XV. rész

Sziasztok!
Meghoztam a 15.részt!
Remélem tetszeni fog!
Most egy hosszabb részt hoztam nektek, mert nagyon szeretlek titeket, és nagyon jó kedvem van!
Először is megszeretném köszönni R.S-nek, hogy elvállalta, hogy lesz a bétám, és hogy ilyen gyorsan leellenőrizte, és visszaküldte a javított részt!
Még meg szeretném köszönni a 18 rendszeres olvasót, és még az előző részekhez írt kommikat!
Nem is húzom tovább az időt!
Jó olvasást mindenkinek!

-Mi a baj?- kérdeztem Carlislet.
-Nyugi, nincs semmi komoly baj. Csak egy vírus. Írok fel gyógyszert, amit pár napig szedned kell, de hétfőn nyugodtan mehetsz már iskolába. Most pedig pihenj, mert szerintem rád fér Alice vásárlási rohama után.- mosolygott Carlisle, ugyan olyan barátságosan, mint máskor.
-Köszönöm.
-Ugyan nincs mit.- kiment a szobából, s Edward helyette bejött. Leült mellém, és simogatni kezdte az arcomat.
-Pihenned kell.- mondta bársonyos hangján. Mivel elég fáradt voltam, hallgattam rá, s behunytam a szemem.
Már megint visszatért az álmom. Azt hittem, hogy vége lesz, de tévedtem. Rémülten ültem fel a kanapén. Folyt rólam a víz, és rázott a hideg.
-Drágám jól vagy?
-Az álmom.
-Megint ugyan az?- nem válaszoltam, csak bólintottam.
-Nyugodj meg, nem foglak itt hagyni.- magához húzott, majd simogatni kezdett.- Kicsim te lázas vagy! Szólok Carlislenak.
-Nincs semmi bajom.
-Ha nincs semmi bajod, akkor miért vagy lázas? Nem vitázunk! Szólok neki, és kész!- mikor nyitottam volna a szám, hogy tiltakozzak Edward már nem volt sehol. Kis idő múlva Carlisleal az oldalán tért vissza,aki hozott nekem egy lázcsillapítót.
-Haza kell mennem.- mondtam miután Carlisle elment.
-Hil, nyugi. Addig maradsz, ameddig jobban nem leszel. Ilyen állapotban nem vihetlek haza.
-Hil?- néztem rá felvont szemöldökkel.
-Így foglak hívni. Nem tetszik?
-De, csak még sose hívtak így.
-Akkor ezek szerint én leszek az első. Ha pihensz még egy kicsit, majd hazaviszlek.- szorosan magamhoz öleltem, és lehunytam a szemem.
Egy szigeten találtam magam. Barátságos helynek tűnt. Edwardot kezdtem el keresni,de gyorsan meg is találtam. Fekete szmokingban volt. Annyira jól nézett ki. Végig néztem magamon, s egy piros pánt nélküli, földig érő ruhában voltam, aminek volt egy kisebb uszálya is. Edward odasétált elém, s térdre ereszkedett. Az egyik kezében egy dobozt tartott, a másik kezével az enyém után nyúlt, s feltett egy kérdést:
-Hilary, hozzám jössz feleségül?- köpni, nyelni nem tudtam. Teljesen lefagytam. -Tanya, mit keresel itt?- kérdezte Edward valakitől. Megfordultam, és egy csodálatosan szép lány állt mögöttem, aki éppen ugrani készült. Elrugaszkodott a földtől,é s rám akarta vetni magát,de nem tudott, mert Edward ellökte. Ijedtemben földbe gyökerezett a lábam.
-Edward sosem lesz a tiéd!- kiabált rám, s megint elrugaszkodott a földtől.,de Edward időben lefogta, így nem tudott rám ugrani.
-Tanya! Kérlek,ne csináld ezt! Én Hilary-t szeretem. Őt választottam! Vele akarom leélni az életem!- Edward lassan elengedte Tanyát, mert úgy látta, hogy kezd lenyugodni,sajnos mégsem így történt: gyorsan rám vetette magát, s a kezembe harapott.
-Neee!!!- kiabálta Edward. Mikor lerángatta rólam. Égető érzés járta át az egész testem. Mikor kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy ismét csak egy álom volt. Felültem a kanapén, de Edward nem volt a szobában. Lementem,és a nappaliban találtam meg,éppen a többiekkel beszélgetett. Mikor leértem a lépcsőn, mindannyian rám néztek.
