A series of mistakes - 8. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet! A végére megnyugodhattok nem raktam függővéget!
Meg szeretném köszönni mindenkinek a hozzászólásokat, melyeket az előző fejezethez kaptam! Köszönöm szépen mindenkinek!
Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel 


Lassan egy hónapja kibékültünk Edwarddal, és megbeszéltünk mindent. Sose éreztem magam még ennyire boldognak. A szobájában a kanapén fekve egymást ölelve élveztük, ahogy a nap sugarai a bőrünkön cikáztak. Ma nem tudtunk menni iskolába, mert hét-ágra süt a nap.

- Tudod, mi hiányzik a világon a legjobban? - kérdezte gyönyörű hangján. Válaszul megráztam a fejem, és szemeimet kinyitva felemeltem a fejem mellkasáról és a szemébe néztem. - Hallgatni a szívverésed, és az, hogy nézhetem, ahogy az álmok mezejére térsz.

- Anya! - kiabált fel a földszintről Nicolas. - Éhes vagyok!

- Emmették rossz hatással vannak a fiunkra. - tájékoztattam Edwardot, amikor felkeltem a kanapéról. Adtam egy puszit a szájára, és a földszintre indultam.

- Tudom, de engem nem is vársz már meg? - jött utánam. Lent a nappaliban Em és Jaz a számítógépen valamilyen lövöldözős játékra fordították a figyelmüket.

- Húgi a gyereked éhes. - rám se nézve közölte velem Emmett.

- Itt vagytok lent ketten is, és egyikőtöknek se jutott eszébe, hogy adjon valami kaját a fiamnak? - csattantam fel.

- A te gyereked. - válaszolta flegmán.

- Neked meg az unokaöcséd. - kiabáltam vele. Az egész ház tőlem zengett, de nem nagyon zavart, mivel rajtunk ötünkön kívül nem volt senki se itthon, mert elmentek vadászni. Bementem a konyhába, ahol Edward már elkezdett szendvicseket gyártani.

- Egyszer még nagyon megverem a bátyádat. - közöltem Edwarddal, amikor elvettem egy szelet kenyeret, hogy megkenjem vajjal.

- Egész nyugodtan. Egy másodpercig se fogom sajnálni, amikor péppé vered.

- Azt hiszem én sem. - Miután Nicolas befejezte a reggelit, elmosogattam, majd a nappaliba mentem Edwardhoz, aki zongorázott. Imádtam hallgatni, ahogy megbűvöli a hangszert, és csodálatos hangokat csal ki belőle. Leültem mellé, és figyeltem. Gyerekkorom óta meg szeretnék tanulni zongorázni, de sose jött össze. Teljesen elbűvölt a dallam.

- Tetszett? - kérdezte Edward, amikor a végére ért a dalnak.

- Imádtam. Lehetne egy kérdésem? - hajtottam le a fejem.

- Persze. - az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Megtanítanál zongorázni? - néztem a szemébe.

- Hát persze. - nevetett fel megkönnyebbülésében. Az alapoknál kezdtünk természetesen, és a vámpír memóriám segítségével elsőre megjegyeztem mindent. Megtanított egy egyszerű darabot is, majd mára befejeztük, amikor a többiek hazaértek. A nappaliban volt az egész család, és mindannyian elfoglaltuk magunkat valamivel. Edward és Nicolas tévét néztek, Emmett és Jasper még mindig játszottak, Carlisle olvasott, Esme egy szakácskönyvet tanulmányozott, mi pedig a csajokkal egy divatlapot olvasgattunk. Már sötétedett, amikor kimentem a konyhába, hogy összeüssek valami vacsoraféleséget Nicknek. Miután megvacsorázott, felküldtem, hogy fürödjön le, majd bújjon az ágyba.

- Még nem akarok menni. - nyafogott, de közben le se vette a tekintetét a tévéről.

- Nyomás. - néztem rá szigorúan. Morgott egy sort, majd felvonult az emeletre. Felmentem utána, hogy adjak neki pizsamát. Leraktam az ágyra, majd vissza lementem a nappaliba. Edward ölelő karjaiba bújtam, és a tévére próbáltam koncentrálni. Nem könnyítette meg a dolgom, hogy Edward kezei egyre lejjebb simogattak. Felálltam a kanapéról, és a szobánk felé indultam. Pár perccel később utánam jött, és aggódva kereste a tekintetemet.

