XXVII. rész

zSziasztok!
Íme a huszonhetedik fejezet! El sem hiszem, hogy már ennyinél tartok!:D
Ehhez a fejezethez nincs semmi hozzáfűzni valóm.
Remélem tetszeni fog nektek!
Jó olvasást!
Puszy Chanel



A házat Alice és persze Emmett úgy rendezték be, ahogy én szerettem volna. Edward-dal közös szobánk lett, ami a kettőnk stílusát tükrözi. Alice tökéletes munkát végzett, mint mindig. A gardróbot kicsit félve, de megnéztem. Rengeteg ruhát találtam, és mind szebbnél-szebb, kihívóbbnál-kihívóbb volt.
-Téged nem zavar, hogy nem tudsz olvasni a gondolataimban?- kérdeztem Edwardtól, amikor egymás karjaiban feküdtünk a kanapén.
-Nem zavar, hanem nagyon idegesít. Szeretném tudni, hogy mikor mit gondolsz, de úgy látszik, hogy sose fogom megtudni.
-Én is szeretném tudni, hogy mikor mit gondolsz.- néztem rá.- Így legalább nincs az, hogy te tudod, hogy mire gondolok, én pedig nem, hogy te mire. Ez így igazságos. - Edward szeme felcsillant, majd kiszáguldozott a szobánkból. Utána futottam, s Carlisle irodájában találtam rá. Éppen az egyik elméletét mesélte el Edward Carlislenak, miszerint azért nem tud olvasni a gondolataimban, mert én nem akarom.
-De már akkor sem tudtál olvasni Hilary gondolataiban, mikor még nem tudta, hogy mik vagyunk.- elmélkedett Carlisle.
-Ez igaz, de attól még rejtegethette mások elől.
-Azt hiszem fiam, hogy meg kellene látogatnunk Elezart. Hátha ő tud valamit mondani.
-Ki az az Elezar?
-Elezar a Volturi tagja volt, de most már a Denali klán tagja. Megérzi a vámpírok tehetségét, így nagy haszna volt a Volturinak vele. Nem is értem, hogy miért hagyta a Volturi, hogy távozzon. Az a lényeg, hogy ő az egyetlen, aki meg tudja mondani, hogy mi a képességed.- magyarázta el Carlisle.- Esme holnapra beszélte meg Carmennel, hogy megyünk hozzájuk.
-Addig elmegyünk vadászni?- néztem Edwardra nagy boci szemekkel. Azt mondta ilyenkor sose tud ellenállni nekem.
-Tegnap voltunk vadászni,- néztem rá a boci szemeimmel- de ha nagyon szeretnéd, akkor menjünk.- adta meg magát.
-Köszönöm.- adtam egy puszit az arcára. Nagyon szerettem vadászni, de persze nem azért, mert szabadon ölhettem az állatokat, hanem mert ilyenkor csak én voltam, és a gondolataim. Persze egyedül sose mehettem még vadászni, de akkor is úgy érzem mindig, hogy egyedül vagyok. Egyre jobban kezdett érdekelni az Elezarral való találkozás, mert még egyszer se találkoztam velük, meg mert nagyon szeretném tudni, hogy milyen képességgel áldott meg az élet, ha egyáltalán van képességem. Egy szarvassal indítottam, majd szokásomhoz híven egy hegyi oroszlánnal fejeztem be a vadászatot. Edward is ugyan ezt evett, de csak azért mert nem volt éhes. Máskor két szarvas és két oroszlán is kevés neki. Igazából én sem voltam éhes, de...
-Min gondolkodol kicsim?- kérdezte Edward, mikor már az új otthonunk felé futottunk.
-Semmin, csak azon hogy milyen keveset ettél.- néztem rá mosolyogva.
-Csak miattad jöttem el vadászni. Nem is voltam éhes.
-Milyen kedves Mr. Cullen, hogy megtisztel a társaságával.
-Egy ilyen lehetőséget sosem hagynék ki Mrs. Hale.- húzott magához egy csókra. A csók után futottunk vissza az új otthonunk felé, és már alig vártam, hogy találkozhassak a Denali klánnal. Jasper többször rám szólt, hogy fogjam vissza magam, mert ezt már nem bírja tovább, ezt a sok izgalmat. Persze akár hogy is próbálkoztam volna, sehogy se sikerült volna, így azért, hogy ne idegesítsem tovább a bátyámat -olyan furcsa ezt mondani, vagy éppen gondolni- a családom többi tagja úgy döntött, hogy hamarabb is megejthetnénk azt a találkozást. Egy félórás utazás után már ott is voltunk a házuk előtt. Most még izgatottabb voltam, így Jasper egyre jobban ki volt készülve.
