegyezte meg Jasper.- Jó lenne minél előbb bemenni, mert már nem bírom tovább.- kinyújtottam a nyelvem Jasperre, majd egy kicsit megszorítottam Edward kezét. Carlisle nyújtotta a kezét, hogy bekopoghasson, mikor kinyílt az ajtó. Egy barna hajú nő nyitott ajtót mosolyogva.
-Sziasztok!- köszönt mosolyogva.- Egész nap itt akartok az ajtóban állni, vagy bejöttök?
-Szia Carmen!- köszöntek a többiek kórusban. Besétáltunk a hatalmas nappaliba, ahol egy fekete hajú férfi ült az egyik kanapén. - Szia Elezar.
-A többiek?- kérdezte Rosalie.
-Öhm. Azt hiszem, hogy fent vannak a szobájukban.
-Megtennéd, hogy lehívod őket?- kérdezte Carlisle.- Be szeretnénk mutatni valakit.- mutatott rám Carlisle.
-Persze, de addig foglaljatok helyet.- mikor elhelyezkedtünk lent a nappaliban, addigra Carmen is visszaért két lánnyal maga mellett.
-Sziasztok!- köszöntünk egymással.
-Be szeretnénk mutatni nektek az új családtagunkat.- állt fel Carlisle, és felém mutatott.- Ő itt Hilary Hale.
-Szia. Carmen Denali.- ölelt meg Carmen.
-Szia.- öleltem vissza.
-Katrina Denali, de csak Kate-nek hív mindenki.- jött elém egy szőke hajú nő, aki szintén megölelt.
-Irina Denali.- ölelt meg egy szőke hajú nő. Mind annyira szépek voltak, hogy a maradék önbecsülésem is a porba hullott.
-Szia. Elezar Denali vagyok. állt fel a kanapéról a fekete hajú férfi, aki szintén egy öleléssel fogadott.
-Mikor csatlakoztál Cullenékhez?- kérdezte Kate.
-Körülbelül két hónapja.
-Ez nem igaz, mert már több, mint tíz hónapja a családunkhoz tartozol.- nézett rám Edward.
-Ez így igaz.- mondta Alice.
-És mióta vagy vámpír?- kérdezte Irina.
-Két hónapja.
-És hogy történt? Elmesélnéd nekünk?- kérdezte barátságosan Elezar.
-Igazából még mi se hallottuk.- mondta Esme.- Drágám elmesélnéd nekünk?
-Persze. Miután elköltöztünk Forksból Londonba, nem volt semmihez kedvem, nagyon senkivel se beszélgettem. Iskolában természetesen próbáltam önmagam adni több kevesebb sikerrel. A barátaim meghívtak egy buliba egyik este, amire persze nem mondtam nemet, de csak azért, hogy egy kicsit elfelejtsek mindent, és mindenkit az ital segítségével. Mikor már nem voltam beszámítható állapotban, akkor mentem el megkeresni Willt, az egyik volt iskolatársamat. Az egyik pillanatban még beszélgettünk a másikban már megcsókolt.- éreztem ahogy Edward teste megfeszül.- De én nem szerettem, ezért nem csókoltam vissza. Elindultam haza, vagyis inkább csak indultam volna, mert nem igazán tudtam az utat haza felé, és persze a telefonom is otthon hagytam, így nem tudtam taxit hívni. Mikor sétáltam, vagyis inkább botladoztam az utcán, olyan érzésem volt, mintha követtek volna, de mikor megfordultam nem láttam senkit. Aztán egyszer mikor megfordultam láttam, hogy egy alak követ, vagyis inkább vámpír. Sajnos kicsit nagy volt a szám...
-Mintha most kisebb lenne.- szakított félbe Emmett.
-Ezért még kapsz.- néztem rá elég csúnyán, mire megjelent egy kaján vigyor az arcán. - Ott tartottam, hogy nagy volt a szám, és sikeresen bezsebeltem egy hatalmas pofont Zachtől- így hívták a vámpírt. Amikor felébredtem egy raktárban voltam egy székhez kötözve. Zack bosszút akart állni, mert megöltétek a barátját. Furcsa, de egy meleg vámpír volt. Amikor meghallotta, hogy értem jöttetek, akkor megharapott.
-Az én hibám volt.- hajtotta le a fejét Edward.
-Ez nem igaz. Ha nem jöttetek volna, lehet hogy megölt volna.
-Edward. Én láttam, hogy meg fog történni, és nem a te hibád volt.- mondta Alice.
-És van valami képességed?- terelte a témát Carmen.
-Igazából meg szerettük volna kérni Elezart, hogy mondja meg, hogy mi a képessége Hilarynek, mert Edward nem tud olvasni a gondolataiban. Megtennéd, hogy megmondod nekünk?- kérdezte Carlisle.
-Persze. Hilary képessége....