- Valami baj van? - jött egészen közel hozzám, és a tenyerét az arcomra simította. Mosolyogva ránéztem, és egy csókra magamhoz húztam. Amikor elváltak egymástól az ajkaink, kissé bosszúsan nézett rám.

- Azt hittem,  hogy történt valami. - mosolyogva megráztam a fejem, majd egy újabb csókot loptam tőle. - El kellene indulnunk vadászni, mert ha folytatjuk, amit elkezdtünk, nem végzünk időben. - minden szó után puszival ajándékozott meg, ami nem könnyítette meg a gondolkodást. Fél órába telt, amíg összeszedtük magunkat, és elindultunk vadászni. Annyira nem voltam éhes, de egy oroszlánt letámadtam, Edward pedig egy oroszlánt és mellé egy szarvast. Az idő múlásával sikerült megtanulnom, úgy vadászni, hogy a ruhámnak ne legyen semmi baja, és egy csepp vért se pazaroljak el. Edward miután befejezte az evést, lerántott a fáról - amelyen éppen ültem - és a karjaiba véve futni kezdett.

- Tegyél le. - csapkodtam a hátát nevetve. Nem hallgatott rám, hanem tovább futott. Egy gyönyörű réten állt csak meg, mely így alkonyatkor még szebb volt. Edward leheveredett a fűbe, én pedig a karjai közé bújtam.

- Ez gyönyörű. - néztem körbe még egyszer. Teljesen elvarázsolt ez a hely.

- Itt szoktam meghozni életem legfontosabb döntéseit, ahogy tegnap is tettem.

- Miben döntöttél, ha szabad kérdeznem? - néztem rá kíváncsian. Sóhajtott egyet, majd óvatosan kikelt alólam. Térdre ereszkedett előttem, és a zsebéből elővett egy kis dobozt. Felpattintotta a tetejét, és egy gyönyörű gyűrű volt benne.

- Hilary Hope Hale. Te vagy életem szereleme. Nélküled nem tudok élni. Te vagy nekem a lét, a tudat, a mindenség. Amikor megláttalak, tudtam, hogy Te leszel életem szerelme. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jönnél feleségül? - Döbbenten néztem a hirtelen ért döbbenettől. Erre nem számítottam legmerészebb álmaimban sem.

- Igen! Igen! - ugrottam örömömben a nyakába, amikor felocsúdtam a döbbenetből. Megkönnyebbültem kifújta a levegőt, melyet az óta bent tartott, amióta feltette a kérdést. Bár nem lenne belőle semmi kára, ha bent hagyja az oxigént, amely az emberek számára a létszükségletek egyike. - Szeretlek. - csókoltam meg ma már sokadjára, hisz sose tudom beérni az ízével. A csókunkat megszakította, de csak azért, hogy a gyűrűt felhúzza az ujjamra.

- Örökké? - kérdezte mosolyogva.

- Örökké. - csókoltam meg újra örömömben. Ez életem egyik legszebb napja. Ismét a fűbe telepedtünk, de most a gyűrűmet csodáltam az erdő helyett. Egyszerűen gyönyörű darab. Ilyen szépet, még soha életembe nem láttam. Lassan indulnunk kellett, mert holnap, vagyis már ma lesz az iskolai bál, és természetesen szóba se jöhet, hogy kimaradunk belőle. Nem siettük azért el a dolgot, szépen lassan, kézen fogva gyalogoltunk haza. Már hajnalodott, amikor az ajtóba értünk.

- Óvatosan. - suttogta Edward, mielőtt kinyithattam volna az ajtót. Nem értettem, hogy miért mondja, de azért óvatosan lépkedtem. A nappaliig jutottam, amikor hirtelen Alice-t láttam meg, ahogy repül felénk, egyenesen a nyakamba. Szóval ezért kellett óvatosan jönni.

- Gratulálok! - visított a fülembe, miközben jó erősen megölelt. Utánam Edward volt a következő, akit nem ért hirtelen a támadás.

- Nem tudjátok, hogy mi baja van szegény őrültnek? Már vagy három órája fel-le rohangál, és vigyorog, mint egy tejbe-tök. - kérdezte Emmett unottan.

