XXIII. rész

Sziasztok!
Itt is a huszonharmadik rész!
Remélem, hogy tetszeni fog nektek!
Köszönöm szépen az előző részhez írt kommikat!
A következő rész, nem tudom, hogy mikor jön, de igyekszem vele!
Jó olvasást!
Puszy Chanel

Szerencsére nem estem el, mert az a valaki, akinek sikeresen neki mentem, a derekamnál fogva megtartott. Mikor felnéztem rá, akkor láttam meg, hogy aki megmentett az eséstől, és akinek sikeresen neki mentem az nem más volt, mint...

-Hilary?
-Úgy sajnálom. Nem figyeltem a lábam elé. Próbáltam eljutni az irodába, de fogalmam sincs, hogy merre van.
-Semmi baj. Én is voltam új diák régen. Segítsek eljutni az irodába?- ajánlkozott Stefan.
-Megtennéd?
-Persze.- az irodába menet rengetegen megbámultak, de ezt valahogy már megszoktam. Az irodában megkaptam az órarendem, és a könyveim is. Néhány papírt ki kellett töltenem, de nem tartott sokáig. Stefan volt olyan rendes, és megvárta, amíg beiratkozok. A beiratkozásnál derült ki, hogy egy csomó közös órám lesz, de az első az pont kivétel lesz. Nekem biológiám lesz, mert biológia szakra mentem, Stefannak pedig történelem. Megmutatta, hogy hova kell mennem órára, és megígérte, hogy mikor vége lesz az órájának, akkor, majd jön, és elkísér a következő óránkra. Nagyon rendes srác, pedig csak ma ismertem meg. Még volt idő becsengetésig, ezért kiültünk az udvarra egy kicsit beszélgetni.
-Miért költöztetek Londonba?
-Igazából nem tudom, mert nem valami sokat beszéltem anyáékkal mostanában.
-Jah. Értem. Szerintem menjünk órára, mert mindjárt becsöngetnek.
-Rendben.- mikor felálltunk a padról, két lány termett előttünk, és egy srác.
-Sziasztok!- köszönt Stefan.
-Sziasztok!- köszöntek a többiek.
-Hilary, bemutatom a barátaimat. Ő Emilie- mutatott egy alacsony szőke, szeplős lányra- ő Lara- mutatott egy barna hajú, magasabb lányra.- és ő itt Will- mutatott egy Stefanhoz hasonló srácra. Mind a két lány elég csinos volt, és Will is elég helyes volt.- Emilie, Lara, Will ő itt Hilary.- mutatott be engem is nekik.
-Szia!- nyújtott kezet Will, mosolyogva, amiről akaratlanul is eszembe jutott Edward.
-Szia.- nyújtottam én is neki a kezem, és próbáltam nem elbőgni magam.
-Minden rendben?- kérdezte aggódva Stefan.- Kicsit elsápadtál.
-Minden rendben.
-Biztos?
-Persze.- nem akartam senkinek beszélni Edwardról még, addig, amíg nem emésztettem meg a dolgokat.
A beszélgetés után elindultunk az első órára, és kiderült, hogy Larával és Emilievel közös ez az órám. A csajok nagyon rendesek voltak velem egész nap. Nagyon megkedveltem őket. Emilie nagyon hasonlított Alicere. Mind a ketten folyamatosan pörögnek. Lara az inkább Leilára hasonlított.Mindenről lehet velük beszélgetni, és nagyon sokat segítettek. A nap folyamán beszéltem többször is Edwarddal, és nem sok választott el attól, hogy elbőgjem magam, de szerencsére sikerült többé kevésbé azt a látszatot mutatni, hogy minden rendben, semmi bajom. A nap végére teljesen ki voltam, s mikor hulla fáradtan hazaértem örömmel terültem el a kádban. Pár perc elteltével a telefonom csörögni kezdett.
-Szia Hilary! Emilie vagyok!
-Szia! Mizu?
-Azt szeretném megkérdezni, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem, és Larával vásárolni holnap?- mintha Alicet hallottam volna. Ezen a felfedezésemen nevetni kezdtem.- Mondtam valami vicceset?
-Benne vagyok a vásárlásban.
-Köszi!- ugrált Emilie örömében. Miután leraktam a telefont, kiszálltam a kádból, felöltöztem, majd kiültem az erkélyre. Órákig kint ültem , majd lementem a konyhába, hogy csináljak egy kis harapnivalót. Miután megettem a szendvicseket, megint kimentem. Idáig, amióta Londonban vagyok, itt töltöttem a legtöbb időt. A ház egy részét még nem is láttam, de nem is nagyon érdekel. Nem sokáig tudtam kint ülni az erkélyen, mert már nagyon álmos voltam, és elég hideg is volt, így bementem a szobámba, és lefeküdtem aludni.

