XVI. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy egy kicsit késtem, de meghoztam a következő részt!
Remélem tetszeni fog!

A következő részt csak akkor hozom, ha minimum 8 kommentár lesz!
Köszönöm a 19 rendszeres olvasót!
Nem is húzom tovább az időt!

Jó olvasást mindenkinek!

Puszy Chanel

Edward szemszöge 
A száz év alatt, a legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznom, az-az volt, hogy elhagyom, azt a nőt, akit a világon a legjobban szeretek. Azért hagyom el, mert nagyon szeretem,esélyt kell adnom neki egy normális életre, amiben én nem szerepelek. Megígértem neki, hogy az álma nem fog valóra válni, de nem tehetem ki annak a veszélynek, hogy ő is vámpírrá változzon. Azt nem élném túl, ha ő is ilyen szörnyeteg lenne, mint én. Nem akarom, hogy ő is a pokolra jusson. Azt sajnálom, hogy nem tudtam rendesen elbúcsúzni tőle. Mikor hívott, akkor még csak rosszabb lett minden. Pokolian éreztem magam, ezért kapcsoltam ki a telefont. Azt még nem tudom, hogy hova fogok menni, de senki se tudhatja meg. Alice elől nem tudom majd eltitkolni, de megkérem, hogy ne mondja el senkinek. Mikor egy kis időre volt szükségem, hogy átgondoljam hogyan tovább, megálltam az egyik út széli motelben.

