Sziasztok!
Meghoztam a döntést, és az az lett, hogy folytatom az írást a neten.
Nagyon rövid rész lett, de már nagyon rég elhatároztam, hogy a mai napon minden féle -képpen rakok fel részt.
Megosztanék veletek egy videót, amit R.S készített nekem a szülinapom alkalmából.: http://www.youtube.com/watch?v=ei5AP45bv-A
Tudom, hogy már rengetegszer megköszöntem, de itt is megteszem még egyszer: Köszönöm!!!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel
-Emberek vannak az erdőben.- mondtam Edwardnak, aki már ugrásra kész volt, hogy megállítson, ha támadni akarnék.- Nem akarom, és nem is fogom bántani őket.- nyugtattam meg.
-Nem kívánod az embervért?- nézett rám kiguvadt szemekkel.
-Nem.- ráztam meg a fejem. Közben a többiek is odaértek hozzánk, és nem nagyon értették, hogy mi történt. Edward elmondta mindenkinek, amit most megtudott, és mind hitetlenkedve néztek rám.
-Ilyet még sose láttam, hogy egy újszülött ne kívánja az embervért.- gondolkodott el Carlisle.- Lehet, hogy ez a különleges képességed?- odaálltam Edward mellé, a kezem az övébe helyeztem, s összekulcsoltuk az ujjainkat. Annyira hiányzott már az érintése.
-Ezt nem beszélhetnénk meg máshol?- kérdezte Rosalie. Mind visszaindultunk a kis házikóba. Olyan nyugtalannak éreztem magam. A többiek nem jöttek a közelembe, kivéve Edwardot, amit nem értettem. Kicsit lelassítottam, amit persze Edward is észre vett, és ő is lassítani kezdett. A többiek szépen lassan beelőztek minket, majd futottak tovább. Edwarddal megálltunk, és tőle kérdeztem meg, hogy mi a bajuk a többieknek velem.
-Semmi. Nagyon szeretnek téged, csak most erősebb vagy mindannyiunknál, és azért nem közelednek annyira.
-És mikor fognak normálisan viselkedni velem?
-Türelem.- simított végig az arcomon.
-Ezzel nem vigasztaltál meg.- grimaszoltam egyet.
-És ezzel?- kérdezte féloldalas mosolyával, miután gyengéden megcsókolt.
-Nem is tudom. Talán.
-Meg tudsz nekem bocsátani?- kérdezte Edward.
-Meg, de miért is pontosan?- néztem rá értetlenül.
-Azért, mert nem tudtam megakadályozni ezt az egészet.
-Nem bocsátok meg, mert nem tehetsz semmiről, ezért nincs miért.
A többiek után indultunk, akik már vártak ránk az ajtóban.
-Nah végre fiatalok! Azt hittük, hogy már sose végeztek!- őrjöngött Emmett az ajtóban. A beszólását, szóra se méltattuk, s bementünk a házba, hogy leüljünk a kanapéra.
-Tényleg nem kívánod az embervért?- kérdezte Carlisle hitetlenkedve.
-Tényleg.- bólintottam.
-Ez fantasztikus!
-Carlisle.- szólalt meg Rosalie.
-Igen?- fordult felé.
-Hova fogunk ezután menni, és mikor? Forksba nem mehetünk vissza. Londonba se maradhatunk, akkor most hova?
-Alaszkába.- felelte Carlisle habozás nélkül.
-Alaszkába?- kérdeztem vissza.
-De, Carlisle.- szólalt meg Edward.- Nem mehetünk oda Tanya miatt.
-Edward. El kell mondanom valamit.- mondta Alice.- Tanya beállt a Volturihoz.
-A Volturihoz? De miért? És a Volturinak mi a haszna abból, ha csatlakozik hozzájuk?
-Nem tudom, hogy miért. Sajnálom, nem láttam.- hajtotta le a fejét Alice.
-Alice, semmi baj.- próbáltam megvigasztalni a másik kanapéról. Nem akartam odamenni, pedig legszívesebben azt tettem volna. A családom jutott eszembe, és hogy mi lehet velük. Felálltam a kanapéról, és abba a szobába futottam, amelyikben felébredtem. Az kanapéra ültem, ami az ággyal szemben volt. Egy perc se telt bele, és az ajtót hallottam kinyílni, amelyiken Edward lépett be.
-Mi a baj kicsim?- ült le mellém a kanapéra.
-Semmi, csak a családom, és a barátaim. Tudják már, hogy "meghaltam"?- néztem gyönyörű aranybarna
szemeibe.
-Igen.
-És? Ugye nem borultak ki nagyon?
2 hónappal később
Már két hónapja annak, hogy megtörtént a vámpírrá válásom, amit cseppet sem bántam. Edward viszont magát okolja a történtek miatt. Pedig több százszor elmagyaráztam már neki, hogy nem az ő hibája ez az egész. Most éppen Alaszka felé visz az utunk, a Denali családhoz. A családom már elég beszámíthatónak találtak ahhoz, hogy emberek közé engedjenek. Olyan furcsa még ezt mondanom rájuk, hogy a családom, de már én is közéjük tartozom. Mivel állati vérrel táplálkozom, a szemem is aranybarnává vált vörös helyett. Carlisle szerint nekem is van különleges képességem, az önuralom.
-Mindjárt odaérünk a reptérre.- tájékoztatott Alice. Kicsit ideges voltam, mert még nem sok emberrel találkoztam, de akikkel igen, azok szerencsére túlélték a találkozást. Az autóból kiszállva Jasper haladt az egyik oldalamon, Edward pedig a másikon. Nem éreztem késztetést arra, hogy neki essek akár egy embernek is. Ezt Jasper is érezte, így egy kicsit lazított a "pórázon". Az iratok ellenőrzésénél nem történt semmi probléma. Természetesen új iratokra volt szükségem, mert Hilary Osment meghalt, és helyette Hilary Hale lettem; Jasper és Rosalie testvére. A repülőút nagy részében Edward-ot öleltem, és néztem ki a fejemből. Mióta vámpír lettem ez elég sokszor előfordult velem. Miután leszállt a gépünk először az új házhoz vezetett az utunk, melyet Alice rendezett be Emmettel. Én is segítettem neki, de csak interneten keresztül. Emmett meg is jegyezte, hogy kezdek hasonlítani Alicere, így jó lenne, ha kevesebb időt töltenénk együtt. Úgy tettem, mintha ezt meg se hallottam volna. Igazából a ház már be volt rendezve, csak Alice újra be akarta rendezni az egészet. Az út nem volt hosszú, és a táj gyönyörű volt. Szintén az erdőben volt a ház, pont mint Forksban. Amikor beléptünk az ajtón, majdnem mindenkinek az álla a padlót súrolta.
