XVII. rész

Sziasztok!
Meghoztam a tizenhetedik részt!
Azt hiszem idáig ezt a fejezetet sikerült a legnehezebben megírnom, mert nem volt ihlet. Nem lett valami esemény dús, de azért remélem tetszeni fog!
Ezt a részt Kittának küldeném!
R.S-nek, meg szeretném köszönni, hogy megvárta, amíg megírom ezt a fejezetet és gyorsan leellenőrizte.
Mindenkinek jó olvasást!
Jah, és a következő részt is csak 8 kommi után hozom!
Puszy Chanel


„-Ezt nem lenne szabad.- mondta két csók között.
-Miért?
-Mert elveszthetem a fejem, s ki tudja, hogy mi történik.
-Nem fogod. Én megbízok benned.- bíztattam, s tovább csókoltam. Amikor nem a számat csókolgatta, akkor a nyakamat. Megszabadítottuk egymást a többi felesleges ruhadarabtól is. Először óvatosan kezdett el csókolni, majd egyre követelőzőbb lett.”
Másnap reggel csodálatosan ébredtem Edward mellkasán.
-Jó reggelt!- néztem fel a szemébe.
-Szia kicsim! -mondta kicsit lehangoltan.
-Mi a baj?
-Nem bántad meg? –rögtön leesett, hogy a tegnapra gondol.
-Nem. Te meg bántad?
-Nem, csak féltettelek.
-Semmi okod a félelemre. Látod, hogy jól vagyok.
-Igen, de ez alakulhatott volna másképp is.
-Bízz jobban magadban. Én 100%-osan megbízom benned. Te is jobban tennéd, ha bíznál magadban. -feljebb csúsztam, hogy meg tudjam csókolni. -Iskolába kellene mennünk? -kérdeztem szomorúan a csókunk után.
-Igen, sajnos.- mondta egy fintor kíséretében.
-Szívesebben feküdnék így egész nap.
-Én is. -kikászálódtam az ágyból, s elindultam a fürdőbe, a takaróval, magam körül, mikor eszembe jutott, hogy nincs nálam ruha, s visszafordultam.
-Mi a baj?
-Nincs ruhám. –Edward vámpírsebességgel ott termett mellettem, s a gardróbjába felé kezdett el vezetni.
-Edward, nem hiszem, hogy a te ruhádban mehetnék iskolába.- Bementünk a gardróbba, s teljesen elcsodálkoztam. A gardrób akkora volt, mint a szoba, s tele volt ruhákkal, de nem csak férfiruhák voltak, hanem női is.
-Ezeket te használod? –kérdeztem a női ruhákra mutatva.
-Nagyon vicces vagy, de ezek nem az enyémek, hanem a tieid.
-Na nem.
-Mi az?
-Nem fogadhatom el ezeket. –mutattam végig a ruhákon.
-Ez tőlem van, és kárpótlás, amiért egy szó nélkül leléptem. –sütötte le a szemét.
Felvettem egy piros kicsit mély kivágású felsőt, egy piros nadrággal, és egy piros balerina cipővel. Ha nem lett volna életbe vágóan fontos, hogy vegyek fel valamit, akkor biztos nem hagytam volna annyiban a dolgot.
A többiek már indulásra készek voltak a nappaliban. Emmettnek volt pár beszólása, de nem érdekelt, mert ma még ő sem tudja elrontani a jó kedvemet. Azt hiszem volt pár perverz gondolata is, mert Edward párszor kicsit dühös lett. A suliban Rob egy kötéssel az orrán járkált, ami Edwardnak volt köszönhető. Ami azt illeti, most nem igazán tudtam sajnálni azt az idiótát. Magának köszönheti. Igaz most még köszönni se köszönt, de jobban is tette, ha nem akar még egy kötést a fejére. A folyosón, kézen fogva sétáltunk, s csak úgy sugárzott a jó kedvem, amiért egy páran meg is néztek minket. Leila kicsit ellenséges volt Edwarddal, amiért csak úgy visszajön, s úgy csinálunk, mintha semmi se történt volna. Matekon dolgozatot írtunk, de nem tudtam semmit. Edward persze tudta az egészet, s amikor látta, hogy egy szót se, vagyis számot se írtam le, ezért elvette a lapom, az övét meg oda adta nekem. Az óra végén, amikor meg nem figyelt a tanár, gyorsan visszacseréltük a lapot.
