2011. január 28., péntek

A series of mistakes- 6. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a hatodik fejezetet!
Remélem tetszeni fog nektek!
A bétázást köszönöm szépen R.S.-nek!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel


Mikor felnéztem, Nicolasszal találtam szemben magam. A szemében félelmet láttam, de nem tudom, mitől fél.
Az elmúlt időkben, nagyon elhanyagoltam, amit nem tudok megbocsátani magamnak. Több időt kellett volna vele töltenem, hisz a fiam. Nem vagyok jó anya ez most be is bizonyult. Mindent elrontottam. Ha tíz évvel ezelőtt nem menekültem volna el, akkor most minden másképp lenne. Edward megtudta volna, hogy fia születik, együtt neveltük volna fel, és boldogan élnénk együtt. A gyerekem apa nélkül volt tíz évig, és fogalmam sincs, hogy egyáltalán látni szeretné-e valaha az életben is.
-Jól vagy kicsim?- kérdeztem Nicolastól, amikor felálltam a párkányról.- Mi a baj?- néztem aggódva rá.
-Nincs semmi baj. Csak...- csuklott el a hangja.
-Csak?- néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-Apa azt szeretné, ha ma este átmennék hozzájuk.- nem nézett rám, hanem a padlót fixírozta a tekintetével.
-Ő jön érted, vagy én vigyelek át?- sajnálom, hogy a fiam nem velem tölti az estét, de az apjától nem tilthatom el. Inkább örülnöm kellene, hogy kíváncsi rá.
-Jön. Nem lenne nagy baj, ha ott is aludnék?
-Nyugodtan ott alhatsz, csak készíts magadnak össze ruhát.
-Köszönöm.- ölelt magához, és egy puszit adott az arcomra, majd kiviharzott a szobából, és pakolni kezdett. Utána mentem, hátha segíteni kell neki, de mire oda értem, már kész is volt.
-A leckéd kész van?- kérdeztem az ajtóban állva felvont szemöldökkel.
-Öhm. Még nincs, de majd megcsináljuk apával.
-Rendben, de ne felejtsétek el.- a könyveit pakolta a táskájába, amikor csöngettek. Mikor kinyitottam az ajtót, Edwarddal találtam szembe magam.
-Szia.- köszöntem halkan, de tudom, hogy meghallotta. Nem tudtam a szemébe nézni, azok után, amit tettem.
-Szia.
-Szólok Nicolasnak.- indultam el az emelet felé.
-Köszönöm.- hallottam, ahogy egyik lábáról a másikra áll. Ezek szerint, nem csak nekem kényelmetlen ez az egész helyzet.
-Kicsim.- léptem be a fiam szobájába.- Itt van apa.
-Megyek.- pattant fel a tv elől, és a táskáját felkapva, rohant le a lépcsőn. Már a lépcső aljánál járt, amikor utána szóltam.
-Nem felejtettél el valamit?- mentem utána, felvont szemöldökkel.
-Bocsi.- futott vissza hozzám, és egy puszit adott az arcomra.
-Szeretlek.- súgtam a fülébe, amikor megöleltem.
-Én is.- ölelt vissza, majd az ajtó felé futott ismét.
-Sziasztok.- köszöntem el tőlük, miután az ajtóhoz lépdeltem.
-Szia.- köszöntek egyszerre a fiúk.- amikor elmentek, az üresség ismét hatalmába kerített. Rossz volt egyedül. Sose szerettem egyedül lenni. Ha egyedül voltam, féltem, és nem találtam a helyem a világban, ahogy most sem. Valamivel ki kell kapcsolnom az agyam, egy kis időre legalább. A legmegfelelőbb tevékenység, a takarítás. Úgy néz ki a ház, mintha nem lakna itt senki. Olyan idegen ez a hely. Elhatároztam, hogy takarítás után, elmegyek egy kicsit vásárolni, hogy otthonosabbá varázsoljam a helyet. Az emelettel kezdtem a takarítást, azon belül pedig a hálószobával. Nick birodalmát, azt ki fogom hagyni, mert tudom, hogy nem szereti, ha a cuccaihoz hozzányúlok. Inkább él a kupiba, nehogy hozzáérjek valamihez is. A hálószobához kapcsolódó fürdővel folytattam. Ott elidőztem egy darabig, de ahhoz képest gyorsan végeztem. A vendégszobákban, felporszívóztam, port töröltem, majd mikor ott is kész voltam, jött a folyosó, majd a földszint. A lépcsőn feltöröltem, a konyhában, elmosogattam, letöröltem a pultot, felporszívóztam, feltöröltem. A nappaliban is elvégeztem ugyan ezeket a feladatokat. Ránéztem az órámra, és megállapítottam, hogy még van egy pár órám, hogy elvégezzem a bevásárlást. Felsuhantam az emeletre, és egy gyors zuhanyzás után, átöltöztem. Egy farmer rövid nadrágot, egy fehér pólót, és egy fekete magassarkú csizmát vettem fel. A hajamat megfésültem, majd leengedve hagytam. Nem festettem ki magam, hisz teljesen feleslegesnek tartottam. A szememet látva, megállapítottam, hogy hamarosan be kell iktatnom a napi programomba a vadászatot. A garázsba mentem, bepattantam az autómba, és a pláza felé száguldoztam. A hűtőt is fel kell töltenem valamilyen ételekkel, meg természetesen a szekrényeket.

