2011. február 27., vasárnap

A series of mistakes - 8. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet! A végére megnyugodhattok nem raktam függővéget!
Meg szeretném köszönni mindenkinek a hozzászólásokat, melyeket az előző fejezethez kaptam! Köszönöm szépen mindenkinek!
Remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel 


Lassan egy hónapja kibékültünk Edwarddal, és megbeszéltünk mindent. Sose éreztem magam még ennyire boldognak. A szobájában a kanapén fekve egymást ölelve élveztük, ahogy a nap sugarai a bőrünkön cikáztak. Ma nem tudtunk menni iskolába, mert hét-ágra süt a nap.
- Tudod, mi hiányzik a világon a legjobban? - kérdezte gyönyörű hangján. Válaszul megráztam a fejem, és szemeimet kinyitva felemeltem a fejem mellkasáról és a szemébe néztem. - Hallgatni a szívverésed, és az, hogy nézhetem, ahogy az álmok mezejére térsz.
- Anya! - kiabált fel a földszintről Nicolas. - Éhes vagyok!
- Emmették rossz hatással vannak a fiunkra. - tájékoztattam Edwardot, amikor felkeltem a kanapéról. Adtam egy puszit a szájára, és a földszintre indultam.
- Tudom, de engem nem is vársz már meg? - jött utánam. Lent a nappaliban Em és Jaz a számítógépen valamilyen lövöldözős játékra fordították a figyelmüket.
- Húgi a gyereked éhes. - rám se nézve közölte velem Emmett.
- Itt vagytok lent ketten is, és egyikőtöknek se jutott eszébe, hogy adjon valami kaját a fiamnak? - csattantam fel.
- A te gyereked. - válaszolta flegmán.
- Neked meg az unokaöcséd. - kiabáltam vele. Az egész ház tőlem zengett, de nem nagyon zavart, mivel rajtunk ötünkön kívül nem volt senki se itthon, mert elmentek vadászni. Bementem a konyhába, ahol Edward már elkezdett szendvicseket gyártani.
- Egyszer még nagyon megverem a bátyádat. - közöltem Edwarddal, amikor elvettem egy szelet kenyeret, hogy megkenjem vajjal.
- Egész nyugodtan. Egy másodpercig se fogom sajnálni, amikor péppé vered.
- Azt hiszem én sem. - Miután Nicolas befejezte a reggelit, elmosogattam, majd a nappaliba mentem Edwardhoz, aki zongorázott. Imádtam hallgatni, ahogy megbűvöli a hangszert, és csodálatos hangokat csal ki belőle. Leültem mellé, és figyeltem. Gyerekkorom óta meg szeretnék tanulni zongorázni, de sose jött össze. Teljesen elbűvölt a dallam.
- Tetszett? - kérdezte Edward, amikor a végére ért a dalnak.
- Imádtam. Lehetne egy kérdésem? - hajtottam le a fejem.
- Persze. - az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Megtanítanál zongorázni? - néztem a szemébe.
- Hát persze. - nevetett fel megkönnyebbülésében. Az alapoknál kezdtünk természetesen, és a vámpír memóriám segítségével elsőre megjegyeztem mindent. Megtanított egy egyszerű darabot is, majd mára befejeztük, amikor a többiek hazaértek. A nappaliban volt az egész család, és mindannyian elfoglaltuk magunkat valamivel. Edward és Nicolas tévét néztek, Emmett és Jasper még mindig játszottak, Carlisle olvasott, Esme egy szakácskönyvet tanulmányozott, mi pedig a csajokkal egy divatlapot olvasgattunk. Már sötétedett, amikor kimentem a konyhába, hogy összeüssek valami vacsoraféleséget Nicknek. Miután megvacsorázott, felküldtem, hogy fürödjön le, majd bújjon az ágyba.
- Még nem akarok menni. - nyafogott, de közben le se vette a tekintetét a tévéről.