-Köszönöm. –öleltem meg óra után a folyosóm.
-Nincs mit, de cserébe kérhetek valamit?
-Persze. Bármit. Mit szeretnél? –magához húzott, s lágyan, majd egyre követelőzőbben csókolt meg.
-Khm. –köszörülte meg a torkát valaki mellettünk. –Ez egy oktatási intézmény. –világosított fel minket a drága tanárnő, a klóranyó. –Ezeket a tevékenységeket iskola után folytathatják, most pedig menjenek órára!- parancsolgatott. Edwarddal mosolyogva elindultunk az utolsó óránkra, ami töri volt. Gyorsan eltelt az óra, de azt nem tudom, hogy miről volt szó.
Az óráink után a többiek már vártak ránk a parkolóban.
-Akkor indulhatunk?- kérdezte Rosalie kicsit türelmetlenül.
-Persze, de előtte valaki hazavinne?- kérdeztem.
-Nem, mert hozzánk jössz.- mondta Edward.
-Miért is? –kérdeztem értetlenül.
-Mert csak. És úgy is tudom, hogy el fogsz jönni, mert láttam.- vigyorgott Alice. Nagy nehezen beleegyeztem, majd Edward felé fordultam.
-Vezethetem az autódat?
-Persze.- egyezett bele.
-Öcsi beteg vagy?- kérdezte Emmett.
-Hívja valaki Carlislet, mert nagy baj van.- mondta Jasper.
-Elmondaná valaki, hogy most mi van, mert én lemaradtam.
-Edy fiú még sose adta oda senkinek az autóját.- mondta Alice.
-Nagyon viccesek vagytok!- mondta Edward a fiúknak.
-Tudjuk.- mondták egyszerre.
-Jah, és az EGO-tok is csak a plafont súrolja!- mondtam kicsit idegesen. Nem szeretem, ha Edwardról viccelődnek.
-Fel kell majd hívnom anyut.- mondtam út közben.
-Alice már felhívta.
-Miért mindig ő hívja fel? Én is fel tudom emelni a telefont.
-Azért, mert Alice az Alice.- forgatta a szemét Edward.- Tudod, hogy szeretlek?- kérdezte kicsit később.
-Nem.- próbáltam határozottan mondani, s a szemem sarkából láttam, hogy ezen meglepődött.
-Ez most szíven szúrt.- közelebb hajolt, s egy puszit nyomott a számra.- Még most se tudod?
-Hát…- közben a Cullen villához értünk, s hirtelen ötlettől vezérelve, rávetettem magam az ajkaira.
-Most már tudom.- mondtam a csókunk után.
-Alice azt üzeni, hogy vagy önszántunkból megyünk be, vagy ő ráncigál be minket.- utánozta Alicet Edward.
-Még nem akarok bemenni.- mondtam, s visszatértünk előbbi tevékenységünkhöz, majd az ajtó kinyitódott, s egy másodperc múlva már az autó mellett álltam.
-Én mondtam, hogy kijön.- állt mellém Edward.
-Edward, kérlek, ideadnád, amit ígértél?- ugrált Edward elé,aki kivette a tárcáját a zsebéből, s abból a bankkártyáját, majd a kis törpe kezébe nyomta.
-Köszönöm.- ugrándozott Alice a kártyával a kezében.
-Megyünk már?- jött ki a garázsba Rosalie.
-Persze.- lóbálta meg Alice a kártyát.- Hilary gyere.- húzott magával.
-Hova?
-Hát vásárolni! Mit gondoltál?
-Azt, hogy én nem megyek.
