IX. rész

Sziasztok!
Meghoztam ismét az új részt! Bocsika a késésért!
Remélem tetszeni fog.
Remélem, megint megajándékoztok hozzászólásokkal (nagyon örülnék neki)!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel


Reggel mikor kinyitottam a szemem Edward gyönyörű szemeivel találtam szembe magam.
-Jó reggelt Csipkerózsika!
-Jó reggelt! De, miért pont Csipkerózsika?
-Nem is tudom. Talán, mert olyan békésen aludtál.
-Mikor jöttél?
-Későn. Már rég békésen aludtál.
-Tegnap beszéltem Bellával.
-Tudom.
-Honnan?
-Gondolatolvasó vagyok. Emlékszel?
-Igen már emlékszem. Hogy is felejthetném el. Akkor azt is tudtad, hogy anya kérdezősködni fog, hogy hol voltam tegnap? Azért nem jöttél fel?
-Igen.
-És mit hitt hol voltam?
-Azt hitte, hogy lógunk a suliból, meg sok ilyesmit.
-Akkor jobb lesz, ha ma nem hiányzok a suliból.
-Az biztos.
-Akkor, ha most megbocsátasz.- elindultam a fürdőbe, hogy átöltözzek. Felvettem egy fehér nadrágot, egy szintén fehér V kivágású felsővel és egy fehér edzőcipővel.
-Mehetünk?- érdeklődtem, miután kiléptem a fürdőből. Edward szeme kikerekedett, amitől egy kicsit zavarba jöttem.
-Per-persze. Csak várj egy kicsit, mert el kell mennem az autóm ért.
-Miért? Hol hagytad?
-Az utca végén, hogy ne tudja anyukád, hogy itt vagyok. Akkor majd csöngetek pár perc múlva.- Edward kiugrott az ablakon szokás szerint, még mielőtt válaszolhattam volna.
Összepakoltam gyorsan a cuccomat, mert tegnap este elfelejtettem. Lementem konyhába, ahol már anya készítette a kávét.
-Jó reggelt!- köszöntem anyának.
-Jó reggelt drágám! Hogy vagy?
-Jól.- miért hogy lennék? Hallottam Edward autójának a hangját, hogy leparkolt a ház előtt. Nem is érkezett megnyomni a csengőt, mert én már nyitottam is a bejárati ajtót.
-Jó reggelt!- mosolyogtam Edward-ra.- Mehetünk?
-Szia! Hát persze.
-Anya elmentünk! Szia!- kiabáltam be a konyhába. A választ meg se vártam, nehogy elkezdje a mondani válóját. A sulihoz érve Bellát pillantottam meg legelőször. Az ajtó mellett állt. Biztos várt valakire. Mikor kiszálltam az autóból a tekintetünk találkozott. Amikor Bella elindult felénk rögtön leesett, hogy rám várt.
-Velem akar beszélni?- kérdeztem Edward-ot odaállva mellé.
-Igen.
-És miről akar beszélni?
-Azt majd elárulja ő.
-És mi van, ha én nem akarok beszélni vele?
-Nyugi nem lesz semmi baj. Nem megyek messzire.- Edward elindult a testvéreihez a parkoló másik végébe. Mondhatom, tényleg nem megy messzire. Bella közben egyre közeledett, majd odaért mellém.
-Szia Hilary. Hogy vagy?
-Szia. Jól. És te?- próbáltam kedves lenni vele.
-Akkor lennék jól, ha kibékülnél velem. Nem muszáj újra a barátnőmnek lenned, csak kérlek ne haragudj rám.
-Nem haragszom. Kibékülök veled, de csak akkor, ha mindig őszinte leszel velem. És akkor én is őszinte leszek veled.- Bella odalépett hozzám és szorosan magához ölelt. Láttam Edward-ot a parkoló másik végében, ahogy minket néz mosollyal az arcán. Én is visszamosolyogtam rá Bella szorításából. Elindultam Edward-ék felé, de Bella oda már nem akart jönni.
-Akkor most már szent a béke köztetek?- kérdezte Edward gúnyos vigyorral az arcán, amikor odaértem.
-Fogjuk rá.
-Hilary. –szólalt meg Alice.
-Igen? –fordultam felé.
-Lesz nálunk ma egy kis pizsamaparti. És arra gondoltam, hogy, lenne-e kedved átjönni hozzánk?
-Persze. Nem lehet ellenállni egy ilyen ajánlatnak. Nem?
-Hát én nemet tudnék mondani. –szólalt meg Emmett, amiért cserébe a jutalma egy tasli volt a fejére Rosalie-tól.
-Kik lesznek ott?
-Csak mi ketten Rosalie-val.
-Akkor majd találkozunk.
-Oksi. Akkor majd elmegyek érted. –szólt utánam Alice. Elindultam az első órára, ami angol volt. Ez az órám sajnos nem volt közös Edward-dal, de viszont Bellával igen. Bella már bent várt a terembe. Még a helyet is foglalta nekem. Az az érzésem, hogy nem leszünk olyan jóba, mint amikor idejöttem.
-Mit csinálsz ma délután? –kérdezte, miután leültem mellé.- Arra gondoltam, hogy átjöhetnél hozzánk. Megnézhetnénk a Valentine’s Day-t.
-Az a helyzet, hogy meghívtak egy pizsamapartiba. Talán majd legközelebb. Bocsi.
