XXVI. rész

Sziasztok!
Meghoztam a döntést, és az az lett, hogy folytatom az írást a neten.
Nagyon rövid rész lett, de már nagyon rég elhatároztam, hogy a mai napon minden féle -képpen rakok fel részt.
Megosztanék veletek egy videót, amit R.S készített nekem a szülinapom alkalmából.:  http://www.youtube.com/watch?v=ei5AP45bv-A
Tudom, hogy már rengetegszer megköszöntem, de itt is megteszem még egyszer: Köszönöm!!!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel



-Emberek vannak az erdőben.- mondtam Edwardnak, aki már ugrásra kész volt, hogy megállítson, ha támadni akarnék.- Nem akarom, és nem is fogom bántani őket.- nyugtattam meg.

-Nem kívánod az embervért?- nézett rám kiguvadt szemekkel.

-Nem.- ráztam meg a fejem. Közben a többiek is odaértek hozzánk, és nem nagyon értették, hogy mi történt. Edward elmondta mindenkinek, amit most megtudott, és mind hitetlenkedve néztek rám.

-Ilyet még sose láttam, hogy egy újszülött ne kívánja az embervért.- gondolkodott el Carlisle.- Lehet, hogy ez a különleges képességed?- odaálltam Edward mellé, a kezem az övébe helyeztem, s összekulcsoltuk az ujjainkat. Annyira hiányzott már az érintése.

-Ezt nem beszélhetnénk meg máshol?- kérdezte Rosalie. Mind visszaindultunk a kis házikóba. Olyan nyugtalannak éreztem magam. A többiek nem jöttek a közelembe, kivéve Edwardot, amit nem értettem. Kicsit lelassítottam, amit persze Edward is észre vett, és ő is lassítani kezdett. A többiek szépen lassan beelőztek minket, majd futottak tovább. Edwarddal megálltunk, és tőle kérdeztem meg, hogy mi a bajuk a többieknek velem.

-Semmi. Nagyon szeretnek téged, csak most erősebb vagy mindannyiunknál, és azért nem közelednek annyira.

-És mikor fognak normálisan viselkedni velem?

-Türelem.- simított végig az arcomon.
-Ezzel nem vigasztaltál meg.- grimaszoltam egyet.

-És ezzel?- kérdezte féloldalas mosolyával, miután gyengéden megcsókolt.

-Nem is tudom. Talán.

-Meg tudsz nekem bocsátani?- kérdezte Edward.

-Meg, de miért is pontosan?- néztem rá értetlenül.

-Azért, mert nem tudtam megakadályozni ezt az egészet.

-Nem bocsátok meg, mert nem tehetsz semmiről, ezért nincs miért.

A többiek után indultunk, akik már vártak ránk az ajtóban.

-Nah végre fiatalok! Azt hittük, hogy már sose végeztek!- őrjöngött Emmett az ajtóban. A beszólását, szóra se méltattuk, s bementünk a házba, hogy leüljünk a kanapéra.

-Tényleg nem kívánod az embervért?- kérdezte Carlisle hitetlenkedve.

-Tényleg.- bólintottam.

-Ez fantasztikus!

-Carlisle.- szólalt meg Rosalie.

-Igen?- fordult felé.

-Hova fogunk ezután menni, és mikor? Forksba nem mehetünk vissza. Londonba se maradhatunk, akkor most hova?

-Alaszkába.- felelte Carlisle habozás nélkül.

-Alaszkába?- kérdeztem vissza.

-De, Carlisle.- szólalt meg Edward.- Nem mehetünk oda Tanya miatt.

-Edward. El kell mondanom valamit.- mondta Alice.- Tanya beállt a Volturihoz.

-A Volturihoz? De miért? És a Volturinak mi a haszna abból, ha csatlakozik hozzájuk?

-Nem tudom, hogy miért. Sajnálom, nem láttam.- hajtotta le a fejét Alice.

-Alice, semmi baj.- próbáltam megvigasztalni a másik kanapéról. Nem akartam odamenni, pedig legszívesebben azt tettem volna. A családom jutott eszembe, és hogy mi lehet velük. Felálltam a kanapéról, és abba a szobába futottam, amelyikben felébredtem. Az kanapéra ültem, ami az ággyal szemben volt. Egy perc se telt bele, és az ajtót hallottam kinyílni, amelyiken Edward lépett be.

-Mi a baj kicsim?- ült le mellém a kanapéra.

-Semmi, csak a családom, és a barátaim. Tudják már, hogy "meghaltam"?- néztem gyönyörű aranybarna
szemeibe.

-Igen.

-És? Ugye nem borultak ki nagyon?


2 hónappal később

Már két hónapja annak, hogy megtörtént a vámpírrá válásom, amit cseppet sem bántam. Edward viszont magát okolja a történtek miatt. Pedig több százszor elmagyaráztam már neki, hogy nem az ő hibája ez az egész. Most éppen Alaszka felé visz az utunk, a Denali családhoz. A családom már elég beszámíthatónak találtak ahhoz, hogy emberek közé engedjenek. Olyan furcsa még ezt mondanom rájuk, hogy a családom, de már én is közéjük tartozom. Mivel állati vérrel táplálkozom, a szemem is aranybarnává vált vörös helyett. Carlisle szerint nekem is van különleges képességem, az önuralom.

-Mindjárt odaérünk a reptérre.- tájékoztatott Alice. Kicsit ideges voltam, mert még nem sok emberrel találkoztam, de akikkel igen, azok szerencsére túlélték a találkozást. Az autóból kiszállva Jasper haladt az egyik oldalamon, Edward pedig a másikon. Nem éreztem késztetést arra, hogy neki essek akár egy embernek is. Ezt Jasper is érezte, így egy kicsit lazított a "pórázon". Az iratok ellenőrzésénél nem történt semmi probléma. Természetesen új iratokra volt szükségem, mert Hilary Osment meghalt, és helyette Hilary Hale lettem; Jasper és Rosalie testvére. A repülőút nagy részében Edward-ot öleltem, és néztem ki a fejemből. Mióta vámpír lettem ez elég sokszor előfordult velem. Miután leszállt a gépünk először az új házhoz vezetett az utunk, melyet Alice rendezett be Emmettel. Én is segítettem neki, de csak interneten keresztül. Emmett meg is jegyezte, hogy kezdek hasonlítani Alicere, így jó lenne, ha kevesebb időt töltenénk együtt. Úgy tettem, mintha ezt meg se hallottam volna. Igazából a ház már be volt rendezve, csak Alice újra be akarta rendezni az egészet. Az út nem volt hosszú, és a táj gyönyörű volt. Szintén az erdőben volt a ház, pont mint Forksban. Amikor beléptünk az ajtón, majdnem mindenkinek az álla a padlót súrolta.

-Ez gyönyörű Alice!- dicsértük meg.

-Köszönöm, de ez nem csak az én érdemem.- mondta Alice. A szemem sarkából láttam, ahogy kihúzza magát Emmett.- Ez Hilary érdeme is.

-Hogy mi?!- pampogott Emmett.- Én tologattam a bútorokat!

-Köszönöm Alice.- szeltem át a távolságot kettőnk között, majd gyengéden megöleltem.