-Ez gyönyörű Alice!- dicsértük meg.
-Köszönöm, de ez nem csak az én érdemem.- mondta Alice. A szemem sarkából láttam, ahogy kihúzza magát Emmett.- Ez Hilary érdeme is.
-Hogy mi?!- pampogott Emmett.- Én tologattam a bútorokat!
-Köszönöm Alice.- szeltem át a távolságot kettőnk között, majd gyengéden megöleltem.
2010. július 30., péntek
2010. július 25., vasárnap
Kérlek segítsetek!
Sziasztok!
Kérlek segítsetek!
Nem tudom, hogy mit tegyek!:(
Szeretek írni -és írni is fogok- csak nem tudom, hogy fel is rakjam-e a netre. :/
Arra lennék kíváncsi, hogy lenne-e olyan, akit érdekel a folytatása a történetnek.
Akit érdekel, azt meg szeretném kérni, hogy írjon a chatbe, vagy egy kommentet,
vagy esetleg egy e-mailt a cintia8@citromail.hucímre.
Lehet arról is szó, hogy e-mailbe küldöm el a folytatást, és ide nem fogom felrakni.
Kérlek segítsetek dönteni, mert nagyon tanácstalan vagyok!!! :(:S
Köszönöm! Nagyon hálás vagyok nektek!
Puszy Chanel
Kérlek segítsetek!
Nem tudom, hogy mit tegyek!:(
Szeretek írni -és írni is fogok- csak nem tudom, hogy fel is rakjam-e a netre. :/
Arra lennék kíváncsi, hogy lenne-e olyan, akit érdekel a folytatása a történetnek.
Akit érdekel, azt meg szeretném kérni, hogy írjon a chatbe, vagy egy kommentet,
vagy esetleg egy e-mailt a cintia8@citromail.hucímre.
Lehet arról is szó, hogy e-mailbe küldöm el a folytatást, és ide nem fogom felrakni.
Kérlek segítsetek dönteni, mert nagyon tanácstalan vagyok!!! :(:S
Köszönöm! Nagyon hálás vagyok nektek!
Puszy Chanel
2010. július 19., hétfő
XXV. rész
Sziasztok!
Nem tudom, hogy mi történt, de meghoztam a következő részt! xD
Ilyen gyorsan még nem írtam.
Remélem tetszeni fog nektek, és nem csaptam össze!
Jó olvasást!
Puszy Chanel
Hilary szemszöge
Mikor kinyitottam a szemem, egy raktárféleségben találtam magam, egy székhez hozzákötözve. Éreztem a kötelet, a kezemen, és a lábamon. A fejem, és az arcom szörnyen sajgott, gondolom a sok pia, és a pofon miatt. Körbe néztem a raktárban, a fogva tartóm után kutatva. Nem kellett sokáig keresnem, mert tőlem nem messze ült egy széken.
-Mikor fogsz megölni?- törtem meg a csöndet.
-Ki mondta, hogy meg foglak ölni?- húzta fel a szemöldökét.
-Miért ne tennéd?
-Lehet, hogy meg foglak ölni, de lehet, hogy csak átváltoztatlak. Biztos gyönyörű vámpírnő lennél.- kacsintott rám. A gyomrom korogni kezdett olyan hangosan, hogy szerintem azt egész London hallotta.
-Éhes vagy?- kérdezte kedvesen.
-Egy kicsit.- odasétált hozzám egy pohárral a kezében. Felém nyújtotta a poharat, de nem tudtam elvenni, mert a kezem meg volt kötözve.
-Így nem fog menni.- ráztam meg a kezem a hátam mögött.
-Kioldozlak, de szökéssel eszedbe ne jusson próbálkozni, mert úgyis elkaplak.- bólintottam, majd a hátam mögé sétált, és kioldozta a kezem. Ideadta a poharat, ami a kezébe volt, s akkor láttam, hogy valami piros van benne.
-Gondolom ez nem vadmálna.- néztem rá egy fintorral a fogva tartómra.
-Ne finnyáskodj, mert csak ez van. Dönthetsz, hogy vagy szomjan halsz, vagy megiszod a vért.
-Hogy hívnak?
-Miért fontos az?
-Csak tudni szeretném.
-Zack. És téged, hogy hívnak?
-Hilary.
-Szép neved van.- a kötél nagyon szorította a lábam, így lehajoltam, hogy kibontsam. Zack úgy nézett, mint aki indulásra készen van, ha szökni próbálnék. Nem tudom, hogy mióta lehetek itt, de abban biztos voltam, hogy körülbelül nyolc óra hosszát már itt töltöttem, mert kint már világos volt. Zack órákig meg se mozdult, és nem is beszélt. Már nagyon szomjas voltam, és éhes is, de valahogy nem vérre. Mikor már nem bírtam tovább, erőt vettem magamon, és a kezembe vettem a poharat. Egy kicsit már alvadt volt a vér, de becsuktam a szemem, és úgy próbáltam meg inni. Ittam egy kortyot, és rájöttem, hogy nem is annyira szörnyű. Szépen lassan az egész pohárral megittam, aminek az lett a következménye, hogy nagyon ki kellett mennem.
-Ki kell mennem.- néztem rá könyörgően Zack-re, akinek beletelt egy kis időbe, amíg leesett neki, hogy miről beszélek.
-Nem tudod visszatartani?
-Nem.
-Gyere.- jött oda mellém. Megfogta a karom, és szinte felrángatott a székről. Maga után vonszolt a raktár végébe, ahol volt egy ajtó. Kinyitotta az ajtót, és megpillantottam egy WC-t. Sose gondoltam volna, hogy egy raktárban van toalett. Szerencsére nem jött be velem Zack, de szólt, hogy ne tartson sokáig, mielőtt becsukta az ajtót. Miután végeztem, visszamentem Zackhez, aki feszülten járkált, fel-le.
