A series of mistakes- 9. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet!
Remélem tetszeni fog nektek!
Puszy Chanel


Nem sokkal később, már a suliba tartottunk. Pár óráig valahogyan, mind a ketten kibírjuk Edwarddal, amíg haza nem érnénk. A kezemre lenézve újra elcsodálkoztam azon, hogy mi történt az elmúlt pár órában velünk. Menyasszony lettem. Még mindig alig hiszem el. A pár héttel ezelőtti felállás szerint, ha valaki azt mondja nekem, hogy pár hét múlva megkéri Edward a kezem, biztos hogy a szemébe röhögtem volna, és őrültnek titulálom. Edward a kezét a kezemre rakta, majd összekulcsolta őket. Nem lehetett kényelmes így vezetni, de nem panaszkodott. A sulinál segített kiszállni az autóból, majd a tornaterembe mentünk, a táncolók közé. Nem szeretek táncolni, de Edwarddal teljesen más. Mikor vele táncolok, nem számít senki más, csak Ő. Csak ketten vagyunk, és teljesen kizárom a külvilágot. Edward nélkül csak fél ember voltam, és most megtaláltam a másik felem, akivel boldogabb vagyok, mint soha senkivel egész életemben.
- Mi lenne, ha elmennénk sétálni? - kérdeztem táncolás közben. Rengetegen voltak, és sose szerettem zsúfolt helyeken lenni, ezért gondoltam, hogy elmehetnénk kettesben sétálni. Nem tűnne fel senkinek, ha nem vagyunk itt, csak Alice-nek, de úgyse tud semmit tenni az ellen, ha elmegyünk.
- Menjünk. - mosolygott rám Edward, majd a kezünket összekulcsolva elindultunk az utcára.
- Valami baj van? - állt meg pár perc után, és szembe állt velem.
- Nincs semmi. - ráztam meg a fejem, hisz tényleg nem volt semmi bajom.
- Biztos? - kérdezte meg még egyszer, mire bólintottam egyet. Közelebb lépett hozzám, és egy puszit nyomott a számra, majd el akart indulni sétálni, de visszarántottam magamhoz. Miután sikeresen elváltunk egymástól tovább indultunk, de sikeresen megbotlottam a saját lábamban, ezért a föld felé kezdtem zuhanni. Ennyit arról, hogy a vámpírok ügyesebbek. Már nem is csodálkozom magamon, hisz mindig is ügyetlen voltam. Már majdnem elterültem a földön, amikor két kéz a derekamnál fogva megtartott. Mikor segített felállni, akkor láttam, hogy vigyorog azon, hogy milyen ügyetlen vagyok.
- Ezért még kapni fogsz Edward Cullen. - néztem rá összeszűkült szemekkel.
- Ne haragudj, de még nem láttam soha olyan vámpírt, aki a saját lábában botlik meg. - már nem mosolygott, hanem röhögött. Nem törődve vele, duzzogva tovább mentem. Gyorsan utánam indult, de nem foglalkoztam vele. - Ne csináld már! - könyörgött, de nekem ez nem volt elég. - Szeretlek. - lágyult el a hangja. Megálltam és felé fordultam, és egy puszit adtam az arcára.
- Én is szeretlek. - mosolyogtam rá.
- Te boszorkány! - sziszegte, amikor felfogta, hogy nem is haragudtam rá igazából.

