XXIV. rész

Sziasztok!
Tudom, hogy késve, de meghoztam a következő részt!
Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Köszönöm az előző részhez írt komikat!
Jó olvasást!
Puszy Chanel



Edward szemszöge


Mióta Hilary elment, minden teljesen megváltozott. Mindenki nagyon szomorú volt, még Emmett se viccelődött. Rosalie a szokásosnál is undokabb volt, így nem tudtam elviselni. Alice teljesen lelassult, még vásárolni se ment el, amióta Hilary elment. A szobámba ültem egész nap, vagy mikor Rosalie gondolatai nagyon idegesítőek voltak, elmenekültem otthonról. Vadászatra hivatkoztam, de Alice úgyis tudta, hogy eszem ágában sincs vadászni, csak sétálok. Carlisle és Esme nagyon aggódtak miattunk, de nem tudták, hogy mit tegyenek. Folyton ezen gondolkodtak, de sose jutottak semmire. Mióta elment Hilary, nem mentem iskolába se, mert már úgyis fújom kívülről a tananyagot. Váratlan látogatóm érkezett egyik délután, aki nem más volt, mint Bella.

-Bejöhetek?- lépett be az ajtón.

-Már bent vagy.- néztem rá.

-Hogy vagy?- ült le mellém a kanapéra.- Nagyon hiányzik?

-Kérdezhetek valamit?- néztem rá Bellára, aki csak bólintott egyet.

-Miért jöttél, és hogy-hogy élsz még?- Bella rémült arcára néztem, majd folytattam.- Úgy értem, hogy Rosalie, hogy-hogy nem fojtott még meg?

-Tudni akartam, hogy vagy, és Rosalie-val még nem találkoztam. Úgy tudom, hogy nincs itthon.

-Nem Jacobbal kellene lenned?- lehet, hogy egy kicsit, vagyis nagyon bunkó voltam, de nem sok kedvem van beszélgetni, főleg nem Bellával.

-Szakítottam Jacobbal.- mondta szomorúan. Még egy kicsit beszélgettünk. Elmondta, hogy azért szakítottak, mert nem jöttek ki egymással, és, hogy neki is nagyon hiányzik Hilary. Mikor kikísértem Bellát, lent volt mindenki a nappaliban. Rosalie, azon gondolkodott, hogy-hogy kellene Bellát megfojtani. Roset jobban megviselte, hogy megcsalt Bella, mint engem. Miután Bella elment, indultam fel a lépcsőn, mikor Alicenek látomása lett. Visszafordultam a lépcsőn, mert általában Hilaryről volt látomása, így képben voltam, hogy milyen barátai vannak, mik történnek vele Londonban. Jasper gyorsan Alice mellé ült, s mindenki abba hagyta az előbbi tevékenységét, hogy mindannyian Alicere figyeljenek. Megláttam a képet, amit Alice látott, és nem tudtam elhinni. Hilary és az egyik osztálytársa éppen csókolóztak.

-Alice mit láttál?- kérdezte Jasper, mikor Alice visszatért közénk. A tekintete szomorú, és együtt érző volt, amikor rám nézett.- Alice! Mit láttál?- kérdezte újra Jasper, de egyikőnk se reagált rá. Mikor felfogtam, hogy mit láttam, kirohantam az erdőbe.

-Edward!- szólt utánam Alice, de nem fordultam vissza. Csak futottam, és futottam, amíg el nem értem a rétemre. Azt hittem, hogy szeret! Tudom, hogy én mondtam neki, hogy keressen mást, de... El kell fogadnom, hogy Hilary mást választott. Ennyi volt. Bele kell törődnöm. Nem fog már visszajönni. Nem tudom meddig feküdtem a réten, de nem is nagyon foglalkoztatott.

-Öcsi! Merre vagy?- ordibált gondolatban Emmett. Nem válaszoltam neki, mert nem volt kedvem senkivel se beszélgetni.

-Edward?Mi történt?- kérdezte szintén gondolatban Esme. Hallottam, hogy közelednek hozzám, de titokban reméltem, hogy meggondolják magukat, és visszafordulnak, hogy elkezdjem az önsanyargatást.

-Kérlek, Edward! Mondd el, hogy mi történt!- könyörgött Rosalie. Még sose hallottam se a szájából, de még a gondolatából se ezt az egy rövidke kis szót, hogy "kérlek". Teljesen ledöbbentem. Nem hiszem, hogy a vámpírok le tudnak fagyni, de velem azt hiszem, hogy ez történt. Nem tudok Hilary nélkül élni.- Egyre csak ez zakatolt a fejemben. Ő viszont tovább lépett már. Nekem is tovább kell lépnem. Neki biztonságosabb egy ember mellett.

-Edward!- rázott meg valaki, kizökkentve a gondolataimból. Felnéztem, és Jasper dühös ábrázatával találtam magam szembe. Körbe néztem, és akkor láttam, hogy mindenki itt van körülöttem, kivéve egy valakit. Alice-t. Már nem a rétemen feküdtem, hanem a nappaliban ültem a kanapén.

-Nah végre! Azt hittem már, hogy nem is élsz!- morgott Emmett.

-Edward mi történt?- kérdezte Esme aggodalmasan.