Másnap reggel, mikor felébredtem nagyon frissnek éreztem magam, de ez lehet, hogy azért történt, mert péntek van, és holnap nem kell iskolába mennem. Miután elvégeztem a reggeli teendőimet, beleértve az öltözködést, és a reggelit is, beugrottam az autómba, és elindultam a suliba. Hamar odaértem, de nem nagyon korán, mert már egy páran ott voltak. Miután leparkoltam, az utam, ahhoz a padhoz vezetett, ahol Stefan ült.
-Szia!- ültem le mellé.
-Szia!- köszönt egy kicsit lehangoltan.
-Mi a baj?
-Semmi, csak elgondolkodtam egy kicsit.
-Miről?- faggattam.
-Lenne kedved eljönni ma este buliba?
-Hát persze. Miért is ne? - egyeztem bele. Olyan rég buliztam már.
-Komoly?- csillant fel a szeme. Közben a csajok is odajöttek hozzánk, és megbeszéltük, hogy mikor indulunk vásárolni, majd később a buliba. Az órák elég unalmasan teltek, így lassan jött el az a pillanat, amire vártam, hogy kicsöngessenek a hetedik órámról. A csajokkal a suli előtt beszéltük meg a találkozót, így kisétáltam az autómhoz, és vártam, hogy megjelenjenek. Pár perccel később jöttek is, és gyorsan beültek az autómba. Egy közeli pláza felé vettem az irányt, így nagyon gyorsan odaértünk. A csajokkal rögtön bevetettük magunkat az egyik üzletbe, és csak egy órával később jöttünk ki onnan, egy csomó táskával a kezünkbe. A ma esti buliba kerestünk inkább ruhákat, de mindig megláttunk olyan ruhadarabot, amelyet nem tudtunk otthagyni, és megvettük. A második üzlet egy cipőbolt volt. Az előbb vásárolt ruhákhoz kerestünk cipőket. Nem sokkal később, mindenki megtalálta a ruhájához illőt, így elindultunk hozzánk, hogy készülődjünk a buliba.
-Itt laksz?- kérdezte Emilie, s tátva maradt a szája.
-Itt.
-Huhh.- reagált Lara. Miután kicsodálkozták magukat, felmentünk a szobámba. A felesleges ruhákat beakasztottam a gardróbomba, amit pedig felveszek, azt az ágyamra raktam. A gardróbtól ismét tátva maradt a szájuk a csajoknak,majd elkezdtünk készülődni. Lara egy fehér flitteres tunikát, Emilie egy fekete-fehér koktélruhát, én pedig egy fekete koktélruhát vettem fel. Mikor belenéztem a tükörbe, egy kicsit rövidnek éreztem a ruhát, de a lányok nem engedték, hogy mást vegyek fel. A hajunkat egyszerűen csak besütöttük, majd tettünk fel egy könnyed, nyárias sminket. Mire mind a hárman kész lettünk, már indulhattunk is a buliba. Anyáéknak szóltam, hogy elmegyek itthonról, és hogy csak későn érek haza. Az utat nem tudtam, ezért a lányok mondták, hogy merre menjek. Kicsit hosszú volt az út, mert London másik végébe tartottunk. Mikor odaértünk, már rég elkezdődött a party. Út közben derült ki, hogy az egyik osztálytárs szervezi a bulit, de igazából nem tudom, hogy ki. Bent Stefant kezdtem el keresni, de nem láttam, csak Willt. Odamentem hozzá, hogy megkérdezzem merre van Stefan.
-Szia.- köszöntem, mikor odaértem.
-Szia. Csinos vagy!- dicsért meg, amitől egy kicsit elpirultam.
-Köszi.
-Kérsz inni?
-Persze.
-Mit kérsz?