3 héttel később

- Hil! Sietnünk kell! - kiabált Alice be a fürdőszobába, ahol bezárkózva tartózkodtam. Három hét alatt sikerült mindent megszerveznie Alice-nek és Rosalie-nak az esküvővel kapcsolatban, ami itt lesz megtartva a Cullen házban. Nem nagy esküvőt szerettünk volna, ezért csak a legfontosabb vámpírok lettek meghívva. Az arcomat megmostam, majd miután megtöröltem, kiléptem a fürdőből. Alice szerencsére nem volt ideges, amiért bezárkóztam, hogy gondolkodjam. Nem voltam benne biztos, hogy készen állok az esküvőre, de már teljesen mértékben biztos vagyok benne, hogy menni fog ez nekem. Alice leültetett egy székbe, hogy elkészítsék a hajamat és a sminkemet Rosalie-val. Miután kész voltak a csajok, magamra hagytak, hogy felöltözzek, de nem engedték, hogy találkozzak Edwarddal. Nagy nehezen beletörődtem, és az ablakhoz mentem. Imádtam nézni a tájat, amikor békés és nyugodt, de most nem volt az. Vámpírok rohangáltak a ház előtt, akik részben Cullenek voltak. Sóhajtva elfordultam az ablaktól, és a ruhámat kibontva, öltözködni kezdtem. Miután felöltöztem, Alice Rosalie, és Kate bejöttek, hogy felrakják a fátylat, és hogy megigazítsák a sminkemet. Alice lement megnézni, hogy minden rendben van-e, és hogy mindenki a helyén van, hogy kezdhessük.
- Izgulsz? - fordult felém Rosalie mosolyogva, mikor a csokromat a kezembe adta. Gyönyörű volt, és természetesen ez is a lányok keze munkája volt. Az egész házat ők díszítették fel, és valami csodálatos minden. A fehér és bordó szín dominált az egész házban. Rózsák és tulipánok alkották a díszeket.
- Ennyire látszik? - mosolyogtam Rose-ra.
- Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. - ölelt meg Rose, majd Kate is. Alice nem sokkal később visszaért, és egy csokorral a kezében, elindult le a lépcsőn, miután biztosított minket róla, hogy minden rendben van. Őt követte Rosalie, majd Kate következett. Követtem őket, majd a lépcső tetején megálltam, és vártam, hogy eljöjjön az én időm. Hamarosan felcsendült a dallam, amire le kellett vonulnom, hogy Edward mellé állhassak. Amikor megláttak, mindenki felállt, és mosolyogva nézett. Mondanom sem kell, hogy a pirulás elöntötte volna az arcom, ha nem lennék vámpír. Mikor megláttam Edwardot, kicsit lenyugodtam, és boldogan sétáltam mellé. Ügyelnem kellett arra, hogy ne essek orra a saját lábamban, de valahogy sikerült odaérnem. Amikor mellé értem, egymás tekintetébe voltunk elmerülve, és rajtunk, kettőnkön kívül senki se számított. Az ''Akarom'' szót szintén egymás szemébe mondtuk ki, majd boldogan csókoltuk meg egymást a gyűrűk felhúzása után. Mindenki egyenként gratulált nekünk, majd kezdetét vette a buli. Egy lassú szám szólt, és végre tudtam Edwarddal kettesben lenni.
- Gyönyörű vagy. - adott egy puszit a számra.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Elkérhetem a hölgyet egy táncra? - jelent meg mellettünk Emmett. Eddig most sikerült a legtöbb időt együtt töltenünk, de nem aggódtam, mert tudom, hogy rengeteg időnk van még.
- Várod már a nászéjszakát? - vigyorgott kajánul Emmett. - Bocs. Hülye kérdés volt. Persze hogy várod. - vigyorgott még jobban, mire egész véletlenül rátapostam a lábára. - Au. - visított fel, mint egy kisgyerek, pedig nem is tapostam nagyot.
- Bocsi. Direkt volt. - néztem rá angyalian, mint egy jól nevelt kistestvér.
- Ugye nem akarod, hogy én is megtapossam a lábad? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Azt próbáld meg. - néztem rá összeszűkült szemekkel.
- Emmett Cullen! - lépett oda hozzánk Alice, és lekevert egy taslit neki. - Ilyen eszedbe ne jusson még egyszer. - sziszegte felé, de fogalmam sincs, hogy miért. Döbbenten néztem Alice-re, aki nem úgy nézett ki, mint aki nagyon el akarná mondani, hogy mi volt ez. Nem is gondolkodhattam tovább rajta, mert Carlisle is szeretett volna velem táncolni, mivel ismét egy lassú szám ment. Vámpír létemre, nagyon elfáradtam, mire mindenkivel táncoltam.
- Fiatalok, ideje lenne indulni. - termett mellettem, és Edward mellett a még mindig mosolygó Alice.
- Hova? - kérdeztük egyszerre Edwarddal, mert nem terveztük, hogy elmegyünk nászútra.
- Az meglepetés. - kacsintott ránk, majd kiterelt minket az udvarra.
- Várj! Nem kellene átöltöznünk? Meg ruhákra is szükségünk lenne.
- A bőröndök a limuzin csomagtartójában vannak. - terelt kijjebb mind a kettőnket a limuzinhoz, ami kint állt a ház előtt. Mindenkitől elköszöntünk, majd beültünk a limuzinba. Egy levél hevert az ülésen, amiről azt gondoltuk, hogy választ adhat mindenre. Amikor elolvastuk, nem lettünk sokkal okosabbak, de nem voltunk idegesek tőle.
- Ez mind megtörtént? - néztem fel Edwardra.
- Igen. A feleségem lettél, és soha többet nem engedlek el magam mellől egy percre sem.
- Te pedig a férjem lettél. Nem kell aggódnod amiatt, hogy egy percre is elmennék mellőled. Most már örökké a nyakadon leszek. - mosolyogtam rá. Olyan furcsa volt kimondani, hogy férjem, meg persze hallani is, hogy a felesége lettem. Nem mintha nem lenne jó, csak furcsa.
- Még sose voltam ilyen boldog, mint ma. - suttogtam magam elé.
- Én sem, vagyis csak egyszer. - Kérdően Edwardra néztem, és vártam, hogy folytassa, de nem tette.
- Mikor voltál olyan boldog, mint ma? - kicsit féltem a választól, hisz lehet, hogy nem velem volt, amikor boldog volt. A féltékenység rögtön feltámadt bennem, és nem nagyon tudtam elnyomni magamban.
- Amikor először megláttalak. - mosolygott rám, és a szívemről hatalmas súly esett le. - Már akkor tudtam, hogy te vagy életem szerelme. Mikor megláttalak, egyből szerelmes lettem, és ez az érzés sosem múlik el, hanem napról napra egyre erősebb lesz. Szeretlek.
- Én is. - hajoltam hozzá közelebb, és vártam, hogy megcsókoljon. Nem kellett sokat várnom a csókjára, hisz másodpercek alatt rávetette magát az ajkaimra. A csókunkat a telefonom rezgése zavarta meg. Kelletlenül elváltunk egymástól, és megnéztem, hogy ki az és mit akar. Egy üzenet volt, és nem mástól, mint Emmett-től.

