A series of mistakes- 6. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a hatodik fejezetet!
Remélem tetszeni fog nektek!
A bétázást köszönöm szépen R.S.-nek!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel


Mikor felnéztem, Nicolasszal találtam szemben magam. A szemében félelmet láttam, de nem tudom, mitől fél.
Az elmúlt időkben, nagyon elhanyagoltam, amit nem tudok megbocsátani magamnak. Több időt kellett volna vele töltenem, hisz a fiam. Nem vagyok jó anya ez most be is bizonyult. Mindent elrontottam. Ha tíz évvel ezelőtt nem menekültem volna el, akkor most minden másképp lenne. Edward megtudta volna, hogy fia születik, együtt neveltük volna fel, és boldogan élnénk együtt. A gyerekem apa nélkül volt tíz évig, és fogalmam sincs, hogy egyáltalán látni szeretné-e valaha az életben is.
-Jól vagy kicsim?- kérdeztem Nicolastól, amikor felálltam a párkányról.- Mi a baj?- néztem aggódva rá.
-Nincs semmi baj. Csak...- csuklott el a hangja.
-Csak?- néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-Apa azt szeretné, ha ma este átmennék hozzájuk.- nem nézett rám, hanem a padlót fixírozta a tekintetével.
-Ő jön érted, vagy én vigyelek át?- sajnálom, hogy a fiam nem velem tölti az estét, de az apjától nem tilthatom el. Inkább örülnöm kellene, hogy kíváncsi rá.
-Jön. Nem lenne nagy baj, ha ott is aludnék?
-Nyugodtan ott alhatsz, csak készíts magadnak össze ruhát.
-Köszönöm.- ölelt magához, és egy puszit adott az arcomra, majd kiviharzott a szobából, és pakolni kezdett. Utána mentem, hátha segíteni kell neki, de mire oda értem, már kész is volt.
-A leckéd kész van?- kérdeztem az ajtóban állva felvont szemöldökkel.
-Öhm. Még nincs, de majd megcsináljuk apával.
-Rendben, de ne felejtsétek el.- a könyveit pakolta a táskájába, amikor csöngettek. Mikor kinyitottam az ajtót, Edwarddal találtam szembe magam.
-Szia.- köszöntem halkan, de tudom, hogy meghallotta. Nem tudtam a szemébe nézni, azok után, amit tettem.
-Szia.
-Szólok Nicolasnak.- indultam el az emelet felé.
-Köszönöm.- hallottam, ahogy egyik lábáról a másikra áll. Ezek szerint, nem csak nekem kényelmetlen ez az egész helyzet.
-Kicsim.- léptem be a fiam szobájába.- Itt van apa.
-Megyek.- pattant fel a tv elől, és a táskáját felkapva, rohant le a lépcsőn. Már a lépcső aljánál járt, amikor utána szóltam.
-Nem felejtettél el valamit?- mentem utána, felvont szemöldökkel.
-Bocsi.- futott vissza hozzám, és egy puszit adott az arcomra.
-Szeretlek.- súgtam a fülébe, amikor megöleltem.
-Én is.- ölelt vissza, majd az ajtó felé futott ismét.
-Sziasztok.- köszöntem el tőlük, miután az ajtóhoz lépdeltem.
-Szia.- köszöntek egyszerre a fiúk.- amikor elmentek, az üresség ismét hatalmába kerített. Rossz volt egyedül. Sose szerettem egyedül lenni. Ha egyedül voltam, féltem, és nem találtam a helyem a világban, ahogy most sem. Valamivel ki kell kapcsolnom az agyam, egy kis időre legalább. A legmegfelelőbb tevékenység, a takarítás. Úgy néz ki a ház, mintha nem lakna itt senki. Olyan idegen ez a hely. Elhatároztam, hogy takarítás után, elmegyek egy kicsit vásárolni, hogy otthonosabbá varázsoljam a helyet. Az emelettel kezdtem a takarítást, azon belül pedig a hálószobával. Nick birodalmát, azt ki fogom hagyni, mert tudom, hogy nem szereti, ha a cuccaihoz hozzányúlok. Inkább él a kupiba, nehogy hozzáérjek valamihez is. A hálószobához kapcsolódó fürdővel folytattam. Ott elidőztem egy darabig, de ahhoz képest gyorsan végeztem. A vendégszobákban, felporszívóztam, port töröltem, majd mikor ott is kész voltam, jött a folyosó, majd a földszint. A lépcsőn feltöröltem, a konyhában, elmosogattam, letöröltem a pultot, felporszívóztam, feltöröltem. A nappaliban is elvégeztem ugyan ezeket a feladatokat. Ránéztem az órámra, és megállapítottam, hogy még van egy pár órám, hogy elvégezzem a bevásárlást. Felsuhantam az emeletre, és egy gyors zuhanyzás után, átöltöztem. Egy farmer rövid nadrágot, egy fehér pólót, és egy fekete magassarkú csizmát vettem fel. A hajamat megfésültem, majd leengedve hagytam. Nem festettem ki magam, hisz teljesen feleslegesnek tartottam. A szememet látva, megállapítottam, hogy hamarosan be kell iktatnom a napi programomba a vadászatot. A garázsba mentem, bepattantam az autómba, és a pláza felé száguldoztam. A hűtőt is fel kell töltenem valamilyen ételekkel, meg természetesen a szekrényeket.