-Valami erőset.- nem szoktam inni, de most valami kell, ami kikapcsolja az agyam, és nem hagy Edwardon gondolkodni.
-Biztos?- nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-Tuti.
-Akkor mindjárt hozok valamit.- nem kellett sokat várnom, hamar visszaért a kezében két pohárral. Az egyiket elvettem, és gyorsan garatra öntöttem. Az ital végigmarta a nyelőcsövemet, és éreztem, ahogy halad lejjebb.
-Stefan nem tudod, hogy hol van?
-Azt hiszem, hogy fent van még az emeleten. Nyugodtan felmehetsz hozzá.
-Köszi.- elindultam a lépcső irányába, de még útközben felvettem két poharat, és az egyiket gyorsan meg is ittam, a másikat pedig vittem magammal. Éreztem, ahogy zsibbadni kezd a fejem. Olyan hihetetlenül jó érzés volt, hogy nincs semmi problémám, és semmi se fáj. Felmentem a lépcsőn, de fogalmam sincs, hogy mi merre van. Benyitottam az első ajtón, és szerencsére meg is láttam Stefant kint az erkélyen. Odamentem hozzá, hogy megkérdezzem, miért itt van és hogy-hogy nem a buliban.
-Mi a baj?
-Csak gondolkodtam.
-Min?- kérdeztem, miután megittam a másik pohár italt. Igazából fogalmam sincs, hogy mit iszok, de nem érdekel, csak az, hogy hasson. Mikor percekkel később sem válaszolt, kicsit idegesítő volt a csend.- Nincs véletlenül valami ital nálad?- kérdeztem, kicsit akadozva.
-Csak Whisky van.- mutatott fel egy üveget, amit rögtön ki is vettem a kezéből, és meghúztam.
-Min gondolkodtál?- kérdeztem meg újra. Felém fordult, az egyik kezét a derekamra tette, amivel közelebb húzott magához. A másik kezével az arcomon simított végig, majd egyre közeledett az ajkával felém,míg meg nem találta az enyém. Először lágyan kezdett el csókolni, majd a kezemmel közelebb húztam magamhoz. A nyelve bebocsátást kért a számba, amit meg is adtam neki. Ezt nem lenne szabad! Nekem ott van Edward. Én őt szeretem. Eltoltam magamtól Stefant, és az erkély korlátjára támaszkodtam.
-Mi a baj?- simított végig a hátamon. Leráztam a kezét magamról, és elhúzódtam az erkély másik végébe.
-Nekem van barátom.- mondtam el az igazságot. Kínos csend állt be, nekem pedig ki kell szellőztetnem a fejem, így kimentem a szobából, hogy elmenjek sétálni egyet. Már senki nem volt kint, de nem is bántam. Pár utcányira sétáltam el, mikor vissza akartam fordulni, de nem tudtam, hogy merre. Fel akartam hívni a lányokat, de elfelejtettem a telefonom elhozni. Hangokat hallottam magam mögül, de mikor hátrafordultam nem láttam senkit, és semmit. Folytattam az utam, bár fogalmam sincs, hogy merre, mikor előttem termett valaki,egy vámpír. A vörös szeme, szinte égetett és közben hangos morgásokat adott ki.
-Mit akarsz tőlem?- kérdeztem, miközben folyamatosan hátráltam.
-Csak egy kicsit játszani.- lépett közelebb hozzám.
-Miért?
-Mert a barátomat megölték a barátaid miattad, és ezért bosszút állok.- a barátját? Az a vámpír a barátja volt, aki megtámadott?
-Az lesz a nagy bosszú, hogy megölsz?- kérdeztem kicsit cinikusan. Amiért, egy pofont adott, amitől bevertem a fejem, és ájultan estem össze.