-Ne csináld már!- mondták egyszerre a csajok.
-Tudom, hogy úgy is jönni fogsz.- mondta Alice.
-Tudod, hogy idegesítő vagy?
-Tudom, de éppen ezért vagyok ennyire aranyos, és szeretetre méltó.- húzta ki magát. Edward mellettem alig bírta visszatartani a nevetést, és már én is a röhögés határán voltam.
-Menj el velük! Hamarabb szabadulsz.- mondta Edward.
-Jól van!- adtam meg magam. Beültünk a piros BMW-be, s már száguldottunk is a pláza irányába. Az egy órás utat fél óra alatt tettük meg. Az első üzletbe bementünk, ami az ajtó közelében volt.
-Hilary, ez pont a te méreted.- mutatott fel Rosalie egy sárga Philip Russel felsőt. Nagyon szép volt.
-Köszi, de most inkább nem vennék semmit.
-Na ne csináld már!- nyögtek föl egyszerre a csajok.
-Nem akarom elkölteni az összes pénzem.
-Nem is kell. Itt van Edy fiú kártyája.- mondta Alice.
-Edward pénzét sem akarom.
-Jól van. Ha te nem veszed meg ezt a felsőt, akkor majd én.- mondta Alice. Még egy pár ruhát próbáltak rám erőszakolni, de nem volt a válaszom mindre. Az első üzletet sikerült elhagyni egy óra múlva. Szépen lassan, vagyis csigalassúsággal végigjártunk az üzletek körül egy párat három óra hossza alatt. Nem nagyon szeretek vásárolni, de nem akartam elrontani a kedvüket a lányoknak.
-Nem szeretnétek még menni?- kérdeztem meg az egyik cipő üzlet előtt. Még csak az kellene, hogy végig próbálják az összes cipőt.
-Nem, de ha menni akarsz, akkor menjünk.- ajánlotta fel Rosalie.
-Ne haragudjatok meg, de én menni szeretnék.
-Semmi baj. Nem haragszunk.- mondta Alice. A táskákat beraktuk a csomagtartóba, s már mentünk is vissza Forksba.
-Ugye nem költöttétek el Edward összes pénzét?- kérdeztem, kicsit félve a választól út közben.
-Nyugi Hilary! Három óra hossza alatt nem bírtuk volna elkölteni az összes pénzét.
-Ennek örülök.- Az út hátra levő részében a fiúkról beszélgettek, de nem Emmettről és Jasperről. Nem tudom, hogy mit szólnának a drága férjeik, ha ezt megtudnák.
-Hilary, jól vagy?- lóbálta a kezét Alice a szemem előtt.
-Mi? Persze. Bocsi, csak egy kicsit elgondolkodtam.
-Azt vettük észre.- mondta Edward. Edward? Már náluk lennénk? Körbe néztem, és meglepődve láttam, hogy a garázsban vagyok. Gyorsan kipattantam a kocsiból, és a nyakába ugrottam Edwardnak.
-Milyen volt a vásárlás?- kérdezte Edward.
-Jó csak egy kicsit fárasztó.
-Azt látom. Remélem, vettél sok mindent.
-Nem vettem semmit.
-Alice!- szólalt meg kicsit dühösen Edward.- Nem azt mondtam, hogy…
-Itt vannak Hilary ruhái.- vágott a szavába Alice.
-De én nem vettem semmit.
-Te nem is, de mi mindent megvettünk, ami a te méreted.- mondta Rosalie.
-Nem fogadom el.
-De elfogod.- mondta Alice.
-Ezt is láttad?- kérdeztem kicsit szarkasztikusan.
-Igen.
-Ezzel az őrületbe fogsz kergetni.
-Hilary, nem vagy éhes?- jött ki a garázsba Esme.
-Csak egy kicsit.
-A kedvencedet készítettem. Sajtos tésztát.
Elindultunk Edwarddal kéz a kézben a konyhába, mikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, hogy ki lehet az, s teljesen ledöbbentem.