Húsz perc alatt oda is értem a plázához. Miután kiszálltam az autóból, az ételek vásárlása mellett döntöttem. Az a legfontosabb, hogy a fiamnak legyen mit ennie. Sikerült mindent megvennem, ami szükséges lehet, az elkövetkező napokban. Fizetés után kivittem az összes ételt az autómba.

A következő állomás a ruhák osztálya. Nicolasnak is szüksége van új ruhákra, meg egy kettő nekem se ártana. A gyerekosztályra mentem, amikor Alice-be futottam bele. Nem számítottam rá, de ahogy láttam rajta, ő nem véletlenül van itt. Félve mentem közelebb hozzá, mert tudom, hogy nagyon haragszik rám, ahogy valószínű az egész Cullen család.
-Szia.- köszöntem, amikor oda értem hozzá, majd miután köszönt, belevágott a közepébe.
-Tudom, hogy azt hiszed, hogy most utállak, de nem így van. Kicsit haragudtam rád, amiért elmentél csak úgy, de most már megértelek. Valószínű, hogy én is ezt tettem volna a helyedben. Nem helyeseltem, hogy nem mondod el Edwardnak, hogy akire féltékeny, az a saját fia. Nem ez volt életed legjobb döntése, de mindenki követhet el hibákat. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem kell egyedül érezned magad, mert én melletted vagyok, és az egész család. Edwardnak kell idő, amíg megemészti a dolgokat, de hidd el, vele is minden rendben lesz egy idő után.- mosolyodott el a monológja végén.
-Köszönöm.- öleltem meg Alicet boldogan. Tudom, hogy ezzel nincs minden megoldva, de jó érzés tudni, hogy van valaki mellettem, akire számíthatok.
-Ha szükséged van valamire, nyugodtan hívj, és segítek. Most pedig, hogy mindent elmondtam, irány a vásárlás.- a mosolya még szélesebb lett, amikor kimondta a vásárlás szót. Nicknek kerestünk ruhákat, majd magunknak. Megbeszéltük Alice-szel, hogy holnap is eljövünk vásárolni. Egy egész napos vásárlás maratont tartunk. Az üzletek bezártak szépen sorban, ezért kénytelenek voltunk, hazamenni. A ruhákat még beraktuk az autóba, majd bepattant Alice a vezető ülésbe.
-Alice? Eltévesztetted az autót? A tied...- néztem körbe a parkolóban, de sehol nem láttam az ő autóját.
-Az enyém otthon van.- jelentette ki. Akkor, hogy jött?! Nem hiszem, hogy futva jött volna, bár kinézem belőle. Lehet, hogy megkért valakit, hogy hozza ide? De azt miért tette volna?
-Csak nem tán te szeretnél vezetni?-kérdeztem gúnyosan. Beültem az anyós ülésre, és feszülten vártam, hogy mit tesz az én szerelmemmel.
-Nyugi. Nem végzek a drágáddal. Épségben el fogunk jutni hozzánk.- próbált megnyugtatni. Lehet, hogy sikerült is volna neki, ha a végére nem teszi oda azt az egyetlen egy szót, hogy: hozzánk. Eddig bele se gondoltam, hogy Alice hogy megy haza. Én nem akarok oda menni. Tudom, hogy ma már találkoztam Edwarddal, de az más volt. A fiamért jött, és pár perccel később el is ment. Megvan! Alice kiszáll, én meg megyek is tovább. Hogy ez hamarabb nem jutott eszembe. Teljesen lenyugodtam, és inkább azt figyeltem, ahogy Alice vezet. Gyorsan vezet, de amióta vámpír lettem, egyáltalán nem zavar a sebesség. Gyorsan oda is értünk hozzájuk, majd mikor megállt a garázs előtt, elköszöntem tőle.
-Ne köszönj még el. Nem mész még sehova.- nézett rám határozottan.
-De. Hazamegyek.- jelentettem én is ki.
-Nem-nem.- rázta a fejét mosolyogva. A garázsajtó kinyílt, amikor megnyomta a távirányítót, ami a zsebében volt eddig.