-Alice nem mondta?- kérdeztem.

-Alice eltűnt.- világosított fel Jasper.

-Miért? Mikor?- tettem fel a kérdéseket sorba.

-Mikor elmentünk megkeresni, hogy mondd el, mi történt, elindult velünk, majd visszafordult, mikor nem vette észre senki. Miután visszahoztunk ide, akkor vettük észre, hogy eltűnt egy bőrönddel, és pár ruhával együtt.- hadarta el gyorsan Rosalie.

-Mit látott Alice?- kérdezte Carlisle.

-Hilary egy gyerekkel éppen smárolt.

-De akkor miért tűnt el Alice?- gondolkodott hangosan Carlisle.

Nem vesztegette az idejét a kicsike.- Emmett gondolatai szinte üvöltöttek felém, amit egy morgással kommentáltam.

-Nyugalom! Meg kell találnunk Alice-t! Hova mehetett? És miért?- kérdezte Carlisle.

-Nem hagyott valamilyen üzenetet?

-Szerinted itt tanácskoznánk, ha hagyott volna levelet?!- ordítozott Jasper.

-Na jó! Én mentem!- nem sok kedvem volt tovább lent ülni, mikor lehet, hogy csak vásárolni ment, vagy ki tudja. Felrohantam a szobámba, s lefeküdtem a kanapémra, mikor megpillantottam az asztalomon egy papírt. Szétnyitottam, és Alice gyöngybetűit pillantottam meg.


Tudom, hogy most nagyon csalódott vagy, de nem az történt, amire gondolsz! Nem láttad végig a látomásom! Hilary nem csalt meg, és most nagy bajban van! Londonba utaztam, hogy megmentsem, de nélküled nem fog menni! Kérlek! A többieknek ne szólj, ha lehet! Forksban találsz majd egy sportkocsit, az egyik mellékutcában!

Alice

Hilary nem csalt meg? Lehet, hogy szeret még? Utána kell mennem. Gyorsan kiugrottam az ablakon, majd futásnak eredtem Forks felé. Igazán megírhatta volna Alice, hogy hol találok, melyik mellékutcában sportkocsit! Forksban nem szoktak sportkocsik lenni. Az első utcában nem találtam semmit. A másodikban viszont megpillantottam egy Aston Martin DB9-et. Az utcán nem láttam senkit, így gyorsan odafutottam az autóhoz. Nem hittem a szememnek, amikor láttam, hogy nincs bezárva az autó. Kapva az alkalmon gyorsan bepattantam, majd be is indítottam az autót. Nem szoktam kocsit lopni, de most nem érdekel semmi, csak az, hogy Hilarynek ne legyen semmi baja. A reptér felé vettem az irányt. Az Astonnak köszönhetően nagyon hamar odaértem a repülőtérhez. Már a következő járatra kaptam jegyet, de csak az első osztályra, mert a turistaosztály már meg volt telve. A gépre egy óra hosszát kell várnom. Egy óra hossza alatt meg fogok bolondulni. Leültem a váróba, és számolni kezdtem először a perceket, majd, hogy hány ember halad el előttem. Azokat is külön bontottam fiúra és lányra. Mikor elértem 148 fiúhoz, és 156 lányhoz, akkor jött el az a pillanat, hogy mehettem ellenőriztetni a papírjaimat. Az ellenőrzésnél minden tökéletesen rendbe volt, és szállhattam is fel a repülőre. Az út hihetetlenül hosszúnak tűnt. Mikor leszállt a gép, nem hittem a szememnek. Alice állt nem messze tőlem a parkolóban. Odasiettem hozzá, persze csak emberi tempóban.

-Alice mi történt?- kérdeztem, amikor odaértem hozzá.

-Hilary vonzza a bajt, vagyis a vámpírokat.

-Hogy mi?

-Hilary-t elrabolta egy vámpír.

-Hol? Mikor? Miért?- záporoztak a kérdéseim.

-Majd út közben elmondom.- beszálltunk egy piros BMW-be, ami hasonlított Rose-ra, de nem teljesen ugyan olyan volt.

-Gondolom, nem bérelted az autót.- néztem rá Alice-re.

-Eltaláltad.

-Hol van Hilary?

-Az egyik raktárban London másik végében.

-Mond, hogy nem nomád vámpír rabolta el.- nem válaszolt semmit Alice, ami azt jelentette, hogy egy nomád rabolta el.

-De miért?- temettem a fejem a kezembe.

-Bosszúból.- értetlenül néztem Alice-re, ezért folytatta.- Amikor a múltkor megtámadta egy másik vámpír, az ennek a barátja volt. És most bosszút akar állni.

-Mikor érünk már oda?

-Már csak két perc.

-Ugye nem fogja bántani?- Alice már megint nem válaszolt, és mikor a gondolataiban próbáltam olvasni, éppen dúdolt egy dallamot magában. Mérgesen néztem rá, de erre csak megrántotta a vállát. Nem sokkal később Alice megállt a semmi közepén.

-Nem akarok feltűnést kelteni.-adta meg az okot annak, hogy miért itt állt meg. Alice futásnak eredt egy raktár felé. Mikor megálltunk a raktár előtt, egy sikítás rázta meg a környéket.