-Értem. Akkor majd legközelebb. És hova mész bulizni?
-Alice-hez és Rosalie-hez.
-Értem. –Bella arca még fehérebb lett, mint volt. Az óra hátralevő részében, és egész nap nem is szólt hozzám. Lehet, hogy azért ilyen, mert Alice őt nem hívta meg? Mit csináljak neki? Én nem tehetek róla! Az ebédlőben Edward-ék már bent voltak, amikor odaértem. Amikor leültem az asztalhoz valamilyen vadászatról beszéltek.
-Megkérdezhetem, hogy miről van szó?
-Ma, amíg ti festitek egymás körmét, addig mi elmegyünk egy kisebb vadászatra.- gúnyolódott Emmett.
-Szeretnél még egy taslit?- érdeklődött Rosalie.
-Végre!- kiabált Emmett.- Végre valaki megkérdezte, nem csak úgy adta a pofonokat. Úgy szeretlek.- ölelte meg Rosalie-t.
-Miért mentek vadászni?
-Mert kezdünk egy kicsit éhesek lenni.- mutatott Jasper a szemére. Na ezt nem értettem, de mindegy. Majd megkérdezem Edward-ot.
Az utolsó órám után Edward már várt az autójában, ezért kicsit jobban siettem. Miután elindultunk megkérdeztem, hogy miért mennek vadászni.
-Nem értettem, hogy miért mutatott Jasper a szemére.
-Ha éhesek vagyunk sötétebb lesz a szemünk, és olyankor el kell mennünk vadászni.
-Értem.- jó sokat tudtam kibökni.- Akkor majd gondolom, hogy még ma találkozunk.
-köszöntem el, mert már haza is értünk. Mikor felértem a szobámba az ágyamon egy piros doboz volt, amin egy cetli volt. „Hilary-nek Alice-től”. Levettem a doboz tetejét. A dobozban egy tűzpiros ruha volt. Ezt most komolyan gondolja Alice, hogy ebben menjek?? Kénytelen leszek felvenni, hacsak nem akarom magamra haragítani Alice-t. Megmostam a hajam, becsavartam, kihúztam a szemem fekete szemceruzával és egy kis alapozót kentem magamra. Felvettem a piros tűsarkú cipőmet, meg a piros ruhát. Hihetetlen, de a ruha olyan volt, mintha rám öntötték volna. Még a begipszelt lábammal is jól nézett ki. Már alig várom, hogy azt a hülye gipszet levegyék. Kész is voltam, csak egy dolgot felejtettem el. Felhívni anyut. Nem is kellett sokáig győzködnöm, elsőre elengedett. Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen megy majd. Autó zúgását hallottam, ami a ház előtt parkolt le. Kinéztem az ablakon, és a ház előtt egy sárga Porsche állt, amiből Alice pattant ki. Elindultam le a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót és akkor láttam meg Alice gyönyörű ruháját. Kék volt, pánt nélküli és térdig ért. Olyan volt, mint amilyet én is kaptam.
-Jól nézel ki.- szólaltam meg Alice szorításából, mert szokás szerint egy öleléssel köszöntött.
-Te sem panaszkodhatsz.
-Köszi és a ruhát is nagyon, de nagyon szépen köszönöm, csak azt az egyet nem értem, ha pizsamaparti lesz, akkor miért kellett így kiöltöznöm?
-Az meglepetés.
-Rendben.- egyeztem bele. Beszálltunk az autóba, ami nem csak kívülről nézett ki jól, hanem belülről is.
-Huh! Te még veszélyesebben vezetsz, mint Edward.
-Köszi a bókot.
-Nem lassíthatnál?
-Mire lenne jó egy új sportkocsi, ha nem használom ki?
-Most kaptad?
-Igen. Edward ajándékozott meg vele.
-Edward-tól kaptad? Mire fel?
-Meg kellett tennem cserébe neki valamit.
-És mit?
-Azt nem mondhatom el. Titok.
-Nagyon soká érünk oda?
-Nem. Már mindjárt ott vagyunk.- Alice lefordult a főútról az erdőbe. Nem tudom mennyit mehettünk, mert nem sok mindent láttam a sötétben. Egy fénypontot pillantottam meg, ami egyre jobban közeledett. Odaértünk a fényforráshoz, ami egy gyönyörű ház volt. Minden oldalról üveggel volt körbe véve. Alice beállt a garázsba, ahol bent volt Edward Volvo-ja is. Ezek szerint még itthon van, vagy ki tudja. Alice bevezetett a nappaliba, ahol mindenki ott volt. Beleértve Carliset és Esmet, nah meg persze Edward-ot.
-Jó estét!
-Szia! Kérlek, tegezz minket. Esme vagyok. Mi még nem találkoztunk.- odasétált mellém és megölelt. Tényleg nagyon kedves és aranyos.
-Szia Hilary vagyok!
-Tudom. Sokat hallottam már rólad, de persze csak jó dolgokat.
-Ne legyél már így megszeppenve. Nyugi nem eszünk meg.- szólalt meg Emmett a háttérben. Felé fordultam és láttam, ahogy Rosalie megint adott egy taslit a fejére. Pár másodperccel később Edward morgását hallottam. Még sose hallottam Edward-ot így morogni.
-Edward!- szólalt meg Carlise.- Megmutatnád Hilary-nek a házat?- Edward morgása elhalkult és megindult felém. Felvonszolt a lépcsőn, és megmutatta mindenki szobáját egyenként. Mind nagyon világos, nagy és tágas volt. Mind nagyon szép volt.
