XVIII. rész

Sziasztok!
Meghoztam nektek a tizennyolcadik részt!
Nem lett meg az előző fejezetnél a nyolc kommentár, ami kicsit rosszul esett, de R.S rábeszélt, hogy rakjam fel, és hogy ne zárjam be a blogot.
Most nem szabok ki komment határt, de remélem, hogy írtok kommit, mert nem tudom így, hogy mit csinálok rosszul!
Ezért ezt a fejezetet R.S-nek írtam, mert elviselte a hisztijeimet!
Remélem tetszeni fog mindenkinek ez a rész!
Jó olvasást!
Puszy Chanel


„Elindultunk Edwarddal kéz a kézben a konyhába, mikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, hogy ki lehet az, s teljesen ledöbbentem.”

-Szia Bella.- köszöntem neki, amit Rosalie csak egy morgással kommentált.
-Szia Hilary!
-Minek köszönhetem a hívásod?
-Arra gondoltam, hogy mivel nemsokára lesz a bál a suliban, elmehetnénk venni valami jó ruhát, mielőtt elkapkodják a mindet.
-Persze, de te kivel mész?
-Jacobbal szerettem volna, de idegeneket nem lehet bevinni, ezért Mike Newtonnal. És te?
-Öhm. Izé.
-Hilary, nehogy azt mondd, hogy, nem hívott meg senki.- háborgott a vonal túloldalán.
-Pedig ez az igazság.- ránéztem Edwardra, de nem foglalkozott velem, hanem Emmettel ökörködött. Lehet, hogy nem akar elhívni? Nem,az nem lehet. Biztos van valami ésszerű magyarázat. Lehet, hogy elfelejtette, de úgy tudom, hogy a vámpíroknak nagyon jó a memóriájuk.
-Hilary, itt vagy?- szólongatott Bella.
-Jah persze, csak elgondolkoztam.
-Akkor mikor megyünk? Holnap jó neked?- végig gondoltam, hogy mit szerveztem holnapra, de rá kellett jönnöm, hogy semmit. Igaz sose tervezek előre, mert biztos, hogy valami közbe jön.
-Nekem tökéletes. Akkor suli után?
-Rendben. Akkor nem is zavarok tovább. Szia!
-Nem zavartál. Szia.
-Akkor nem velünk jössz báli ruhát venni?- kérdezte szomorúan Alice.
-Titeket is elkísérhetlek, hisz Bellát is csak elkísérem.
-Neked már megvan a ruhád?- csodálkozott Rosalie.
-Nincs, de nem is lesz rá szükségem. -ránéztem Edwardra, hogy erre hogyan reagál, de tovább röhögcsélt Emmettel. -Jobb lesz, ha most megyek. -mondtam mielőtt bármit is reagálhattak volna, de eszembe jutott, hogy az autóm otthon van, és a nélkül elég nehéz lenne hazamenni. -Valaki hazavinne? -kérdeztem a csajoktól, de mikor nyitották a szájukat, hogy válaszoljanak, Edward végre megszólalt.
-Majd én hazaviszlek, de ha nem akarod, akkor hazavihet más is.
-Miért nem akarnám, hogy te vigyél haza? Sziasztok.- köszöntem el.
-Hilary, nem eszel?- kérdezte Esme.
-Köszönöm, de most már haza kell mennem.- elindultam ki a garázsba, s beültem a Volvóba.
-Mi a baj?- kérdezte Edward út közben.
-Semmi.- vágtam rá gyorsan.
-Hil, látom, hogy van valami baj.
-Szeretsz?- fordultam felé, s belenéztem a szemébe.
-Persze. Hogy kérdezhetsz ilyet?
-Akkor miért nem hívtál meg a bálba?- nem válaszolt, csak elmosolyodott. –Mi olyan vicces?
-Az, hogy nem is te lettél volna, ha nem tudsz várni. El akartalak hívni, de kicsit hogy is mondjam romantikusabban.
-Oh. Sajnálom.
-Ne sajnáld. Nem a te hibád, hogy nem tudtál várni tíz percet.- vigyorgott továbbra is, de én továbbra is süllyedtem szégyenemben.
-Ezt jól elrontottam.- hajtottam le a fejem.
-Nem. Dehogy is, de nem beszélgetünk inkább bent? –kinéztem az ablakon, s ledöbbentem, hisz már a házunk előtt álltunk.
-De persze.- kiszálltam az autóból, s csendben fellopakodtunk az emeletre a szobámba, mert anyáék már rég alszanak. Amikor beléptem a szobámba, az ágyamon egy fehér dobozt pillantottam meg, ami piros masnival volt átkötve.
-Ezt tőlem kapod.- súgta a fülembe Edward.
-Mi ez?
-Ez csak egy ruha, amiben remélem, hogy eljössz velem a bálba.
-Ezt tekinthetem a hivatalos meghívásnak?
-Azt hiszem.- gondolkodott el egy kicsit.
-Akkor szívesen elmegyek veled.- ugrottam a nyakába, amiért egy kicsit megdöbbent.
-Nem is nézed meg a ruhát?
-Jah. De. Persze.- kibontottam a masnit, s leemeltem a doboz tetejét. A ruhát kiemeltem a dobozból, s azt hiszem, hogy majdnem szívinfarktust kaptam. A ruha pont olyan volt, mint az álmomban.
-Nem tetszik?- szontyolodott el Edward.
-De. Persze. Nagyon is.- Edward nem tudhatja meg, hogy ez a ruha volt rajtam, amikor Tanya megharapott. Mikor csak az álmomról meséltem abból is az lett, hogy majdnem két hónapig itt hagyott. –Köszönöm.- öleltem meg, s adtam egy puszit a szájára, ami persze neki nem volt elég.

Tegnap este Edwardnak haza kellett mennie, mert Alice hazahívta, de fogalmam sincs, hogy miért. Biztos látomása lehetett. Edward azt mondta, hogy lehet, hogy nem jön már vissza, csak reggel, de szerencsére visszajött, s lefeküdt mellém az ágyba. Mivel fél álomban voltam, ezért nem tudtam megkérdezni, hogy miért kellett haza mennie. Már elindultunk a suliba, s az autóban ülünk egymás mellett síri csöndben.
-Tegnap miért mentél el?
-Semmi különös.- azt hiszi, hogy ennyivel be fogom érni, „hogy semmi különös”?! Akkor bizony nagyon téved.
-Ennyi nekem nem elég.
-Tudom.- mosolyodott el ma reggel először.
-Akkor?
-Akkor mi?
-Edward ne csináld ezt!
-Jól van, de ez most komoly. Új vámpírok jönnek Forksba, de nem olyanok, mint mi.- komolyodott el.
-Emberekre vadásznak?
-Igen. És ráadásul újszülöttek.
-Az mit jelent?
-Nem tudnak uralkodni magukon, nagyon erősek és nagyon gyorsak.
-És mit fogtok tenni?
-Mindig melletted lesz valaki, hogy vigyázzon rád.
-Muszáj?
-Igen, mert nem tudunk másképp megvédeni.
-Jól van, de Bellával elmehetek vásárolni bébi csőszök nélkül?- néztem rá nagy boci szemekkel.
-Elmehetsz, de Alice figyelni fog rád.- adta meg magát.
-Azt sejtettem.- húztam el a szám. –Ennyi erővel akár nyomkövetőt is szerelhetnél rám.
-Hil! Örülj, hogy egyáltalán elengedlek, de ez a nyomkövetős dolog nem is olyan rossz ötlet.- mosolyodott el megint.
Mivel már a suli előtt álltunk, kiszálltam, s a bébiszittereimhez mentem.
-Szia.- köszöntek egyszerre.
-Sziasztok!- mondtam, s viszonoztam Alice szokásos ölelését. –Szóval, akkor ti lesztek a „bébi csőszeim”?- kérdeztem idézőjeleket mutatva a levegőbe.
-Inkább mondjuk, hogy Hil csőszök.- próbált poénkodni Emmett. –Hát ez most nem jött össze.- mondta szomorúan Emmett. –Nem tetszett nektek?
-Mi a baj Emmett? Bevetted az anti-poén tablettáidat?- kérdeztem.
-Te meg az anti-depi bogyód?- vágott vissza.
-Jó. Ebből elég volt.- állt közénk Alice. –Menjünk órára.- adta ki a parancsot. Mind elindultunk az óráinkra. Edwarddal az első földrajz, a második rajz, s a harmadik matek volt. Gyorsan elteltek az órák, igaz a matek kicsit lassabban a többinél. Mikor az ebédlőbe bementünk, egy páran összesúgtak a hátunk mögött, de lehet, hogy csak én vagyok paranoiás. Az asztalnál már a többiek ott ültek és egymásba voltak elmélyülve, így észre se vették, amikor odaértünk. Az ebédet gyorsan elfogyasztottam, s azon kaptam magam, hogy az utolsó órámon ültem, s annak is az utolsó tíz percében. Fel sem tűnt, hogy az ebéd óta volt már három órám. Azt biztos nem tudnám megmondani, hogy miről volt szó egész nap.