- Nyomás. - néztem rá szigorúan. Morgott egy sort, majd felvonult az emeletre. Felmentem utána, hogy adjak neki pizsamát. Leraktam az ágyra, majd vissza lementem a nappaliba. Edward ölelő karjaiba bújtam, és a tévére próbáltam koncentrálni. Nem könnyítette meg a dolgom, hogy Edward kezei egyre lejjebb simogattak. Felálltam a kanapéról, és a szobánk felé indultam. Pár perccel később utánam jött, és aggódva kereste a tekintetemet.
- Valami baj van? - jött egészen közel hozzám, és a tenyerét az arcomra simította. Mosolyogva ránéztem, és egy csókra magamhoz húztam. Amikor elváltak egymástól az ajkaink, kissé bosszúsan nézett rám.
- Azt hittem,  hogy történt valami. - mosolyogva megráztam a fejem, majd egy újabb csókot loptam tőle. - El kellene indulnunk vadászni, mert ha folytatjuk, amit elkezdtünk, nem végzünk időben. - minden szó után puszival ajándékozott meg, ami nem könnyítette meg a gondolkodást. Fél órába telt, amíg összeszedtük magunkat, és elindultunk vadászni. Annyira nem voltam éhes, de egy oroszlánt letámadtam, Edward pedig egy oroszlánt és mellé egy szarvast. Az idő múlásával sikerült megtanulnom, úgy vadászni, hogy a ruhámnak ne legyen semmi baja, és egy csepp vért se pazaroljak el. Edward miután befejezte az evést, lerántott a fáról - amelyen éppen ültem - és a karjaiba véve futni kezdett.
- Tegyél le. - csapkodtam a hátát nevetve. Nem hallgatott rám, hanem tovább futott. Egy gyönyörű réten állt csak meg, mely így alkonyatkor még szebb volt. Edward leheveredett a fűbe, én pedig a karjai közé bújtam.
- Ez gyönyörű. - néztem körbe még egyszer. Teljesen elvarázsolt ez a hely.
- Itt szoktam meghozni életem legfontosabb döntéseit, ahogy tegnap is tettem.
- Miben döntöttél, ha szabad kérdeznem? - néztem rá kíváncsian. Sóhajtott egyet, majd óvatosan kikelt alólam. Térdre ereszkedett előttem, és a zsebéből elővett egy kis dobozt. Felpattintotta a tetejét, és egy gyönyörű gyűrű volt benne.
- Hilary Hope Hale. Te vagy életem szereleme. Nélküled nem tudok élni. Te vagy nekem a lét, a tudat, a mindenség. Amikor megláttalak, tudtam, hogy Te leszel életem szerelme. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jönnél feleségül? - Döbbenten néztem a hirtelen ért döbbenettől. Erre nem számítottam legmerészebb álmaimban sem.
- Igen! Igen! - ugrottam örömömben a nyakába, amikor felocsúdtam a döbbenetből. Megkönnyebbültem kifújta a levegőt, melyet az óta bent tartott, amióta feltette a kérdést. Bár nem lenne belőle semmi kára, ha bent hagyja az oxigént, amely az emberek számára a létszükségletek egyike. - Szeretlek. - csókoltam meg ma már sokadjára, hisz sose tudom beérni az ízével. A csókunkat megszakította, de csak azért, hogy a gyűrűt felhúzza az ujjamra.
- Örökké? - kérdezte mosolyogva.
- Örökké. - csókoltam meg újra örömömben. Ez életem egyik legszebb napja. Ismét a fűbe telepedtünk, de most a gyűrűmet csodáltam az erdő helyett. Egyszerűen gyönyörű darab. Ilyen szépet, még soha életembe nem láttam. Lassan indulnunk kellett, mert holnap, vagyis már ma lesz az iskolai bál, és természetesen szóba se jöhet, hogy kimaradunk belőle. Nem siettük azért el a dolgot, szépen lassan, kézen fogva gyalogoltunk haza. Már hajnalodott, amikor az ajtóba értünk.