-Mi történt?- kérdeztem félénken.
-Sajnálom.- jött oda hozzám.
-Mit?- kezdtem félni.
-Ezt.- húzott közelebb magához, majd megharapott ugyan ott, ahol a barátja is. Egy hatalmas sikoly hagyta el a számat, mikor égni kezdtem. A fájdalom elviselhetetlen volt, de elhatároztam, hogy nem okozok örömet Zacknek azzal, hogy látja, ha szenvedek.
-Miért?- kérdeztem hörögve. A testem egyre jobban égett, és folyamatosan csak rosszabb lett. Egy hatalmas durranást hallottam, majd megpillantottam életem szerelmét. Ez biztos a mennyország.
-Hilary hallasz?- szólongatott egy gyönyörű hang, de nem néztem fel, hogy ki az, mert akkor le kellett volna vennem a szemem az angyalomról. Az angyalom rávetette magát Zackre, és darabokra tépte. Egy angyal nem lenne képes ilyenre. Lehet, hogy ez a valóság?! A fájdalom már elviselhetetlen volt, de nem akartam kimutatni az angyalom előtt, hogy milyen gyenge vagyok. Elővett egy öngyújtót, és meggyújtotta Zack maradványait. Az angyalom felém sétált, s szomorúan esett térdre előttem.
-Ki kell szívni a mérget!- hajolt fölém.
-Már késő.- sóhajtott egy lány, aki nagyon ismerősnek tűnt, de engem nem foglalkoztatott más, csak az angyalom.- Meg fog történni. Láttam. Edward el kell mennünk innen, különben mi is elégünk!- nagyon fájt, égett mindenem, és már nem bírtam tovább. Egy hatalmas sikoly hagyta el a szám. Az egyik pillanatban még a raktár tetejét láttam, a másikban pedig már a felhős égboltot, majd egy autó belsejét. A tűz tovább tombolt bennem, de nem akartam fájdalmat okozni az angyalomnak. Egyre erősebben ostromoltak a lángok, és egyre kevesebb erőt éreztem magamban ahhoz, hogy visszatartsam a sikolyom. A szemem becsuktam, hogy ne keljen látnom az angyalom szomorú arcát.
-Alice most mit tegyünk?- kérdezte kétségbe esve.- Így nem tudunk visszamenni Forksba.
-Felhívom Carlisle-t.
3 nap múlva
Amikor kinyitottam a szemem, minden apró porszemet láttam. Mindent hallottam, minden apró lépést, minden lélegzetvételt. Sokkal erősebbnek éreztem magam, és már nem égetett, és rángatózott a testem.
-Kicsim!- simított végig Edward az arcomon. Most nem éreztem hidegnek a kezét, sőt inkább melegnek. Az arcát teljesen más szemmel láttam. Most még gyönyörűbb volt. - Jól vagy? Nem vagy éhes?
-Jól vagyok, és nem vagyok éhes.- ültem fel az ágyon. Ágyon? Körbenéztem a szobában, ami számomra teljesen ismeretlen volt.
-Vettél már levegőt?- vettem-e levegőt? Ez meg milyen kérdés? Bár ha jobban belegondolok, még nem vettem levegőt.
-Nem.- ráztam meg a fejem. Vettem egy mély levegőt. A torkomon egy égő, maró érzés futott végig. A kezem automatikusan odakaptam.
-Gyere.- nyújtotta a kezét. A szobából, amikor kiléptünk egy kisebb nappaliban találtuk magunkat, ahol mindenki ott volt. Az egész Cullen család. Mindannyian kiguvadt szemekkel néztek. Azt hiszem, ha ember lennék elpirultam volna. De már nem ember vagyok, hanem vámpír. Alice volt az első, aki felugrott, és oda szökdelt felém. Egyből a nyakamba vetette magát. Mikor magamhoz öleltem, egy kicsit felszisszent.
-Mi a baj?- rögtön el is engedtem.
-Csak egy kicsit megszorítottál.
-Bocsi.- hajtottam le a fejem.
-Semmi baj.- mikor levegőt vettem, megint égni kezdett a torkom. A kezem ismét odakaptam.
-Gyere vadászni, azután pedig beszélgetünk.- húzott ki az ajtón Edward.
-Várjatok!- szólt utánunk Emmett.- Én is megyek!
-És mi is!- indult el Alice is, a többiekkel a nyomában. Ahogy kiléptünk az ajtón egy erdő tárult elénk.
-Mit érzel?- kérdezte Edward. Becsuktam a szemem, mélyet szippantottam a levegőből, és koncentráltam. Többféle illatot éreztem. Északról szarvast, aminek nem volt annyira ínycsiklandó az illata. Keletről, pedig oroszlánt.
-Északon szarvast, keleten pedig oroszlánt.
-Nagyon jó.- dicsért meg Carlisle és Esme, Edward pedig elismerően bólogatott.
-Melyiket szeretnéd?- kérdezte Edward.
-Az oroszlánt.- válaszoltam határozottan.
-Akkor menjünk.- Keletnek indultunk, amerre éreztem az oroszlánt. Fantasztikus érzés volt a fák között suhanni, Edward mellett. A többiek kicsit lemaradtak tőlünk, de hallottam, hogy nem messze vannak tőlünk. Az oroszlán illata közeledett felénk. Pár méterre megálltam tőlük, de nem voltam képes bevárni a többieket. Kiugrottam a fák közül, s egyenesen a hatalmas állatra vetettem magam. Nem gondolkodtam, az ösztöneim vezéreltek. Mikor végeztem szerencsétlen állattal, akkor vettem észre, hogy az egész család engem néz.
-Nagyon szörnyű volt?- kérdeztem szemlesütve.
-Viccelsz? Fantasztikus voltál!- mondta Emmett.
-Még sose láttam egy újszülöttet így vadászni. Nagyon ügyes vagy!- dicsért meg Carlisle. Edwardra néztem, aki ma már sokadjára elismerően bólogatott.
Amikor indultunk vissza egy illat csapta meg az orromat. Embervér.
Nem tudom, hogy mi történt, de meghoztam a következő részt! xD
Ilyen gyorsan még nem írtam.