-Nagyon vigyázz magara!- mondta Edward. Most fog elkezdődni a szent beszéd.
-Vigyázni fogok, de Alice úgy is figyelni fog rám. Nem?
-De. De azért még vigyázz!
-Jól van. De ne aggódj már annyit!
-Még hogy ne aggódjak?
-Edward, ha bármi történne, azt biztos megálmodtam volna.- próbáltam megnyugtatni.
-Igazad van, de Alice akkor is figyelni fog rád.
-Tudom. Egyszer már elmondtad.- emlékeztettem.
-Ha van valami, akkor hívj fel!
-Ez természetes.

-Milyen rucit szeretnél?- kérdeztem Bellától már a plázában.
-Nem is tudom. Valami egyszerű, de nagyszerűt.
-Huh. Ezzel most sokat segítettél. Milyen színűt?
-Piros vagy lila, esetleg kék. Te milyet veszel? És kivel jössz?
-Nekem nem kell ruha.
-Nem jössz? Ezt nem hiszem el. Nem tehetsz ilyet.- háborgott.
-Befejezted?
-Igen, de miért nem jössz?
-Én ezt egy szóval sem mondtam, hogy nem megyek, csak azt, hogy nem kell ruha.
-Akkor miben jössz? Meztelenül mégsem jöhetsz, bár a fiúk örülnének neki.
-Azért nem kell ruha, mert már van.
-Mikor vettél? És nekem miért nem szóltál?
-Nem én vettem. Edwardtól kaptam.
-Akkor gondolom vele jössz.
-Igen.- mosolyogtam el magam.
-Te hallod, annak a gyereknek nagyon bejössz, mert folyamatosan jön utánunk, és téged bámul.- súgta a fülembe Bella. Megfordultam, hogy lássam, hogy kiről beszél. Egy fekete napszemüveges és baseball sapkás fiú bámult. Helyes volt, de Edwarddal nem veheti fel a versenyt.
-Nekem van barátom, akit nagyon szeretek. Emlékszel?
-Igen, de most nincs itt.
-Bella!- szóltam rá a kelleténél kicsit hangosabban.
-Jól van na.
-Nem folytathatnánk inkább a vásárlást?
-De.- fél órával később még mindig nem találtunk semmit. Az egyik túl bő volt, a másik túl szűk, a harmadiknak a színe nem volt megfelelő.
-Azt hiszem ez reménytelen.- adtam volna már fel, de Bella valamit nagyon bámult.
-Vagy talán mégsem?- elindult egy lila ruha felé.- Ez kell nekem.
-Szerintem nagyon szép. Próbáld fel.- mutattam neki a ruhára. Amikor kilépett a próbafülkéből, csodálatosan nézett ki. A ruha tökéletesen állt neki.
-Ez lesz a jó?- kérdeztem, és imádkoztam, hogy ez legyen az.
-Még szép. Ennél jobbat keresve se találhatnánk.- Megvette a ruhát, s már indultunk is. Cipőt nem vettünk, mert már elég későre járt, s Bella megígérte Charlienak, hogy időben haza fog menni. Amikor mentünk ki a parkolóba, láttam, hogy jön még mindig utánunk az a fiú, akit Bella mutatott. Gyorsabbra vettem a lépteim, de hirtelen előttünk termett. Levette a szemüvegét, és a vörös szemei, szinte izzottak.

XVII. rész

Sziasztok!
Meghoztam a tizenhetedik részt!
Azt hiszem idáig ezt a fejezetet sikerült a legnehezebben megírnom, mert nem volt ihlet. Nem lett valami esemény dús, de azért remélem tetszeni fog!
Ezt a részt Kittának küldeném!
R.S-nek, meg szeretném köszönni, hogy megvárta, amíg megírom ezt a fejezetet és gyorsan leellenőrizte.
Mindenkinek jó olvasást!
Jah, és a következő részt is csak 8 kommi után hozom!
Puszy Chanel