Húsz perc alatt oda is értem a plázához. Miután kiszálltam az autóból, az ételek vásárlása mellett döntöttem. Az a legfontosabb, hogy a fiamnak legyen mit ennie. Sikerült mindent megvennem, ami szükséges lehet, az elkövetkező napokban. Fizetés után kivittem az összes ételt az autómba.

A következő állomás a ruhák osztálya. Nicolasnak is szüksége van új ruhákra, meg egy kettő nekem se ártana. A gyerekosztályra mentem, amikor Alice-be futottam bele. Nem számítottam rá, de ahogy láttam rajta, ő nem véletlenül van itt. Félve mentem közelebb hozzá, mert tudom, hogy nagyon haragszik rám, ahogy valószínű az egész Cullen család.
-Szia.- köszöntem, amikor oda értem hozzá, majd miután köszönt, belevágott a közepébe.
-Tudom, hogy azt hiszed, hogy most utállak, de nem így van. Kicsit haragudtam rád, amiért elmentél csak úgy, de most már megértelek. Valószínű, hogy én is ezt tettem volna a helyedben. Nem helyeseltem, hogy nem mondod el Edwardnak, hogy akire féltékeny, az a saját fia. Nem ez volt életed legjobb döntése, de mindenki követhet el hibákat. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem kell egyedül érezned magad, mert én melletted vagyok, és az egész család. Edwardnak kell idő, amíg megemészti a dolgokat, de hidd el, vele is minden rendben lesz egy idő után.- mosolyodott el a monológja végén.
-Köszönöm.- öleltem meg Alicet boldogan. Tudom, hogy ezzel nincs minden megoldva, de jó érzés tudni, hogy van valaki mellettem, akire számíthatok.
-Ha szükséged van valamire, nyugodtan hívj, és segítek. Most pedig, hogy mindent elmondtam, irány a vásárlás.- a mosolya még szélesebb lett, amikor kimondta a vásárlás szót. Nicknek kerestünk ruhákat, majd magunknak. Megbeszéltük Alice-szel, hogy holnap is eljövünk vásárolni. Egy egész napos vásárlás maratont tartunk. Az üzletek bezártak szépen sorban, ezért kénytelenek voltunk, hazamenni. A ruhákat még beraktuk az autóba, majd bepattant Alice a vezető ülésbe.
-Alice? Eltévesztetted az autót? A tied...- néztem körbe a parkolóban, de sehol nem láttam az ő autóját.
-Az enyém otthon van.- jelentette ki. Akkor, hogy jött?! Nem hiszem, hogy futva jött volna, bár kinézem belőle. Lehet, hogy megkért valakit, hogy hozza ide? De azt miért tette volna?
-Csak nem tán te szeretnél vezetni?-kérdeztem gúnyosan. Beültem az anyós ülésre, és feszülten vártam, hogy mit tesz az én szerelmemmel.
-Nyugi. Nem végzek a drágáddal. Épségben el fogunk jutni hozzánk.- próbált megnyugtatni. Lehet, hogy sikerült is volna neki, ha a végére nem teszi oda azt az egyetlen egy szót, hogy: hozzánk. Eddig bele se gondoltam, hogy Alice hogy megy haza. Én nem akarok oda menni. Tudom, hogy ma már találkoztam Edwarddal, de az más volt. A fiamért jött, és pár perccel később el is ment. Megvan! Alice kiszáll, én meg megyek is tovább. Hogy ez hamarabb nem jutott eszembe. Teljesen lenyugodtam, és inkább azt figyeltem, ahogy Alice vezet. Gyorsan vezet, de amióta vámpír lettem, egyáltalán nem zavar a sebesség. Gyorsan oda is értünk hozzájuk, majd mikor megállt a garázs előtt, elköszöntem tőle.
-Ne köszönj még el. Nem mész még sehova.- nézett rám határozottan.
-De. Hazamegyek.- jelentettem én is ki.
-Nem-nem.- rázta a fejét mosolyogva. A garázsajtó kinyílt, amikor megnyomta a távirányítót, ami a zsebében volt eddig.
-Haza fogok menni, és ebben semmi nem fog megakadályozni.- kezdtem ideges lenni. Alice mindig értett hozzá, hogyan idegesítsen fel másodpercek alatt.