Remélem tetszeni fog nektek, és nem csaptam össze!
Jó olvasást!
Puszy Chanel
Hilary szemszöge
Mikor kinyitottam a szemem, egy raktárféleségben találtam magam, egy székhez hozzákötözve. Éreztem a kötelet, a kezemen, és a lábamon. A fejem, és az arcom szörnyen sajgott, gondolom a sok pia, és a pofon miatt. Körbe néztem a raktárban, a fogva tartóm után kutatva. Nem kellett sokáig keresnem, mert tőlem nem messze ült egy széken.
-Mikor fogsz megölni?- törtem meg a csöndet.
-Ki mondta, hogy meg foglak ölni?- húzta fel a szemöldökét.
-Miért ne tennéd?
-Lehet, hogy meg foglak ölni, de lehet, hogy csak átváltoztatlak. Biztos gyönyörű vámpírnő lennél.- kacsintott rám. A gyomrom korogni kezdett olyan hangosan, hogy szerintem azt egész London hallotta.
-Éhes vagy?- kérdezte kedvesen.
-Egy kicsit.- odasétált hozzám egy pohárral a kezében. Felém nyújtotta a poharat, de nem tudtam elvenni, mert a kezem meg volt kötözve.
-Így nem fog menni.- ráztam meg a kezem a hátam mögött.
-Kioldozlak, de szökéssel eszedbe ne jusson próbálkozni, mert úgyis elkaplak.- bólintottam, majd a hátam mögé sétált, és kioldozta a kezem. Ideadta a poharat, ami a kezébe volt, s akkor láttam, hogy valami piros van benne.
-Gondolom ez nem vadmálna.- néztem rá egy fintorral a fogva tartómra.
-Ne finnyáskodj, mert csak ez van. Dönthetsz, hogy vagy szomjan halsz, vagy megiszod a vért.
-Hogy hívnak?
-Miért fontos az?
-Csak tudni szeretném.
-Zack. És téged, hogy hívnak?
-Hilary.
-Szép neved van.- a kötél nagyon szorította a lábam, így lehajoltam, hogy kibontsam. Zack úgy nézett, mint aki indulásra készen van, ha szökni próbálnék. Nem tudom, hogy mióta lehetek itt, de abban biztos voltam, hogy körülbelül nyolc óra hosszát már itt töltöttem, mert kint már világos volt. Zack órákig meg se mozdult, és nem is beszélt. Már nagyon szomjas voltam, és éhes is, de valahogy nem vérre. Mikor már nem bírtam tovább, erőt vettem magamon, és a kezembe vettem a poharat. Egy kicsit már alvadt volt a vér, de becsuktam a szemem, és úgy próbáltam meg inni. Ittam egy kortyot, és rájöttem, hogy nem is annyira szörnyű. Szépen lassan az egész pohárral megittam, aminek az lett a következménye, hogy nagyon ki kellett mennem.
-Ki kell mennem.- néztem rá könyörgően Zack-re, akinek beletelt egy kis időbe, amíg leesett neki, hogy miről beszélek.
-Nem tudod visszatartani?
-Nem.
-Gyere.- jött oda mellém. Megfogta a karom, és szinte felrángatott a székről. Maga után vonszolt a raktár végébe, ahol volt egy ajtó. Kinyitotta az ajtót, és megpillantottam egy WC-t. Sose gondoltam volna, hogy egy raktárban van toalett. Szerencsére nem jött be velem Zack, de szólt, hogy ne tartson sokáig, mielőtt becsukta az ajtót. Miután végeztem, visszamentem Zackhez, aki feszülten járkált, fel-le.
-Mi történt?- kérdeztem félénken.
-Sajnálom.- jött oda hozzám.
-Mit?- kezdtem félni.
-Ezt.- húzott közelebb magához, majd megharapott ugyan ott, ahol a barátja is. Egy hatalmas sikoly hagyta el a számat, mikor égni kezdtem. A fájdalom elviselhetetlen volt, de elhatároztam, hogy nem okozok örömet Zacknek azzal, hogy látja, ha szenvedek.
-Miért?- kérdeztem hörögve. A testem egyre jobban égett, és folyamatosan csak rosszabb lett. Egy hatalmas durranást hallottam, majd megpillantottam életem szerelmét. Ez biztos a mennyország.
-Hilary hallasz?- szólongatott egy gyönyörű hang, de nem néztem fel, hogy ki az, mert akkor le kellett volna vennem a szemem az angyalomról. Az angyalom rávetette magát Zackre, és darabokra tépte. Egy angyal nem lenne képes ilyenre. Lehet, hogy ez a valóság?! A fájdalom már elviselhetetlen volt, de nem akartam kimutatni az angyalom előtt, hogy milyen gyenge vagyok. Elővett egy öngyújtót, és meggyújtotta Zack maradványait. Az angyalom felém sétált, s szomorúan esett térdre előttem.
-Ki kell szívni a mérget!- hajolt fölém.
-Már késő.- sóhajtott egy lány, aki nagyon ismerősnek tűnt, de engem nem foglalkoztatott más, csak az angyalom.- Meg fog történni. Láttam. Edward el kell mennünk innen, különben mi is elégünk!- nagyon fájt, égett mindenem, és már nem bírtam tovább. Egy hatalmas sikoly hagyta el a szám. Az egyik pillanatban még a raktár tetejét láttam, a másikban pedig már a felhős égboltot, majd egy autó belsejét. A tűz tovább tombolt bennem, de nem akartam fájdalmat okozni az angyalomnak. Egyre erősebben ostromoltak a lángok, és egyre kevesebb erőt éreztem magamban ahhoz, hogy visszatartsam a sikolyom. A szemem becsuktam, hogy ne keljen látnom az angyalom szomorú arcát.
-Alice most mit tegyünk?- kérdezte kétségbe esve.- Így nem tudunk visszamenni Forksba.
-Felhívom Carlisle-t.
3 nap múlva
Amikor kinyitottam a szemem, minden apró porszemet láttam. Mindent hallottam, minden apró lépést, minden lélegzetvételt. Sokkal erősebbnek éreztem magam, és már nem égetett, és rángatózott a testem.