„-Ezt nem lenne szabad.- mondta két csók között.
-Miért?
-Mert elveszthetem a fejem, s ki tudja, hogy mi történik.
-Nem fogod. Én megbízok benned.- bíztattam, s tovább csókoltam. Amikor nem a számat csókolgatta, akkor a nyakamat. Megszabadítottuk egymást a többi felesleges ruhadarabtól is. Először óvatosan kezdett el csókolni, majd egyre követelőzőbb lett.”
Másnap reggel csodálatosan ébredtem Edward mellkasán.
-Jó reggelt!- néztem fel a szemébe.
-Szia kicsim! -mondta kicsit lehangoltan.
-Mi a baj?
-Nem bántad meg? –rögtön leesett, hogy a tegnapra gondol.
-Nem. Te meg bántad?
-Nem, csak féltettelek.
-Semmi okod a félelemre. Látod, hogy jól vagyok.
-Igen, de ez alakulhatott volna másképp is.
-Bízz jobban magadban. Én 100%-osan megbízom benned. Te is jobban tennéd, ha bíznál magadban. -feljebb csúsztam, hogy meg tudjam csókolni. -Iskolába kellene mennünk? -kérdeztem szomorúan a csókunk után.
-Igen, sajnos.- mondta egy fintor kíséretében.
-Szívesebben feküdnék így egész nap.
-Én is. -kikászálódtam az ágyból, s elindultam a fürdőbe, a takaróval, magam körül, mikor eszembe jutott, hogy nincs nálam ruha, s visszafordultam.
-Mi a baj?
-Nincs ruhám. –Edward vámpírsebességgel ott termett mellettem, s a gardróbjába felé kezdett el vezetni.
-Edward, nem hiszem, hogy a te ruhádban mehetnék iskolába.- Bementünk a gardróbba, s teljesen elcsodálkoztam. A gardrób akkora volt, mint a szoba, s tele volt ruhákkal, de nem csak férfiruhák voltak, hanem női is.
-Ezeket te használod? –kérdeztem a női ruhákra mutatva.
-Nagyon vicces vagy, de ezek nem az enyémek, hanem a tieid.
-Na nem.
-Mi az?
-Nem fogadhatom el ezeket. –mutattam végig a ruhákon.
-Ez tőlem van, és kárpótlás, amiért egy szó nélkül leléptem. –sütötte le a szemét.
Felvettem egy piros kicsit mély kivágású felsőt, egy piros nadrággal, és egy piros balerina cipővel. Ha nem lett volna életbe vágóan fontos, hogy vegyek fel valamit, akkor biztos nem hagytam volna annyiban a dolgot.
A többiek már indulásra készek voltak a nappaliban. Emmettnek volt pár beszólása, de nem érdekelt, mert ma még ő sem tudja elrontani a jó kedvemet. Azt hiszem volt pár perverz gondolata is, mert Edward párszor kicsit dühös lett. A suliban Rob egy kötéssel az orrán járkált, ami Edwardnak volt köszönhető. Ami azt illeti, most nem igazán tudtam sajnálni azt az idiótát. Magának köszönheti. Igaz most még köszönni se köszönt, de jobban is tette, ha nem akar még egy kötést a fejére. A folyosón, kézen fogva sétáltunk, s csak úgy sugárzott a jó kedvem, amiért egy páran meg is néztek minket. Leila kicsit ellenséges volt Edwarddal, amiért csak úgy visszajön, s úgy csinálunk, mintha semmi se történt volna. Matekon dolgozatot írtunk, de nem tudtam semmit. Edward persze tudta az egészet, s amikor látta, hogy egy szót se, vagyis számot se írtam le, ezért elvette a lapom, az övét meg oda adta nekem. Az óra végén, amikor meg nem figyelt a tanár, gyorsan visszacseréltük a lapot.
-Köszönöm. –öleltem meg óra után a folyosóm.
-Nincs mit, de cserébe kérhetek valamit?
-Persze. Bármit. Mit szeretnél? –magához húzott, s lágyan, majd egyre követelőzőbben csókolt meg.
-Khm. –köszörülte meg a torkát valaki mellettünk. –Ez egy oktatási intézmény. –világosított fel minket a drága tanárnő, a klóranyó. –Ezeket a tevékenységeket iskola után folytathatják, most pedig menjenek órára!- parancsolgatott. Edwarddal mosolyogva elindultunk az utolsó óránkra, ami töri volt. Gyorsan eltelt az óra, de azt nem tudom, hogy miről volt szó.
Az óráink után a többiek már vártak ránk a parkolóban.
-Akkor indulhatunk?- kérdezte Rosalie kicsit türelmetlenül.
-Persze, de előtte valaki hazavinne?- kérdeztem.
-Nem, mert hozzánk jössz.- mondta Edward.
-Miért is? –kérdeztem értetlenül.
-Mert csak. És úgy is tudom, hogy el fogsz jönni, mert láttam.- vigyorgott Alice. Nagy nehezen beleegyeztem, majd Edward felé fordultam.
-Vezethetem az autódat?
-Persze.- egyezett bele.
-Öcsi beteg vagy?- kérdezte Emmett.
-Hívja valaki Carlislet, mert nagy baj van.- mondta Jasper.
-Elmondaná valaki, hogy most mi van, mert én lemaradtam.
-Edy fiú még sose adta oda senkinek az autóját.- mondta Alice.
-Nagyon viccesek vagytok!- mondta Edward a fiúknak.
-Tudjuk.- mondták egyszerre.
-Jah, és az EGO-tok is csak a plafont súrolja!- mondtam kicsit idegesen. Nem szeretem, ha Edwardról viccelődnek.
-Fel kell majd hívnom anyut.- mondtam út közben.
-Alice már felhívta.
-Miért mindig ő hívja fel? Én is fel tudom emelni a telefont.
-Azért, mert Alice az Alice.- forgatta a szemét Edward.- Tudod, hogy szeretlek?- kérdezte kicsit később.
-Nem.- próbáltam határozottan mondani, s a szemem sarkából láttam, hogy ezen meglepődött.
-Ez most szíven szúrt.- közelebb hajolt, s egy puszit nyomott a számra.- Még most se tudod?
-Hát…- közben a Cullen villához értünk, s hirtelen ötlettől vezérelve, rávetettem magam az ajkaira.
-Most már tudom.- mondtam a csókunk után.
-Alice azt üzeni, hogy vagy önszántunkból megyünk be, vagy ő ráncigál be minket.- utánozta Alicet Edward.
-Még nem akarok bemenni.- mondtam, s visszatértünk előbbi tevékenységünkhöz, majd az ajtó kinyitódott, s egy másodperc múlva már az autó mellett álltam.
-Én mondtam, hogy kijön.- állt mellém Edward.
-Edward, kérlek, ideadnád, amit ígértél?- ugrált Edward elé,aki kivette a tárcáját a zsebéből, s abból a bankkártyáját, majd a kis törpe kezébe nyomta.
-Köszönöm.- ugrándozott Alice a kártyával a kezében.
-Megyünk már?- jött ki a garázsba Rosalie.
-Persze.- lóbálta meg Alice a kártyát.- Hilary gyere.- húzott magával.
-Hova?
-Hát vásárolni! Mit gondoltál?
-Azt, hogy én nem megyek.
-Ne csináld már!- mondták egyszerre a csajok.
-Tudom, hogy úgy is jönni fogsz.- mondta Alice.
-Tudod, hogy idegesítő vagy?
-Tudom, de éppen ezért vagyok ennyire aranyos, és szeretetre méltó.- húzta ki magát. Edward mellettem alig bírta visszatartani a nevetést, és már én is a röhögés határán voltam.
-Menj el velük! Hamarabb szabadulsz.- mondta Edward.
-Jól van!- adtam meg magam. Beültünk a piros BMW-be, s már száguldottunk is a pláza irányába. Az egy órás utat fél óra alatt tettük meg. Az első üzletbe bementünk, ami az ajtó közelében volt.
-Hilary, ez pont a te méreted.- mutatott fel Rosalie egy sárga Philip Russel felsőt. Nagyon szép volt.
-Köszi, de most inkább nem vennék semmit.
-Na ne csináld már!- nyögtek föl egyszerre a csajok.
-Nem akarom elkölteni az összes pénzem.
-Nem is kell. Itt van Edy fiú kártyája.- mondta Alice.
-Edward pénzét sem akarom.
-Jól van. Ha te nem veszed meg ezt a felsőt, akkor majd én.- mondta Alice. Még egy pár ruhát próbáltak rám erőszakolni, de nem volt a válaszom mindre. Az első üzletet sikerült elhagyni egy óra múlva. Szépen lassan, vagyis csigalassúsággal végigjártunk az üzletek körül egy párat három óra hossza alatt. Nem nagyon szeretek vásárolni, de nem akartam elrontani a kedvüket a lányoknak.
-Nem szeretnétek még menni?- kérdeztem meg az egyik cipő üzlet előtt. Még csak az kellene, hogy végig próbálják az összes cipőt.
-Nem, de ha menni akarsz, akkor menjünk.- ajánlotta fel Rosalie.
-Ne haragudjatok meg, de én menni szeretnék.
-Semmi baj. Nem haragszunk.- mondta Alice. A táskákat beraktuk a csomagtartóba, s már mentünk is vissza Forksba.
-Ugye nem költöttétek el Edward összes pénzét?- kérdeztem, kicsit félve a választól út közben.
-Nyugi Hilary! Három óra hossza alatt nem bírtuk volna elkölteni az összes pénzét.
-Ennek örülök.- Az út hátra levő részében a fiúkról beszélgettek, de nem Emmettről és Jasperről. Nem tudom, hogy mit szólnának a drága férjeik, ha ezt megtudnák.
-Hilary, jól vagy?- lóbálta a kezét Alice a szemem előtt.
-Mi? Persze. Bocsi, csak egy kicsit elgondolkodtam.
-Azt vettük észre.- mondta Edward. Edward? Már náluk lennénk? Körbe néztem, és meglepődve láttam, hogy a garázsban vagyok. Gyorsan kipattantam a kocsiból, és a nyakába ugrottam Edwardnak.
-Milyen volt a vásárlás?- kérdezte Edward.
-Jó csak egy kicsit fárasztó.
-Azt látom. Remélem, vettél sok mindent.
-Nem vettem semmit.
-Alice!- szólalt meg kicsit dühösen Edward.- Nem azt mondtam, hogy…
-Itt vannak Hilary ruhái.- vágott a szavába Alice.
-De én nem vettem semmit.
-Te nem is, de mi mindent megvettünk, ami a te méreted.- mondta Rosalie.
-Nem fogadom el.
-De elfogod.- mondta Alice.
-Ezt is láttad?- kérdeztem kicsit szarkasztikusan.
-Igen.
-Ezzel az őrületbe fogsz kergetni.
-Hilary, nem vagy éhes?- jött ki a garázsba Esme.
-Csak egy kicsit.
-A kedvencedet készítettem. Sajtos tésztát.
Elindultunk Edwarddal kéz a kézben a konyhába, mikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, hogy ki lehet az, s teljesen ledöbbentem.