XXII. rész

Sziasztok!
Mivel nagyon szeretlek titeket, és mert ma nagyon jó kedvem van, ezért meghoztam nektek a huszonkettedik részt!
Ezt a részt most mindenkinek ajánlanám, aki olvas!
Remélem, hogy tetszeni fog nektek!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel


A repülő utat majdnem végig aludtam.
-Kisasszony, kérem, kapcsolja be a biztonsági övét, hamarosan leszállunk.- jött szólni egy stewardess. Bekapcsoltam, s vártam, hogy leszálljon a repülő. Miután sikeresen leszálltunk, Anya fogott egy taxit, s egy London széli házhoz, vagyis villához vitetett minket.
-Nah milyen?- kérdezte Anya, mikor kiszálltunk a taxiból. Tetszeni tetszett, de semmi kedvem nem volt csevegni vele az új házról, meg szívesebben lennék Forksban, Edward mellett, ezért csak egy váll rántásra futotta tőlem.
-Kislányom tudom, hogy haragszol, a költözés miatt, de hidd el, tetszeni fog itt neked.- fogta meg a kezem anya.
-Kétlem, hogy valaha tetszeni fog nekem itt.- kirántottam a kezem az övéből, s beviharzottam a házba. Mikor beléptem, egy hatalmas előszoba terült elém. Az ajtóval szemben egy óriási lépcső volt. Felvágtattam az első emeletre, és próbáltam kitalálni, hogy melyik lehet az én szobám. Végig néztem a folyosón, és vagy hét ajtót biztosan láttam. Az elsőbe benyitottam, és az lehetett anyáék hálószobája, mert apu dolgait láttam bent. Végig nyitogattam mind a hét ajtót, és majdnem mind egy-egy háló rejtett, kivéve a harmadik, mert az egy fürdő volt. Bementem a negyedik szobába, hogy körbe nézhessek. Ez volt szerintem a második legnagyobb , és eldöntöttem, hogy ez lesz az én szobám, a kedvenc színemre,vagyis lilára volt festve. Egy hatalmas francia ágy szúrt szemet legelőször, mikor beléptem. Az ajtóval szemben volt az erkély. Az ágy az ajtó jobb oldalán volt,vele szemben pedig volt egy íróasztal.A mellett pedig egy újabb bejárat.. Bementem, és egy nagy fürdőszobát találtam. Visszamentem a szobába, és akkor pillantottam meg még egy ajtót, ami az ágy mellett volt. Oda is benéztem, s azt hiszem az állam a földön landolt. Ez az ajtó egy hatalmas gardróbot rejtegetett, amiről eszembe jutott, az energia bomba Alice. Majdnem sírva fakadtam, de a telefonom csörgése sikeresen elterelte a figyelmemet, addig, amíg meg nem láttam, hogy ki a hívó.
-Szia Kicsim!- szólt bele Edward a gyönyörű, bársonyos hangján a készülékbe.
-Szia!
-Hogy vagy? Milyen Londonban?
-Jól vagyok, és utálok itt lenni. Vissza akarok menni Forksba, és persze nagyon nagyon hiányzol…
-Tudom, de most biztonságosabb neked ott, messze Tanyától.
-Hilary?- kiabált Apa.
-Most mennem kell.- basszus, Édesapám is ilyenkor tud szólni.
-Majd beszélünk még! Szeretlek! Nagyon hiányzol!
-Te is nekem! Én is szeretlek!- leraktam a telefont, és kimentem a gardróbból a szobámba, onnan pedig a folyosóra, ahol majdnem neki ütköztem Apának.
-Hát itt vagy! Már minden hol kerestelek.- ölelt meg Apa.- Hogy tetszik a ház? És melyik szobát választottad?
-A lilát.- mutattam arra a szobára, amelyikből kijöttem.- Apa?
-Igen?
-Miért kellett ide költöznünk? Nekem ott voltak a barátaim, és a szerelmem is.
-Tetszeni fog itt is. Találhatsz itt is sok barátod, és lesz másik szerelmed.
-De Apa! Én vissza akarok menni Forksba!- az utolsó szavakat már kiabáltam. Visszamentem a szobámba, onnan pedig ki az erkélyre. Gyönyörű volt a kilátás, de most ez érdekelt a legkevésbé. Leültem az egyik székre, s órákig teljesen üres fejjel meredtem a semmibe, mert mikor észbe kaptam, már a nap lemenőben volt. Nagy nehezen felálltam, s bementem a szobámba. Valaki felhozta hozzám a bőröndjeimet, amiből kivettem a fürdős cuccaimat, majd bevánszorogtam a fürdőbe. A kádat tele engedtem meleg vízzel, raktam bele fürdősót, majd elmerültem a habokban. Fél óra múlva kiszálltam a kádból, s visszamentem a szobámba, miután felöltöztem. A gyomrom korogni kezdett, ezért elmentem megkeresni a konyhát. Beszélgetést hallottam, így lementem a lépcsőn, majd jobbra fordultam, ahonnan a hangokat hallottam. Egy nappaliban találtam magam. Anyáék egymás mellett ültek egy fekete bőr kanapén. Mikor leértem mind a ketten rám néztek, és abba hagyták a beszélgetést.
-Miről beszélgettetek?- kíváncsiskodtam.
-Arról, hogy holnap mész iskolába.
-Tessék?- azt hiszem nem értettem jól. Iskolába akarnak küldeni már holnap?
-Holnap reggel iskolába fogsz menni.- mondta Anya ridegen. Hátat fordítottam nekik, és magam indultam a konyha keresésére, az előbbi sokk után. Holnap iskolába kell mennem? Lent a földszinten meg is találtam a konyhát, ami, mint minden más ez is hatalmas volt. A hűtőhöz sétáltam, ahonnan kivettem a tejet, majd a müzlit kezdtem el keresni. Nem sokáig tartott, amíg megtaláltam az egyik szekrényben. Leültem a pulthoz, és nekiláttam a vacsorám elfogyasztásához. Miután megvacsiztam, felmentem a szobámba. Előkerestem az MP4- lejátszómat, és kiültem vele az erkélyre. Zenehallgatás, és a csillagok nézegetése közben sikeresen elaludtam. Órákkal később a saját sikításomra ébredtem fel. Szörnyű álmom volt. Edward elment a Volturihoz, hogy megöljék őt. Mikor odaértem, már késő volt. Nem tudtam ellene tenni semmit, mert mikor odaértem, engem is megöltek. Nagyon hideg volt már az erkélyen, így bementem a szobámba, ahol a telefonom csörgött.
-Hil, jól vagy?- aggodalmaskodott Edward.
-Igen. Miért?
-Alicenek volt egy látomása, amiben sikítottál.
-Jól vagyok, csak egy rémálom volt.- leültem az ágyamra török ülésbe, miközben beszéltem.
-Elmondod?- kíváncsiskodott szerelmem, közben nekem meg már majdnem teljesen lecsukódtak a szemeim.
-Majd inkább később, ha nem baj, mert mindjárt elalszok.
-Semmi baj! Aludj jól! Szeretlek!
-Én is!- letettem a telefont, majd leraktam az éjjeli szekrényemre. S ezt követően rögtön le is csukódtak a szemeim, és ismét az álmok világába kerültem.