-Miért morogtál lent Emmett-re?
-Mert hallottam a gondolatait.
-És mire gondolt?
-Gyere ez itt az én szobám.- Nagyon szép szoba volt, mint az összes többi.
-Szép szobád van.- dicsértem meg.
-Gyere, menjünk le. Alice már nagyon vár.
-Jó menjünk, de legalább te áruld már el, hogy miért kellett így kiöltöznöm?
-Nem tudom. Nem mondta el nekem se.
-Akkor olvasd ki a gondolataiból.
-Nem tudom. Nagyon ügyes, mert sose gondol rá. De ami azt illeti, nem hiába öltöztél ki, mert nagyon csinos vagy.- Edward-ból már megint az a morgás tört fel, ami lent a nappaliban is.
-Mi a baj?
-Emmett!
-Már megint? Mi lenne, ha elmondanád, hogy mire gondol?
-Szerintem nem szeretnéd tudni a perverz gondolatait. Menjünk most már le, mert jobb, ha nem várjuk meg amíg Alice feljön.
-Akkor menjünk.- lementünk a többiekhez, ahol Rosalie és a két fiú is fel volt öltözve. Edward megállt a lépcsőn, Alice-re nézett, bólintott egyet alig észrevehetően és eltűnt mellőlem.
-Hova ment?- kérdeztem meglepődve.
-Ne kérdezősködj már ennyit! Majd megtudod!- kiabált le Alice, amin nagyon meglepődtem, mint azon, hogy Edward ugyan olyan gyorsan, ahogy eltűnt, olyan gyorsan ott termett mellettem átöltözve. Nagyon jól nézett ki, mint máskor.
-Mehetünk?- érdeklődött Edward.
-Persze.- válaszolt Alice és már indult is az ajtó felé. Edward odajött mellém, megfogta a derekam és kivezetett a garázsba a Volvo-hoz. Mindenki jött, kivéve Carlise-t és Esme-t. Emmett Rosalie-val a piros BMW-vel, Jasper Alice-cel a sárga Porsche-val mentek. Mikor elindultunk és nem hallhatta senki, megkérdeztem Edward-ot, hogy mégis hova megyünk.
-Alice nem fog örülni, ha elmondom. De ha megígéred, hogy meglepődsz, ha odaértünk, akkor elmondom.
-Jó. Ígérem, hogy meg fogok lepődni.
-Alice azt találta ki, hogy menjünk el egy kicsit bulizni, mert már nagyon rég voltunk, mert meg szeretné ünnepelni Rosalie, hogy Bellával szakítottam.
-Ennyire nem szerette Bellát?
-Az nem kifejezés.
-De miért utálta?
-Attól félt, hogy elárulja valakinek, hogy vámpírok vagyunk. És amiért ezt megtette, ezért még jobban utálja.
-Akkor most engem is utálni fog? Én is tudom a titkot, és én is elmondhatom bárkinek.
-Furcsa, de téged egyáltalán nem utál. Már az első pillanatban, amikor meglátott, már akkor kedvelt.- Edward megállt a főút melletti szórakozóhelynél, aminek Malibu volt a neve. Úgy hallottam, hogy elég felkapott hely.
-Alice ezt nem lehetett elmondani?- kérdeztem meg, amikor kiszálltunk az autóból.
-Nem, mert tudom, hogy nem jöttél volna el.- bementünk az épületbe, ami teltházas volt. Beültünk a legbelső asztalhoz. Alice elráncigálta Jasper-t táncolni. Pár perccel később Rosalie és Emmett követte őket. Nem sok kedvem volt táncolni, ezért inkább csak ültem és néztem, ahogy táncolnak a többiek. Úgy láttam, hogy Edward-nak se sok kedve van táncolni inkább, csak ült mellettem, és csak nézte ő is a többieket.
-Felkérhetlek egy táncra?- kérdezte Edward. Felállt, odaállt velem szembe, kinyújtotta a kezét és nézett rám kérően.
-Ha ilyen szépen kérsz, nem tudok ellenállni a kérésnek.- megfogtam Edward kezét, és elindultunk a táncparkett felé. Végigtáncoltuk az első számot. Azt hittem Edward unja már, ezért elindultam az asztalunkhoz, de Edward a kezem után nyúlt.
-Hova mész?
-Vissza az asztalunkhoz.
-Miért? Nem akarsz már táncolni?
-Nem. Azt hittem, hogy te nem akarsz.
-Szerinted nem akarok?- még egy pár számot végigtáncoltunk, (vagyis azt hittem, hogy párat), mikor az órámra pillantottam az már fél egyet mutatott.
-Edward mennünk kellene lassan.
-Igazad van. Teljesen elfelejtettem. Sajnálom. Akkor mi menjünk el, a többiek még nyugodtan maradhatnak.
-Rendben, csak előtte szóljunk nekik.- odamentünk hozzájuk, és szóltunk Alice-nek, hogy mi elmegyünk.
Edward visszafele úton egy kicsit gyorsabban vezetett. Nem értettem, hogy mire ez a nagy sietség. Mikor visszaértünk Esme és Carlise a nappaliban ültek a kanapén egymás mellett, és valamiről beszélgettek.
-Ilyen hamar? És csak ti ketten? A többieket hol hagytátok?- kérdezte Carlise.