-Ennyire még Alice se szokott izgatott lenni egy-egy vásárlás előtt, és ez már teljesen kikészít.- jegyezte meg Jasper.- Jó lenne minél előbb bemenni, mert már nem bírom tovább.- kinyújtottam a nyelvem Jasperre, majd egy kicsit megszorítottam Edward kezét. Carlisle nyújtotta a kezét, hogy bekopoghasson, mikor kinyílt az ajtó. Egy barna hajú nő nyitott ajtót mosolyogva.
-Sziasztok!- köszönt mosolyogva.- Egész nap itt akartok az ajtóban állni, vagy bejöttök?
-Szia Carmen!- köszöntek a többiek kórusban. Besétáltunk a hatalmas nappaliba, ahol egy fekete hajú férfi ült az egyik kanapén. - Szia Elezar.
-A többiek?- kérdezte Rosalie.
-Öhm. Azt hiszem, hogy fent vannak a szobájukban.
-Megtennéd, hogy lehívod őket?- kérdezte Carlisle.- Be szeretnénk mutatni valakit.- mutatott rám Carlisle.
-Persze, de addig foglaljatok helyet.- mikor elhelyezkedtünk lent a nappaliban, addigra Carmen is visszaért két lánnyal maga mellett.
-Sziasztok!- köszöntünk egymással.
-Be szeretnénk mutatni nektek az új családtagunkat.- állt fel Carlisle, és felém mutatott.- Ő itt Hilary Hale.
-Szia. Carmen Denali.- ölelt meg Carmen.
-Szia.- öleltem vissza.
-Katrina Denali, de csak Kate-nek hív mindenki.- jött elém egy szőke hajú nő, aki szintén megölelt.
-Irina Denali.- ölelt meg egy szőke hajú nő. Mind annyira szépek voltak, hogy a maradék önbecsülésem is a porba hullott.
-Szia. Elezar Denali vagyok. állt fel a kanapéról a fekete hajú férfi, aki szintén egy öleléssel fogadott.
-Mikor csatlakoztál Cullenékhez?- kérdezte Kate.
-Körülbelül két hónapja.
-Ez nem igaz, mert már több, mint tíz hónapja a családunkhoz tartozol.- nézett rám Edward.
-Ez így igaz.- mondta Alice.
-És mióta vagy vámpír?- kérdezte Irina.
-Két hónapja.
-És hogy történt? Elmesélnéd nekünk?- kérdezte barátságosan Elezar.
-Igazából még mi se hallottuk.- mondta Esme.- Drágám elmesélnéd nekünk?
-Persze. Miután elköltöztünk Forksból Londonba, nem volt semmihez kedvem, nagyon senkivel se beszélgettem. Iskolában természetesen próbáltam önmagam adni több kevesebb sikerrel. A barátaim meghívtak egy buliba egyik este, amire persze nem mondtam nemet, de csak azért, hogy egy kicsit elfelejtsek mindent, és mindenkit az ital segítségével. Mikor már nem voltam beszámítható állapotban, akkor mentem el megkeresni Willt, az egyik volt iskolatársamat. Az egyik pillanatban még beszélgettünk a másikban már megcsókolt.- éreztem ahogy Edward teste megfeszül.- De én nem szerettem, ezért nem csókoltam vissza. Elindultam haza, vagyis inkább csak indultam volna, mert nem igazán tudtam az utat haza felé, és persze a telefonom is otthon hagytam, így nem tudtam taxit hívni. Mikor sétáltam, vagyis inkább botladoztam az utcán, olyan érzésem volt, mintha követtek volna, de mikor megfordultam nem láttam senkit. Aztán egyszer mikor megfordultam láttam, hogy egy alak követ, vagyis inkább vámpír. Sajnos kicsit nagy volt a szám...
-Mintha most kisebb lenne.- szakított félbe Emmett.
-Ezért még kapsz.- néztem rá elég csúnyán, mire megjelent egy kaján vigyor az arcán. - Ott tartottam, hogy nagy volt a szám, és sikeresen bezsebeltem egy hatalmas pofont Zachtől- így hívták a vámpírt. Amikor felébredtem egy raktárban voltam egy székhez kötözve. Zack bosszút akart állni, mert megöltétek a barátját. Furcsa, de egy meleg vámpír volt. Amikor meghallotta, hogy értem jöttetek, akkor megharapott.
-Az én hibám volt.- hajtotta le a fejét Edward.
-Ez nem igaz. Ha nem jöttetek volna, lehet hogy megölt volna.
-Edward. Én láttam, hogy meg fog történni, és nem a te hibád volt.- mondta Alice.
-És van valami képességed?- terelte a témát Carmen.
-Igazából meg szerettük volna kérni Elezart, hogy mondja meg, hogy mi a képessége Hilarynek, mert Edward nem tud olvasni a gondolataiban. Megtennéd, hogy megmondod nekünk?- kérdezte Carlisle.
-Persze. Hilary képessége....