-Hilary, ébredj fel!- jött be a szobámba Anya.
-Minek?- kérdeztem teljesen kómásan.
-Iskolába kell menned.
-De jó.- ültem fel az ágyamba morogva. Amíg anya kiment a szobámból, addig bementem a hatalmas gardróbomba, és kerestem a londoni időjáráshoz illő ruhadarabokat. Miután sikeresen felöltöztem, kiültem egy kicsit az erkélyre. Néhány perc után az autóm gurult be a házunk elé. Hogy kerülhet ide? Anya azt mondta, hogy akár hetekig is eltarthat, amíg sikerül elhozatniuk. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, majd ki a házunk elé, ahol leparkolt az autóm. Épp akkor szállt ki egy srác az autómból, amikor leértem.
-Jó reggelt!- köszönt, mikor odaértem mellé.
-Jó reggelt! Megtudná mondani, hogy-hogy került ide az autóm?- néztem rá a srácra, s csak akkor láttam meg, hogy milyen helyes. Barna hajú, barna szemű, átlagos testalkatú, egy kicsit izmos volt.
-Egy bizonyos Edward Cullen nevű úriember küldte Forksból Hilary Osment kisasszonynak. Itt lakik Hilary Osment?- nézett a házra.
-Én lennék Hilary Osment.- léptem közelebb hozzá, s nyújtottam kezet neki.
-Stefan Hawkins.- fogadta el a jobbomat.- Akkor, kérlek itt írd alá.- nyújtott oda nekem egy papírt. Aláírtam, majd elköszöntem Stefantól, és összeszedtem a cuccaimat, mert iskolába kell indulnom, de azt sem tudom, hogy hol van az az iskola, de még a nevét sem. Gyorsan anyától megkérdeztem, hogy melyik iskolába írattak be egyáltalán, és hogy hol van. Azt mondta, hogy a hozzánk legközelebbi iskolába írattak be, de az is csak a belvárosban van, ami ide autóval fél óra, és jó lenne, ha elindulnék, mert nem szeretné, ha megint az első napomon elkésnék. Anya megadta a címet, de előtte elmagyarázta, hogy merre menjek, majd egy térképpel elindultam az új suliba. Kivételesen most nem voltam rosszul, s nem is féltem, mint máskor, mikor új iskolába mentem, pedig most se ismertem senkit itt. Gyorsan odaértem a sulihoz, és egyszer sem tévedtem el. A sulinak nagy parkolója volt, és itt nem tűntem ki a többiek közül az Audi TT Coupe Roadster-rel. Attól függetlenül, hogy másnak is volt hasonló autója, rögtön kiszúrta mindenki, amikor leparkoltam, hogy nem ide valódi vagyok. Olyan Déjá vu érzésem volt. Mint Forksban itt is mindenki megbámult, mikor az iskola épülete felé vettem az irányt, de itt nem volt senki, aki odajött volna hozzám, hogy bemutatkozzon, és hogy segítsen tájékozódni. Annyira bele voltam mélyülve a papírokba, hogy észre se vettem, hogy valaki közeledik felém, így egyenesen neki mentem. Szerencsére nem estem el, mert az a valaki, akinek sikeresen neki mentem, a derekamnál fogva megtartott. Mikor felnéztem rá, akkor láttam meg, hogy aki megmentett az eséstől, és akinek sikeresen neki mentem az nem más volt, mint...

FRISS!!

Sziasztok!
Ha összejön a tíz kommentár a huszonegyedik résznél, rögtön hozom a huszonkettedik részt!
Remélem összejön hamarosan a tíz komi, mert már meg van írva a következő rész!
Csak rajtatok múlik, hogy mikor lesz folytatás!
Puszy Chanel

XXI. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon sokat késtem vele, de most itt van a huszonegyedik részt.

Ezt a fejezetet Klariinak szeretném ajánlani!  Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

Puszy Chanel 

„Mögülem ágak recsegését hallottam, s nagyon megijedtem. Megfordultam, de nem láttam semmit, így tovább mentem. Újabb ág reccsenését hallottam. Ismét megfordultam, s akkor már meg is láttam az illetőt, aki mögöttem jött.”