- Majd akkor mondjuk el, ha mindenki itt van. - mondta Edward. A család fele hiányzott, mert Nicolas alszik, Carlisle fent dolgozik, Esme fent van a szobájukban, Rosalie pedig ha jól hallottam, ruhákat válogat. A ruhák susogását lehetett csak hallani, ezért gondoltam. 

- Ez nem igazság! - háborodott fel Em. Az előbb még teljesen érdektelennek mutatta magát, most meg pont az ellentéte volt leolvasható az arcáról. Mosolyogva felmentünk a szobánkba, és a kanapén vártuk a reggelt. 

Nicolast felköltöttem, majd amíg felöltözött, visszamentem Edwardhoz.

- Hol vagytok már? Gyertek lefele és mondjátok el! - kiabált fel Emmett olyan hangosan, hogy szerintem a déli-sarkon is hallották. Edwardot felhúztam a kanapéról, és még mindig mosolyogva lementünk a nappaliba, ahol már Nicolas is ott volt. Ennyit azt hiszem, hogy soha életemben nem mosolyogtam még. 

- Jó reggelt. - köszöntünk mindenkinek. Lent volt az egész család, gondolom Emmett és Alice közreműködése miatt.

- Végre. Azt hittem, hogy sose értek le. - méltatlankodott Em.

- Nyugodj már meg tesó. - csitította Jas Emmettet.

- Ha jól sejtem fontos bejelentésetek lesz. - mosolygott ránk Carlisle, amikor meglátta az ujjamon a gyűrűt. A többiek pillantása is az ujjamra siklott, és leesett nekik, hogy mit szerettünk volna bejelenteni.

- Összeházasodtok? - lelkesült fel Rosalie.

- Igen. - válaszoltunk egyszerre Edwarddal. Mindenki gratulált nekünk, majd a csajok belevetették magukat az esküvő szervezésébe.

- Mikorra terveztétek? - tette fel a kérdést Esme. Ezen még nem is gondolkodtunk. Sőt. Eszünkbe se jutott. Edwarddal egymásra néztünk, és rögtön tudtunk, hogy mi lesz a válasz.

- Minél előbb. - válaszoltuk egyszerre. Egymáshoz tartozunk, és ezt szeretnénk minél előbb "hivatalossá" is tenni. Másodpercek alatt minden felfordult a házban, pedig még csak a tervezésnél tartanak a lányok. A fiúk a legénybúcsú szervezésébe fogtak bele, amire fél füllel én is odafigyeltem. Miközben a frizurámat csinálták a bálra, már azt tervezték, hogy milyen frizurát csinálnak nekem az esküvőre. Majdnem össze is vesztek azon, hogy fel legyen tűzve, vagy le legyen engedve.

- Lányok! - kiabáltam el magam, mire mind a ketten felém fordultak. - Ne vitatkozzatok azon, hogy fel legyen-e tűzve, vagy ne! Úgyis az lesz, amit én mondok. - rántottam meg a vállam, majd tovább csinálták a hajamat. Ahogy néztem, mit művelnek a hajammal, ismerősnek tűntek ezek a jelenetet. Az első bálomra, amikor mentem, akkor is ugyan így történt majdnem minden. Akkor is Edwarddal mentem, csak akkor még ember voltam, és természetesen fiam se volt. Több mint tíz évvel ezelőtt történt. Így visszagondolva, sokkal kevesebbnek tűnt. Visszagondoltam az első bálomra, melynek a befejezése katasztrofálisra sikeredett. Reménykedem benne, hogy most szép lesz a vége, és nem történik semmi. Lassan a lányok is befejezték a munkát, ami valljuk be, nem volt egy egyszerű menet. A csajok úgy készítették el, hogy félig fel volt tűzve, félig le volt engedve a hajam, és nagyon tetszett. Rosalie és Alice hajában én is segítettem, bár nem nagyon sokra mentek velem. A sminket gyorsan összedobták, a körmünk már kész volt, mert tegnap reggel Rosalie felajánlotta, hogy megcsinálja, amit mi persze örömmel elfogadtunk. Alice Rose körmét csinálta, és meg kell, mondja, hogy mind a ketten fantasztikus munkát végeztek. Mielőtt felvettem volna a ruhámat, megnéztem, hogy Nicolas mit csinál. A szobájában ült, és a laptopját bűvölte.

