XXI. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon sokat késtem vele, de most itt van a huszonegyedik részt.

Ezt a fejezetet Klariinak szeretném ajánlani!  Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

Puszy Chanel 

„Mögülem ágak recsegését hallottam, s nagyon megijedtem. Megfordultam, de nem láttam semmit, így tovább mentem. Újabb ág reccsenését hallottam. Ismét megfordultam, s akkor már meg is láttam az illetőt, aki mögöttem jött.”

Visszafordultam,majd mentem tovább a sajgó lábammal, és a nehéz ruhámmal együtt. Miért nem tudtunk közelebb költözni az iskolához?! Végül is most már teljesen mindegy.
-Beszélhetnénk?- előzött meg Edward. Tudom, hogy mind a ketten túlreagáltuk a dolgot, és részben az én hibám is volt a veszekedés, gondolkodtam el. Felnéztem rá, és láttam mennyire gyötört volt az arca.
-Persze.- egyeztem bele, és láttam, ahogy megkönnyebbül. Vártam, hogy mondjon valamit, de percekig, csak némán sétáltunk egymás mellett.- Edward…- kezdtem, mert már egy kicsit nyomasztó volt a csönd.
-Sajnálom. Én egy kicsit túlreagáltam a dolgokat.- mondta Edward.
-Nem. Én reagáltam túl.- a lábam már nagyon sajgott, de még tudtam menni valamennyit. Ezután percekig sétáltunk csendben. Nagyon idegesítő tud lenni. A csendet egy ág roppanása törte meg mögülünk. Edward elém ugrott, s védelmező állást vett fel.
-Mi történt?- kezdtem megijedni, s mikor Edwardból morgás tört fel, akkor teljesen kétségbe estem.
-Nyugalom Edward! Csak én vagyok.- lépett elő a fák közül egy csodálatosan szép lány, aki nem más volt, mint Tanya. Rosalie szépségéhez nem volt fogható, de nálam biztos, hogy szebb volt. Az álmom alapján bárhol és bármikor felismerném. De hogy kerül ide? Az álmomban mikor megharapott, akkor is ez a ruha volt rajtam ugrott be hirtelen. Kezdtem megint félni.
-Tanya, te mit keresel itt?- kérdezte Edward, s közben folyamatosan egyenesedett fel. Miközben Tanya folyamatosan közeledett, én folyamatosan hátráltam.
-Tudod, csak erre volt dolgom.
-Akkor jobb lenne, ha tovább mennél.
-Nem megyek sehova, hisz még most jöttem! Nem hittem volna, hogy ilyen ellenséges leszel, ha újra meglátsz.- szomorodott el.
-Miért jöttél? Mert nem hiszem, hogy csak erre van dolgod.
-Miattad jöttem.
-Miattam?- kérdezte Edward.
-Azt hittem, hogy örülni fogsz, ha meglátsz, és megpróbálhatnánk együtt.- Hogy mi? Álltam ledöbbenve. Mit próbálnak meg együtt? Nem hagyom, hogy Edward a vörös démoné legyen. Másodpercek alatt minden félelmem elszállt, s helyét a féltékenység vette át. Odaálltam Edward mellé, s a kezem az övébe helyeztem. Mikor Tanya pillantása a kezünkre siklott, mérhetetlen dühöt láttam a szemében, majd egy hangos morgás hagyta el a száját. Edward rögtön elém ugrott, s egy morgást is küldött Tanya felé. Egy autó hangos fékcsikorgással állt meg az út szélén, s rögtön közéjük álltak.
-Nyugodjatok meg.- szólalt meg Jasper.
-Hilary jól vagy?- jött oda hozzám Alice.
-Igen. Persze.- néztem rá Alice kétségbeesett arcára.
-Edward vidd haza Hilaryt, mi pedig Tanyát visszük el.- adta ki a parancsot Alice. Edward odajött hozzám, s szorosan magához ölelt.
-Jól vagy?- nézett a szemeimbe.
-Jól.- bólintottam.
-Gyere. Menjünk haza.- a kezemet az övébe raktam, s a még mindig sajgó lábammal elindultunk haza. Az úton síri csöndben haladtunk egymás mellett. Mikor bementünk a házba, majdnem orra estem a dobozokba,ha Edward nincs ott, akkor biztos, hogy meg is történt volna. Felmentünk a szobámba, lefeküdtünk az ágyba, s csak néztük egymást.
-El kell költöznöd Londonba.- törte meg a hosszas csendet.
-Én nem akarok elköltözni.- ráztam a fejem.
-Én sem szeretném, de muszáj lesz. Nem akarom, hogy Tanyanak esélye legyen arra, hogy bánthasson.
-El akarsz küldeni?- Tanya azt mondta Edwardnak, hogy azért jött, hogy megpróbálhatnák együtt. Azért akar elküldeni, hogy együtt lehessen Tanyával?
-Hogy juthat eszedbe ilyen butaság, hogy el akarlak küldeni? Soha egy percre sem engednélek el, ha nem a biztonságodról lenne szó.- nézett végig a szemembe, amivel természetesen sikerült meggyőznie.
-Nem akarlak itt hagyni.- szomorkodtam.
-Meg foglak látogatni amilyen gyakran csak tehetem, de most jobb lenne, ha lefürödnél és pihennél.
-Nem akarok egyetlen percet sem elvesztegetni, abból az időből, ameddig még együtt lehetünk.- a szempilláim ólom nehézséggel csukódtak le. Annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam tovább ébren maradni.