-Igen mi ketten, mert Hilary kezd egy kicsit fáradt lenni. A többiek, pedig még maradtak.
-Akkor vidd fel aludni Hilary-t.- szólalt meg Esme.- Edward felkapott, mintha csupán öt kiló lennék, nem pedig sokkal több. Gyorsan felsuhant a lépcsőn a karjaiban tartva a szobájába. Edward kanapéja már ki volt húzva, és meg volt ágyazva.
-Itt fogok aludni?
-Igen, de, csak ha szeretnél.
-Nem akarok zavarni.
-Dehogy zavarsz.- lefeküdtem a kanapéra, ami kényelmesebb volt, mint arra számítottam. Leraktam a fejem a párnára, és már el is merültem az álmok világában.
Reggel Edward gyönyörű hangjára ébredtem.
-Hilary ébredj fel.
-Nem akarok. Aludni szeretnék. Olyan jót aludtam.
-Elhiszem, de iskolába kell mennünk.
-Muszáj?
-Igen.- lassan kinyitottam a szemem és akkor láttam kómásan, hogy Edward arca öt centire se volt az én arcomtól.

VIII. rész

Sziasztok!
Meghoztam ismét a következő részt!
Remélem tetszeni fog!
Várom a hozzászólásokat ne kíméljetek!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel


-Álljatok meg!- kiabált utánunk Bella. Edward mintha meg se hallotta volna, ment tovább az orvosiba.
-Kérlek, ne állj meg!- súgtam bele a fülébe.- Nem szeretnék vele beszélni.
-Nyugi eszembe se jutott.- próbált megnyugtatni Edward.
-Edward Cullen állj már meg!- kiabált újra Bella, amire Edward meg sem rezzent, csak ment tovább. Közben Bella beelőzött minket és elállta Edward útját.
-Hilary, hogy vagy képes a közelében lenni egy ilyen szörnyetegnek?- kérdezte Bella.
-Bella nem látod, hogy milyen állapotban van Hilary? Nincs olyan állapotban, hogy veled bájcsevegjen!- szakította félbe Edward.
-Edward te csak fogd be! Nem veled akarok beszélni!- kiabált Edward-ra Bella.
-Bella mit akarsz?
-Nem fogom hagyni, hogy Edward bántson téged!
-Miért bántana? De ha tudni akarod engem nem ő bánt, hanem inkább te!- szakítottam félbe.- Edward légy szíves rakj le!- kértem meg finoman, mert még mindig a kezében tartott. Edward kis idő múlva szépen óvatosan lerakott a földre.
-Szóval akkor téged az sem érdekel, hogy Cullenék nem is emberek?
-Hogy mi? Miért ne lennének emberek?- idáig se értettem, hogy miről beszél, de most már tényleg fogalmam sincs.
-Azért mert….
-Mert vámpír vagyok.- szakította félbe Edward Bellát.
-Mi?- elnevettem magam.- Ti ketten teljesen megbolondultatok?- néztem Edward-ra és Bellára felváltva.
-Nem ez az igazság. Nem hiszed el?- kérdezte Edward.
-De vámpírok nem is léteznek.- ellenkeztem, mert hiszen ez az igazság. Hogy léteznének vámpírok? A következő az lesz, hogy ufók, boszorkányok és varázslók is léteznek?!
-Hilary hidd el. Ez az igazság.- erősködött Bella.
-Nem akartam, hogy így tudd meg. Máskor akartam elmondani, de tudod, hogy neked sose hazudnék.
-De komolyan most azt akarjátok, hogy ezt elhiggyem?
-Igen. Bebizonyítsam?- kérdezte Edward. Bólintottam félénken. Ugyan hogy akarja bebizonyítani? Remélem, nem a véremet akarja kiszívni, vagy valami ilyesmi. Edward abban a pillanatban, amikor bólintottam felkapott a hátára, és elkezdett futni az erdő felé. A fák szélsebesen suhantak el mellettünk, vagyis szerintem mi mellettük. Nem láttam nagyon semmit. Nagyon féltem, hogy nekimegyünk a fáknak, de Edward ügyesen cikázott közöttük. Hogy tud ilyen gyorsan futni? Lehet, hogy igaz amit mondtak? Az erdő közepe táján volt egy tisztás, ahol megálltunk. Edward lefejtette a kezemet a nyakáról, majd óvatosan lerakott a földre.
-Hogy futottál ilyen gyorsan?- érdeklődve néztem Edward-ra.
-A vámpírok mind nagyon gyorsan tudnak futni.- hát ez mondhatom gyors válasz volt.
Edward megindult beljebb a tisztásra, ahol sütött a nap. Forksban nem sűrűn lehetett látni ilyet. Nem hittem a szememnek, amikor Edward megfordult. A kemény bőre csillogott, visszaverte a napfényt, olyan volt, mint a gyémánt.
-Gyönyörű vagy!- csúszott ki a számon. Közelebb léptem hozzá, hogy megérinthessem, de elkezdett hátrálni.- Most meg mi a baj?
-Nem félsz tőlem?
-Miért? Kellene? Ha bántani akarnál, gondolom, akkor már rég megtetted volna. Vagyis remélem.- remélem nem csak az alkalomra várt, hogy megölhessen, vagy valami. Végül is nem hiszem. Nem úgy ismertem meg.- És a testvéreid. Ők is…
-Igen ők is vámpírok.
-És vért isztok?