- Kicsim. Biztos nem akarsz jönni? - ültem le mellé az ágyra, és magamhoz húztam, hogy megöleljem.

- Biztos. Most nincs kedvem, meg úgyis lesz még elég alkalmam bálokra járni. - húzta el a száját, hisz nem nagyon szeret ilyen helyekre járni.

- Rendben. Ha kell valami, akkor... - kezdtem el a mondatot, de a fiam félbe szakított.

- Tudom. Szóljak Esme néninek, vagy Carlisle bácsinak. - adtam neki egy puszit, majd átmentem a szobánkba. Bementem a gardróbba, és a ruhámba belebújva, megnéztem magam a tükörben. Nem ismertem magamra. Éreztem, hogy Edward bejött a szobába, majd a következő pillanatban a derekam köré fonta a karjait, és egy puszit lehelt a nyakamra.

- Gyönyörű vagy. - felé fordultam, és alaposan végigmértem tetőtől talpig.

- Te se panaszkodhatsz. - a kezeimet a nyaka köré fontam, és egy csók erejéig magamhoz húztam. - Biztos, hogy menni akarunk? - kérdeztem teljesen elgyengülve.

- Szerintem nem. - húzott magához még közelebb. Teljesen összepréselődtünk, és folytattuk tovább, amit elkezdtünk. A gardrób ajtaját bezártuk, hogy távolt tartsuk Alice-t legalább pár percig, hisz egy fa ajtó, kizárt, hogy megállítaná az energiabombát. 

- Azonnal gyertek ki! - kezdett el dörömbölni az ajtón Alice. Csak gondolni kellett rá.

- Be fogja törni az ajtót, ha nem megyünk ki, ugye? - kérdeztem suttogva, de meghallotta Alice is.

- Az biztos! - őrjöngött még tovább az ajtó másik oldaláról. Sóhajtva, de egy utolsó csók után, elváltunk egymástól. Belenéztem a tükörbe, és megigazítottam a ruhámat, de csak az után, ami után a sminkemet is, amely egy kicsit elkenődött. Edward zakóját megigazítottam, majd kimentünk az ajtón a mi drága testvérünkhöz, aki szerencsére már nem pattogott, de nem is nézett ránk jó szemmel.

- Legközelebb, nem érdekel, ha meztelenek vagytok, én bemegyek, abban biztosak lehettek. Úgyhogy inkább ne legyen legközelebb. - nézett ránk összeszűkült szemmel. Mosolyogva néztünk rá, mire még inkább ideges lett. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek, amikor duzzogva kirohant a szobából.

Hil ruhája

Rosalie ruhája

Alice ruhája

 

  

Hil jegygyűrűje

A series of mistakes- 7. fejezet

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon sokat kellett várni, de nagyon sajnálom!

Köszönöm szépen az előző részhez írt komikat! Nagyon, de nagyon örültem nekik!

Ezt a fejezetet Szöszinek szeretném ajánlani! (L) Nagyon sokat nyaggattál a folytatást miatt, ezért most remélem örülni fogsz! 

Remélem tetszeni fog mindenkinek!

Jó olvasást!

Puszy Chanel 

Edward el akar felejteni egyszer s mindenkorra. Nem akar megbocsátani nekem. Nem is vártam, hogy a nyakamba ugrik, de fájt, hogy túl akar lépni rajtam. Én nem akarok nélküle élni. Nekem szükségem van rá, de lehet, hogy mindenkinek jobb lenne, ha tovább lépnénk mind a ketten. Igen. Tovább kell lépnem. Nem gyötrődhetek egész életemen át, ami valljuk be, hosszú idő, mivel örökké élni fogok.

- Csajszi. - lóbálta a kezét a szemem előtt Em. Lassan felé fordultam, és vártam, hogy mondjon valamit, de csak aggódva nézett rám. - Jól vagy?