-Kicsim!- simított végig Edward az arcomon. Most nem éreztem hidegnek a kezét, sőt inkább melegnek. Az arcát teljesen más szemmel láttam. Most még gyönyörűbb volt. - Jól vagy? Nem vagy éhes?
-Jól vagyok, és nem vagyok éhes.- ültem fel az ágyon. Ágyon? Körbenéztem a szobában, ami számomra teljesen ismeretlen volt.
-Vettél már levegőt?- vettem-e levegőt? Ez meg milyen kérdés? Bár ha jobban belegondolok, még nem vettem levegőt.
-Nem.- ráztam meg a fejem. Vettem egy mély levegőt. A torkomon egy égő, maró érzés futott végig. A kezem automatikusan odakaptam.
-Gyere.- nyújtotta a kezét. A szobából, amikor kiléptünk egy kisebb nappaliban találtuk magunkat, ahol mindenki ott volt. Az egész Cullen család. Mindannyian kiguvadt szemekkel néztek. Azt hiszem, ha ember lennék elpirultam volna. De már nem ember vagyok, hanem vámpír. Alice volt az első, aki felugrott, és oda szökdelt felém. Egyből a nyakamba vetette magát. Mikor magamhoz öleltem, egy kicsit felszisszent.
-Mi a baj?- rögtön el is engedtem.
-Csak egy kicsit megszorítottál.
-Bocsi.- hajtottam le a fejem.
-Semmi baj.- mikor levegőt vettem, megint égni kezdett a torkom. A kezem ismét odakaptam.
-Gyere vadászni, azután pedig beszélgetünk.- húzott ki az ajtón Edward.
-Várjatok!- szólt utánunk Emmett.- Én is megyek!
-És mi is!- indult el Alice is, a többiekkel a nyomában. Ahogy kiléptünk az ajtón egy erdő tárult elénk.
-Mit érzel?- kérdezte Edward. Becsuktam a szemem, mélyet szippantottam a levegőből, és koncentráltam. Többféle illatot éreztem. Északról szarvast, aminek nem volt annyira ínycsiklandó az illata. Keletről, pedig oroszlánt.
-Északon szarvast, keleten pedig oroszlánt.
-Nagyon jó.- dicsért meg Carlisle és Esme, Edward pedig elismerően bólogatott.
-Melyiket szeretnéd?- kérdezte Edward.
-Az oroszlánt.- válaszoltam határozottan.
-Akkor menjünk.- Keletnek indultunk, amerre éreztem az oroszlánt. Fantasztikus érzés volt a fák között suhanni, Edward mellett. A többiek kicsit lemaradtak tőlünk, de hallottam, hogy nem messze vannak tőlünk. Az oroszlán illata közeledett felénk. Pár méterre megálltam tőlük, de nem voltam képes bevárni a többieket. Kiugrottam a fák közül, s egyenesen a hatalmas állatra vetettem magam. Nem gondolkodtam, az ösztöneim vezéreltek. Mikor végeztem szerencsétlen állattal, akkor vettem észre, hogy az egész család engem néz.
-Nagyon szörnyű volt?- kérdeztem szemlesütve.
-Viccelsz? Fantasztikus voltál!- mondta Emmett.
-Még sose láttam egy újszülöttet így vadászni. Nagyon ügyes vagy!- dicsért meg Carlisle. Edwardra néztem, aki ma már sokadjára elismerően bólogatott.
Amikor indultunk vissza egy illat csapta meg az orromat. Embervér.
2010. július 15., csütörtök
XXIV. rész
Sziasztok!
Tudom, hogy késve, de meghoztam a következő részt!
Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Köszönöm az előző részhez írt komikat!
Jó olvasást!
Puszy Chanel
Edward szemszöge
Mióta Hilary elment, minden teljesen megváltozott. Mindenki nagyon szomorú volt, még Emmett se viccelődött. Rosalie a szokásosnál is undokabb volt, így nem tudtam elviselni. Alice teljesen lelassult, még vásárolni se ment el, amióta Hilary elment. A szobámba ültem egész nap, vagy mikor Rosalie gondolatai nagyon idegesítőek voltak, elmenekültem otthonról. Vadászatra hivatkoztam, de Alice úgyis tudta, hogy eszem ágában sincs vadászni, csak sétálok. Carlisle és Esme nagyon aggódtak miattunk, de nem tudták, hogy mit tegyenek. Folyton ezen gondolkodtak, de sose jutottak semmire. Mióta elment Hilary, nem mentem iskolába se, mert már úgyis fújom kívülről a tananyagot. Váratlan látogatóm érkezett egyik délután, aki nem más volt, mint Bella.
-Bejöhetek?- lépett be az ajtón.
-Már bent vagy.- néztem rá.
-Hogy vagy?- ült le mellém a kanapéra.- Nagyon hiányzik?
-Kérdezhetek valamit?- néztem rá Bellára, aki csak bólintott egyet.
-Miért jöttél, és hogy-hogy élsz még?- Bella rémült arcára néztem, majd folytattam.- Úgy értem, hogy Rosalie, hogy-hogy nem fojtott még meg?
-Tudni akartam, hogy vagy, és Rosalie-val még nem találkoztam. Úgy tudom, hogy nincs itthon.
-Nem Jacobbal kellene lenned?- lehet, hogy egy kicsit, vagyis nagyon bunkó voltam, de nem sok kedvem van beszélgetni, főleg nem Bellával.
-Szakítottam Jacobbal.- mondta szomorúan. Még egy kicsit beszélgettünk. Elmondta, hogy azért szakítottak, mert nem jöttek ki egymással, és, hogy neki is nagyon hiányzik Hilary. Mikor kikísértem Bellát, lent volt mindenki a nappaliban. Rosalie, azon gondolkodott, hogy-hogy kellene Bellát megfojtani. Roset jobban megviselte, hogy megcsalt Bella, mint engem. Miután Bella elment, indultam fel a lépcsőn, mikor Alicenek látomása lett. Visszafordultam a lépcsőn, mert általában Hilaryről volt látomása, így képben voltam, hogy milyen barátai vannak, mik történnek vele Londonban. Jasper gyorsan Alice mellé ült, s mindenki abba hagyta az előbbi tevékenységét, hogy mindannyian Alicere figyeljenek. Megláttam a képet, amit Alice látott, és nem tudtam elhinni. Hilary és az egyik osztálytársa éppen csókolóztak.