-Haza fogok menni, és ebben semmi nem fog megakadályozni.- kezdtem ideges lenni. Alice mindig értett hozzá, hogyan idegesítsen fel másodpercek alatt.
-Dehogy nem.- mérgesen néztem rá, mire csak elnevette magát. Vettem egy mély lélegzetet, hátha sikerül lenyugodni. Nem akartam olyat mondani, amivel megbántom. Egy fokkal se éreztem magam nyugodtabban. Hirtelen egy kéz kulcsolódott a derekam köré, majd egy tized másodperc alatt a nappaliban találtam magam a fotelbe. Fel akartam állni, de Emmett lefogta a két kezem. Lehajolt hozzám, így az arcunk egy vonalban volt. Az arcán ott virított a szokásos mosolya. Hihetetlenül dühös voltam Alice-re és Emmettre is. Ezért bosszút fogok állni rajtuk.
-Szia. Rég láttunk.- mosolygott rám Em.
-Megtennéd, hogy elengedsz?- néztem le a kezére.
-Sajnálom, de nem.- rázta meg a fejét még mindig vigyorogva.
-Szia Hil.- jött le a lépcsőn Jasper.- Haver mivel sikerült így felidegesítened?- torzult el az arca Jaspernek az érzelmeimtől.
-Szia Jas. Megtennéd, hogy segítesz? Nem akar elengedni.- néztem könyörgően Jasperre.
-Nagyon szívesen segítenék, de nem hiszem hogy tudnék.- nézett rám tanácstalanul.
-Semmi féleképpen nem engedhetlek el.
-Hil add fel. Úgyis itt kell maradnod.- jelent meg végre Alice is. Már csak ő hiányzott. Eszembe jutott, hogy az egyik képességemmel talán ki tudnék szabadulni, de akkor fájdalmat okoznék Emmettnek, amit nem akarok. Ezt az ötletet el is vetettem, és tovább gondolkodtam. A következő ötletet se úszná meg fájdalom nélkül, ezért ismét tovább gondolkodtam.
-Ezért bosszút fogok állni.- néztem rá mosolyogva. Nem boldog mosoly volt, hanem inkább gonosz mosoly.- Meg fogom keseríteni a napjaidat.- Mintha egy pillanatra elbizonytalanodott volna, majd újra felvette azt a bizonyos mosolyt, amit mindig "használ".
-Sok szerencsét hozzá.- kacsintott rám. Inkább elfordultam, hogy ne kelljen látnom, ha nem muszáj.
-Alice?- fordultam felé.
-Mi az?- nézett fel az újságból, amit lapozgatott.
-Ha már itt kell maradnom, akkor nem lehetne, hogy ez a nagy melák ne lihegjen a nyakamba?
-Én is szeretlek húgi.- grimaszolt Emmett, amire én is csak egy grimasszal válaszoltam. Emmett Alice-re nézett, aki csak bólintott egyet, majd Emmett távolodni kezdett, és leült a kanapéra. Láttam rajta, hogy ugrásra készen áll arra, ha szöknék.
Kivételesen eszem ágában se volt szökni, hanem bosszút forraltam. A bosszú forralása közben eszembe jutott, hogy a fiam valószínűleg fent van Edwarddal valamelyik szobába, és fogalmam sincs, hogy mit csinálnak. Nagy pofátlanság, de elkezdtem a gondolataik között kutakodni. Volt mindenféle gondolat. Emmett azon parázott, hogy hogyan fogok rajta bosszút állni. Ezen jót mosolyogtam, majd mentem tovább. Alice fejében az idei kollekció darabjai jelentek meg, és hogy melyiket kellene megvenni. Természetesen mind szerepelt a listáján. Szem-forgatva tovább olvastam a gondolatokat. Jasper egy új motor vásárlást szeretne beiktatni a holnapi programjába, csak még nem biztos benne, hogy jó ötlet lenne. Rosalie az emeleten van, és épp a ruhákat válogatja. Legszívesebben majdnem mindet elajándékozná, és természetesen venne újakat, de van olyan, ami a szívéhez nőtt, és nem szeretne megválni tőle. Hordani nem fogja, de megtartja. Most következett a fiam. Vele is kezdhettem volna, de akkor nem tudtam volna meg, hogy a nappaliban bambulók mit tartanak olyan érdekesnek. Nicolas a leckéjét írta, és olyasmire gondolt, amire még biztosan nem gondolnék. Nicolas szerelmes az egyik osztálytársába. Nagyon érett fiú, de nem gondoltam volna rá, hogy már ilyen hamar szerelmes lesz az én szemem fénye. Meg elégedhettem volna csupán a fiam gondolataival, de nem tettem. Edward fejébe is bele "másztam". Amit ott találtam, teljesen lesokkolt.