-Jól vagy?- kérdezte Esme.
-Persze.
-Mindig ezt mondja.- mondta Edward.
-De tényleg jól vagyok.- Carlisle odajött, és megnézte, hogy lázas vagyok-e.
-Most nem lázas.- mondta megkönnyebbülve.
-Akkor hazavigyelek?- kérdezte Edward, amire bólintottam.
-Anya már biztos vár.- Edward bepakolta az autómba az ajándékokat, amíg elköszöntem a többiektől, s már indultunk is.
-Kérdezhetek valamit?- kérdeztem már út közben.
-Persze.
-Ki az a Tanya?
-A Denali-klán tagja. De te honnan tudsz róla? Még sose láttad, meg nem is mondtam a nevét.
-De láttam. Az álmomban.
-Ez egy másik álom?
-Igen.
-Mit álmodtál?
-Azt, hogy meg akar ölni, de nem tud, mert ott vagy mellettem. Viszont a kezemet megharapta.
-Hil, te tudod, hogy mi történik, ha egy vámpír megharap?
-Igen. Mondtad már, úgy változhat át egy ember vámpírrá, hogy megharapják.
-Az álmaid mennyire biztosak?- kérdezte már a házunk előtt.
-Általában valóra válnak. De miért?- mikor kimondtam, Edward még fehérebb lett, már ha ez lehetséges volt.
-Nem akarom, hogy te is erre a sorsra juss.
-Nem szeretnéd, hogy veled legyek örökre?
-Dehogynem!
-Akkor miért nem akarod, hogy én is vámpír legyek? Nem akarok melletted egy csúnya öregasszonynak kinézni.
-Ne butáskodj már! Nem leszel te csúnya öregasszony!
-Tudod a sorsot, nem lehet elkerülni és, ha odafent az van megírva, hogy vámpír leszek, akkor az ellen nem lehet tenni,az be fog következni. Meg ott van a Volturi is,ha nem változok át, akkor meg fognak ölni.
-A Volturit ki lehet játszani.
-Edward, kérlek, ne legyél már ilyen!
-Milyen?
-Ilyen akaratos!
-Nem vagyok akaratos, csak nem akarom tönkre tenni az életed!
-Nem fogod tönkre tenni. De nem sok kedvem van veszekedni, ezért most megyek!Szia!- kiszálltam az autóból, és bementem.
-Szia Anya!
-Szia kicsim!- jött ki anya a konyhából, és adott egy puszit.- Azt hittem, hogy sose jössz már be! Sikerült elköszönnötök egymástól?
-Anya!- szóltam rá.
-Most meg mi a baj?
-Semmi!- felvonultam a szobámba, s elterültem az ágyon. Elővettem a telefonom, és felhívtam Leilát. Olyan keveset foglalkoztam vele, amióta itt van. El tudom képzelni, hogy milyen rossz lehet neki.
-Szia Leila!
-Hilary helló! Mi újság?
-Semmi különös. Veled?
-Velem se sokkal több. Nincs kedved átjönni?
-De persze. Tíz perc múlva ott leszek!
-Oké,szia!
Mondtam anyának, hogy elmegyek Leilához, és már indultam is. Beszálltam a kocsimba. Az ülésen egy vörös rózsa volt, és egy boríték.
Hilary!
Nagyon sajnálom, de nem hagyom, hogy ez megtörténjen veled! Elmegyek, hogy esélyed legyen egy normális életre. Nagyon szeretlek, az életemnél is jobban, de ha nem vagyok veled, akkor megvédhetlek attól, hogy vámpír legyél! Kérlek, ne csinálj semmi butaságot, mert én azt nem élném túl! Ne haragudj rám, mert miattad teszem! Kérlek, ne is próbálj megkeresni. Nagyon szeretlek: Edward.

Megdöbbenve olvastam újra és újra a sorokat. Ezt nem teheti velem! Itt akar hagyni? Ne is próbáljam megkeresni?
A gázra tapostam, és elindultam a házukhoz. 130-cal téptem, hogy ne legyen késő, és még idejében utolérjem. Kopogás nélkül berontottam. A nappaliban Alice és Rosalie voltak csak.