-Igen.- rám nézett a szeme sarkából és látta, ahogy kicsit megrémültem ettől.- De csak és kizárólag állati vérrel. Embereket nem bántunk. Nem akarunk ennél is nagyobb szörnyetegek lenni.
-Hogy lettél vámpír? Gondolom nem így születtél.
- Carlise változtatott át. Ő volt az első közülünk, majd én lettem a második.
-És bánod, hogy átváltoztatott?
-Jelen pillanatban igen, mert nem kellene magyarázkodnom, de ha nem változtatott volna át, akkor nem ismerhettelek volna meg.- erre a válaszra nem számítottam, ezért nem tudtam, hogy most mit mondjak.
-Mikor változtatott át?
-Mikor 17 voltam, ezért örökre 17 maradok.
-Örökre? Nem öregszel?
-Igen. Tudom, hogy kérdeztem már egy párszor, de jól vagy?
-Nem.
-Akkor beviszlek Carlise-hoz a kórházba.- próbáltam ellenkezni, de sajnos nem bírtam. Felvett a kezébe, szorosan hozzábújtam. Az sem érdekelt, hogy hideg a bőre, sőt.
-Te lázas vagy!
A fák megint elsuhantak mellettünk, de becsuktam a szemem, nehogy még el is hányjam magam.
Az utolsó emlékem, hogy óvatosan befektet az autója hátsó ülésére. Mikor felébredtem Carlise-sal beszélt Edward. Nem tudták, hogy felébredtem, ezért tovább beszélgettek.
-Akkor most már mindent tud rólunk?- kérdezte Carlise. Olyan gyönyörű csilingelő volt a hangja. Zene volt a füleimnek.
-Igen, de ne aggódj, nem fogja elmondani senkinek szerintem. Én legalább is bízom benne.
-Nem azért kérdeztem. Azért kérdeztem, hogy lehet, hogy a hír miatt lett rosszul?
-Szerintem nem. Már előtte is rosszul volt.
-Akkor hogy viselte?
-Először nem akarta elhinni, de aztán szerintem egész jól. De mivel sajnos nem tudok a gondolataiban olvasni, szerintem lehet, hogy egy kicsit össze van zavarodva.- hogy érti azt, hogy nem tud a gondolataimban olvasni?
-De Bella miért mondta el neki?
-Szerintem azért, hogy hátha megijed tőlem Hilary és faképnél hagy. Remélem ez a terve nem sikerült Bellának. De mi baja lehet Hilary-nek?
-Nem tudom még, de szerintem nem komoly. Lehet, hogy csak a stressz miatt.
-Akkor mikor mehet haza?
-Nemsoká. Ha meglesz a vérvétel eredménye.
-És mikor ébred fel?
-Szerintem bármelyik percben felébredhet.
-Akkor lehet, hogy a legjobb, ha én most megyek. Akkor otthon találkozunk.
-Kérlek, ne menj el.- kértem meg Edward-ot. Ezzel elárultam azt, hogy már felébredtem.
-Hilary jól vagy?- nah már megint ezt kérdezi.
-Persze, csak kérlek ne menj el.
-Jó akkor nem megyek. Maradok, de csak mert ilyen szépen kérted.- rám mosolygott Edward. Szerintem örült, hogy nem félek tőle vagy valami ilyesmi. Leült az egyik székre és szótlanul ült. Ezzel az őrületbe tudott kergetni. Pár perc csend után megtörtem a csendet:
-Mit értettél azon, hogy nem tudsz a gondolataimban olvasni?
-Azt, hogy tudok az emberek gondolatiban olvasni, kivéve a tiedben.
-Minden vámpír tud olvasni az emberek gondolataiban?
-Nem. Azt csak én tudom. Alice a jövőbe tud látni, Jasper meg az emberek érzelmeit tudja irányítani.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze. Mit szeretnél tudni?
-Miért nem mondtad el nekem, hogy vámpír vagy?
-Hidd el, elakartam mondani, de még vártam a megfelelő alkalomra. Nem hiszem, hogy úgy kezdhettem volna, hogy: Szia! Edward Cullen vagyok, ja és mellesleg vámpír!
-Ebben van valami igazság. De ugye nem hiszed, hogy elmondanám valakinek is a titkotokat?
-Persze hogy nem.- Carlise toppant be a kezében egy papírral. Biztos a vérvétel eredménye.
-Meglett a vérvétel eredménye, ami szerint nyugodtan hazamehetsz, persze, csak ha akarsz.
-Miért ne akarnék? Utálom a kórházakat.- a kórház szó kimondásától kirázott a hideg.
-De mégis mitől volt rosszul?- kérdezte Carlise-t Edward.
-Szerintem a sok stressztől. Edward kérlek vidd haza Hilary-t. A szülei nem tudják, hogy itt van.
-Rendben.

Hazafelé úton Edward elmondott egy pár dolgot a vámpírokról. Például, hogy nem alszanak, nagyon erősek, főleg az újszülött vámpírok.
A ház előtt már anya autója ott állt.
-Bejössz?- kérdeztem Edward-ot.
-Most nem, mert haza kell mennem, de ha nyitva hagyod az ablakot, akkor majd felmegyek.
-Oké, akkor majd később találkozunk.- Elindultam befelé. Anya a konyhában tevékenykedett. A vacsorát készítette.
-Szia anya!- köszöntem be, és elindultam a lépcső felé.
-Várj csak egy percet!- szólt utánam.