Hilary szemszöge

Este korán lefeküdtem. A mai nap talán könnyebb volt, mint a tegnapi. Csak egyszer kapott el a sírógörcs, de az se tartott sokáig, mert jött Robert. Még csak ma ismerte meg,vagy is találkozott vele Leila, de szegény nagyon belezúgott. Azért remélem, hogy fel fog figyelni rá előbb utóbb Rob, és összejönnek. Nagyon szurkolok nekik. Becsuktam a szemem,és megpróbálkoztam az alvással. Reggel ugyan úgy ébredtem, ahogy lefeküdtem. Teljesen kipihent voltam. Karikák, és vörös szempárok nélkül keltem fel. A szekrényemhez sétáltam, s úgy döntöttem, hogy sárga napot tartok. Ami sárga felsőből, sárga nadrágból és egy sárga cipőből állt. Miután felöltöztem, lementem a konyhába, és megreggeliztem. A reggeli után elmentem a suliba, vagyis először Leiláért. Leila egész úton folytatta a tegnapi tevékenységét, a Robról való áradozását. Jah és persze egy szuper szexi ruhát vett fel, Rob tiszteletére. A suliba alig voltak egy páran, mikor oda értünk. Edward helyére parkoltam le, mert neki úgy se kell most ez a hely. Amikor kiszálltunk az autóból, akkor érkeztek meg Rosaliék a piros BMW-vel.
-Sziasztok!- köszöntünk egyszerre Leilával.
-Sziasztok!- köszöntek egyszerre ők is.
-Hilary, jól vagy?- kérdezte Alice, miközben megölelt.
-Ha úgy vesszük, igen. Nem tudtál meg semmit?
-Gyere.- húzott maga után. A szívem, majd kiugrott a helyéről. Vajon mit tudott meg? Leültünk az egyik padra, s vártam, hogy Alice mondjon valamit. De nem mondott semmit.
-Hol van?- kérdeztem, mikor már nem tudtam tovább várni.
-Phonix mellett az egyik motelben szállt meg, mert fogalma sincs, hogy mi tévő legyen.
-Melyik motelben van?
-Miért?
-Mert oda akarok menni.
-Hilary, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Nekem is hiányzik, de le kell, hogy nyugodjon, és magától jöjjön vissza.
-Nem fog visszajönni. Már nem szeret. Csak le akar rázni. De akkor miért nem mondta azt? Miért menekült el előlem?
-Ne beszélj butaságokat! Nagyon szeret téged.- próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel járt, mert el kezdtem bőgni.
-Hilary jól vagy?- hallottam Rob aggódó hangját.- Mi történt?
-Jól vagyok. Nem történt semmi.
-Én most megyek.- szólalt meg Alice.- Majd még beszélünk.- súgta a fülembe, miközben megölelt.
-Hilary, nem akarod elmondani, hogy miért sírsz? Jobb, mintha magadban rágódsz rajta. Megkönnyebbülnél.
-Nem akarom, hogy a lelki szemetesládám lennél. -Szívesen elvállalom ezt a feladatot.
-Szija! Lizy vagyok! Te vagy az új fiú?- jött Lizy, akinek most kivételesen nagyon örültem.
-Szija! Igen,én vagyok,Robert Earls.- még nem tudok egy idegennek Edwardról beszélni, ezért szépen csendben ellopództam az első órámra, ami angol volt. Mikor bementem a terembe, Leila már bent volt. Odaültem mellé, s rögtön lerohant a kérdéseivel.
„Láttad már ma Robot? Ugye milyen jól néz ki? Olyan szexi. Nem? Veled meg mi történt? Már megint sírtál?”- ezeket a kérdéseket hallgattam folyamatosan.
-Hilary, miért tűntél el?- jött oda Rob.
-Úgy láttam, hogy jól elbeszélgettél Lizyvel.
-Dehogy is. Az a csaj annyit beszél. Alig tudtam lekoptatni.
-Te leráztad Lizyt? Még soha senki nem rázta le Edwardon kívül.- csúszott ki a számon véletlen a neve.
-Ki az az Edward?
-Jó reggelt! Kérem mindenki, üljön a helyére!- jött be a tanárnő, s adta ki a parancsot. Rob elindult a helyére, de a tanárnő utána szólt.- Ki jönne bemutatkozni?- Rob kiment bemutatkozott mindenkinek, és válaszolt a kérdésekre, amit a tanárnő feltett. Így eltelt az óra egyik fele, a másik, pedig beszélgetéssel. Ebédnél a fiúk, Emmett és Jasper odahívtak hozzájuk.
-Robert azt hiszem, teljesen beléd zúgott.- mondta Alice.
-Ne beszélj butaságokat!
-Alicenek igaza van.- védte meg Jasper.- Az érzelmei azt mutatják.
-Meg folyamatosan téged bámul.- mondta Rosalie.
-De én nem érzek úgy iránta. Nekem csak egy barát. Amúgy meg Leila teljesen belezúgott.
-Jah, akkor azért mondja el neki, hogy miért sírtál, és hogy ki az az Edward?- kérdezte Rosalie.
-Mi? Elmondja neki Edwardot?
-Már elmondta.
-Ezt nem hiszem el!- csattantam fel, mire mindenki minket nézett.- Ha én nem mondom el neki, akkor Leilánál próbálkozik?
-Igen.- mondták mind egyszerre.

