XXXII. rész

Sziasztok!
Íme a  harminckettedik rész /utána kellett néznem, hogy hol is tartok xd/
Meg szeretnélek kérni titeket, hogy ha véleményt nem is írtok akkor a bejegyzés alján a kis négyzetek közül X-eljétek be, hogy hogy tetszett!
Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi a véleményetek erről a fejezetről!!
Kicsit rövid rész lett, de nem volt időm írni :S
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel

Aki a földre terített nem más volt, mint Tanya. Felém ugrott, de a  döbbenettől mozdulni se bírtam. Már majdnem elért, amikor hirtelen  eltűnt. Oldalra néztem és akkor láttam meg, hogy miért tűnt el Tanya.  Edward próbálta meg lefogni, de kiszabadult a szorításából, és megint  felém vette az irányt. Már majdnem oda ért hozzám, amikor észbe kaptam,  és az utolsó pillanatban el tudtam ugrani előle. Hirtelen eltűnt a  szemem elől, majd a hallásom segítségével meghallottam, hogy hátulról  próbál megtámadni. Úgy tettem, mint aki nem tudja, hogy merre van, majd  amikor megfelelő távolságban volt, felugrottam, és a háta mögé ugrottam.  Mikor visszafordult, csak akkor láttam meg, hogy a szeme vörösen izzik.  Mikor Edward leterítette, már a családom többi tagja is megtalált  minket. Emmett és Jasper segített lefogni Edwardnak Tanyát. A fiúk elvitték Tanyát a Denali családhoz, hogy minél messzebb legyen tőlem. Egy cseppet sem voltam nyugodt, annak ellenére sem, hogy velem volt majdnem az egész család, kivéve Jasper és Emmett. Néma csendben ültünk a nappaliban, én Edward ölében, a többiek pedig mind körülöttem voltak. Minden zajra felkaptam a fejem, s próbáltak a többiek megnyugtatni, hogy nem fog újra megtámadni, főleg úgy, hogy Jasper és Emmett vigyáznak rá. Két teljes napig ki sem mozdultam a házból, de már kezdtem éhes lenni. Alice szerint nem fog semmi történni, így erőt vettem magamon, és a többiekkel elindultunk vadászni, mert már ők is éhesek voltak. A fák szélsebesen suhantak el mellettem, miközben próbáltam tájékozódni az illatok alapján. Apróbb állatokat éreztem többnyire, és egy hegyi oroszlánt is. Az oroszlán felé vettem az irányt, míg a többiek, Edward és Carlisle kivételével, egy másik állatot mentek becserkészni. Edward és Carlisle megvárták, amíg befejezem, majd követtem őket, hogy ők is vadászhassanak. Olyan volt, mint, amikor átváltoztam és nem engedtek el egyedül sehova. Miután haza értünk, minden ugyan úgy folytatódott, mint vadászat előtt. Mindenki körülöttem volt, mindenhol.

-Edward ez így nem jó!- álltam meg a lépcső közepén, amikor hallottam, hogy utánam jön.- Nem követhettek minden hova, a nap minden percében. Ne értsétek félre, mert örülök, hogy ennyire fontos vagyok nektek, de ez már egy kicsit sok nekem. A fiúk már két napja nem voltak itthon. Carlisle nem ment be dolgozni, pedig az embereknek szüksége van rá! Ki tudja hány ember halt meg, és ez mind csak miattam van!- nem vártam meg a reakciójukat, mert felszaladtam a szobámba, és megpróbáltam minél csendesebben  távozni az ablakon keresztül. Véget kell vetni ennek az egésznek. Nem élhetek folyamatosan félelemben. Nem tudom mi fog ebből az egészből kisülni, de abban biztos vagyok, hogy semmi jó. Mikor majdnem elértem a célom, egy kéz fogta meg a csuklómat, és rántott vissza.

-Miért akarsz odamenni?- kérdezte fájdalommal a szemében.

-Honnan...? Alice!- sziszegtem mérgesen.

-Nem mehetsz oda!- nézett rám határozottan.

-Nem?- kérdeztem felvont szemöldökkel.- Mégis hogy akadályozol meg benne? Bezársz a szobánkba? Lekötözöl?

-Ez nem is rossz ötlet.- villantott felém egy féloldalas mosolyt. Hirtelen körülöttem termett majdnem az egész családom. Mérhetetlen düh, és fájdalom látszott a szemeikben.

-Nem teheted ezt velünk!- állt elém Alice.

-De nem tettem semmit!- védekeztem.

-Meg akarod öletni magad!- támadott le Alice.

-Tessék?- néztem rá hatalmas szemekkel.