-Dehogy nem.- mérgesen néztem rá, mire csak elnevette magát. Vettem egy mély lélegzetet, hátha sikerül lenyugodni. Nem akartam olyat mondani, amivel megbántom. Egy fokkal se éreztem magam nyugodtabban. Hirtelen egy kéz kulcsolódott a derekam köré, majd egy tized másodperc alatt a nappaliban találtam magam a fotelbe. Fel akartam állni, de Emmett lefogta a két kezem. Lehajolt hozzám, így az arcunk egy vonalban volt. Az arcán ott virított a szokásos mosolya. Hihetetlenül dühös voltam Alice-re és Emmettre is. Ezért bosszút fogok állni rajtuk.
-Szia. Rég láttunk.- mosolygott rám Em.
-Megtennéd, hogy elengedsz?- néztem le a kezére.
-Sajnálom, de nem.- rázta meg a fejét még mindig vigyorogva.
-Szia Hil.- jött le a lépcsőn Jasper.- Haver mivel sikerült így felidegesítened?- torzult el az arca Jaspernek az érzelmeimtől.
-Szia Jas. Megtennéd, hogy segítesz? Nem akar elengedni.- néztem könyörgően Jasperre.
-Nagyon szívesen segítenék, de nem hiszem hogy tudnék.- nézett rám tanácstalanul.
-Semmi féleképpen nem engedhetlek el.
-Hil add fel. Úgyis itt kell maradnod.- jelent meg végre Alice is. Már csak ő hiányzott. Eszembe jutott, hogy az egyik képességemmel talán ki tudnék szabadulni, de akkor fájdalmat okoznék Emmettnek, amit nem akarok. Ezt az ötletet el is vetettem, és tovább gondolkodtam. A következő ötletet se úszná meg fájdalom nélkül, ezért ismét tovább gondolkodtam.
-Ezért bosszút fogok állni.- néztem rá mosolyogva. Nem boldog mosoly volt, hanem inkább gonosz mosoly.- Meg fogom keseríteni a napjaidat.- Mintha egy pillanatra elbizonytalanodott volna, majd újra felvette azt a bizonyos mosolyt, amit mindig "használ".
-Sok szerencsét hozzá.- kacsintott rám. Inkább elfordultam, hogy ne kelljen látnom, ha nem muszáj.
-Alice?- fordultam felé.
-Mi az?- nézett fel az újságból, amit lapozgatott.
-Ha már itt kell maradnom, akkor nem lehetne, hogy ez a nagy melák ne lihegjen a nyakamba?
-Én is szeretlek húgi.- grimaszolt Emmett, amire én is csak egy grimasszal válaszoltam. Emmett Alice-re nézett, aki csak bólintott egyet, majd Emmett távolodni kezdett, és leült a kanapéra. Láttam rajta, hogy ugrásra készen áll arra, ha szöknék.
Kivételesen eszem ágában se volt szökni, hanem bosszút forraltam. A bosszú forralása közben eszembe jutott, hogy a fiam valószínűleg fent van Edwarddal valamelyik szobába, és fogalmam sincs, hogy mit csinálnak. Nagy pofátlanság, de elkezdtem a gondolataik között kutakodni. Volt mindenféle gondolat. Emmett azon parázott, hogy hogyan fogok rajta bosszút állni. Ezen jót mosolyogtam, majd mentem tovább. Alice fejében az idei kollekció darabjai jelentek meg, és hogy melyiket kellene megvenni. Természetesen mind szerepelt a listáján. Szem-forgatva tovább olvastam a gondolatokat. Jasper egy új motor vásárlást szeretne beiktatni a holnapi programjába, csak még nem biztos benne, hogy jó ötlet lenne. Rosalie az emeleten van, és épp a ruhákat válogatja. Legszívesebben majdnem mindet elajándékozná, és természetesen venne újakat, de van olyan, ami a szívéhez nőtt, és nem szeretne megválni tőle. Hordani nem fogja, de megtartja. Most következett a fiam. Vele is kezdhettem volna, de akkor nem tudtam volna meg, hogy a nappaliban bambulók mit tartanak olyan érdekesnek. Nicolas a leckéjét írta, és olyasmire gondolt, amire még biztosan nem gondolnék. Nicolas szerelmes az egyik osztálytársába. Nagyon érett fiú, de nem gondoltam volna rá, hogy már ilyen hamar szerelmes lesz az én szemem fénye. Meg elégedhettem volna csupán a fiam gondolataival, de nem tettem. Edward fejébe is bele "másztam". Amit ott találtam, teljesen lesokkolt.