1,5 hónap múlva

Edward már másfél hónapja elment, s nem jött vissza. A suliban mindenki teljesen bezsongott, mert közeledik a bál. Ettől csak rosszabbul lettem. Páran elhívtak, de mindet kikosaraztam. Robert egyre többet van velünk, de amióta mondták a többiek, hogy belém zúgott, távolságtartóbb vagyok vele. Az érzéseim se Edward, se Robert iránt nem változtak meg. Edwardot ugyan úgy szeretem, mint azelőtt, mielőtt elment volna. Alice folyamatosan elmondta, hogy Edward merre jár, s merre fog tovább menni. Ezért nagyon hálás vagyok neki. A suliba nem sok kedvem volt menni, de muszáj, mert nem lóghatok, pedig legszívesebben azt tenném. Fél óra alatt rendbe szedtem magam, és elindultam a suliba. Leiláért nem mentem el, mert tegnap írt egy SMS-t, hogy gyalog szeretne jönni. Persze csak is azért, hogy Robbal jöhessen. A parkolóban szokás szerint ugyan oda parkoltam le,Edward helyére. A piros BMW velem egy időben érkezett meg. -Elnézést kisasszony, de a helyemen parkolt le!- hallottam mögülem, a számomra a világ leggyönyörűbb hangját. Megráztam a fejem, mert azt hiszem, meghülyültem. Aztán megfordultam, hogy biztos legyek benne, hogy elment az eszem. Amikor megláttam rá jöttem, hogy nem képzelődtem,Edward ott állt az autójának támaszkodva.
-Edward!- kiabáltam. Odarohantam hozzá, a nyakába ugrottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Annak ellenére, hogy itt hagyott, semennyi gyűlöletet nem éreztem. Egyszerűen csak örültem, hogy újra itt van. Hogy ölelhetem, csókolhatom, és érezhetem az illatát.
-Kérlek, ne haragudj rám!- nézett rám, szomorú szemekkel.
-Nem haragszom, csak kérlek többet ilyet, ne csinálj! Ugye nem fogsz többet elmenni, és itt hagyni?
-Ígérem, hogy nem fogok.- szorosan magához húzott, és újbóli csókban egyesültünk. Addig csókoltam, ameddig el nem fogyott a levegőm. Mikor elváltak az ajkaink, akkor sem engedtem el, szorosan magamhoz öleltem. Nem volt kedvem órára menni, mert nem volt közös az első óránk. Mivel a parkoló teljesen megtelt, Edward az autóját ott hagyta az enyém mögött, így nem tudok elmenni Edward előtt, de igaz nem is akarok. Az első órám angol volt, mint minden kedden. A terem előtt elköszöntem Edwardtól, s megígértettem vele, hogy nem megy el. Leültem a helyemre, s vártam hogy jöjjön Leila, hogy elújságoljam neki, hogy Edward visszajött. A gondolataimból a mellettem levő szék nyikorgása rángatott ki.
-Szia Leila!- köszöntem.
-A francba. Nem tudtam, hogy ennyire megváltoztam másfél hónap alatt.- nézett végig magán Edward.
-Edward, te hogy kerülsz ide? Neked nem törid van?
-Nem. Mától ugyan olyan az órarendünk.
-Komoly? De miért?
-Azért, hogy veled legyek, és vigyázzak rád.
-Ugyan miért kellene rám vigyázni? Mi történhet velem órán? A papír elvágja a kezem, vagy beleülök a körzőmbe?
-Hil, ez nem vicces!
-De az!
-Az is vicces, ha nem szólok hozzád?
-Ne csináld már!- mintha meg se hallotta volna, előre bámult sértődött képpel, s karba tett kézzel. Az ölébe ültem, a kezemmel átkaroltam a nyakát, s megcsókoltam. Abban reménykedtem, hogy viszonozni fogja a csókom, és így is lett. -Még mindig haragszol?- kérdeztem.
-Lehet rád haragudni?
-Szia Hilary!- köszönt Robert.
-Szia Robert! Edward ő Robert Earls. Robert ő itt Edward Cullen.- mutattam be őket egymásnak.
-Hello.- köszönt Edward barátságosan.
-Csá.- Robert viszont nem volt ilyen barátságos.
-Jó reggelt mindenkinek! –jött be a tanárnő. Gyorsan leültem a székre, mert még mindig Edward ölében ültem. – Á Edward Cullen! Újra köztünk?- örvendezett a tanárnő.