Hogy meg akarom öletni magam? Miért tenném azt? Még magam se tudom, hogy mit akartam tenni, de megöletni magam, azt biztos nem tettem volna. A haza felé utat csendben tettük meg. El sem hiszem, hogy ilyet gondolhatnak rólam. Mikor haza értünk, felvonultam a szobánkba, és lefeküdtem a kanapéra. Órákig bámultam a plafont, és gondolkodtam, de nem jutottam nagyon semmire. Hallottam, hogy Carlisle és Edward elmennek, hogy felváltsák a fiúkat, akik már napok óta nem voltak itthon. Nem szokásom hallgatózni, de most kivételesen kihallgattam a beszélgetésüket a többieknek. Tanya-nak az a problémája, hogy én Edwarddal vagyok együtt. És akkor békén hagyna, ha külön lennénk. Elővettem egy tollat, és egy papírt, és körmölni kezdtem. Miután leírtam mindent amit akartam, elővettem még egy papírt és azt is tele írtam. Amikor azzal is kész voltam, leraktam mind a kettőt az íróasztalra. Azután kinyitottam az erkélyajtót, és leugrottam ma már másodjára az erkélyről. Beosontam a garázsba, és az összes autónak, és Edward motorjának egy két vezetékét kihúzogattam. Nem nagyon értek hozzájuk, így fogalmam sincs, hogy mit tettem. A motoromat minél csendesebben megpróbáltam kitolni a garázsból, majd az ülés alá beraktam a táskámat, amiben iratok, és némi pénz volt. Felültem a motoromra, majd gyorsan elszáguldoztam vele. A testvéreim és Esme rögtön kirohantak, hogy megtudják hova tartok, de már messze voltam. Az utam céltalan volt, de ez nem is volt baj, mert így Alice nem tudja meg az úti célom. A halott szívem apró darabokra tört, és a könnyeim potyogni kezdtek.

Edward szemszög

-Edward annyira sajnálom!- hívott fel telefonon Alice. Ezt most nem értem. Mit sajnál? Hirtelen rossz előérzetem támadt.

-Alice mi történt?- kérdeztem félve a választól. A félelmem nem volt alaptalan.

-Hilary elment. Tanya miatt. Annyira sajnálom! Mi nem hallottunk semmit, és én sem láttam semmit!- zokogott némán Alice. Legszívesebben összeszidtam volna, de nem tehetett semmiről. Ismerem nagyon jól Hilaryt és ha elhatároz valamit, nem tudjuk megállítani. De hogy hagyhatott itt? Még csak most fogtam fel az okát, annak, hogy miért ment el. Tanya miatt.- visszhangzott a fejemben Alice mondata. Tanya felé fordultam aki a kanapén ült, és elégedett vigyorral a képén bámult rám. Eldobtam a telefonom és rávetettem magam. Carlisle és Elezar próbált meg leszedni róla, és sajnos sikerrel. Leültem a kanapéra, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit és hol rontottam el.

-Mit akarsz tőlem Tanya? Mit ártottam neked? Miért keseríted meg az életem?- néztem rá fájdalmasan.

-Én csak téged akarlak.

-Miért nem tudod megérteni, hogy NEM AKAROK tőled semmit?! Nem szerettelek, most se szeretlek, és sose foglak szeretni!

Hazafelé, most csak simán emberi tempóba mentem. Nem akartam hazamenni, mert minden csak rá emlékeztetne. Még így is nagyon gyorsan hazaértem. A többiek megtörten ültek a kanapén, és félve néztek rám.

-Edward, én annyira sajnálom!- nézett rám Alice. Én csak megráztam a fejem, és megtörten sétáltam fel a szobánkba. Az asztalon két levelet találtam, amit Hil írt. Az egyikre az én nevem volt írva, a másikra a többieké. Egy ideig csak fogtam a levelet, amit nekem címzett, és nézegettem. Féltem attól, ami benne áll. A többieknek címzett levélért lekiáltottam Alice-nek, hogy jöjjön fel, mert nekem semmi kedvem levinni. Óvatosan lépett be a szobába kopogás után, mert a gondolatai alapján, attól tartott, hogy leordítom a fejét. Egy lépést tett csak, és az ajtóban állt meg, mikor próbáltam megnyugtatni.

-Nem te tehetsz erről.- biztosítottam húgomat arról, hogy nem haragszom.

-Annyira sajnálom, hogy nem láttam.- ült le mellém a kanapéra.

-Ez a tiétek.- adtam a kezébe a levelet, ami nekik szól. Kicsit értetlenül nézte, de aztán leesett neki, hogy mi ez. Miután húgom kiment a szobából, még órákig fogtam a levelet, de nem néztem meg. Kivettem a zsebemből az ékszertartót, amibe a gyűrű volt, amivel meg akartam kérni a kezét. Így már biztos voltam benne, hogy a válasza NEM lett volna. Kinyitottam a borítékot, kivettem a levelet, és miután széthajtottam, olvasni kezdtem.

Edward!
Tudom, hogy most azt hiszed, hogy nem szeretlek, de ez nem így van! Az életemnél is jobban szeretlek, de még én magam se tudom, hogy mit akarok! Lehet, hogy sose fogod ezt megbocsátani nekem, de remélem, hogy egy napon majd találkozunk!

-Edward!- rontott be a szobámba Alice.

-Mi történt?- úgy megijesztetett, hogy majdnem elejtettem a levelet.

-Hilary …