2011. január 11., kedd

Kérlek olvassátok végig 2. xD

Sziasztok!
Most nem fogok hisztizni meg semmi, csak a döntésemet szeretném elmondani.
Átgondoltam a dolgokat, és arra jutottam, hogy biztos azért nem kapok hozzászólásokat, mert nem olvassátok amit írok, azért mert nem tetszik nektek. El kell fogadnom, és bár nehezen, de megpróbálom lenyelni.
Nem akarom cserben hagyni azokat, akik rendszeresen olvasnak, és megszánnak egy pár sorral, ezért döntöttem csak úgy, hogy folytatom a történetet!
Többet nem fogok hisztizni a komik miatt ígérem! Ti döntésetek, hogy megérdemlem e azt a pár sort, vagy nem!
Legközelebb a következő fejezettel jelentkezem!
Jó éjszakát mindenkinek!
Puszy Chanel


Ui:. Mivel a játékban csak Törpilla o.O vett részt ezért természetesen ő lett a nyertes! A díjat, majd küldöm hamarosan!

2011. január 9., vasárnap

Kérlek olvassátok végig!

Sziasztok!
Lehet, hogy ezután a bejegyzés után utálni fogtok, de már nem érdekel semmi! Utáljatok egész nyugodtan!
32 rendszeres olvasóm van, és ebből a 32-ből ketten írnak rendszeresen komit, és egy névtelen. /R.S és Elena a rendszeres kommentelő, és a névtelen pedig Törpilla o.O/
Már megígértem magamnak tavaly, hogy többet nem fog érdekelni, hogy hányan írtok komit, de eddig bírtam!
Az csak rá tett egy lapáttal, hogy ma egy éves a blog, és indítottam egy játékot, amiről előtte megkérdeztelek titeket, hogy mit gondoltok róla, és hat ember azt mondta, hogy jó öltet! Akkor a mai játék során hova lett a hat emberből ÖT?? Egy ember játszott csak, akinek nagyon meg szeretném köszönni! /Köszönöm Törpilla o.O/
Nagyon közel állok hozzá, hogy hagyom a francba ezt az egészet! Hogy miért? Azért mert senkit ismétlem SENKIT nem érdekel a történet! Maximum azt a két-három embert.
Azt mondtam, hogy nekem az is bőven elég lenne, ha  a véleményeknél kipipálnátok, hogy mit gondoltok. De még azt se teszi meg csak egy-két ember! Most akkor miért is kínlódok?? Ezer féle képpen elüthetném az időmet, nem csak a gép előtt görnyedve, és folyamatosan írva, hogy megpróbáljak kihozni valamit a történetből!
Nagyon vártam már ezt a napot, hogy egy éves legyen a blog, de nem gondoltam, hogy ez lesz a nap vége! Még sose álltam ennyire közel ahhoz, hogy bezárjam a blogot, és most lehet, hogy az lesz a vége! Egyszerűen belefáradtam abba, hogy semmilyen visszajelzést nem kapok!
Ez a bejegyzés most azoknak szólt, akik bejelölték a blogomat rendszeresen olvasottnak, és semmilyen jel nincs rá, hogy itt vannak! Lehet, hogy most ezek után meg fog csappanni az olvasók száma, de belefáradtam!
Ennyit szerettem volna! Köszönöm azoknak akik végig olvasták!
Majd jelentkezem valamivel, valamikor még én magam se tudom, hogy mivel, vagy mikor!
Mindenkinek jó éjszakát!
Puszy Chanel

12. kérdés

Az utolsó kérdés is megérkezett:
Mi Hilary vámpír képessége?