- Óvatosan. - suttogta Edward, mielőtt kinyithattam volna az ajtót. Nem értettem, hogy miért mondja, de azért óvatosan lépkedtem. A nappaliig jutottam, amikor hirtelen Alice-t láttam meg, ahogy repül felénk, egyenesen a nyakamba. Szóval ezért kellett óvatosan jönni.
- Gratulálok! - visított a fülembe, miközben jó erősen megölelt. Utánam Edward volt a következő, akit nem ért hirtelen a támadás.
- Nem tudjátok, hogy mi baja van szegény őrültnek? Már vagy három órája fel-le rohangál, és vigyorog, mint egy tejbe-tök. - kérdezte Emmett unottan.
- Majd akkor mondjuk el, ha mindenki itt van. - mondta Edward. A család fele hiányzott, mert Nicolas alszik, Carlisle fent dolgozik, Esme fent van a szobájukban, Rosalie pedig ha jól hallottam, ruhákat válogat. A ruhák susogását lehetett csak hallani, ezért gondoltam. 
- Ez nem igazság! - háborodott fel Em. Az előbb még teljesen érdektelennek mutatta magát, most meg pont az ellentéte volt leolvasható az arcáról. Mosolyogva felmentünk a szobánkba, és a kanapén vártuk a reggelt. 
Nicolast felköltöttem, majd amíg felöltözött, visszamentem Edwardhoz.
- Hol vagytok már? Gyertek lefele és mondjátok el! - kiabált fel Emmett olyan hangosan, hogy szerintem a déli-sarkon is hallották. Edwardot felhúztam a kanapéról, és még mindig mosolyogva lementünk a nappaliba, ahol már Nicolas is ott volt. Ennyit azt hiszem, hogy soha életemben nem mosolyogtam még. 
- Jó reggelt. - köszöntünk mindenkinek. Lent volt az egész család, gondolom Emmett és Alice közreműködése miatt.
- Végre. Azt hittem, hogy sose értek le. - méltatlankodott Em.
- Nyugodj már meg tesó. - csitította Jas Emmettet.
- Ha jól sejtem fontos bejelentésetek lesz. - mosolygott ránk Carlisle, amikor meglátta az ujjamon a gyűrűt. A többiek pillantása is az ujjamra siklott, és leesett nekik, hogy mit szerettünk volna bejelenteni.
- Összeházasodtok? - lelkesült fel Rosalie.
- Igen. - válaszoltunk egyszerre Edwarddal. Mindenki gratulált nekünk, majd a csajok belevetették magukat az esküvő szervezésébe.
- Mikorra terveztétek? - tette fel a kérdést Esme. Ezen még nem is gondolkodtunk. Sőt. Eszünkbe se jutott. Edwarddal egymásra néztünk, és rögtön tudtunk, hogy mi lesz a válasz.
- Minél előbb. - válaszoltuk egyszerre. Egymáshoz tartozunk, és ezt szeretnénk minél előbb "hivatalossá" is tenni. Másodpercek alatt minden felfordult a házban, pedig még csak a tervezésnél tartanak a lányok. A fiúk a legénybúcsú szervezésébe fogtak bele, amire fél füllel én is odafigyeltem. Miközben a frizurámat csinálták a bálra, már azt tervezték, hogy milyen frizurát csinálnak nekem az esküvőre. Majdnem össze is vesztek azon, hogy fel legyen tűzve, vagy le legyen engedve.
- Lányok! - kiabáltam el magam, mire mind a ketten felém fordultak. - Ne vitatkozzatok azon, hogy fel legyen-e tűzve, vagy ne! Úgyis az lesz, amit én mondok. - rántottam meg a vállam, majd tovább csinálták a hajamat. Ahogy néztem, mit művelnek a hajammal, ismerősnek tűntek ezek a jelenetet. Az első bálomra, amikor mentem, akkor is ugyan így történt majdnem minden. Akkor is Edwarddal mentem, csak akkor még ember voltam, és természetesen fiam se volt. Több mint tíz évvel ezelőtt történt. Így visszagondolva, sokkal kevesebbnek