-Igen?- fordultam vissza.
-Hol voltál? Tudom, hogy nem voltál iskolába. Vagyis, hogy bementél első órára, majd eltűntél Edward-dal.
-Edward bevitt a kórházba.
-A kórházba? Miért? Jól vagy?
-Csak rosszul voltam, de semmi bajom. Különben meg honnan tudod?
-Bella átjött szólni. Aggódott érted.
-Még hogy aggódott! Akkor én most átmegyek hozzá. Beszélnem kell vele.
Mikor elindultam anya még kiabált valamit utánam, de nem hallottam. Igaz nem is nagyon érdekelt. Megnyomtam a csengőt egyszer kétszer, vagy lehet, hogy kicsit többször.
-Megyek már!- kiabálta Bella.- Rátenyerelt a csengőre?- kiabált megint.
-Szia Hilary. De örülök, hogy látlak. Gyere beljebb.
-Nem hiszem, hogy sokáig tart az örömöd.- beljebb léptem, de csak, hogy ne hallja az egész utca, hogy miről beszélünk.
-Mégis miért mondtad el anyának, hogy nem voltam iskolába?
-Mert aggódtam érted.
-Ugyan mi bajom eshetett volna? Ha tudni akarod kórházban voltam.
-Kórházban? Miért?
-Miattad.
-Mit tettem?
-Ha nem állítottad volna meg Edward-ot mikor vitt az orvosiba, akkor nem vitt volna később be a kórházba.
-De nem félsz tőle, hogy most már tudod a titkot?
-Nem. Nem jött be a terved.
-Milyen tervem?
-Azért mondtad csak el, hogy Edward vámpír, mert akkor nem megyek a közelébe, mert félni fogok tőle. De ez nem jött be. De miért csinálod ezt? Neked ott van Jacob.
-Csak aggódom.
-Tudok vigyázni magamra. Meg téged se bántott Edward. Vagy igen? Szerintem inkább te bántottad őt. Most jobb lesz, ha megyek. Szia.- elindultam az ajtó felé, de Bella utánam szólt.
-Kérlek várj! Én nem szeretnék veled veszekedni.
-Hidd el én se veled.
-Nem békülhetnénk ki?
-Azt szeretném a legjobban, de most mennem kell. Szia.
Otthon anya próbált kérdezgetni, hogy mi történt, de nem is figyeltem rá. Vacsora után felmentem a szobámba, leültem az ágyamra és vártam. Vártam, hogy mikor jön már Edward. Lehet, hogy nem is jön? Lehet, hogy csak le akart rázni? Úgy döntöttem hosszas várakozás után este tizenegykor, hogy lefürdök és lefekszek aludni. Így is tettem. Mikor már majdnem elaludtam éreztem, hogy valami hideg hozzám ér, de nem nagyon foglalkoztam vele.

VII. rész

Meghoztam az új részt!
Sajnálom a késést, de nem nagyon volt ihletem, (néha van ilyen) de cserébe egy hosszabb részt hoztam!
Várom a hozzászólásokat!
Na nem is húzom tovább az időt!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel.


Mikor beléptem a szobába az ablak mellett állt Edward Cullen. Úgy állt ott, mint aki már órák óta vár rám. Mit kereshet itt? Meg kellene kérdeznem tőle, de nem voltam biztos benne, hogyha kinyitom a számat hang is jön ki.
-Hát te mit keresel itt?- néztem rá értetlenül.
-Bocsi nem akartalak megijeszteni, se betörni a szobádba. Remélem nem haragszol, és nem hívod a rendőrséget. Charlie biztos bevinne a rendőrségre.- mosolygott Edward.
-Nem, nem ijesztettél meg. De hogy jöttél fel? Nem emlékszem rá, hogy csöngettél volna és arra sem, hogy beengedtelek volna.
-Nem is engedtél be. Az ablakon keresztül jöttem.
-Az ablakon? Miért nem csöngettél? Beengedtelek volna.
-Nekem így gyorsabb volt. Meg mert nem lett volna meglepetés. - még egy furcsaság Edward Cullen körül.
-Ja vagy úgy! Ha csöngettél volna, akkor nem kaptam volna szívinfarktust. Szörnyű lett volna.
-Ebben igazad van.- felnevetett, a mosolya az én arcomra is mosolyt csalt.
-Amúgy miért jöttél?
-Megígértem, hogy vigyázok rád. Nem emlékszel?
-Persze hogy emlékszem, de nem gondoltam, hogy ilyen komolyan gondolod.
-Amit megígértem, azt mindig megpróbálom betartani.
-De nem kell őrködni felettem. Tudok vigyázni magamra!
-Tudom, de azért nem árt, ha rajtad tartom a szemem.
-Bármit mondhatok, akkor is vigyázni fogsz minden lépésemre. Igaz?
-Ezt eltaláltad!
-Biztos akad jobb dolgod, mint hogy engem pesztrálj! Honnan tudtad, hogy nem lesz itthon anya?
-Azt honnan veszed, hogy nincs jobb dolgom? Az nem jutott eszedbe, hogy nekem nem esik nehezemre, hogy rád vigyázzak?
-Ami azt illeti nem.
-Hát akkor most tévedsz. Nekem nem esik egyáltalán nehezemre, sőt. Ha nem szeretnék vigyázni rád, akkor nem ajánlottam volna fel.
-És meddig maradsz?