11. kérdés

Ki volt az első barátja Hilnek Londonban?/fiú/

10. kérdés

A következő kérdés:
Miért költöztek el Hilary-ék Forksból?
a) Az apukáját áthelyezték
b) Nem szerettek Forksban
c) Az anyukáját áthelyezték

9. kérdés

A kilencedik kérdés:
Mennyi ideig volt távol Hilary Edwardtól?
a) Tíz napig
b) Tíz évig
c) nem is volt távol

8. kérdés

A nyolcadik kérdés:
Hogy hívják Hilary kisfiát?

7. kérdés

A hetedik kérdés:
Mit tett Edward Hilaryvel, mikor megtudta, hogy van egy fia?
a)elzavarta
b)megpofozta
c)megcsókolta

6. kérdés

A hatodik kérdés:
Ki csókolta meg Edwardot Hilary születésnapi buliján? 
a) Leila
b) Ashley
c) Bella
d) Hilary

5. kérdés

Az ötödik kérdésem:
Ki miatt szökött el Hilary Olaszországba? 
a) Edward
b) Tanya
c) Ashley

4. kérdés

A negyedik kérdés:
Hol tartózkodnak a szereplők most? Melyik városban?

3. kérdés

A harmadik kérdés:
Ki változtatta át vámpírrá Hilaryt? /csak a keresztnevét tudjuk;)/

2. kérdés

A második kérdés:
Mi volt a teljes neve Hilnek, a vámpírrá válás előtt?

1. kérdés

Az első kérdésem az lenne, hogy:

Miért szakított Bella és Edward? 
a) Bella megcsalta
b) Edward nem szereti Bellát
c) nem is szakítottak

Információk

Sziasztok!
Itt vannak az információk a játékkal kapcsolatban:
-12 darab kérdést teszek fel a mai nap során.
-bármikor feltehetek egy kérdést, nem lesz benne rendszer
-aki a legtöbb helyes választ adja meg, az lesz a nyertes
-a névteleneket meg szeretném kérni, hogy írják oda a nevüket a végére, hogy tudjam, ki kicsoda
-a válaszaitokat nem teszem közzé, csak akkor, ha meg van(nak) a nyertes(ek)
-a kérdésekre a válaszok természetesen megtalálhatóak a fejezetekben
-vannak olyan kérdések, melyeknél te választhatod ki a helyes megoldást, és lesznek olyanok is, melyekben neked kell megmondanod


Ha kérdésetek van, azt nyugodtan kérdezzétek meg! Nem harapok;)
A hat emberre számítok, akik jó ötletnek tartották a játékot, persze nem sértődöm meg, ha többen játszotok!


Remélem minél többen lesztek! Az első kérdéssel hamarosan jelentkezem!
Puszy Chanel

2011. január 8., szombat

A series of mistakes- 5. fejezet

Sziasztok!
Ígéretemhez híven, meghoztam a következő fejezetet.
Remélem tetszeni fog nektek!
Nagyon sokat alakítgattam rajta, és nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre!
Holnap lesz egy éves a blog, és a játékkal kapcsolatosan is lesznek felrakva még információk!
Jó olvasást kívánok mindenkinek, és arra szeretnélek megkérni titeket, ha komit nem is írtok, de a lap alján a vélemények közül valamelyiket pipáljátok be! Nekem az is nagyon sokat jelentene!
Puszy Chanel