-Igen.
-Sajnos.- hallottam Robertet mögülem. Megfordultam, és csúnyán ránéztem.
-Nyugi.- simogatta meg az arcom Edward.
-Mi baja van veled? Nem is ismer.
-Hilary, megosztaná velünk, hogy mi az az életbe vágó dolog, ami nem várhat az óra végéig?- tombolt a tanárnő.
-Elnézést.- mondta Edward helyettem, amitől rögtön megenyhült a tanárnő. Az egész órát végig dühöngtem Robnak köszönhetően. Mikor vége lett az órának az első utam Robhoz vezetett.
-Elárulnád, hogy mi a fene bajod van?- tomboltam a folyosó közepén. Hirtelen nyugalmat éreztem, de gyorsan visszajött a dühöm.- Jasper most kérlek ne!
-Ha tudni akarod, akkor az a bajom, hogy az a szemét elment, itt hagyott, most meg mikor visszajött, úgy csinál, mintha semmi se történt volna! Hogy tudsz megbocsátani neki?
-Egyszerűen. Úgy, hogy szeretem.
-Nem hozzád való.
-Ha ő nem, akkor mégis ki?- közelebb lépett hozzám, és megcsókolt. Próbáltam eltolni, de nem bírtam. Mikor egy kicsit ereszteni kezdett a szorításából, kiabálni kezdtem.
-Hagyjál már! Engedj el!- Rob nem engedett, hanem jobban magához húzott.
-Haver nem hallod, hogy engedd el?!- lépett mellénk Emmett és Jasper.
-Húzzatok innen! Ez nem rátok tartozik!
-Ha Hilaryről van szó, akkor az ránk tartozik!- mondta Emmett.
-Miért is?- kérdezte gúnyosan Robert.
-Hilary már a családunkhoz tartozik! Ergo ez ránk is tartozik.
-Engedd el Hilaryt!- érkezett meg végre Edward.
-Mert mi lesz, ha nem?
-Ez.- mondta Edward és behúzott egyet Robertnek. Jasper próbálta Edwardot lenyugtatni, Emmett meg engem. Nehéz lenne erről a nagy mackóról ezt elképzelni, hogy ilyen tud lenni. Kicsit megszédültem, de Emmettnek köszönhetően nem estem össze, de azért jobban magamhoz öleltem. Hirtelen minden sötétülni kezdett, s csak azt hallottam már, hogy Emmett Edwardnak szól. Mikor kinyitottam a szemem Edward szobájában voltam. Felültem az ágyon, hogy Edwardot megkeressem. A szoba másik végében ült, és gondolkozott.
-Edward.- mire kimondtam a nevét, már ott is volt mellettem.
-Jól vagy?
-Mi történt?
-Nem emlékszel?- kérdezte, s közben képek villantak be. Ahogy Edward behúz Robnak, meg hogy megcsókol.
-Fujj.- rázott ki a hideg, s hányingerem lett.
-Mi a baj?
-Eszembe jutott, ahogy Rob megcsókolt.
-És milyen volt? Jobb volt nálam?
-Valami szörnyű volt. A kettőt nem lehet egymáshoz hasonlítani.
-Ennek örülök, de pihenned kellene.
-Jól vagyok. Semmi bajom.- beleültem Edward ölébe, s a fejem ráhajtottam a mellkasára.
-Annyira hiányoztál.- mondtam pár perc múlva.
-Te is nekem.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Miért mentél el?
-Meg akartalak védeni.-válaszolta.
-Mitől?
-Inkább kitől. Tanyától.
-Edward, egyszer meg kell, hogy történjen.
-Tudom. Alicenek volt egy látomása, amiben átváltoztál.
-Azért jöttél vissza?
-Nem. Azért jöttem vissza, mert nagyon hiányoztál.- arca közeledett hozzám, és ajka az ajkamat érintette. Az ingénél fogva lehúztam az ágyra,majd elkezdtem lehámozni róla, s mikor sikerült ő következett, s levette a felsőmet.
-Ezt nem lenne szabad.- mondta két csók között.
-Miért?
-Mert elveszthetem a fejem, s ki tudja, hogy mi történik.
-Nem fogod. Én megbízok benned.- bíztattam, s tovább csókoltam. Amikor nem a számat csókolgatta, akkor a nyakamat. Megszabadítottuk egymást a többi felesleges ruhadarabtól is. Először óvatosan kezdett el csókolni, majd egyre követelőzőbb lett.

UI.: Tudom, hogy "hamar" hoztam újra össze őket, de nem tudom sokáig szétválasztani őket!XD NE feledjétek, hogy következő rész csak akkor, ha meg lesz a 8 kommi! Puszy Chanel