Másnap reggel zajokra ébredtem fel. Edward nem volt sehol, ezért gyorsan kipattantam az ágyból. Valaki átöltöztetett, mert tegnap este még a báli ruhámban aludtam el. Azért hallottam furcsa zajokat, mert az én szobámban pakolta dobozokba a cuccaimat anya.
-Anya, mit csinálsz?- léptem mellé.
-Mivel, ma költözünk, és te még nem voltál hajlandó elpakolni a cuccaidat, és nem is úgy tűnt, mintha akarnád, ezért a cuccaidat pakolom.
-Jól van. Akkor csináld.- teljesen nyugodt volt, s igaza volt, hogy nem akarom megcsinálni, ezért inkább rá hagytam az egész dolgot, mert semmi kedvem az utolsó Forksban töltött napomat dobozokba pakolással tölteni. Eszembe jutott, hogy Edwardot nem láttam sehol. Biztos anyám miatt menekült el, mikor berontott a szobámba, hogy pakolhasson. Gyorsan előkerestem a telefonom, s tárcsázni kezdtem. Az első csengésre felvette, s bársonyos hangján megszólalt.
-Jó reggelt! Sajnálom, hogy így eltűntem, de nem hiszem, hogy anyukád örült volna, ha az ágyadban talál.
-Semmi baj. Haza mentél?
-Nem.
-Akkor mégis, hova mentél?
-Sehova. Itt vagyok a ház előtt.- erre nem számítottam. Válasz helyett gyorsan leraktam a telefont, és gyorsan a szekrényemhez rohantam. Kivettem az első ruhát, ami a kezem ügyébe került. Berontottam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Miközben fel-alá rohangáltam, anya elég furcsán nézett rám, úgy, mint egy őrültre. Ami igaz is, mert teljesen megbolondultam a szerelemtől. Mikor elkészültem megkérdeztem anyától, hogy mikor jöjjek haza, és mikor indulunk, majd lefele vágtattam a lépcsőn. Az ajtót feltépve kirohantam az utcára, s kedvesem nyakába vetettem magam, és megcsókoltam, amikor megláttam a Volvonak dőlve.
-Szia!- mondtam, mikor elváltunk egymástól, mert levegőre volt szükségem.
-Szia! Mit csináljunk ma?- kérdezte kicsit szomorkásan.
-Elvinnél Leilához?- kérdeztem meg, miután végig gondoltam, hogy mit kellene csinálnom az itt töltött utolsó napomon.
-Persze.- beszálltunk az autóba, és már indultunk is. Meg sem kérdezte, hogy merre kell menni, mert valahonnan tudta a címet. Ez egy kicsit furcsa volt, de inkább nem agyaltam ilyen dolgokon, hogy Mit? Hogy? Miért? és s a többi, hanem próbáltam minden időmet Edwarddal tölteni. Leilától elbúcsúztam, s megbeszéltük, hogy telefonon fogunk beszélni minden nap, addig, ameddig el nem tiltanak minket a telefontól. Mikor kiléptünk Leilától nem voltam szomorú, pedig annak kellett volna lennem.
-És most hova?- kérdezte Edward, ezzel kizökkentve az elmélkedésemből. Eszembe jutott Ashley, és hogy lehet, hogy tőle is el kellene köszönnöm, mert az utóbbi időben közelebb kerültünk egymáshoz.
-Nem tudod véletlen Ashley címét?
-De tudom. Miért kérdezed?
-Csak, mert ő lenne a következő, akitől el szeretnék köszönni.
-Jól van. Ez a mai a te napod lesz.- nem messze lakott Leilától, ezért nagyon gyorsan odaértünk. Tőle is elbúcsúztam, és vele is megbeszéltem, hogy tartjuk a kapcsolatot. Tudatosult bennem, hogy már csak pár óra van hátra az utazásig, és egyre nehezebb volt. Láttam Edwardon is, hogy neki is egyre nehezebb, de megpróbáltam visszatartani az érzelmeimet. Elég lesz, majd az egész repülő utat végig bőgnöm.
-Hol van Tanya?- kérdeztem meg rögtön Edwardtól, amikor eszembe jutott.
-Elment.- mondta halál nyugalommal Edward.
-Hogy-hogy elment?- kerekedtek ki a szemeim.
-Mikor a fiúk magára hagyták elszökött, s már nem tudták utol érni, de nyugodj meg, mert nem fog visszajönni, vagy ha visszajön Alice látni fogja.
-Most hova megyünk?- tereltem a témát.
-Arra gondoltam, ha nem szeretnél mástól elbúcsúzni, akkor hozzánk.
-Először nem mehetnénk még el valakihez?- kérdeztem nagy boci szemekkel.
-De persze. Hova menjünk?
-Még Bellától szeretnék elbúcsúzni.
-De hisz ő a szomszédod.