Edward szemszög

Amikor megláttam, hogy megölelik egymást, a düh szétáradt a testemben. -Nyugalom. A szemem előtt úgyse csalna meg.- próbáltam megnyugtatni magam, kevés sikerrel. Miután Hil elindult fel a szobába, rögtön utána mentem, hogy számon kérjem. Lehet, hogy csak magamat égetem le, de tudnom kell, hogy van-e valami közöttük, vagy esetleg volt-e.
-Nicolas a fiad.- közölte velem némi habozás után.
-Tessék?- néztem rá értetlenül.- Az lehetetlen.- ráztam a fejem. Hogy lehetne a fiam? Az teljesen lehetetlen. Vámpír vagyok az isten szerelméért! A vámpíroknak nem lehet gyerekük. Mégis hogy? Én ezt az egészet nem értem. - Miért nem mondtad el?- kérdeztem pár perccel később.- Jogom lett volna hozzá, hogy tudjam!- emeltem fel a hangom, a kelleténél kicsit jobban.- Ezt komolyan nem tudom elhinni!- csattantam fel.- Miért nem mondtad el?- néztem rá fájdalmasan. A dühtől, majd fel robbantam. Felálltam a kanapéról, és közelíteni kezdtem felé.- Válaszolj!- kiabáltam vele.- Nem hallod?!- emeltem fel ismét a hangom. Miért nem mondta el, hogy van egy fiam?! Kiabálni kezdtem vele, majd akkor tértem észhez, amikor már megütöttem, és a földön feküdt. Óvatosan felemeltem a földről, és az ágyra raktam. Még sose ütöttem meg egy nőt sem, és kimondhatatlanul sajnálom, hogy épp azt a nőt ütöttem meg, akit az életemnél jobban szeretek. -Ne haragudj. Nem akartalak megütni.- simítottam végig a kezem ott, ahol megütöttem.- Megtennéd, hogy beavatsz a részletekbe, és nem csak annyit árulsz el, hogy Nicolas a fiam?
-Meg tudsz nekem bocsátani?- kérdezte reménykedve, miután elmesélte, hogy mi hogyan is történt. Nagyon szeretem, de ez nekem most nagyon sok. Miután kértem tőle egy kis időt, elindult az ajtó felé, elsuttogta azt az egy szót, ami minden helyzetben felvirágoztatta a szívemet. Bármennyire is szeretném, nem tudom ezt lenyelni. Ez már nagyon sok nekem. Halkan belopództam Nicolas szobájába, és leültem a fotelbe, ami a kanapéval szemben volt. Még mindig nem hiszem el, hogy a fiam Nick. Ilyen nem lehet. Csak egy valaki tud nekem segíteni, és az nem más, mint Carlisle. Ő tudja egyedül megmondani, hogy ilyesmi megtörténhetett-e vagy sem. Halkan kimentem a szobából, nehogy felébredjen, majd Carlilse irodájába mentem, ahonnan a gondolatait hallottam.
-Szabad.- válaszolt, miután bekopogtam.- Miben segíthetek?- kérdezte, amikor beléptem a szobába, és leültem az egyik fotelbe. Ezt a szobát kivételesen nem Alice rendezte be, hanem maga Carlilse. A rengeteg könyv, kategorizálva van, és megvan mindnek a pontos helye. Az egyik falon képek vannak felfüggesztve. A családunk tagjai. A velem szemben lévő képre pillantottam, amin Hilary van. A mai napig nem tudja, hogy meg lett örökítve egy festményen, ami az én ötletem volt.
-Meg szeretnék kérdezni tőled valamit.- fordítottam el a tekintetem a képről.
-Hallgatlak.-ült le a másik fotelbe, ami velem szembe volt.
-Van egy fiam.- vágtam egyből a közepébe.
-Nicolas?- meg sem lepődött rajta, hogy van egy fiam. Lehet, hogy mindenki tudott róla, csak én nem?!
-Honnan...?
-Nagyon csodálom, hogy nem vetted észre fiam, hisz Nicolas kiköpött olyan, mint te. Nagyon hasonlítotok egymásra, és nagyon gyanús volt. Gondolkodni kezdtem, és arra jutottam, hogy Hilary képessége miatt történhetett minden.