-Ameddig csak szeretnéd. Csinálj úgy, mintha itt se lennék.
-Oké, de az nem lesz könnyű. De ha most megbocsátasz.- Kimentem a fürdőbe rendbe szedni magam. Addig Edward körbe-körbe járkált a szobámban, majd leült az egyik fotelbe. Mikor visszamentem leültem megcsinálni a leckét.
-Segítsek?- kérdezte Edward.
-Lehet, hogy nem ártana a segítség. Nem nagyon értem a matekot. De csak ha akarsz akkor segíts!
-Ha nem akarnék segíteni, akkor nem ajánlottam volna fel.- Edward odaült mellém, hogy segítsen. Olyan halkan jött, mint aki lábujjhegyen lopakodik, hogy megijesszen valakit. Mikor megcsináltuk a leckét, már fél tíz volt. Jó gyorsan telt az idő. Úgy láttam Edward-nak esze ágába se volt hazamenni.
-Miért nem jöttél ma suliba?
-Elmentünk sátorozni.
-És milyen volt? Jól érezted magad?
-Egész tűrhető volt. Anyukád mikor jön haza?
-Fogalmam sincs. Ha haza akarsz menni, akkor nyugodtan menj. Várj pont most kaptam tőle üzenetet:
Szia kicsim! Későn érek haza, ezért ne várj meg. Feküdj le nyugodtan. Reggel majd találkozunk! Aludj jól! Puszi Anya!
-Csak későn ér haza anya.
-Akkor lehet, hogy le kellene feküdnöd, aludni.
-Tudom, de nem akarom, hogy elmenj.- Te Jó Isten ezt hangosan mondtam ki?!
-Nem fogok elmenni. Majd nézem, ahogy alszol.
-Nah persze. Te nem vagy fáradt?
-Nem, de ha akarod, akkor lefekszem melléd. Akkor majd, én is pihenek. -lefeküdtem az ágyamra, Edward meg szépen csendben lefeküdt mellém. Hogy közlekedhet valaki ilyen csöndben?
-El fogsz menni?
-Ha anyukád hazajön csak akkor. Nem tudom, hogy mit szólna, ha itt találna.
-Légy szíves ne menj el.
-Jólvan akkor maradok. De tudnod kell, hogy nagyon makacs vagy.
-Tudom. Mondták már egy párszor. Hát akkor jó éjszakát!
-Jó éjszakát.- nyomott egy puszit a homlokomra és az oldalára fordult. Én is az oldalamra fordultam vele szembe. Nem akartam még elaludni. Csak nézni akartam Edward gyönyörű arcát, de már nagyon fáradt voltam. Nem volt erőm nyitva tartani a szemem olyan fáradt voltam. Mikor erőt tudtam venni magamon, hogy kinyissam a szemem, már reggel volt.
-Jó reggelt! Jól aludtál?- szólalt meg Edward, de nem láttam sehol. Felültem az ágyon és végre megtaláltam Edward-ot. Ott ült az egyik fotelben, de nem az a ruha volt rajta, ami tegnap.
-Jó reggelt! Fogjuk rá. Mikor mentél haza?
-Honnan tudod, hogy hazamentem? Felébresztettelek?
-Nem, csak tegnap nem ez a ruha volt rajtad. Szóval mikor mentél haza? És mikor jöttél vissza?
-Amikor anyukád hazaért. Miután lezuhanyoztam és átöltöztem, már jöttem is vissza.
-Anya észrevette, hogy itt vagy?
-Nem. Fogalma sincs róla.
-Pillanat felöltözök.- kimentem a fürdőbe lezuhanyoztam, felvettem egy v kivágású felsőt, egy fekete csőszárú gatyót, meg egy edzőcipőt, majd megfésülködtem. Mikor kimentem a fürdőből Edward még mindig ott ült a fotelbe.
-Öhm…- köszörülte meg a torkát- jól nézel ki.- szólalt meg Edward. Éreztem, hogy kezdek pirulni.
-Köszi. Lassan el kellene indulni a suliba. Nem?
-Hát akkor induljunk.- Edward felpattant a fotelből és elindult felém.
-Várj!- állítottam meg Edward-ot. A kezemet magam elé tartottam és Edward egyenesen neki ment a kezemnek az izmos hasával.- Anya nem tudja, hogy itt vagy.
-Ez igaz. Akkor az ablakon keresztül megyek.- még mielőtt reagálni tudtam volna elindult az ablak felé. Mikor már nyitottam volna már a számat Edward már ki is ugrott az ablakon. Odaszaladtam az ablakhoz, hogy megnézzem jól van-e, de mire odaértem, már az ajtónál volt és a csengőt nyomta.
-Jó reggel Mrs. Osment!
-Jó reggelt Edward! Szóljak Hilary-nek?
-Jövök már anya.- bicegtem le a lépcsőn, majd mikor leértem anyunak nyomtam egy puszit az arcára.
-Szia kicsim!
-Szia Edward. Mehetünk?
-Persze.- elindultam Edward felé, de anya utánam szólt.
-Várj egy percet Hilary. Beszélhetnénk?
-Persze.- fordultam meg az ajtóban. Edward továbbment az autója felé, majd megfordult.
-Megvárlak itt kint.- szólt vissza.
-Egy perc és megyek.
-Nyugodtan beszélgess. Megvárlak.- visszafordultam anyához, hogy minél hamarabb szabaduljak.
-Miről szeretnél beszélgetni?