tűnt. Visszagondoltam az első bálomra, melynek a befejezése katasztrofálisra sikeredett. Reménykedem benne, hogy most szép lesz a vége, és nem történik semmi. Lassan a lányok is befejezték a munkát, ami valljuk be, nem volt egy egyszerű menet. A csajok úgy készítették el, hogy félig fel volt tűzve, félig le volt engedve a hajam, és nagyon tetszett. Rosalie és Alice hajában én is segítettem, bár nem nagyon sokra mentek velem. A sminket gyorsan összedobták, a körmünk már kész volt, mert tegnap reggel Rosalie felajánlotta, hogy megcsinálja, amit mi persze örömmel elfogadtunk. Alice Rose körmét csinálta, és meg kell, mondja, hogy mind a ketten fantasztikus munkát végeztek. Mielőtt felvettem volna a ruhámat, megnéztem, hogy Nicolas mit csinál. A szobájában ült, és a laptopját bűvölte.
- Kicsim. Biztos nem akarsz jönni? - ültem le mellé az ágyra, és magamhoz húztam, hogy megöleljem.
- Biztos. Most nincs kedvem, meg úgyis lesz még elég alkalmam bálokra járni. - húzta el a száját, hisz nem nagyon szeret ilyen helyekre járni.
- Rendben. Ha kell valami, akkor... - kezdtem el a mondatot, de a fiam félbe szakított.
- Tudom. Szóljak Esme néninek, vagy Carlisle bácsinak. - adtam neki egy puszit, majd átmentem a szobánkba. Bementem a gardróbba, és a ruhámba belebújva, megnéztem magam a tükörben. Nem ismertem magamra. Éreztem, hogy Edward bejött a szobába, majd a következő pillanatban a derekam köré fonta a karjait, és egy puszit lehelt a nyakamra.
- Gyönyörű vagy. - felé fordultam, és alaposan végigmértem tetőtől talpig.
- Te se panaszkodhatsz. - a kezeimet a nyaka köré fontam, és egy csók erejéig magamhoz húztam. - Biztos, hogy menni akarunk? - kérdeztem teljesen elgyengülve.
- Szerintem nem. - húzott magához még közelebb. Teljesen összepréselődtünk, és folytattuk tovább, amit elkezdtünk. A gardrób ajtaját bezártuk, hogy távolt tartsuk Alice-t legalább pár percig, hisz egy fa ajtó, kizárt, hogy megállítaná az energiabombát. 
- Azonnal gyertek ki! - kezdett el dörömbölni az ajtón Alice. Csak gondolni kellett rá.
- Be fogja törni az ajtót, ha nem megyünk ki, ugye? - kérdeztem suttogva, de meghallotta Alice is.
- Az biztos! - őrjöngött még tovább az ajtó másik oldaláról. Sóhajtva, de egy utolsó csók után, elváltunk egymástól. Belenéztem a tükörbe, és megigazítottam a ruhámat, de csak az után, ami után a sminkemet is, amely egy kicsit elkenődött. Edward zakóját megigazítottam, majd kimentünk az ajtón a mi drága testvérünkhöz, aki szerencsére már nem pattogott, de nem is nézett ránk jó szemmel.
- Legközelebb, nem érdekel, ha meztelenek vagytok, én bemegyek, abban biztosak lehettek. Úgyhogy inkább ne legyen legközelebb. - nézett ránk összeszűkült szemmel. Mosolyogva néztünk rá, mire még inkább ideges lett. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek, amikor duzzogva kirohant a szobából.




Hil ruhája













Rosalie ruhája













Alice ruhája













 





  
Hil jegygyűrűje

1 megjegyzés:

** Elena ** írta...

Szia Chanel!
Ismét egy aranyos részt írtál. Nekem nagyon tetszett, főleg mert Edwardnak végre sikerült eljegyeznie Hilary-t és ő biza igent mondott!!! :D Kíváncsi vagyok a bálra és arra, hogy mi fog történni ott.
Várom a folytatást.
Puszi