-Edward hol van?- kérdeztem kétségbe esve.
-Elment.- mondta Rosalie halál nyugalommal.
-Hova?
-Nem tudjuk.- mondta Alice.
-Kérlek! Nem hagyhatom, hogy elmenjen!- könyörögtem. Már a sírás határán voltam.
-Sajnálom, de tényleg nem tudjuk.- mondta Rosalie.
-Mi történt? Miért ment el?- kérdezte Alice.
-Volt egy álmom, ahol Tanya megharapott.
-Tanya?- kérdezte meglepetten Rosalie.
-Igen Tanya. De nektek Edward mit mondott?
-Azt, hogy azért megy el, mert meg akar védeni. Nem akarja, hogy te is átváltozz,olyanná amik mi vagyunk.
-Azt mondta, hogy nem fog itt hagyni!- mondtam már bőgve. Leültem a földre, s a fejem a térdemre hajtottam. Alice és Rosalie odaültek mellém, és próbáltak megvigasztalni, de nem nagy sikerrel jártak.
Elővettem a telefonom és próbáltam felhívni. Kicsöngött, de nem vette fel. Mikor már vagy huszadjára próbáltam, kikapcsolta a telefont. Ezek szerint nem akar velem beszélni. Ettől még jobban kiakadtam, s jobban bőgtem. A telefonom csörögni kezdett. Annyira bíztam benne, hogy Ő az, de nem ő volt.
-Szija Hilary!- szólt a telefonba Leila.
-Helló!- köszöntem neki bőgve.- Sajnálom, de nem tudok átmenni.
-Mi történt?
Nem volt kedvem beszélgetni, ezért kinyomtam a telefont. Lehet, hogy megharagszik érte, de majd valahogy megbékél. Felálltam, de a könnyeimtől nem sok mindent láttam.
-Annyira sajnálom.- mondtam szipogva.
-Mit?- néztek értetlenül a csajok.
-Hogy miattam ment el Edward.
-Ne magadat okold az ő hülyesége miatt.
- Jobb lesz, ha most megyek.
-Hazavigyünk?
-Köszönöm, de egyedül szeretnék lenni.
-Biztos?
-Igen.
Hazafelé úton, folyton csak sírtam. Mikor hazaértem egyenesen a szobámba mentem. Lefeküdtem az ágyra, és sírtam folyamatosan,egész éjszaka. Négy óra felé, álomba is merültem, de csak Őt láttam.
-Hilary, ébredj fel!- rázott meg valaki. A hangját felismertem. Leila volt az.
-Mi van?- kérdeztem álmosan.
-Jól vagy?
-Persze. Miért?
-Mert nem keltél fel hiába rázogattalak, és mert ott van melletted egy doboz gyógyszer.
-Az csak lázcsillapító.
-Minek neked lázcsillapító?
-Tegnap adta Carlisle, mert lázas voltam. De hány óra van?
-Már elmúlt öt.
-Hogy mennyi?
-Jól hallottad, de elmondanád, hogy tegnap mi történt?
-Edward elment.- újból könnyek szöktek a szemembe.
-Hogy mi? Hova? És miért?
-Nem tudom, hogy hova ment.
-Mekkora egy szemét!- kelt ki magából Leila. Mindig is az volt.
-Nem szemét!
-Itt hagyott, és te még véded?
-Igen, mert szeretem. Mindennél jobban.
-Tudod, ki kellene kacsolódnod, hogy elfelejtsd!
-Tudom, de nem akarok.- Leila telefonja csörögni kezdett.
Szia!… Muszáj?... Nem lehet később?... De…Jól van. Akkor megyek. Szia!
-Anya volt. Haza kell mennem.
-Menj csak.
-Nem szívesen hagylak itt.
-Nyugodtan itt hagyhatsz. Nem fogok csinálni semmi butaságot.
-Akkor szija! Kérlek, próbáld meg túl tenni magad rajta, és szedd össze magad.- adott három puszit, majd elment. Lefeküdtem az ágyamra, és néztem a plafont. Miért hagyott itt? Úgy tudott volna megvédeni, hogy itt marad mellettem. Lehet, hogy csak le akart rázni, mert már nem szeret?