Díj! Köszönöm szépen!:)

Feladataim:
1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

1. Meglesz!:) 

2. R.S

   Pusszy

Köszönöm szépen!:)

3.Kedvenc könyvem:Twilight saga

  Kedvenc íróm: Stephenie Meyer

  Kedvenc ételem: sajtos tészta

  Kedvenc italom:epres Cappy,Nestea 

  Kedvenc színem: lila

  Kedvenc énekesem: Timbaland, Iyaz

  Kedvenc énekesnőm: Taylor Swift,Lady Gaga, Beyonce, Miley Cyrus, Demi Lovato stb.

  Kedvenc együttesem: Paramore, Black Eyed Peas

  Kedvenc DJ: nincs

  Kedvenc színész: Robert Pattinson, Taylor Lautner, mindenki a Twilightból :)

  Kedvenc film: Twilight, New Moon, 

  Kedvenc sorozatom:The Vampire Diaries

  Kedvenc dalom: Miley Cyrus: When I look at you

  Kedvenc hangszerem: gitár

  Kedvenc hónapom: június

  Kedvenc napom: péntek

  Kedvenc napszakom: este

  Kedvenc évszakom: nyár 

  Kedvenc sportom: úszás

  Kedvenc idézet: "A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal." - Stephenie Meyer

4. Nekik adom:

 Kitta

 Zsúú

 Elena

 Klau

 Zyta 

Még egyszer köszönöm szépen! 

XVI. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy egy kicsit késtem, de meghoztam a következő részt!
Remélem tetszeni fog!

A következő részt csak akkor hozom, ha minimum 8 kommentár lesz!
Köszönöm a 19 rendszeres olvasót!
Nem is húzom tovább az időt!

Jó olvasást mindenkinek!

Puszy Chanel

Edward szemszöge 
A száz év alatt, a legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznom, az-az volt, hogy elhagyom, azt a nőt, akit a világon a legjobban szeretek. Azért hagyom el, mert nagyon szeretem,esélyt kell adnom neki egy normális életre, amiben én nem szerepelek. Megígértem neki, hogy az álma nem fog valóra válni, de nem tehetem ki annak a veszélynek, hogy ő is vámpírrá változzon. Azt nem élném túl, ha ő is ilyen szörnyeteg lenne, mint én. Nem akarom, hogy ő is a pokolra jusson. Azt sajnálom, hogy nem tudtam rendesen elbúcsúzni tőle. Mikor hívott, akkor még csak rosszabb lett minden. Pokolian éreztem magam, ezért kapcsoltam ki a telefont. Azt még nem tudom, hogy hova fogok menni, de senki se tudhatja meg. Alice elől nem tudom majd eltitkolni, de megkérem, hogy ne mondja el senkinek. Mikor egy kis időre volt szükségem, hogy átgondoljam hogyan tovább, megálltam az egyik út széli motelben.

Hilary szemszöge

Este korán lefeküdtem. A mai nap talán könnyebb volt, mint a tegnapi. Csak egyszer kapott el a sírógörcs, de az se tartott sokáig, mert jött Robert. Még csak ma ismerte meg,vagy is találkozott vele Leila, de szegény nagyon belezúgott. Azért remélem, hogy fel fog figyelni rá előbb utóbb Rob, és összejönnek. Nagyon szurkolok nekik. Becsuktam a szemem,és megpróbálkoztam az alvással. Reggel ugyan úgy ébredtem, ahogy lefeküdtem. Teljesen kipihent voltam. Karikák, és vörös szempárok nélkül keltem fel. A szekrényemhez sétáltam, s úgy döntöttem, hogy sárga napot tartok. Ami sárga felsőből, sárga nadrágból és egy sárga cipőből állt. Miután felöltöztem, lementem a konyhába, és megreggeliztem. A reggeli után elmentem a suliba, vagyis először Leiláért. Leila egész úton folytatta a tegnapi tevékenységét, a Robról való áradozását. Jah és persze egy szuper szexi ruhát vett fel, Rob tiszteletére. A suliba alig voltak egy páran, mikor oda értünk. Edward helyére parkoltam le, mert neki úgy se kell most ez a hely. Amikor kiszálltunk az autóból, akkor érkeztek meg Rosaliék a piros BMW-vel.
-Sziasztok!- köszöntünk egyszerre Leilával.
-Sziasztok!- köszöntek egyszerre ők is.
-Hilary, jól vagy?- kérdezte Alice, miközben megölelt.
-Ha úgy vesszük, igen. Nem tudtál meg semmit?
-Gyere.- húzott maga után. A szívem, majd kiugrott a helyéről. Vajon mit tudott meg? Leültünk az egyik padra, s vártam, hogy Alice mondjon valamit. De nem mondott semmit.
-Hol van?- kérdeztem, mikor már nem tudtam tovább várni.
-Phonix mellett az egyik motelben szállt meg, mert fogalma sincs, hogy mi tévő legyen.
-Melyik motelben van?
-Miért?
-Mert oda akarok menni.
-Hilary, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Nekem is hiányzik, de le kell, hogy nyugodjon, és magától jöjjön vissza.
-Nem fog visszajönni. Már nem szeret. Csak le akar rázni. De akkor miért nem mondta azt? Miért menekült el előlem?
-Ne beszélj butaságokat! Nagyon szeret téged.- próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel járt, mert el kezdtem bőgni.
-Hilary jól vagy?- hallottam Rob aggódó hangját.- Mi történt?
-Jól vagyok. Nem történt semmi.
-Én most megyek.- szólalt meg Alice.- Majd még beszélünk.- súgta a fülembe, miközben megölelt.
-Hilary, nem akarod elmondani, hogy miért sírsz? Jobb, mintha magadban rágódsz rajta. Megkönnyebbülnél.
-Nem akarom, hogy a lelki szemetesládám lennél. -Szívesen elvállalom ezt a feladatot.
-Szija! Lizy vagyok! Te vagy az új fiú?- jött Lizy, akinek most kivételesen nagyon örültem.
-Szija! Igen,én vagyok,Robert Earls.- még nem tudok egy idegennek Edwardról beszélni, ezért szépen csendben ellopództam az első órámra, ami angol volt. Mikor bementem a terembe, Leila már bent volt. Odaültem mellé, s rögtön lerohant a kérdéseivel.
„Láttad már ma Robot? Ugye milyen jól néz ki? Olyan szexi. Nem? Veled meg mi történt? Már megint sírtál?”- ezeket a kérdéseket hallgattam folyamatosan.
-Hilary, miért tűntél el?- jött oda Rob.
-Úgy láttam, hogy jól elbeszélgettél Lizyvel.
-Dehogy is. Az a csaj annyit beszél. Alig tudtam lekoptatni.
-Te leráztad Lizyt? Még soha senki nem rázta le Edwardon kívül.- csúszott ki a számon véletlen a neve.
-Ki az az Edward?
-Jó reggelt! Kérem mindenki, üljön a helyére!- jött be a tanárnő, s adta ki a parancsot. Rob elindult a helyére, de a tanárnő utána szólt.- Ki jönne bemutatkozni?- Rob kiment bemutatkozott mindenkinek, és válaszolt a kérdésekre, amit a tanárnő feltett. Így eltelt az óra egyik fele, a másik, pedig beszélgetéssel. Ebédnél a fiúk, Emmett és Jasper odahívtak hozzájuk.
-Robert azt hiszem, teljesen beléd zúgott.- mondta Alice.
-Ne beszélj butaságokat!
-Alicenek igaza van.- védte meg Jasper.- Az érzelmei azt mutatják.
-Meg folyamatosan téged bámul.- mondta Rosalie.
-De én nem érzek úgy iránta. Nekem csak egy barát. Amúgy meg Leila teljesen belezúgott.
-Jah, akkor azért mondja el neki, hogy miért sírtál, és hogy ki az az Edward?- kérdezte Rosalie.
-Mi? Elmondja neki Edwardot?
-Már elmondta.
-Ezt nem hiszem el!- csattantam fel, mire mindenki minket nézett.- Ha én nem mondom el neki, akkor Leilánál próbálkozik?
-Igen.- mondták mind egyszerre.