-Alice mit láttál?- kérdezte Jasper, mikor Alice visszatért közénk. A tekintete szomorú, és együtt érző volt, amikor rám nézett.- Alice! Mit láttál?- kérdezte újra Jasper, de egyikőnk se reagált rá. Mikor felfogtam, hogy mit láttam, kirohantam az erdőbe.
-Edward!- szólt utánam Alice, de nem fordultam vissza. Csak futottam, és futottam, amíg el nem értem a rétemre. Azt hittem, hogy szeret! Tudom, hogy én mondtam neki, hogy keressen mást, de... El kell fogadnom, hogy Hilary mást választott. Ennyi volt. Bele kell törődnöm. Nem fog már visszajönni. Nem tudom meddig feküdtem a réten, de nem is nagyon foglalkoztatott.
-Öcsi! Merre vagy?- ordibált gondolatban Emmett. Nem válaszoltam neki, mert nem volt kedvem senkivel se beszélgetni.
-Edward?Mi történt?- kérdezte szintén gondolatban Esme. Hallottam, hogy közelednek hozzám, de titokban reméltem, hogy meggondolják magukat, és visszafordulnak, hogy elkezdjem az önsanyargatást.
-Kérlek, Edward! Mondd el, hogy mi történt!- könyörgött Rosalie. Még sose hallottam se a szájából, de még a gondolatából se ezt az egy rövidke kis szót, hogy "kérlek". Teljesen ledöbbentem. Nem hiszem, hogy a vámpírok le tudnak fagyni, de velem azt hiszem, hogy ez történt. Nem tudok Hilary nélkül élni.- Egyre csak ez zakatolt a fejemben. Ő viszont tovább lépett már. Nekem is tovább kell lépnem. Neki biztonságosabb egy ember mellett.
-Edward!- rázott meg valaki, kizökkentve a gondolataimból. Felnéztem, és Jasper dühös ábrázatával találtam magam szembe. Körbe néztem, és akkor láttam, hogy mindenki itt van körülöttem, kivéve egy valakit. Alice-t. Már nem a rétemen feküdtem, hanem a nappaliban ültem a kanapén.
-Nah végre! Azt hittem már, hogy nem is élsz!- morgott Emmett.
-Edward mi történt?- kérdezte Esme aggodalmasan.
-Alice nem mondta?- kérdeztem.
-Alice eltűnt.- világosított fel Jasper.
-Miért? Mikor?- tettem fel a kérdéseket sorba.
-Mikor elmentünk megkeresni, hogy mondd el, mi történt, elindult velünk, majd visszafordult, mikor nem vette észre senki. Miután visszahoztunk ide, akkor vettük észre, hogy eltűnt egy bőrönddel, és pár ruhával együtt.- hadarta el gyorsan Rosalie.
-Mit látott Alice?- kérdezte Carlisle.
-Hilary egy gyerekkel éppen smárolt.
-De akkor miért tűnt el Alice?- gondolkodott hangosan Carlisle.
Nem vesztegette az idejét a kicsike.- Emmett gondolatai szinte üvöltöttek felém, amit egy morgással kommentáltam.
-Nyugalom! Meg kell találnunk Alice-t! Hova mehetett? És miért?- kérdezte Carlisle.
-Nem hagyott valamilyen üzenetet?
-Szerinted itt tanácskoznánk, ha hagyott volna levelet?!- ordítozott Jasper.
-Na jó! Én mentem!- nem sok kedvem volt tovább lent ülni, mikor lehet, hogy csak vásárolni ment, vagy ki tudja. Felrohantam a szobámba, s lefeküdtem a kanapémra, mikor megpillantottam az asztalomon egy papírt. Szétnyitottam, és Alice gyöngybetűit pillantottam meg.
Tudom, hogy most nagyon csalódott vagy, de nem az történt, amire gondolsz! Nem láttad végig a látomásom! Hilary nem csalt meg, és most nagy bajban van! Londonba utaztam, hogy megmentsem, de nélküled nem fog menni! Kérlek! A többieknek ne szólj, ha lehet! Forksban találsz majd egy sportkocsit, az egyik mellékutcában!
Alice
Hilary nem csalt meg? Lehet, hogy szeret még? Utána kell mennem. Gyorsan kiugrottam az ablakon, majd futásnak eredtem Forks felé. Igazán megírhatta volna Alice, hogy hol találok, melyik mellékutcában sportkocsit! Forksban nem szoktak sportkocsik lenni. Az első utcában nem találtam semmit. A másodikban viszont megpillantottam egy Aston Martin DB9-et. Az utcán nem láttam senkit, így gyorsan odafutottam az autóhoz. Nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy nincs bezárva az autó. Kapva az alkalmon gyorsan bepattantam, majd be is indítottam az autót. Nem szoktam kocsit lopni, de most nem érdekel semmi, csak az, hogy Hilarynek ne legyen semmi baja. A reptér felé vettem az irányt. Az Astonnak köszönhetően nagyon hamar odaértem a repülőtérhez. Már a következő járatra kaptam jegyet, de csak az első osztályra, mert a turistaosztály már meg volt telve. A gépre egy óra hosszát kell várnom. Egy óra hossza alatt meg fogok bolondulni. Leültem a váróba, és számolni kezdtem először a perceket, majd, hogy hány ember halad el előttem. Azokat is külön bontottam fiúra és lányra. Mikor elértem 148 fiúhoz, és 156 lányhoz, akkor jött el az a pillanat, hogy mehettem ellenőriztetni a papírjaimat. Az ellenőrzésnél minden tökéletesen rendbe volt, és szállhattam is fel a repülőre. Az út hihetetlenül hosszúnak tűnt. Mikor leszállt a gép, nem hittem a szememnek. Alice állt nem messze tőlem a parkolóban. Odasiettem hozzá, persze csak emberi tempóban.
-Alice mi történt?- kérdeztem, amikor odaértem hozzá.
-Hilary vonzza a bajt, vagyis a vámpírokat.
-Hogy mi?
-Hilary-t elrabolta egy vámpír.
-Hol? Mikor? Miért?- záporoztak a kérdéseim.