-Tudom, de nem szeretnék tőle a legutoljára elköszönni.- nagyon rég beszéltem Bellával, de nem szerettem volna búcsú nélkül eltűnni. Mikor elköszöntünk egymástól, már nem bírtam tovább, és sikeresen elsírtam magam. Már csak pár órám volt, arra, hogy elköszönjek Cullenéktől, és itt hagyjam Forksot. Edward gyorsan elvitt a testvéreihez. Olyan rossz volt látni, hogy nem mosolyog.
-Kérlek, ne legyél szomorú.- fordultam felé, mikor már a Cullen villa előtt voltunk.
-Nagyon fogsz hiányozni.
-Te is nekem, de mikor elköszönök tőled, azt szeretném, ha mosolyognál, hogy így emlékezzek rád.
-Nem most látsz utoljára, de ne kérj tőlem olyat, amit nem tudok megtenni.- közelebb hajoltam hozzá, és egy csókot leheltem az ajkaira, majd kiszálltam az autóból. Mikor beléptünk a nappaliba, síri csend fogadott minket. Carlisle egy orvosi lapba mélyedt, Rosalie egy divatlapot nézegetett Aliceszel, Emmett, és Jasper meccset néztek, Esme pedig egy szakácskönyvet olvasgatott. Mikor észre vették, hogy megjöttünk, mind ránk néztek. Alice szokás szerint egy hatalmas öleléssel köszöntött. Alice és Rosalie beszámoltak az angol divatról, s megígérték, hogy rendszeresen meg fognak látogatni. Nem szerettem búcsúzkodni, de már csak egy órám maradt hátra.
-Nagyon fogsz hiányozni húgi!- ölelt meg Emmett. Egy könnycsepp csordult ki a szememből.
-Még sosem hívtál húginak.- még egyszer megöleltem, majd letöröltem a könnyeimet.
-Vigyázz magadra!- ölelt meg Jasper.
-Annyira fogsz hiányozni. Már a gyermekemként tekintettem rád, és most olyan rossz, hogy elveszítem a gyermekem.- ölelt meg Esme. Szorosan magamhoz öleltem, miközben próbáltam visszatartani a könnyeimet.
-Én is a gyermekem ként tekintettem rád.- ölelt meg Carlisle.- Mindenkinek hiányozni fogsz.
-Minden héten küldeni fogunk az aktuális divatlapokból.- következett Rosalie. Miután Rosaliet megöleltem, a következő Alice volt. Sosem láttam Alicet szomorúnak, de most rossz volt ránézni.
-Muszáj elköltöznöd?- nézett rám szomorúan Alice.- Csak költői kérdés volt.- válaszolt a saját kérdésére.- Nagyon szeretlek, és nagyon fogsz hiányozni.- ölelt meg.
-Ti is mind hiányozni fogtok nekem. Sőt. Az nem is kifejezés. Szeretlek titeket, de most mennem kell.- a könnyeim megint potyogni kezdtek. Még egyszer megöleltem mindenkit, majd elindultunk Edwarddal vissza hozzánk. Mindenki kikísért az autóig, majd nézték, ahogy beszállunk, és elhajtunk. A könnyeim patakokban folytak. Mikor hazaértünk a ház, csak dobozokkal volt tele. A szobám teljesen üres volt, s minden más is. Anya már indulásra készen ült a nappaliban. Már csak engem várt. Edward minden áron ki akart kísérni a reptérre, és én engedtem neki. Néhány csomagot bepakoltunk a Volvoba, majd indultunk is.
-Kérlek, vigyázz magadra.- ölelt magához Edward a repülő téren.
-Nagyon fogsz hiányozni.
-Te is nekem. Nagyon szeretlek.
-Én is téged. Kérlek, mosolyogj, és légy boldog!- csókoltam meg, és próbáltam visszatartani ma már nem először a könnyeimet.
-Hogy érted, hogy legyek boldog? Ugye nem arra gondolsz, hogy keressek mást?! Nekem senki más nem számít rajtad kívül, és ilyen még egyszer eszedbe ne jusson.
-Jó nem fog.- még egyszer megcsókoltam, majd elindultunk anyával felszállni a gépre. A papírokkal minden rendben volt, gondtalanul sikerült felszállni a gépre. Anya mellettem ült, de nem figyeltem rá. Az MP4-lejátszómat hallgattam, amin Miley Cyrus When I look at you című száma szólt. Elhatároztam, hogy soha többet nem fogok hozzá szólni anyához. Hogy tehetett ilyet velem? Miért kell mindig elszakítani a barátaimtól? Egyre távolabb kerültem Edwardtól, minden percben. A könnyeim áztatni kezdték az arcomat, s hirtelen nagyon álmos lettem. Lehunytam a szemem, és Edward arcát láttam, amitől még jobban folyni kezdtek a könnyeim.