Visszafordultam,majd mentem tovább a sajgó lábammal, és a nehéz ruhámmal együtt. Miért nem tudtunk közelebb költözni az iskolához?! Végül is most már teljesen mindegy.
-Beszélhetnénk?- előzött meg Edward. Tudom, hogy mind a ketten túlreagáltuk a dolgot, és részben az én hibám is volt a veszekedés, gondolkodtam el. Felnéztem rá, és láttam mennyire gyötört volt az arca.
-Persze.- egyeztem bele, és láttam, ahogy megkönnyebbül. Vártam, hogy mondjon valamit, de percekig, csak némán sétáltunk egymás mellett.- Edward…- kezdtem, mert már egy kicsit nyomasztó volt a csönd.
-Sajnálom. Én egy kicsit túlreagáltam a dolgokat.- mondta Edward.
-Nem. Én reagáltam túl.- a lábam már nagyon sajgott, de még tudtam menni valamennyit. Ezután percekig sétáltunk csendben. Nagyon idegesítő tud lenni. A csendet egy ág roppanása törte meg mögülünk. Edward elém ugrott, s védelmező állást vett fel.
-Mi történt?- kezdtem megijedni, s mikor Edwardból morgás tört fel, akkor teljesen kétségbe estem.
-Nyugalom Edward! Csak én vagyok.- lépett elő a fák közül egy csodálatosan szép lány, aki nem más volt, mint Tanya. Rosalie szépségéhez nem volt fogható, de nálam biztos, hogy szebb volt. Az álmom alapján bárhol és bármikor felismerném. De hogy kerül ide? Az álmomban mikor megharapott, akkor is ez a ruha volt rajtam ugrott be hirtelen. Kezdtem megint félni.
-Tanya, te mit keresel itt?- kérdezte Edward, s közben folyamatosan egyenesedett fel. Miközben Tanya folyamatosan közeledett, én folyamatosan hátráltam.
-Tudod, csak erre volt dolgom.
-Akkor jobb lenne, ha tovább mennél.
-Nem megyek sehova, hisz még most jöttem! Nem hittem volna, hogy ilyen ellenséges leszel, ha újra meglátsz.- szomorodott el.
-Miért jöttél? Mert nem hiszem, hogy csak erre van dolgod.
-Miattad jöttem.
-Miattam?- kérdezte Edward.
-Azt hittem, hogy örülni fogsz, ha meglátsz, és megpróbálhatnánk együtt.- Hogy mi? Álltam ledöbbenve. Mit próbálnak meg együtt? Nem hagyom, hogy Edward a vörös démoné legyen. Másodpercek alatt minden félelmem elszállt, s helyét a féltékenység vette át. Odaálltam Edward mellé, s a kezem az övébe helyeztem. Mikor Tanya pillantása a kezünkre siklott, mérhetetlen dühöt láttam a szemében, majd egy hangos morgás hagyta el a száját. Edward rögtön elém ugrott, s egy morgást is küldött Tanya felé. Egy autó hangos fékcsikorgással állt meg az út szélén, s rögtön közéjük álltak.
-Nyugodjatok meg.- szólalt meg Jasper.
-Hilary jól vagy?- jött oda hozzám Alice.
-Igen. Persze.- néztem rá Alice kétségbeesett arcára.
-Edward vidd haza Hilaryt, mi pedig Tanyát visszük el.- adta ki a parancsot Alice. Edward odajött hozzám, s szorosan magához ölelt.
-Jól vagy?- nézett a szemeimbe.
-Jól.- bólintottam.
-Gyere. Menjünk haza.- a kezemet az övébe raktam, s a még mindig sajgó lábammal elindultunk haza. Az úton síri csöndben haladtunk egymás mellett. Mikor bementünk a házba, majdnem orra estem a dobozokba,ha Edward nincs ott, akkor biztos, hogy meg is történt volna. Felmentünk a szobámba, lefeküdtünk az ágyba, s csak néztük egymást.
-El kell költöznöd Londonba.- törte meg a hosszas csendet.
-Én nem akarok elköltözni.- ráztam a fejem.
-Én sem szeretném, de muszáj lesz. Nem akarom, hogy Tanyanak esélye legyen arra, hogy bánthasson.
-El akarsz küldeni?- Tanya azt mondta Edwardnak, hogy azért jött, hogy megpróbálhatnák együtt. Azért akar elküldeni, hogy együtt lehessen Tanyával?
-Hogy juthat eszedbe ilyen butaság, hogy el akarlak küldeni? Soha egy percre sem engednélek el, ha nem a biztonságodról lenne szó.- nézett végig a szemembe, amivel természetesen sikerült meggyőznie.
-Nem akarlak itt hagyni.- szomorkodtam.
-Meg foglak látogatni amilyen gyakran csak tehetem, de most jobb lenne, ha lefürödnél és pihennél.
-Nem akarok egyetlen percet sem elvesztegetni, abból az időből, ameddig még együtt lehetünk.- a szempilláim ólom nehézséggel csukódtak le. Annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam tovább ébren maradni.