1,5 hónap múlva

Edward már másfél hónapja elment, s nem jött vissza. A suliban mindenki teljesen bezsongott, mert közeledik a bál. Ettől csak rosszabbul lettem. Páran elhívtak, de mindet kikosaraztam. Robert egyre többet van velünk, de amióta mondták a többiek, hogy belém zúgott, távolságtartóbb vagyok vele. Az érzéseim se Edward, se Robert iránt nem változtak meg. Edwardot ugyan úgy szeretem, mint azelőtt, mielőtt elment volna. Alice folyamatosan elmondta, hogy Edward merre jár, s merre fog tovább menni. Ezért nagyon hálás vagyok neki. A suliba nem sok kedvem volt menni, de muszáj, mert nem lóghatok, pedig legszívesebben azt tenném. Fél óra alatt rendbe szedtem magam, és elindultam a suliba. Leiláért nem mentem el, mert tegnap írt egy SMS-t, hogy gyalog szeretne jönni. Persze csak is azért, hogy Robbal jöhessen. A parkolóban szokás szerint ugyan oda parkoltam le,Edward helyére. A piros BMW velem egy időben érkezett meg. -Elnézést kisasszony, de a helyemen parkolt le!- hallottam mögülem, a számomra a világ leggyönyörűbb hangját. Megráztam a fejem, mert azt hiszem, meghülyültem. Aztán megfordultam, hogy biztos legyek benne, hogy elment az eszem. Amikor megláttam rá jöttem, hogy nem képzelődtem,Edward ott állt az autójának támaszkodva.
-Edward!- kiabáltam. Odarohantam hozzá, a nyakába ugrottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Annak ellenére, hogy itt hagyott, semennyi gyűlöletet nem éreztem. Egyszerűen csak örültem, hogy újra itt van. Hogy ölelhetem, csókolhatom, és érezhetem az illatát.
-Kérlek, ne haragudj rám!- nézett rám, szomorú szemekkel.
-Nem haragszom, csak kérlek többet ilyet, ne csinálj! Ugye nem fogsz többet elmenni, és itt hagyni?
-Ígérem, hogy nem fogok.- szorosan magához húzott, és újbóli csókban egyesültünk. Addig csókoltam, ameddig el nem fogyott a levegőm. Mikor elváltak az ajkaink, akkor sem engedtem el, szorosan magamhoz öleltem. Nem volt kedvem órára menni, mert nem volt közös az első óránk. Mivel a parkoló teljesen megtelt, Edward az autóját ott hagyta az enyém mögött, így nem tudok elmenni Edward előtt, de igaz nem is akarok. Az első órám angol volt, mint minden kedden. A terem előtt elköszöntem Edwardtól, s megígértettem vele, hogy nem megy el. Leültem a helyemre, s vártam hogy jöjjön Leila, hogy elújságoljam neki, hogy Edward visszajött. A gondolataimból a mellettem levő szék nyikorgása rángatott ki.
-Szia Leila!- köszöntem.
-A francba. Nem tudtam, hogy ennyire megváltoztam másfél hónap alatt.- nézett végig magán Edward.
-Edward, te hogy kerülsz ide? Neked nem törid van?
-Nem. Mától ugyan olyan az órarendünk.
-Komoly? De miért?
-Azért, hogy veled legyek, és vigyázzak rád.
-Ugyan miért kellene rám vigyázni? Mi történhet velem órán? A papír elvágja a kezem, vagy beleülök a körzőmbe?
-Hil, ez nem vicces!
-De az!
-Az is vicces, ha nem szólok hozzád?
-Ne csináld már!- mintha meg se hallotta volna, előre bámult sértődött képpel, s karba tett kézzel. Az ölébe ültem, a kezemmel átkaroltam a nyakát, s megcsókoltam. Abban reménykedtem, hogy viszonozni fogja a csókom, és így is lett. -Még mindig haragszol?- kérdeztem.
-Lehet rád haragudni?
-Szia Hilary!- köszönt Robert.
-Szia Robert! Edward ő Robert Earls. Robert ő itt Edward Cullen.- mutattam be őket egymásnak.
-Hello.- köszönt Edward barátságosan.
-Csá.- Robert viszont nem volt ilyen barátságos.
-Jó reggelt mindenkinek! –jött be a tanárnő. Gyorsan leültem a székre, mert még mindig Edward ölében ültem. – Á Edward Cullen! Újra köztünk?- örvendezett a tanárnő.
-Igen.
-Sajnos.- hallottam Robertet mögülem. Megfordultam, és csúnyán ránéztem.
-Nyugi.- simogatta meg az arcom Edward.
-Mi baja van veled? Nem is ismer.
-Hilary, megosztaná velünk, hogy mi az az életbe vágó dolog, ami nem várhat az óra végéig?- tombolt a tanárnő.
-Elnézést.- mondta Edward helyettem, amitől rögtön megenyhült a tanárnő. Az egész órát végig dühöngtem Robnak köszönhetően. Mikor vége lett az órának az első utam Robhoz vezetett.
-Elárulnád, hogy mi a fene bajod van?- tomboltam a folyosó közepén. Hirtelen nyugalmat éreztem, de gyorsan visszajött a dühöm.- Jasper most kérlek ne!
-Ha tudni akarod, akkor az a bajom, hogy az a szemét elment, itt hagyott, most meg mikor visszajött, úgy csinál, mintha semmi se történt volna! Hogy tudsz megbocsátani neki?
-Egyszerűen. Úgy, hogy szeretem.
-Nem hozzád való.
-Ha ő nem, akkor mégis ki?- közelebb lépett hozzám, és megcsókolt. Próbáltam eltolni, de nem bírtam. Mikor egy kicsit ereszteni kezdett a szorításából, kiabálni kezdtem.
-Hagyjál már! Engedj el!- Rob nem engedett, hanem jobban magához húzott.
-Haver nem hallod, hogy engedd el?!- lépett mellénk Emmett és Jasper.
-Húzzatok innen! Ez nem rátok tartozik!
-Ha Hilaryről van szó, akkor az ránk tartozik!- mondta Emmett.
-Miért is?- kérdezte gúnyosan Robert.
-Hilary már a családunkhoz tartozik! Ergo ez ránk is tartozik.
-Engedd el Hilaryt!- érkezett meg végre Edward.
-Mert mi lesz, ha nem?
-Ez.- mondta Edward és behúzott egyet Robertnek. Jasper próbálta Edwardot lenyugtatni, Emmett meg engem. Nehéz lenne erről a nagy mackóról ezt elképzelni, hogy ilyen tud lenni. Kicsit megszédültem, de Emmettnek köszönhetően nem estem össze, de azért jobban magamhoz öleltem. Hirtelen minden sötétülni kezdett, s csak azt hallottam már, hogy Emmett Edwardnak szól. Mikor kinyitottam a szemem Edward szobájában voltam. Felültem az ágyon, hogy Edwardot megkeressem. A szoba másik végében ült, és gondolkozott.
-Edward.- mire kimondtam a nevét, már ott is volt mellettem.
-Jól vagy?
-Mi történt?
-Nem emlékszel?- kérdezte, s közben képek villantak be. Ahogy Edward behúz Robnak, meg hogy megcsókol.
-Fujj.- rázott ki a hideg, s hányingerem lett.
-Mi a baj?
-Eszembe jutott, ahogy Rob megcsókolt.
-És milyen volt? Jobb volt nálam?
-Valami szörnyű volt. A kettőt nem lehet egymáshoz hasonlítani.
-Ennek örülök, de pihenned kellene.
-Jól vagyok. Semmi bajom.- beleültem Edward ölébe, s a fejem ráhajtottam a mellkasára.
-Annyira hiányoztál.- mondtam pár perc múlva.
-Te is nekem.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Miért mentél el?
-Meg akartalak védeni.-válaszolta.
-Mitől?
-Inkább kitől. Tanyától.
-Edward, egyszer meg kell, hogy történjen.
-Tudom. Alicenek volt egy látomása, amiben átváltoztál.
-Azért jöttél vissza?
-Nem. Azért jöttem vissza, mert nagyon hiányoztál.- arca közeledett hozzám, és ajka az ajkamat érintette. Az ingénél fogva lehúztam az ágyra,majd elkezdtem lehámozni róla, s mikor sikerült ő következett, s levette a felsőmet.
-Ezt nem lenne szabad.- mondta két csók között.
-Miért?
-Mert elveszthetem a fejem, s ki tudja, hogy mi történik.
-Nem fogod. Én megbízok benned.- bíztattam, s tovább csókoltam. Amikor nem a számat csókolgatta, akkor a nyakamat. Megszabadítottuk egymást a többi felesleges ruhadarabtól is. Először óvatosan kezdett el csókolni, majd egyre követelőzőbb lett.