-Akkor azt mondod, hogy lehet, hogy az én fiam Nicolas?- kérdeztem meg a biztonság kedvéért, pedig biztos voltam már benne én is.
-Biztos vagyok benne.- bólintott határozottam Carlisle.
-Köszönöm a segítséged.- álltam fel a fotelből, és az ajtó felé indultam.
-Nincs mit fiam.- állt fel ő is, majd az asztalához ment, és tovább folytatta a munkáját.
A lábam automatikusan Nicolas szobájába vitt. Halkan beléptem a szobába, és a kanapéhoz sétáltam, hogy felébresszem.
-Jó reggelt.- nézett rám, miután felébredt.
-Neked is.- mosolyogtam rá. Kicsit furcsán nézett rám. Biztos nem engem várt, hanem Hilaryt.
-Készülődj, mert hamarosan indulunk fiam.- mondtam ki azt az egy szót, amiről azt gondoltam, hogy sose fog bekövetkezni.
-Tudod?- nézett rám hatalmas szemekkel.
-Igen.- bólintottam egy aprót, majd az ajtó felé indultam. Lementem a nappaliba, ahol több értetlen szempárral is összetalálkoztam. A konyhába mentem, ahol Esme éppen reggelit készített Nicknek. Szívesen segítettem volna neki, de a rántottán kívül nem tudok semmit elkészíteni. Leültem a pulthoz, és néztem, ahogy a reggelit készítette.
-Esme kérdezhetek valamit?- kérdeztem bizonytalanul.
-Persze.- mosolygott most is, mint mindig barátságosan.
-Te is tudtad?- nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét, amiből arra következtettem, hogy ő is tudta. Idegesen leugrottam a székről, és a nappaliba mentem, ahol mindenki ott volt, kivéve Carlislet, aki dolgozni ment, és Nicolast aki fent volt a szobájában.
-Rajtam kívül mindenki tudta?- kérdeztem kicsit idegesen.
-Csak én tudtam.- nézett rám félénken Alice.
-Edward nyugodj meg, és mond el, hogy mi történt.- kért meg Jasper, de mintha meg se hallottam volna, Alice-hez fordultam.
-Miért nem mondtad el?
-Sajnálom, de nem nekem kellett elmondanom.- állt fel a kanapéról, és elindult felém, de mielőtt hozzám ért volna, megtorpant.
-Semmi baj. Igazad van.- öleltem magamhoz, amikor végig gondoltam mindent.
-Nem akarom megszakítani ezt a pillanatot, de elmondaná valaki nekünk is, hogy mi a franc folyik itt?!- háborodott fel Emmett.
-Nicolas a fiam.- vágtam bele a közepébe.
-Tessék?- ismét döbbenten néztek rám, ahogy ma már többször is.
-Jól hallottátok, de most inkább hagyjatok. Megnézem hogy áll Nicolas.- indultam el az emelet felé.
-Szabad.- hallottam meg a hangját belülről, miután bekopogtam.
-Hogy állsz?- kérdeztem, amikor beléptem az ajtón.- Még nem öltöztél fel?- kérdeztem döbbenten.
-Hol van anya?- nézett rám félénken.
-Nem tudom. -ültem le mellé a kanapéra.
-Haragszol anyára?
-Ez bonyolult.
-Amióta az eszemet tudom, arra vágytam, hogy megismerhessem az apámat, és egy szép család legyünk, már amennyire ez lehetséges a vámpíroknál. Tudom, hogy rosszul tette anya, hogy nem mondta el, hogy a fiad vagyok, de nagyon szeret téged. Tudom, hogy nem vagyok a szíved csücske, de szeretnélek egy kicsit jobban megismerni. Anya sokat mesélt rólad, és biztos vagyok benne, hogy minden igaz volt.
-Nem akarok zavarni, de ideje lenne indulni, mert elkésünk.- üzent gondolatban Alice.
-Honnan veszed, hogy nem szeretlek? Szeretlek, csak féltékeny voltam. Természetesen én is szeretnélek jobban megismerni, de most indulnunk kell a suliba. És még fel se öltöztél. Pattanj fel, és keressünk valami ruhát. Bementünk a gardróbba, és az első ruhát ami a kezünkbe akadt levettük a polcról.