Másnap reggel zajokra ébredtem fel. Edward nem volt sehol, ezért gyorsan kipattantam az ágyból. Valaki átöltöztetett, mert tegnap este még a báli ruhámban aludtam el. Azért hallottam furcsa zajokat, mert az én szobámban pakolta dobozokba a cuccaimat anya.
-Anya, mit csinálsz?- léptem mellé.
-Mivel, ma költözünk, és te még nem voltál hajlandó elpakolni a cuccaidat, és nem is úgy tűnt, mintha akarnád, ezért a cuccaidat pakolom.
-Jól van. Akkor csináld.- teljesen nyugodt volt, s igaza volt, hogy nem akarom megcsinálni, ezért inkább rá hagytam az egész dolgot, mert semmi kedvem az utolsó Forksban töltött napomat dobozokba pakolással tölteni. Eszembe jutott, hogy Edwardot nem láttam sehol. Biztos anyám miatt menekült el, mikor berontott a szobámba, hogy pakolhasson. Gyorsan előkerestem a telefonom, s tárcsázni kezdtem. Az első csengésre felvette, s bársonyos hangján megszólalt.
-Jó reggelt! Sajnálom, hogy így eltűntem, de nem hiszem, hogy anyukád örült volna, ha az ágyadban talál.
-Semmi baj. Haza mentél?
-Nem.
-Akkor mégis, hova mentél?
-Sehova. Itt vagyok a ház előtt.- erre nem számítottam. Válasz helyett gyorsan leraktam a telefont, és gyorsan a szekrényemhez rohantam. Kivettem az első ruhát, ami a kezem ügyébe került. Berontottam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Miközben fel-alá rohangáltam, anya elég furcsán nézett rám, úgy, mint egy őrültre. Ami igaz is, mert teljesen megbolondultam a szerelemtől. Mikor elkészültem megkérdeztem anyától, hogy mikor jöjjek haza, és mikor indulunk, majd lefele vágtattam a lépcsőn. Az ajtót feltépve kirohantam az utcára, s kedvesem nyakába vetettem magam, és megcsókoltam, amikor megláttam a Volvonak dőlve.
-Szia!- mondtam, mikor elváltunk egymástól, mert levegőre volt szükségem.
-Szia! Mit csináljunk ma?- kérdezte kicsit szomorkásan.
-Elvinnél Leilához?- kérdeztem meg, miután végig gondoltam, hogy mit kellene csinálnom az itt töltött utolsó napomon.
-Persze.- beszálltunk az autóba, és már indultunk is. Meg sem kérdezte, hogy merre kell menni, mert valahonnan tudta a címet. Ez egy kicsit furcsa volt, de inkább nem agyaltam ilyen dolgokon, hogy Mit? Hogy? Miért? és s a többi, hanem próbáltam minden időmet Edwarddal tölteni. Leilától elbúcsúztam, s megbeszéltük, hogy telefonon fogunk beszélni minden nap, addig, ameddig el nem tiltanak minket a telefontól. Mikor kiléptünk Leilától nem voltam szomorú, pedig annak kellett volna lennem.
-És most hova?- kérdezte Edward, ezzel kizökkentve az elmélkedésemből. Eszembe jutott Ashley, és hogy lehet, hogy tőle is el kellene köszönnöm, mert az utóbbi időben közelebb kerültünk egymáshoz.
-Nem tudod véletlen Ashley címét?
-De tudom. Miért kérdezed?
-Csak, mert ő lenne a következő, akitől el szeretnék köszönni.
-Jól van. Ez a mai a te napod lesz.- nem messze lakott Leilától, ezért nagyon gyorsan odaértünk. Tőle is elbúcsúztam, és vele is megbeszéltem, hogy tartjuk a kapcsolatot. Tudatosult bennem, hogy már csak pár óra van hátra az utazásig, és egyre nehezebb volt. Láttam Edwardon is, hogy neki is egyre nehezebb, de megpróbáltam visszatartani az érzelmeimet. Elég lesz, majd az egész repülő utat végig bőgnöm.
-Hol van Tanya?- kérdeztem meg rögtön Edwardtól, amikor eszembe jutott.
-Elment.- mondta halál nyugalommal Edward.
-Hogy-hogy elment?- kerekedtek ki a szemeim.
-Mikor a fiúk magára hagyták elszökött, s már nem tudták utol érni, de nyugodj meg, mert nem fog visszajönni, vagy ha visszajön Alice látni fogja.
-Most hova megyünk?- tereltem a témát.
-Arra gondoltam, ha nem szeretnél mástól elbúcsúzni, akkor hozzánk.
-Először nem mehetnénk még el valakihez?- kérdeztem nagy boci szemekkel.
-De persze. Hova menjünk?
-Még Bellától szeretnék elbúcsúzni.
-De hisz ő a szomszédod.