UI.: Tudom, hogy "hamar" hoztam újra össze őket, de nem tudom sokáig szétválasztani őket!XD NE feledjétek, hogy következő rész csak akkor, ha meg lesz a 8 kommi! Puszy Chanel

XV. rész

Sziasztok!
Meghoztam a 15.részt!
Remélem tetszeni fog!
Most egy hosszabb részt hoztam nektek, mert nagyon szeretlek titeket, és nagyon jó kedvem van!
Először is megszeretném köszönni R.S-nek, hogy elvállalta, hogy lesz a bétám, és hogy ilyen gyorsan leellenőrizte, és visszaküldte a javított részt!
Még meg szeretném köszönni a 18 rendszeres olvasót, és még az előző részekhez írt kommikat!
Nem is húzom tovább az időt!
Jó olvasást mindenkinek!

-Mi a baj?- kérdeztem Carlislet.
-Nyugi, nincs semmi komoly baj. Csak egy vírus. Írok fel gyógyszert, amit pár napig szedned kell, de hétfőn nyugodtan mehetsz már iskolába. Most pedig pihenj, mert szerintem rád fér Alice vásárlási rohama után.- mosolygott Carlisle, ugyan olyan barátságosan, mint máskor.
-Köszönöm.
-Ugyan nincs mit.- kiment a szobából, s Edward helyette bejött. Leült mellém, és simogatni kezdte az arcomat.
-Pihenned kell.- mondta bársonyos hangján. Mivel elég fáradt voltam, hallgattam rá, s behunytam a szemem.
Már megint visszatért az álmom. Azt hittem, hogy vége lesz, de tévedtem. Rémülten ültem fel a kanapén. Folyt rólam a víz, és rázott a hideg.
-Drágám jól vagy?
-Az álmom.
-Megint ugyan az?- nem válaszoltam, csak bólintottam.
-Nyugodj meg, nem foglak itt hagyni.- magához húzott, majd simogatni kezdett.- Kicsim te lázas vagy! Szólok Carlislenak.
-Nincs semmi bajom.
-Ha nincs semmi bajod, akkor miért vagy lázas? Nem vitázunk! Szólok neki, és kész!- mikor nyitottam volna a szám, hogy tiltakozzak Edward már nem volt sehol. Kis idő múlva Carlisleal az oldalán tért vissza,aki hozott nekem egy lázcsillapítót.
-Haza kell mennem.- mondtam miután Carlisle elment.
-Hil, nyugi. Addig maradsz, ameddig jobban nem leszel. Ilyen állapotban nem vihetlek haza.
-Hil?- néztem rá felvont szemöldökkel.
-Így foglak hívni. Nem tetszik?
-De, csak még sose hívtak így.
-Akkor ezek szerint én leszek az első. Ha pihensz még egy kicsit, majd hazaviszlek.- szorosan magamhoz öleltem, és lehunytam a szemem.
Egy szigeten találtam magam. Barátságos helynek tűnt. Edwardot kezdtem el keresni,de gyorsan meg is találtam. Fekete szmokingban volt. Annyira jól nézett ki. Végig néztem magamon, s egy piros pánt nélküli, földig érő ruhában voltam, aminek volt egy kisebb uszálya is. Edward odasétált elém, s térdre ereszkedett. Az egyik kezében egy dobozt tartott, a másik kezével az enyém után nyúlt, s feltett egy kérdést:
-Hilary, hozzám jössz feleségül?- köpni, nyelni nem tudtam. Teljesen lefagytam. -Tanya, mit keresel itt?- kérdezte Edward valakitől. Megfordultam, és egy csodálatosan szép lány állt mögöttem, aki éppen ugrani készült. Elrugaszkodott a földtől,é s rám akarta vetni magát,de nem tudott, mert Edward ellökte. Ijedtemben földbe gyökerezett a lábam.
-Edward sosem lesz a tiéd!- kiabált rám, s megint elrugaszkodott a földtől.,de Edward időben lefogta, így nem tudott rám ugrani.
-Tanya! Kérlek,ne csináld ezt! Én Hilary-t szeretem. Őt választottam! Vele akarom leélni az életem!- Edward lassan elengedte Tanyát, mert úgy látta, hogy kezd lenyugodni,sajnos mégsem így történt: gyorsan rám vetette magát, s a kezembe harapott.
-Neee!!!- kiabálta Edward. Mikor lerángatta rólam. Égető érzés járta át az egész testem. Mikor kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy ismét csak egy álom volt. Felültem a kanapén, de Edward nem volt a szobában. Lementem,és a nappaliban találtam meg,éppen a többiekkel beszélgetett. Mikor leértem a lépcsőn, mindannyian rám néztek.
-Jól vagy?- kérdezte Esme.
-Persze.
-Mindig ezt mondja.- mondta Edward.
-De tényleg jól vagyok.- Carlisle odajött, és megnézte, hogy lázas vagyok-e.
-Most nem lázas.- mondta megkönnyebbülve.
-Akkor hazavigyelek?- kérdezte Edward, amire bólintottam.
-Anya már biztos vár.- Edward bepakolta az autómba az ajándékokat, amíg elköszöntem a többiektől, s már indultunk is.
-Kérdezhetek valamit?- kérdeztem már út közben.
-Persze.
-Ki az a Tanya?
-A Denali-klán tagja. De te honnan tudsz róla? Még sose láttad, meg nem is mondtam a nevét.
-De láttam. Az álmomban.
-Ez egy másik álom?
-Igen.
-Mit álmodtál?
-Azt, hogy meg akar ölni, de nem tud, mert ott vagy mellettem. Viszont a kezemet megharapta.
-Hil, te tudod, hogy mi történik, ha egy vámpír megharap?
-Igen. Mondtad már, úgy változhat át egy ember vámpírrá, hogy megharapják.
-Az álmaid mennyire biztosak?- kérdezte már a házunk előtt.
-Általában valóra válnak. De miért?- mikor kimondtam, Edward még fehérebb lett, már ha ez lehetséges volt.
-Nem akarom, hogy te is erre a sorsra juss.
-Nem szeretnéd, hogy veled legyek örökre?
-Dehogynem!
-Akkor miért nem akarod, hogy én is vámpír legyek? Nem akarok melletted egy csúnya öregasszonynak kinézni.
-Ne butáskodj már! Nem leszel te csúnya öregasszony!
-Tudod a sorsot, nem lehet elkerülni és, ha odafent az van megírva, hogy vámpír leszek, akkor az ellen nem lehet tenni,az be fog következni. Meg ott van a Volturi is,ha nem változok át, akkor meg fognak ölni.
-A Volturit ki lehet játszani.
-Edward, kérlek, ne legyél már ilyen!
-Milyen?
-Ilyen akaratos!
-Nem vagyok akaratos, csak nem akarom tönkre tenni az életed!
-Nem fogod tönkre tenni. De nem sok kedvem van veszekedni, ezért most megyek!Szia!- kiszálltam az autóból, és bementem.
-Szia Anya!
-Szia kicsim!- jött ki anya a konyhából, és adott egy puszit.- Azt hittem, hogy sose jössz már be! Sikerült elköszönnötök egymástól?
-Anya!- szóltam rá.
-Most meg mi a baj?
-Semmi!- felvonultam a szobámba, s elterültem az ágyon. Elővettem a telefonom, és felhívtam Leilát. Olyan keveset foglalkoztam vele, amióta itt van. El tudom képzelni, hogy milyen rossz lehet neki.
-Szia Leila!
-Hilary helló! Mi újság?
-Semmi különös. Veled?
-Velem se sokkal több. Nincs kedved átjönni?
-De persze. Tíz perc múlva ott leszek!
-Oké,szia!
Mondtam anyának, hogy elmegyek Leilához, és már indultam is. Beszálltam a kocsimba. Az ülésen egy vörös rózsa volt, és egy boríték.
Hilary!
Nagyon sajnálom, de nem hagyom, hogy ez megtörténjen veled! Elmegyek, hogy esélyed legyen egy normális életre. Nagyon szeretlek, az életemnél is jobban, de ha nem vagyok veled, akkor megvédhetlek attól, hogy vámpír legyél! Kérlek, ne csinálj semmi butaságot, mert én azt nem élném túl! Ne haragudj rám, mert miattad teszem! Kérlek, ne is próbálj megkeresni. Nagyon szeretlek: Edward.