Ezek a gondolatok jártak a fejemben folyamatosan órákon keresztül. Azt szerettem anyában, hogy ilyenkor nem akart megvigasztalni, inkább egyedül hagyott a bánatomban. Nem tudom, hogy mikor, de egyszer álomba merültem.
A tegnapi álmom visszatért. Edward megint megkérte a kezem, és Tanya megint megharapta a karom, de megint ugyan akkor ébredtem fel. Lehet, hogy Edward visszajön? Idáig az összes álmom valóra vált. Lehet, hogy ez is? Ettől a gondolattól kicsit jobb kedvem lett. Kimentem a fürdőmbe, hogy rendbe szedjem magam. Mivel éjszaka kivételesen aludtam, ezért a kinézetem se volt annyira gázos. Egész éjszaka kibírtam sírás nélkül, így a szemeim se voltak vörösek. Suli előtt elmentem Leiláért.
-Szia! Látom, összeszedted magad! Végre hallgattál rám!
-Én mindig hallgatok rád, kivéve, amikor nem.
Az iskolába vezető út beszélgetés nélkül telt. Kicsit unalmas volt. Közben felvettük Bellát is, mert egyedül sétált. Ahhoz képest, hogy két napja hagyott el életem nagy szerelme, nem voltam nagyon kibukva. Az a tudat, hogy az álmomban velem volt, és hogy van esély rá, hogy visszajön, erőt adott. Mikor észbe kaptam, már az ebédlőbe ültem, de egy üres asztalnál. Most Leila nem ült oda hozzám, mert tudta, hogy egyedül szeretnék lenni. Nem voltam éhes, pedig már két napja nem ettem, de azért megpróbáltam pár falatot lenyomni a torkomon. Mikor befejeztem , elindultam a tálcámat lerakni, de nekiütköztem Mike Newtonnak, és a tálcája taralma mind rajtam landolt. Tetőtől talpig narancsleves, és kajamaradékos voltam. Az ebédlőben mindenki minket nézett.
-Jajj Istenem! Hilary annyira sajnálom!
-Semmi baj! Én voltam figyelmetlen.- a testemen nyugalom hullám ment végig, amit biztos Jasper küldött felém. Kimentem a mosdóba, hogy legalább egy kicsit eltűntessek a narancsléfoltokból, de azok csak nagyobbak lettek.
-Erre szükséged lesz!- jött be Alice a kezében ruhákkal.
-Köszi, de nem fogadhatom el!
-Ugyan már! Kérlek, a kedvemért fogadd el!
-Jól van, de az se biztos, hogy jó rám!
-De biztos jó rád, mert egy méret vagyunk.
-Tényleg?- néztem rá egy kicsit furán.- Azt hittem, hogy vagy két számmal nagyobb kell nekem.
Felvettem a ruhákat, amit Alice hozott. Tényleg jók voltak rám. Lila nadrág, és felső. A lilától mindig jobb kedvem lesz, és ez most sem volt másképp.
-Köszönöm Alice!- öleltem meg.
-Ugyan nincs mit! De most siess, mert a tanárnő elég rossz kedvében van!
-Sietek. De Alice, ha valamit megtudsz róla, akkor elmondod,ugye?
-Kiről? A tanárnőről?
-Nem. Edwardról.
-Persze. Megígérem!
-Köszönöm.
Közben becsöngettek, és nekem az iskola másik végében volt az órám. A tanárnő és mindenki már bent volt a teremben. Kopogtatás után benyitottam.
-Elnézést a késésért, de…
-Nincs semmi DE kisasszony!- szakított félbe.- Nem ismeri az órát? Már lassan 10 perce, hogy becsöngettek! Üljön le a helyére, és nehogy azt higgye, hogy ennyivel megúszta!- Csendben a helyemre ültem, és mérgelődtem. Még hogy csak ennyivel?! Ez felért egy büntetéssel. Az egész osztály előtt így kiosztani.
Bella mellett ültem, de ő egész órán még csak rám se nézett. Figyeltem, és szorgalmasan jegyzeteltem a kémiai egyensúlyról, mert ki tudja, hogy mit talál ki klóranyó büntetésnekigaz ezt egyszer már tanultuk, de azért nem árt az ismétlés.
-Hilary! Gyere ide!- szólt a drága tanárnő az óra végén.
-Igen tanárnő?
-Mivel ma jó kedvemben találtál, ezért elnézem neked ezt a késést, de többet ne forduljon ilyen elő!