-Tudom, de nem szeretnék tőle a legutoljára elköszönni.- nagyon rég beszéltem Bellával, de nem szerettem volna búcsú nélkül eltűnni. Mikor elköszöntünk egymástól, már nem bírtam tovább, és sikeresen elsírtam magam. Már csak pár órám volt, arra, hogy elköszönjek Cullenéktől, és itt hagyjam Forksot. Edward gyorsan elvitt a testvéreihez. Olyan rossz volt látni, hogy nem mosolyog.
-Kérlek, ne legyél szomorú.- fordultam felé, mikor már a Cullen villa előtt voltunk.
-Nagyon fogsz hiányozni.
-Te is nekem, de mikor elköszönök tőled, azt szeretném, ha mosolyognál, hogy így emlékezzek rád.
-Nem most látsz utoljára, de ne kérj tőlem olyat, amit nem tudok megtenni.- közelebb hajoltam hozzá, és egy csókot leheltem az ajkaira, majd kiszálltam az autóból. Mikor beléptünk a nappaliba, síri csend fogadott minket. Carlisle egy orvosi lapba mélyedt, Rosalie egy divatlapot nézegetett Aliceszel, Emmett, és Jasper meccset néztek, Esme pedig egy szakácskönyvet olvasgatott. Mikor észre vették, hogy megjöttünk, mind ránk néztek. Alice szokás szerint egy hatalmas öleléssel köszöntött. Alice és Rosalie beszámoltak az angol divatról, s megígérték, hogy rendszeresen meg fognak látogatni. Nem szerettem búcsúzkodni, de már csak egy órám maradt hátra.
-Nagyon fogsz hiányozni húgi!- ölelt meg Emmett. Egy könnycsepp csordult ki a szememből.
-Még sosem hívtál húginak.- még egyszer megöleltem, majd letöröltem a könnyeimet.
-Vigyázz magadra!- ölelt meg Jasper.
-Annyira fogsz hiányozni. Már a gyermekemként tekintettem rád, és most olyan rossz, hogy elveszítem a gyermekem.- ölelt meg Esme. Szorosan magamhoz öleltem, miközben próbáltam visszatartani a könnyeimet.
-Én is a gyermekem ként tekintettem rád.- ölelt meg Carlisle.- Mindenkinek hiányozni fogsz.
-Minden héten küldeni fogunk az aktuális divatlapokból.- következett Rosalie. Miután Rosaliet megöleltem, a következő Alice volt. Sosem láttam Alicet szomorúnak, de most rossz volt ránézni.
-Muszáj elköltöznöd?- nézett rám szomorúan Alice.- Csak költői kérdés volt.- válaszolt a saját kérdésére.- Nagyon szeretlek, és nagyon fogsz hiányozni.- ölelt meg.
-Ti is mind hiányozni fogtok nekem. Sőt. Az nem is kifejezés. Szeretlek titeket, de most mennem kell.- a könnyeim megint potyogni kezdtek. Még egyszer megöleltem mindenkit, majd elindultunk Edwarddal vissza hozzánk. Mindenki kikísért az autóig, majd nézték, ahogy beszállunk, és elhajtunk. A könnyeim patakokban folytak. Mikor hazaértünk a ház, csak dobozokkal volt tele. A szobám teljesen üres volt, s minden más is. Anya már indulásra készen ült a nappaliban. Már csak engem várt. Edward minden áron ki akart kísérni a reptérre, és én engedtem neki. Néhány csomagot bepakoltunk a Volvoba, majd indultunk is.
-Kérlek, vigyázz magadra.- ölelt magához Edward a repülő téren.
-Nagyon fogsz hiányozni.
-Te is nekem. Nagyon szeretlek.
-Én is téged. Kérlek, mosolyogj, és légy boldog!- csókoltam meg, és próbáltam visszatartani ma már nem először a könnyeimet.
-Hogy érted, hogy legyek boldog? Ugye nem arra gondolsz, hogy keressek mást?! Nekem senki más nem számít rajtad kívül, és ilyen még egyszer eszedbe ne jusson.
-Jó nem fog.- még egyszer megcsókoltam, majd elindultunk anyával felszállni a gépre. A papírokkal minden rendben volt, gondtalanul sikerült felszállni a gépre. Anya mellettem ült, de nem figyeltem rá. Az MP4-lejátszómat hallgattam, amin Miley Cyrus When I look at you című száma szólt. Elhatároztam, hogy soha többet nem fogok hozzá szólni anyához. Hogy tehetett ilyet velem? Miért kell mindig elszakítani a barátaimtól? Egyre távolabb kerültem Edwardtól, minden percben. A könnyeim áztatni kezdték az arcomat, s hirtelen nagyon álmos lettem. Lehunytam a szemem, és Edward arcát láttam, amitől még jobban folyni kezdtek a könnyeim.