Megdöbbenve olvastam újra és újra a sorokat. Ezt nem teheti velem! Itt akar hagyni? Ne is próbáljam megkeresni?
A gázra tapostam, és elindultam a házukhoz. 130-cal téptem, hogy ne legyen késő, és még idejében utolérjem. Kopogás nélkül berontottam. A nappaliban Alice és Rosalie voltak csak.
-Edward hol van?- kérdeztem kétségbe esve.
-Elment.- mondta Rosalie halál nyugalommal.
-Hova?
-Nem tudjuk.- mondta Alice.
-Kérlek! Nem hagyhatom, hogy elmenjen!- könyörögtem. Már a sírás határán voltam.
-Sajnálom, de tényleg nem tudjuk.- mondta Rosalie.
-Mi történt? Miért ment el?- kérdezte Alice.
-Volt egy álmom, ahol Tanya megharapott.
-Tanya?- kérdezte meglepetten Rosalie.
-Igen Tanya. De nektek Edward mit mondott?
-Azt, hogy azért megy el, mert meg akar védeni. Nem akarja, hogy te is átváltozz,olyanná amik mi vagyunk.
-Azt mondta, hogy nem fog itt hagyni!- mondtam már bőgve. Leültem a földre, s a fejem a térdemre hajtottam. Alice és Rosalie odaültek mellém, és próbáltak megvigasztalni, de nem nagy sikerrel jártak.
Elővettem a telefonom és próbáltam felhívni. Kicsöngött, de nem vette fel. Mikor már vagy huszadjára próbáltam, kikapcsolta a telefont. Ezek szerint nem akar velem beszélni. Ettől még jobban kiakadtam, s jobban bőgtem. A telefonom csörögni kezdett. Annyira bíztam benne, hogy Ő az, de nem ő volt.
-Szija Hilary!- szólt a telefonba Leila.
-Helló!- köszöntem neki bőgve.- Sajnálom, de nem tudok átmenni.
-Mi történt?
Nem volt kedvem beszélgetni, ezért kinyomtam a telefont. Lehet, hogy megharagszik érte, de majd valahogy megbékél. Felálltam, de a könnyeimtől nem sok mindent láttam.
-Annyira sajnálom.- mondtam szipogva.
-Mit?- néztek értetlenül a csajok.
-Hogy miattam ment el Edward.
-Ne magadat okold az ő hülyesége miatt.
- Jobb lesz, ha most megyek.
-Hazavigyünk?
-Köszönöm, de egyedül szeretnék lenni.
-Biztos?
-Igen.
Hazafelé úton, folyton csak sírtam. Mikor hazaértem egyenesen a szobámba mentem. Lefeküdtem az ágyra, és sírtam folyamatosan,egész éjszaka. Négy óra felé, álomba is merültem, de csak Őt láttam.
-Hilary, ébredj fel!- rázott meg valaki. A hangját felismertem. Leila volt az.
-Mi van?- kérdeztem álmosan.
-Jól vagy?
-Persze. Miért?
-Mert nem keltél fel hiába rázogattalak, és mert ott van melletted egy doboz gyógyszer.
-Az csak lázcsillapító.
-Minek neked lázcsillapító?
-Tegnap adta Carlisle, mert lázas voltam. De hány óra van?
-Már elmúlt öt.
-Hogy mennyi?
-Jól hallottad, de elmondanád, hogy tegnap mi történt?
-Edward elment.- újból könnyek szöktek a szemembe.
-Hogy mi? Hova? És miért?
-Nem tudom, hogy hova ment.
-Mekkora egy szemét!- kelt ki magából Leila. Mindig is az volt.
-Nem szemét!
-Itt hagyott, és te még véded?
-Igen, mert szeretem. Mindennél jobban.
-Tudod, ki kellene kacsolódnod, hogy elfelejtsd!
-Tudom, de nem akarok.- Leila telefonja csörögni kezdett.
Szia!… Muszáj?... Nem lehet később?... De…Jól van. Akkor megyek. Szia!
-Anya volt. Haza kell mennem.
-Menj csak.
-Nem szívesen hagylak itt.
-Nyugodtan itt hagyhatsz. Nem fogok csinálni semmi butaságot.
-Akkor szija! Kérlek, próbáld meg túl tenni magad rajta, és szedd össze magad.- adott három puszit, majd elment. Lefeküdtem az ágyamra, és néztem a plafont. Miért hagyott itt? Úgy tudott volna megvédeni, hogy itt marad mellettem. Lehet, hogy csak le akart rázni, mert már nem szeret?
Ezek a gondolatok jártak a fejemben folyamatosan órákon keresztül. Azt szerettem anyában, hogy ilyenkor nem akart megvigasztalni, inkább egyedül hagyott a bánatomban. Nem tudom, hogy mikor, de egyszer álomba merültem.
A tegnapi álmom visszatért. Edward megint megkérte a kezem, és Tanya megint megharapta a karom, de megint ugyan akkor ébredtem fel. Lehet, hogy Edward visszajön? Idáig az összes álmom valóra vált. Lehet, hogy ez is? Ettől a gondolattól kicsit jobb kedvem lett. Kimentem a fürdőmbe, hogy rendbe szedjem magam. Mivel éjszaka kivételesen aludtam, ezért a kinézetem se volt annyira gázos. Egész éjszaka kibírtam sírás nélkül, így a szemeim se voltak vörösek. Suli előtt elmentem Leiláért.
-Szia! Látom, összeszedted magad! Végre hallgattál rám!
-Én mindig hallgatok rád, kivéve, amikor nem.
Az iskolába vezető út beszélgetés nélkül telt. Kicsit unalmas volt. Közben felvettük Bellát is, mert egyedül sétált. Ahhoz képest, hogy két napja hagyott el életem nagy szerelme, nem voltam nagyon kibukva. Az a tudat, hogy az álmomban velem volt, és hogy van esély rá, hogy visszajön, erőt adott. Mikor észbe kaptam, már az ebédlőbe ültem, de egy üres asztalnál. Most Leila nem ült oda hozzám, mert tudta, hogy egyedül szeretnék lenni. Nem voltam éhes, pedig már két napja nem ettem, de azért megpróbáltam pár falatot lenyomni a torkomon. Mikor befejeztem , elindultam a tálcámat lerakni, de nekiütköztem Mike Newtonnak, és a tálcája taralma mind rajtam landolt. Tetőtől talpig narancsleves, és kajamaradékos voltam. Az ebédlőben mindenki minket nézett.