- Persze. - mosolyogtam rá, vagyis csak próbáltam mosolyogni. Nem nagyon akart összejönni. El kell terelnem a figyelmem Edwardról. Eszembe jutott, hogy mivel tudom a legjobban elterelni a figyelmemet. Emmettnek ki kell találnom valami ajándékot, amiért itt tartott. Egy ötletem máris támadt. A tusfürdős flakonját feltöltöm ragasztóval. Alice hangosan kacagni kezdett, miközben a divatlapot fogta. Nem sűrűn olvasok divatról, de nem hallottam még sose, hogy lenne benne vicces dolog, ezért arra következtettem, hogy látta, mi fog történni Emmel. Egy másik ötletem is támadt hirtelen. A fogkrémébe egy kis mustárt rakok. Nem tudom, hogy mit fog érezni, és az is lehet, hogy észre se veszi, de meg lehet próbálni. Miközben gondolkodtam, Rose jött le a lépcsőn.

- Szia. - köszöntem neki, amikor észrevettem.

- Szia. - mosolygott rám. Erre nem számítottam. Azt hittem, hogy minimum a nyakamnak ugrik, és megtép.

- Alice. Tudnál adni nekem egy hálóinget? Le szeretnék zuhanyozni. - Alice egy persze után felpattant, majd az emeletre indultunk. Félúton visszafordultam, mert eszembe jutott, hogy mustár is kell. A konyhába mentem, majd egy üveg mustárt felkapva gyorsan az emeletre mentem. Senkinek se tűnt fel, hogy egy üveg mustárral a kezemben rohangálok vámpír létemre. - Tudnál nekem adni egy kis ragasztót? - kérdeztem fent halkan, hogy senki se hallja. Bólintott vigyorogva, majd adott nekem egy hálóinget.

- Lent figyelek, hogy senki se jöjjön fel, amíg bent vagy náluk. - adta a kezembe a ragasztót, majd lement a nappaliba. Halkan beosontam Rosaliék szobájába, onnan pedig a fürdőjükbe. Emmett tusfürdőjével kezdtem, majd a fogkrémjével folytattam. Remélem nem Rosalie lesz az, aki használja először. Alice úgy is figyelmeztetni fog, vagyis remélem. Miután mind a kettővel kész voltam, az ágyhoz léptem. Egy pár csavart meglazítottam, így ha a nagy melák ráugrana, leszakad. A zuhanyzóba a rózsát is beragasztóztam egy két helyen, hogy csak kevés víz folyjon. Még jó, hogy Alice vízálló ragasztót adott. A mai napra, csak ennyit szántam neki, majd holnap és holnap után a többit, ami eszembe jutott eddig. Csendben kiosontam a szobából, és a vendégszobába mentem, onnan pedig a fürdőbe. Lezuhanyoztam, majd a köntöst felvéve, amit Alice adott, lementem a nappaliba. Most kivételesen lent volt mindenki, beleértve Nicolast és Edwardot is. Esme boldogan ölelt magához, amikor meglátott mosolyogva. Carlisle is kedvesen köszöntött, majd olvasta tovább az orvosi magazint. Edward úgy tett, mint aki észre se vett, de többször éreztem, hogy figyel. Nick valamit éppen evett, amit Esme ütött össze neki gyorsan. Miután megállapítottam, hogy ki mit csinál, leültem a kanapéra, és figyeltem a tévét, miközben vártam, hogy Emmett mikor akar felmenni. Alice Rose-zal beszélgetett, amikor Emmett bejelentette, hogy felmegy fürdeni. Próbálta felcsalni Rose-t is, de Alice lebeszélte mind a kettőjüket. Nem telt el tíz perc, mikor Emmett kiabálását hallottuk meg.

- Mi a...?! Ilyen nincs! - kiabált hangosan. Nem tudtam eltakarni a mosolyomat, ahogy Alice, és Edward se. Önfeledten kacagtak mind a ketten. Alice biztos megmutatta Edwardnak a képet, amit ő is látott. Pár perc elteltével, amikor gondolom fogat mosott, ismét kiabálni kezdett.

- Hilary Hope Hale! - üvöltötte magából kikelve a teljes nevemet. Tudja, hogy utálom, ha a teljes nevemet mondja ki valaki. Alice-ék ismét majd lefordultak a kanapéról, annyira nevettek. Hallottam, hogy trappol lefele a lépcsőn, ezért elővettem a legangyalibb mosolyomat.