-Köszönöm tanárnő!- elindultam az utolsó órámra, nehogy innen is elkéssek. Még hogy jó kedve volt?! Milyen lehet, amikor rossz kedve van? Azt nem szeretném megtudni. Az utolsó órám angol volt. Szerettem ezt az órát, de csak azért, mert Leila ezen az órán velem volt.
-Szija Hilary! Hogy vagy?- kérdezte, amikor leültem mellé.
-Szia! Addig, amíg nem jutott eszembe Edward, addig egész jól voltam.
-Sajnálom! Nem akartam.
-Semmi baj! Előbb utóbb úgy is eszembe jutott volna. Képzeld, az előbb úsztam meg a klóranyó bosszúját!
-Miért? Mit tettél?
-Késtem az órájáról, mert át kellett öltöznöm. Kiabált velem egy sort, majd azt mondta, hogy jó kedvében találtam, ezért megúsztam.
-Akkor szerencséd volt.
-Hát, ha mondható ez annak, akkor igen.
-Figyelem gyerekek!- jött be a tanárnő.- Holnaptól egy új tanulóval bővül az osztály. Kérlek, ne faggassatok,mert én sem tudok róla semmit!- mi van most mindenki Forksba költözik?
-Azt sem tetszik tudni, hogy fiú vagy lány?- kérdezte Lizy, aki minden fiúra rászáll.
-Lizy! Most mondtam, hogy nem tudok róla semmit!
-Ne tessék leharapni a fejem!
-Nem fogom! Nem szeretem az emberek fejét. Akkor kezdjük el az órát!
-Remélem egy helyes fiú lesz, mint Edward Cullen, csak nem olyan ellenszenves.- hallottam Lizy hangját mögülem. Könnyek szöktek a szemembe, mikor meghallottam, hogy Edwardról van szó.
-Lizy!- szólt hátra Leila. Biztos látta, hogy elkezdek sírni.
-Most meg mi van? Mi rosszat mondtam?
A könnyeim jobban potyogni kezdtek. Fogtam magam és kirohantam a teremből. Kirohantam az udvarra, és az egyik padon bőgtem tovább.
-Szia! Jól vagy?- kérdezte egy ismeretlen srác. Letöröltem a könnyeimet, felnéztem és szóhoz se jutottam. Nagyon jól nézett ki. Barna haj, barna szem, kicsit kigyúrt test. Szívdöglesztő volt.
-Szija! Az attól függ. Te vagy az új diák?
-Attól tartok. Robert Earls.- nyújtott kezet.
-Hilary Osment.
-Hilary, szép neved van.
-Köszönöm.- nem szoktam elpirulni, de most azt hiszem, hogy sikerült.- Hogy kerülsz ide? Nem csak holnap kezdesz?
-De. Ma csak beiratkozni jöttem.
-Értem.
-Mi történt? Miért sírtál?
-Semmi különös.
-Akkor miért sírtál?
-Ne haragudj meg, de nem szeretnék róla beszélni.
-Semmi baj. Nem is ismerjük még egymást.
-Nekem vissza kellene mennem.
-Már fölösleges. Pontosan két perc múlva kicsöngetnek.
-Hát ez szuper.
-Mi a baj?
-Nem érdekes.
-Hilary hát itt vagy?- jött oda Leila a táskámmal a kezében.- Jól vagy?
-Persze. Csak ki kellett szellőztetnem a fejem.
-Nyugi. Kiosztottam Lizyt. Ohh, bocsi. Zavarok?
-Nem. Leila ő itt Robert. Robert ő itt Leila.
-Szija!- nyújtott kezet Robert.- Hívjatok csak Robnak.
-Szija Rob!- mondta Leila. Első látásra teljesen belezúgott. Mindig ezt csinálja. Meglát egy pasit, abba rögtön belezúg.
-Nekem haza kell mennem. Leila hazavigyelek?
-Azt megköszönném.
-Akkor Rob holnap találkozunk.- mondtuk egyszerre Leilával, mire mind a ketten nevetni kezdtünk.
-Rendben. Sziasztok!
Leila egész úton csak Robertről áradozott. Kicsit fárasztó volt. Magamra emlékeztet, amikor megismerkedtem Edwarddal. Én is folyton rá gondoltam.