Hilary szemszög


-Nicolas a fiad.- hajtottam le a fejem, mert nem mertem a szemébe nézni.
-Tessék?- nézett rám értetlenül.- Az lehetetlen.- rázta a fejét.- Miért nem mondtad el?- kérdezte pár perccel később.- Jogom lett volna hozzá, hogy tudjam!- emelte fel a hangját.- Ezt komolyan nem tudom elhinni!- csattant fel.- Miért nem mondtad el?- kérdezte meg újra, de most idegesebben. Felállt a kanapéról, és felém kezdett közelíteni.- Válaszolj!- kiabált velem. Megérdemlem, hogy kiabáljon velem, de akkor is nagyon fáj.- Nem hallod?!- emelte fel ismét a hangját. Mikor nem válaszoltam, egy ütést éreztem az arcomon, melynek a lendületétől a földre estem. Egy pillanatra mintha megenyhült volna a tekintete, és felkapart a földről, majd az ágyra rakott.- Ne haragudj. Nem akartalak megütni.- simította végig a kezét ott, ahol megütött.- Megtennéd, hogy beavatsz a részletekbe, és nem csak annyit árulsz el, hogy Nicolas a fiam?- kérdezte kicsit ingerülten. Nagy levegőt vettem, és mesélni kezdtem.
-Tíz évvel ezelőtt, amikor elszöktem, még nem tudtam, hogy terhes vagyok. Éppen Olaszországba tartottam, amikor feltűnt, hogy furcsa dolgok történnek velem. Amikor beálltam a Volturihoz, később elkezdett nőni a hasam. Mielőtt megszületett Nicolas, ott hagytam a Volturit, és egy olyan helyre költöztem, ahol senkivel nem találkozhattam. Egy erdőben bújtam meg. Beszélni akartam Carlisle-al, de nem mertem megkeresni, mert szégyelltem magam. Miután megszületett Nicolas, fogalmam se volt, hogy mit tegyek. Nem tudtam senkitől segítséget kérni, hisz még én se voltam tisztába vele, hogy mi történt. Nick napról napra egyre nagyobb lett, és egyre nehezebb volt vele, hisz vért is iszik, és eltartott egy ideig, amíg megtanulta uralni a szomját. Hihetetlen gyorsasággal fejlődött, hisz még csak tíz éves, de már tizenhét-nyolc évesnek néz ki.
-Miért nem mondtad el?- kérdezte megtörten.
-Mert féltem. Féltem, hogy ki fogsz dobni, és nem kellek neked. Meg tudsz nekem bocsátani?- reménykedtem benne, hogy a válasza igen lesz, de a tekintete mást sugallt felém.
-Gondolkodnom kell.
-Értem. Én most akkor megyek.- álltam fel az ágyról. - Szeretlek.- suttogtam, de tudom, hogy meghallotta. Amikor kiléptem az ajtón, Nicolas szobájába mentem. Édesen aludt, és nem tudtam, hogy mit csináljak.
-Nyugodtan maradhat, és te is ha szeretnél maradni.- hallottam meg Alice hangját a hátam mögül.
-Köszönöm, de én inkább mennék. Nick tényleg maradhat?- fordultam meg, hogy szembe legyek Alice-szel.
-Persze.- válaszolta boldogan, de mégis ellenségesen.
-Meg fog bocsátani egyszer?- kérdeztem meg, de nem válaszolt, ezért megpróbáltam a gondolataiban kutakodni, de természetesen másra gondolt, hogy ne tudjak meg semmit. Adtam egy puszit Nicolasnak, majd kimentem a szobából, le a nappaliba, ahol felvettem a kabátom, és a több értetlen tekintettel nem foglalkozva kimentem a garázsba, ahol az autóm volt. Miután beültem elindultam, de fogalmam se volt, hogy hova. Csak mentem. Most eszem ágában se volt elszökni a világ másik végére, csak egy kicsit ki kell szellőztetnem a fejem. Pár órával később, mikor már világosodott, haza indultam. Mikor hazaértem, felvánszorogtam az emeletre, és az ablakpárkányra ültem, és néztem az erdőt. Néha fel-fel bukkant pár állat, de nem sűrűn. Órákig néztem ki a fejemből, amikor valaki megérintette a vállamat. A szívem, ha dobogott volna, biztos szörnyet haltam volna.

2011. január 6., csütörtök

Sziasztok!

Sziasztok!
Három nap múlva lesz 1 éves a blog!
Klariival összedugtuk a fejünket, és arra jutottunk, vagyis Klarii, hogy csinálunk egy kis játékot.
Három nap múlva, vagyis vasárnap feltennék kérdéseket a történettel kapcsolatosan, és aki a legtöbb jó választ adja meg, az nyer. A nyertes díjban részesülne.
Azt szeretném megkérdezni, hogy lenne-e olyan aki benne van.
Az igen válasz lenne a véleményeknél a nagyon jó.
Nem válasz pedig a rossz bejelölése a véleményeknél.
Előre köszönöm a véleményeket!
Puszy Chanel 

2011. január 1., szombat

B.Ú.É.K

Sziasztok!
Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok! Remélem mindenkinek sikerekben gazdag lesz az új év! 

El se hiszem hogy már 2011-et írunk! xD
Mire megszokom, hogy 2011 van, addigra már 2012 lesz xd
Nem tudom, ilyenkor mit szokás mondani, ezért most leírom azt ami eszembe jutott. Röviden újra, amit egyszer már írtam: B.Ú.É.K.!!!!


Ui:. A következő rész jövő hét szombaton jön!;)/2011.01.07./