-Majd út közben elmondom.- beszálltunk egy piros BMW-be, ami hasonlított Rose-ra, de nem teljesen ugyan olyan volt.
-Gondolom, nem bérelted az autót.- néztem rá Alice-re.
-Eltaláltad.
-Hol van Hilary?
-Az egyik raktárban London másik végében.
-Mond, hogy nem nomád vámpír rabolta el.- nem válaszolt semmit Alice, ami azt jelentette, hogy egy nomád rabolta el.
-De miért?- temettem a fejem a kezembe.
-Bosszúból.- értetlenül néztem Alice-re, ezért folytatta.- Amikor a múltkor megtámadta egy másik vámpír, az ennek a barátja volt. És most bosszút akar állni.
-Mikor érünk már oda?
-Már csak két perc.
-Ugye nem fogja bántani?- Alice már megint nem válaszolt, és mikor a gondolataiban próbáltam olvasni, éppen dúdolt egy dallamot magában. Mérgesen néztem rá, de erre csak megrántotta a vállát. Nem sokkal később Alice megállt a semmi közepén.
-Nem akarok feltűnést kelteni.-adta meg az okot annak, hogy miért itt állt meg. Alice futásnak eredt egy raktár felé. Mikor megálltunk a raktár előtt, egy sikítás rázta meg a környéket.
Tudom, hogy késve, de meghoztam a következő részt!
Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Köszönöm az előző részhez írt komikat!
Jó olvasást!
Puszy Chanel
Edward szemszöge
Mióta Hilary elment, minden teljesen megváltozott. Mindenki nagyon szomorú volt, még Emmett se viccelődött. Rosalie a szokásosnál is undokabb volt, így nem tudtam elviselni. Alice teljesen lelassult, még vásárolni se ment el, amióta Hilary elment. A szobámba ültem egész nap, vagy mikor Rosalie gondolatai nagyon idegesítőek voltak, elmenekültem otthonról. Vadászatra hivatkoztam, de Alice úgyis tudta, hogy eszem ágában sincs vadászni, csak sétálok. Carlisle és Esme nagyon aggódtak miattunk, de nem tudták, hogy mit tegyenek. Folyton ezen gondolkodtak, de sose jutottak semmire. Mióta elment Hilary, nem mentem iskolába se, mert már úgyis fújom kívülről a tananyagot. Váratlan látogatóm érkezett egyik délután, aki nem más volt, mint Bella.
-Bejöhetek?- lépett be az ajtón.
-Már bent vagy.- néztem rá.
-Hogy vagy?- ült le mellém a kanapéra.- Nagyon hiányzik?
-Kérdezhetek valamit?- néztem rá Bellára, aki csak bólintott egyet.
-Miért jöttél, és hogy-hogy élsz még?- Bella rémült arcára néztem, majd folytattam.- Úgy értem, hogy Rosalie, hogy-hogy nem fojtott még meg?
-Tudni akartam, hogy vagy, és Rosalie-val még nem találkoztam. Úgy tudom, hogy nincs itthon.
-Nem Jacobbal kellene lenned?- lehet, hogy egy kicsit, vagyis nagyon bunkó voltam, de nem sok kedvem van beszélgetni, főleg nem Bellával.
-Szakítottam Jacobbal.- mondta szomorúan. Még egy kicsit beszélgettünk. Elmondta, hogy azért szakítottak, mert nem jöttek ki egymással, és, hogy neki is nagyon hiányzik Hilary. Mikor kikísértem Bellát, lent volt mindenki a nappaliban. Rosalie, azon gondolkodott, hogy-hogy kellene Bellát megfojtani. Roset jobban megviselte, hogy megcsalt Bella, mint engem. Miután Bella elment, indultam fel a lépcsőn, mikor Alicenek látomása lett. Visszafordultam a lépcsőn, mert általában Hilaryről volt látomása, így képben voltam, hogy milyen barátai vannak, mik történnek vele Londonban. Jasper gyorsan Alice mellé ült, s mindenki abba hagyta az előbbi tevékenységét, hogy mindannyian Alicere figyeljenek. Megláttam a képet, amit Alice látott, és nem tudtam elhinni. Hilary és az egyik osztálytársa éppen csókolóztak.
-Alice mit láttál?- kérdezte Jasper, mikor Alice visszatért közénk. A tekintete szomorú, és együtt érző volt, amikor rám nézett.- Alice! Mit láttál?- kérdezte újra Jasper, de egyikőnk se reagált rá. Mikor felfogtam, hogy mit láttam, kirohantam az erdőbe.
-Edward!- szólt utánam Alice, de nem fordultam vissza. Csak futottam, és futottam, amíg el nem értem a rétemre. Azt hittem, hogy szeret! Tudom, hogy én mondtam neki, hogy keressen mást, de... El kell fogadnom, hogy Hilary mást választott. Ennyi volt. Bele kell törődnöm. Nem fog már visszajönni. Nem tudom meddig feküdtem a réten, de nem is nagyon foglalkoztatott.
-Öcsi! Merre vagy?- ordibált gondolatban Emmett. Nem válaszoltam neki, mert nem volt kedvem senkivel se beszélgetni.
-Edward?Mi történt?- kérdezte szintén gondolatban Esme. Hallottam, hogy közelednek hozzám, de titokban reméltem, hogy meggondolják magukat, és visszafordulnak, hogy elkezdjem az önsanyargatást.
-Kérlek, Edward! Mondd el, hogy mi történt!- könyörgött Rosalie. Még sose hallottam se a szájából, de még a gondolatából se ezt az egy rövidke kis szót, hogy "kérlek". Teljesen ledöbbentem. Nem hiszem, hogy a vámpírok le tudnak fagyni, de velem azt hiszem, hogy ez történt. Nem tudok Hilary nélkül élni.- Egyre csak ez zakatolt a fejemben. Ő viszont tovább lépett már. Nekem is tovább kell lépnem. Neki biztonságosabb egy ember mellett.
-Edward!- rázott meg valaki, kizökkentve a gondolataimból. Felnéztem, és Jasper dühös ábrázatával találtam magam szembe. Körbe néztem, és akkor láttam, hogy mindenki itt van körülöttem, kivéve egy valakit. Alice-t. Már nem a rétemen feküdtem, hanem a nappaliban ültem a kanapén.