- Minden rendben? - kérdeztem mosolyogva.

- Hát persze. - mosolygott rám gúnyosan. - Még sok ilyenre számíthatok?

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. - néztem rá angyalian.

- Erről beszélek. - jött közelebb hozzám, és a fogkrémet a nyakamba nyomta.

- Te normális vagy? - töröltem le a mustáros fogkrémet a nyakamból, és beletöröltem a kezem a karjába.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. - vágott vissza.

- Tudod, ez még csak a kezdet volt. - vettem elő a gonosz mosolyomat. Állta a tekintetem, majd megszólalt teljesen nyugodtan.

- Kíváncsi vagyok, hogy mire vagy képes húgi. Csak nehogy véletlenül nekem is legyen egy-két trükk a tarsolyomban. - kacsintott rám, majd felment az emeletre. Eldöntöttem, hogy mostantól figyelni fogom a gondolatait, hogy ne tudjon semmilyen csínyt elkövetni ellenem. Felmentem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak újra, hisz a mustár a nyakamban nem lehet valami étvágygerjesztő. Tudtam, hogy Emmett idegesítése jó lesz arra, hogy ne gondolkodjak Edwardon, de miután a mai adaggal kész voltam, a gondolataim ismét felé kanyarodtak. Zuhanyzás után ismét a nappaliba mentem, ahol Edward és Nicolas volt csak.

- Kicsim te még fent vagy? - kérdeztem Nicolastól, mikor odaértem hozzájuk. Furcsán éreztem magam Edward társaságában, de nem mutathattam ki.

- Igen, mert meg akartalak várni. - ásított egy nagyot, miután befejezte a válaszát.

- Akkor nyomás aludni, ha rám vártál. - álltam fel a kanapéról, és megfogtam a kezét, majd a lépcső felé indultam, de út közben megtorpant.

- Apa nem jössz? - nézett rá a kiskutya szemeivel, amikkel engem is mindig megpuhít.

- Megyek. - állt fel a kanapéról, pár perces kérlelés után. Felmentünk a vendégszobába, ahol Nick bebújt az ágyba, és egy-egy puszit kért tőlünk. 

- Jó éjszakát. - mondtuk szinte egyszerre Edwarddal, majd az ajtó felé indultunk. Miután kimentünk az ajtón a szobám felé indultam volna, de nem mondta eddig senki, hogy melyik szobába mehetek. Abban a szobában zuhanyoztam, amelyikben most Nicolas alszik, így ott nem húzhatom meg magam. A folyosón megálltam és végigzongoráztam magamban, hogy hol van még vendégszoba. Az elsőn minden szoba foglalt, a másodikon van Edward szobája, és Carlisle dolgozószobája. 

- Minden rendben? - kérdezte közönyös hangon Edward.

- Persze, csak  megmutatnád, hogy melyik szobában húzhatom meg magam?

- Gyere. - indult el a második emeletre. A szobája a folyosó végén volt, a vendégszoba, ahova elszállásolt, pedig az övé mellett volt. Mielőtt bementem volna, még visszafordultam az ajtóban és felé fordultam.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd egy szívesen elmormolása után a szobája felé indult. - Edward? - szóltam utána, mire visszafordult.

- Igen? - nézett rám kíváncsian.

- Szeretlek. - mondtam ki azt az egy szót, ami jelen pillanatban mardosta a szívemet. Nem vártam meg, hogy mit mond, bementem a szobába, és az ajtóval szemben levő kanapéra ültem le. Körbe néztem a szobában, és csak most tűnt fel, hogy lilára van kifestve, ami a kedvenc színem. Az összes vendégszoba valamilyen világos színű, nem pedig lila, mint ez. Jobban szemügyre vettem a tárgyakat, és akkor tűnt fel, hogy néhány helyen az én régi tárgyaim vannak. Két ajtó volt még a szobában, ami közül az egyik a fürdőbe vezetett. A másik ajtóhoz sétáltam, és egy mély levegő után, kinyitottam. A villanyt feloltottam, majd lassan beléptem. A szekrény tele volt ruhákkal, cipőkkel, táskákkal és ékszerekkel is. A ruhák vállfákon lógtak becsomagolva. Az egyik ruhazsáknak lehúztam a cipzárját, és döbbenten láttam, hogy a báli ruhám van benne, amit akkor viseltem, amikor Edwarddal együtt mentünk bálba. Még egy pár zsákot megnéztem, és mindbe az én ruháim voltak, tíz évvel ez előttről. De miért vannak itt az én holmijaim?! Én ezt nem értem.