Szia Húgi!
Remélem, jól érzitek magatokat, és tudjátok, csak óvatosan a nászéjszakán! Edy fiú védekezz, mert gyerek tudod, hogy van már elég! Ajándékként, arra gondoltam, hogy megleplek titeket egy új szobával, ami fekete lesz, és a berendezés is hozzá illő lesz. A koporsókat még nem tudom, hogy az ablak elé vagy a fal mellé rakjam, de igyekszem eldönteni. De az is lehet, hogy átalakítom a motorotokat, meg esetleg az autótokat is egy kis festék segítségével. Még nem tudom, hogy melyik mellett fogok dönteni, így meglepetés lesz számotokra. Ölelő bátyátok: Emmett.

Ui:. Remélem, hogy beszámoltok majd az éjszakáról!

- Ez nem normális. - röhögtem el magam.
- Sosem volt az. - nevette el magát Edward is, majd folytattuk azt, amit elkezdtünk. Együtt haladtunk a közös jövőnk felé.

The End

Hil ruhája 

 

  

Lányok ruhái

 

 Sziasztok!

Most ide írtam nektek, mivel ez volt a történet befejező része. A könnyeimmel küszködve írom nektek ezeket a sorokat, és fogalmam sincs, hogy mit mondjak! Ez volt az első történetem, és nagyon nehéz most befejezni! Nagyon sokáig húztam, halasztottam, de lehet hogy hiba volt! Nem tudom, hogy ti hogy gondoljátok, de mivel a történet így egész, ezért most kellett abbahagynom! Ez volt az első "gyermekem" és mindig is emlékezni fogok rá. Nem fogok teljesen eltűnni innen, mert van egy másik történetem, amit nem olyan régen kezdtem el. Ezt a történetet fent hagyom, és bárki olvashatja, ha akarja! 

Nagyon meg szeretném köszönni mindenkinek, aki itt volt rendszeres olvasóként, rejtettbe, névtelenül, vagy bármilyen formában.:) Nagyon köszönöm a komenteket, amiket írtatok nekem! Egyszóval MINDENT nagyon köszönök nektek! Nagyon szeretlek benneteket! Külön köszönetet szeretnék mondani 2 embernek!

Az első, R.S. aki a bétám volt, és az egyik legjobb barátnőm!(L) Neki köszönhetem ezt az egész írás dolgot, mert ha ő nem lenne, akkor nem kezdtem volna el írni!

A második ember nem más, mint Elena. Meg szeretném köszönni neki, hogy az összes fejezethez írt nekem hozzászólást! Köszönöm szépen! (L)

Ha valamilyen problémátok lenne, vagy valamit szeretnétek kérdezni vagy valami, akkor nyugodtan írhattok e-mailt, és válaszolok rájuk! Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék még! Valamit biztosan ki fogok hagyni...xd 

Azt hiszem, hogy ennyi lenne!

Ennyi volt, itt a vége! :'(

Szeretlek titeket!

Puszy Chanel