-Jajj Istenem! Hilary annyira sajnálom!
-Semmi baj! Én voltam figyelmetlen.- a testemen nyugalom hullám ment végig, amit biztos Jasper küldött felém. Kimentem a mosdóba, hogy legalább egy kicsit eltűntessek a narancsléfoltokból, de azok csak nagyobbak lettek.
-Erre szükséged lesz!- jött be Alice a kezében ruhákkal.
-Köszi, de nem fogadhatom el!
-Ugyan már! Kérlek, a kedvemért fogadd el!
-Jól van, de az se biztos, hogy jó rám!
-De biztos jó rád, mert egy méret vagyunk.
-Tényleg?- néztem rá egy kicsit furán.- Azt hittem, hogy vagy két számmal nagyobb kell nekem.
Felvettem a ruhákat, amit Alice hozott. Tényleg jók voltak rám. Lila nadrág, és felső. A lilától mindig jobb kedvem lesz, és ez most sem volt másképp.
-Köszönöm Alice!- öleltem meg.
-Ugyan nincs mit! De most siess, mert a tanárnő elég rossz kedvében van!
-Sietek. De Alice, ha valamit megtudsz róla, akkor elmondod,ugye?
-Kiről? A tanárnőről?
-Nem. Edwardról.
-Persze. Megígérem!
-Köszönöm.
Közben becsöngettek, és nekem az iskola másik végében volt az órám. A tanárnő és mindenki már bent volt a teremben. Kopogtatás után benyitottam.
-Elnézést a késésért, de…
-Nincs semmi DE kisasszony!- szakított félbe.- Nem ismeri az órát? Már lassan 10 perce, hogy becsöngettek! Üljön le a helyére, és nehogy azt higgye, hogy ennyivel megúszta!- Csendben a helyemre ültem, és mérgelődtem. Még hogy csak ennyivel?! Ez felért egy büntetéssel. Az egész osztály előtt így kiosztani.
Bella mellett ültem, de ő egész órán még csak rám se nézett. Figyeltem, és szorgalmasan jegyzeteltem a kémiai egyensúlyról, mert ki tudja, hogy mit talál ki klóranyó büntetésnekigaz ezt egyszer már tanultuk, de azért nem árt az ismétlés.
-Hilary! Gyere ide!- szólt a drága tanárnő az óra végén.
-Igen tanárnő?
-Mivel ma jó kedvemben találtál, ezért elnézem neked ezt a késést, de többet ne forduljon ilyen elő!
-Köszönöm tanárnő!- elindultam az utolsó órámra, nehogy innen is elkéssek. Még hogy jó kedve volt?! Milyen lehet, amikor rossz kedve van? Azt nem szeretném megtudni. Az utolsó órám angol volt. Szerettem ezt az órát, de csak azért, mert Leila ezen az órán velem volt.
-Szija Hilary! Hogy vagy?- kérdezte, amikor leültem mellé.
-Szia! Addig, amíg nem jutott eszembe Edward, addig egész jól voltam.
-Sajnálom! Nem akartam.
-Semmi baj! Előbb utóbb úgy is eszembe jutott volna. Képzeld, az előbb úsztam meg a klóranyó bosszúját!
-Miért? Mit tettél?
-Késtem az órájáról, mert át kellett öltöznöm. Kiabált velem egy sort, majd azt mondta, hogy jó kedvében találtam, ezért megúsztam.
-Akkor szerencséd volt.
-Hát, ha mondható ez annak, akkor igen.
-Figyelem gyerekek!- jött be a tanárnő.- Holnaptól egy új tanulóval bővül az osztály. Kérlek, ne faggassatok,mert én sem tudok róla semmit!- mi van most mindenki Forksba költözik?
-Azt sem tetszik tudni, hogy fiú vagy lány?- kérdezte Lizy, aki minden fiúra rászáll.
-Lizy! Most mondtam, hogy nem tudok róla semmit!
-Ne tessék leharapni a fejem!
-Nem fogom! Nem szeretem az emberek fejét. Akkor kezdjük el az órát!
-Remélem egy helyes fiú lesz, mint Edward Cullen, csak nem olyan ellenszenves.- hallottam Lizy hangját mögülem. Könnyek szöktek a szemembe, mikor meghallottam, hogy Edwardról van szó.
-Lizy!- szólt hátra Leila. Biztos látta, hogy elkezdek sírni.
-Most meg mi van? Mi rosszat mondtam?
A könnyeim jobban potyogni kezdtek. Fogtam magam és kirohantam a teremből. Kirohantam az udvarra, és az egyik padon bőgtem tovább.
-Szia! Jól vagy?- kérdezte egy ismeretlen srác. Letöröltem a könnyeimet, felnéztem és szóhoz se jutottam. Nagyon jól nézett ki. Barna haj, barna szem, kicsit kigyúrt test. Szívdöglesztő volt.
-Szija! Az attól függ. Te vagy az új diák?
-Attól tartok. Robert Earls.- nyújtott kezet.
-Hilary Osment.
-Hilary, szép neved van.
-Köszönöm.- nem szoktam elpirulni, de most azt hiszem, hogy sikerült.- Hogy kerülsz ide? Nem csak holnap kezdesz?
-De. Ma csak beiratkozni jöttem.
-Értem.
-Mi történt? Miért sírtál?
-Semmi különös.
-Akkor miért sírtál?
-Ne haragudj meg, de nem szeretnék róla beszélni.
-Semmi baj. Nem is ismerjük még egymást.
-Nekem vissza kellene mennem.
-Már fölösleges. Pontosan két perc múlva kicsöngetnek.
-Hát ez szuper.
-Mi a baj?
-Nem érdekes.
-Hilary hát itt vagy?- jött oda Leila a táskámmal a kezében.- Jól vagy?
-Persze. Csak ki kellett szellőztetnem a fejem.
-Nyugi. Kiosztottam Lizyt. Ohh, bocsi. Zavarok?
-Nem. Leila ő itt Robert. Robert ő itt Leila.
-Szija!- nyújtott kezet Robert.- Hívjatok csak Robnak.
-Szija Rob!- mondta Leila. Első látásra teljesen belezúgott. Mindig ezt csinálja. Meglát egy pasit, abba rögtön belezúg.
-Nekem haza kell mennem. Leila hazavigyelek?
-Azt megköszönném.
-Akkor Rob holnap találkozunk.- mondtuk egyszerre Leilával, mire mind a ketten nevetni kezdtünk.
-Rendben. Sziasztok!
Leila egész úton csak Robertről áradozott. Kicsit fárasztó volt. Magamra emlékeztet, amikor megismerkedtem Edwarddal. Én is folyton rá gondoltam.