- Edward tudta, hogy vissza fogsz jönni. - jött a hang a hátam mögül. Alice volt az. - Mikor költöztünk, ő maga pakolta össze a cuccaidat, és megkért, hogy a szobája melletti szobát rendezzem be úgy, ahogy te is szeretted volna. - Miközben Alice mesélni kezdett, a könnyeim a szememből lassan végig folytak az arcomon. - Nem mondott le róla, hogy egyszer vissza fogsz jönni, és boldogok lesztek. Neked sem kellene feladnod most. Hibát követtél el, de meg fog neked bocsátani, ha teszel valamit érte. Nagyon szeret téged. Csak ennyit akartam elmondani. - Miután befejezte, ki is ment a gardróbból, egyedül hagyva a gondolataimmal. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, hogy megbocsásson nekem. 

Egy óra gondolkodás után, arra jutottam, hogy el kell mondanom neki az érzéseimet. Persze, csak ha meghallgat. Mást nem nagyon tudok tenni. Nagy levegőt vettem, és a szobába mentem, ahonnan a folyosóra kilépve a szomszéd szobához indultam. Vettem pár mély levegőt és halkan bekopogtam.

- Szabad. - Óvatosan lenyomtam a kilincset, és bátortalanul beléptem.

- Ha én vagyok, akkor is szabad? - vontam fel kérdőn a szemöldököm.

- Tudtam, hogy te vagy az. - fordult felém az ablaktól.

- Oh. - frappáns válasz. Gratulációmként, váron veregettem magam gondolatban.  - Beszélni szeretnék veled, de ha nem akarsz végig hallgatni, akkor akár el is mehetek. - ajánlottam fel neki, de úgy döntött, hogy meghallgat. Hellyel kínált, és várta, hogy elmondjam, amiért jöttem.

- Nagyon szeretlek, és mindig is nagyon szerettelek, és szeretni is foglak. Amikor először megláttalak, első látásra beléd estem. Sose hittem, hogy lehet szerelem első látásra, de mikor megláttalak, tudtam, hogy te vagy életem szerelme. Életem legnagyobb hibáját akkor követtem el, amikor elmentem, és ott hagytalak. Mindent elrontottam, de tudnod kell, hogy még mindig nagyon szeretlek. Ha azt akarod, hogy örökre eltűnjek az életedből, csak egy szavadba kerül, és soha többet nem fogsz látni. - Döntöttem. Ha nem akar látni, akkor nem marad más választásom, mint véget vetni örökre mindennek. Nicolas jó kezekben lesz a családjánál, másnak pedig nem fogok hiányozni. A hallgatását beleegyezésnek vettem. Sóhajtva felálltam, és az ajtó felé indultam, hogy átöltözzek, és örökre elhagyjam ezt a házat. 

- Még egyszer nem léphetsz ki az életemből. - szorított a falhoz a folyosón, ahol utolért. Vadul az ajkaimra tapadt, és még jobban a falhoz szorított. Egy papírlapot se lehetne közénk helyezni, annyira közel voltunk egymáshoz. A karjaimat, melyek idáig magatehetetlenül lógtak, önálló életre keltek, és a nyaka köré fontam őket. A kezeit a derekamról a fenekem alá csúsztatta és felemelt a földről. A lábaimat a derekára kulcsoltam, és egy pillanatra se szakítottuk meg a csókunkat. Nagyon vágytam már a csókjára, amit most megkaptam. Biztos vagyok benne, hogy Alice ezt látta előre. Meg kell neki köszönnöm, azt amit elmondott a gardróbban. Nagyon sokkal tartozom már Alice-nek. Az egyik pillanatban még a folyosón álltunk, a következőben pedig már a kanapén feküdtünk. Edward fölém tornyosult, és csókokkal hintette be a nyakam.

- Nagyon szeretlek. - vallotta be az érzéseit, melyekkel a szívem másodpercek alatt összeforrt.