-Nah végre! Azt hittem már, hogy nem is élsz!- morgott Emmett.
-Edward mi történt?- kérdezte Esme aggodalmasan.
-Alice nem mondta?- kérdeztem.
-Alice eltűnt.- világosított fel Jasper.
-Miért? Mikor?- tettem fel a kérdéseket sorba.
-Mikor elmentünk megkeresni, hogy mondd el, mi történt, elindult velünk, majd visszafordult, mikor nem vette észre senki. Miután visszahoztunk ide, akkor vettük észre, hogy eltűnt egy bőrönddel, és pár ruhával együtt.- hadarta el gyorsan Rosalie.
-Mit látott Alice?- kérdezte Carlisle.
-Hilary egy gyerekkel éppen smárolt.
-De akkor miért tűnt el Alice?- gondolkodott hangosan Carlisle.
Nem vesztegette az idejét a kicsike.- Emmett gondolatai szinte üvöltöttek felém, amit egy morgással kommentáltam.
-Nyugalom! Meg kell találnunk Alice-t! Hova mehetett? És miért?- kérdezte Carlisle.
-Nem hagyott valamilyen üzenetet?
-Szerinted itt tanácskoznánk, ha hagyott volna levelet?!- ordítozott Jasper.
-Na jó! Én mentem!- nem sok kedvem volt tovább lent ülni, mikor lehet, hogy csak vásárolni ment, vagy ki tudja. Felrohantam a szobámba, s lefeküdtem a kanapémra, mikor megpillantottam az asztalomon egy papírt. Szétnyitottam, és Alice gyöngybetűit pillantottam meg.
Tudom, hogy most nagyon csalódott vagy, de nem az történt, amire gondolsz! Nem láttad végig a látomásom! Hilary nem csalt meg, és most nagy bajban van! Londonba utaztam, hogy megmentsem, de nélküled nem fog menni! Kérlek! A többieknek ne szólj, ha lehet! Forksban találsz majd egy sportkocsit, az egyik mellékutcában!
Alice
Hilary nem csalt meg? Lehet, hogy szeret még? Utána kell mennem. Gyorsan kiugrottam az ablakon, majd futásnak eredtem Forks felé. Igazán megírhatta volna Alice, hogy hol találok, melyik mellékutcában sportkocsit! Forksban nem szoktak sportkocsik lenni. Az első utcában nem találtam semmit. A másodikban viszont megpillantottam egy Aston Martin DB9-et. Az utcán nem láttam senkit, így gyorsan odafutottam az autóhoz. Nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy nincs bezárva az autó. Kapva az alkalmon gyorsan bepattantam, majd be is indítottam az autót. Nem szoktam kocsit lopni, de most nem érdekel semmi, csak az, hogy Hilarynek ne legyen semmi baja. A reptér felé vettem az irányt. Az Astonnak köszönhetően nagyon hamar odaértem a repülőtérhez. Már a következő járatra kaptam jegyet, de csak az első osztályra, mert a turistaosztály már meg volt telve. A gépre egy óra hosszát kell várnom. Egy óra hossza alatt meg fogok bolondulni. Leültem a váróba, és számolni kezdtem először a perceket, majd, hogy hány ember halad el előttem. Azokat is külön bontottam fiúra és lányra. Mikor elértem 148 fiúhoz, és 156 lányhoz, akkor jött el az a pillanat, hogy mehettem ellenőriztetni a papírjaimat. Az ellenőrzésnél minden tökéletesen rendbe volt, és szállhattam is fel a repülőre. Az út hihetetlenül hosszúnak tűnt. Mikor leszállt a gép, nem hittem a szememnek. Alice állt nem messze tőlem a parkolóban. Odasiettem hozzá, persze csak emberi tempóban.
-Alice mi történt?- kérdeztem, amikor odaértem hozzá.
-Hilary vonzza a bajt, vagyis a vámpírokat.
-Hogy mi?
-Hilary-t elrabolta egy vámpír.
-Hol? Mikor? Miért?- záporoztak a kérdéseim.
-Majd út közben elmondom.- beszálltunk egy piros BMW-be, ami hasonlított Rose-ra, de nem teljesen ugyan olyan volt.
-Gondolom, nem bérelted az autót.- néztem rá Alice-re.
-Eltaláltad.
-Hol van Hilary?
-Az egyik raktárban London másik végében.
-Mond, hogy nem nomád vámpír rabolta el.- nem válaszolt semmit Alice, ami azt jelentette, hogy egy nomád rabolta el.
-De miért?- temettem a fejem a kezembe.
-Bosszúból.- értetlenül néztem Alice-re, ezért folytatta.- Amikor a múltkor megtámadta egy másik vámpír, az ennek a barátja volt. És most bosszút akar állni.
-Mikor érünk már oda?
-Már csak két perc.
-Ugye nem fogja bántani?- Alice már megint nem válaszolt, és mikor a gondolataiban próbáltam olvasni, éppen dúdolt egy dallamot magában. Mérgesen néztem rá, de erre csak megrántotta a vállát. Nem sokkal később Alice megállt a semmi közepén.
-Nem akarok feltűnést kelteni.-adta meg az okot annak, hogy miért itt állt meg. Alice futásnak eredt egy raktár felé. Mikor megálltunk a raktár előtt, egy sikítás rázta meg a környéket.
2010. július 7., szerda
Ajánlás!
Sziasztok!
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy új blogot, ami szerintem nagyon jó. Nekem nagyon tetszik!
Meg szeretnélek kérni titeket, hogy nézzetek be hozzá, és írjátok meg a véleményeteket, mert az írója Klarii nem tudja, hogy érdekel-e valakit ez a blogja!
A blog linkje: http://klarii-arnyvilag.blogspot.com/
Köszönöm azoknak akik megnézik!
Puszy Chanel
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy új blogot, ami szerintem nagyon jó. Nekem nagyon tetszik!
Meg szeretnélek kérni titeket, hogy nézzetek be hozzá, és írjátok meg a véleményeteket, mert az írója Klarii nem tudja, hogy érdekel-e valakit ez a blogja!
A blog linkje: http://klarii-arnyvilag.blogspot.com/
Köszönöm azoknak akik megnézik!
Puszy Chanel
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)