-Arról, hogy mi van köztetek Edward-dal?
-Nincs semmi. Csak barátok vagyunk. Miért?
-Csak kérdeztem. Mehetek most már?
-Persze menjél nyugodtan.- ezt könnyen megúsztam. Mikor kiléptem az ajtón Edward ott állt az utcán az autójának nekidőlve. Beszálltam az autóba, majd elindultunk a suliba. Nem sok kedvem volt ma suliba menni, főleg, hogy Bella is utál. De a jó a rosszban, hogy jóba vagyok Bellának köszönhetően Alice-cel meg a többiekkel is.
-Mi a baj?- kérdezte Edward.- Jól vagy?
-Persze, csak nincs sok kedvem menni suliba.
-Miért?
-Úgy is tudod, hogy Bella miatt.
-Nyugi már nem sokáig jár ide.
-Ezt honnan tudod? Beszéltél vele?
-Dehogy beszéltem vele. Nem is fogok, csak Alice mondta.
-Alice honnan tudja?
-Az most nem számít, csak hogy már nem jár sokáig ebbe a suliba, mert átmegy a La Push-beli iskolába.
-És mikor megy át? Remélem nem sokára, de attól még sajnos a szomszédom marad gondolom.
-Azt nem tudom, de szerintem már hamarosan átmegy. Nem hiszem, hogy sokáig maradna ott, hol mindenki utálja.- közben megérkeztünk a suliba, de még nem szálltam ki, csak ültem előremeredve.
-Jól vagy? Nem lettél vidámabb attól, hogy Bella átmegy másik suliba, pedig azt hittem, hogy kicsit felvidulsz. Azért is mondtam el.
-Ő volt mikor idejöttem a legjobb barátnőm. Most meg nincs egy barátom se.
-Ebben nincs igazad. Én a barátod vagyok, meg a testvéreim is. Nagyon örülnek neki, hogy megismerhettek és persze én is.
-Ezt honnan tudod?
-Alice folyton rólad beszél, hogy mennyire örül neki, hogy megismerhetett, meg hogy Bella elmegy. Tudod Rosalie sose kedvelte Bellát. Nem tudom miért, de nagyon ellenszenves mindenkivel, kivéve téged. Azt mondta, hogy nagyon megkedvelt, pedig csak párszor beszéltetek még.- Rosalie engem kedvel? Ez újdonság számomra, de ez nem azt jelenti, hogy nem örülök neki.- Nah látom ettől jobb kedved lett. Akkor most már mehetünk?
-Persze.- nagy levegőt vettem és megpróbáltam kikászálódni úgy az autóból, hogy közbe ne essek orra. Edward-dal elindultunk a testvéreihez, akik már egy ideje szerintem ott vártak. Alice megindult felénk, majd a nyakamba ugrott. Ezt nem tudtam mire vélni, ezért inkább viszonoztam az ölelését.
-Alice…megfujtasz!
-Jaj bocsi! Nem akartam, csak annyira örültem neked.
-Ennek örülök.
-Mi a baj?- kérdezősködött Alice. Próbáltam olyan képet vágni, mint akinek semmi baja, de ezek szerint nem sikerült.
-Nincs semmi bajom.- tagadtam le.
-Edward?- kérdezte Alice Edward-ot. Honnan tudja, hogy elmondtam neki?
-Csak szomorú Bella miatt.
-Ne foglalkozz Bellával!- próbált vigasztalni Rosalie.- Nem érdemli meg, hogy miatta legyél szomorú!
-Ebben igazad van Rose drágám.- szólalt meg Emmett Rosalie mellől.- Nem kell foglalkozni vele.- elindultunk órára. Edward-dal meg Bellával az első óránk közös volt sajnos. Mikor beléptünk a terembe Bella már bent volt. Egy pillanatig felénk nézett, majd elkapta a tekintetét, mikor Edward oda állt mellém és a derekamnál megfogott. Szerintem, csak azért fogta meg a derekam, hogy Bellát idegesítse, ezért inkább arrébb húzódtam, majd ránéztem Edward-ra, aki szerintem nem tudta, hogy most mi bajom van. Elindultam a terem végébe, az utolsó padsorba, mert csak ott volt hely, amikor idejöttem. Edward jött utánam, mert ott ült mellettem.
-Elárulnád, hogy mi ütött beléd?- kérdezte Edward. Nem feleltem, mert nem sok kedvem volt beszélgetni vele. Hirtelen el kezdtem szédülni, de nem tudom mitől. Néha van ilyen, hogy rosszul leszek, de nem ennyire hirtelen, meg ok nélkül.- Hilary jól vagy? Nagyon sápadt vagy.
-Nem. Nagyon szédülök.- éreztem, hogy nem kellene ma jönnöm suliba.
-Elkísérjelek az orvosiba?
-Nem kell. Itt maradok. Nem megyek sehova.
-De nagyon rosszul nézel ki. Szerintem, haza kellene menned.
-Köszi nagyon rendes vagy.
-Hogy te milyen akaratos vagy! Én akkor is elviszlek az orvosiba! Aggódom miattad.- Edward felállt, odajött mellém, hogy felsegítsen, de amikor felálltam a lábam összecsuklott. Edward a karjába vett, amire mindenki felfigyelt. Nem is kellett odanéznem, a nélkül is éreztem a sok szempárt, ahogy engem néz.

Köszönöm!

1, Meg kell köszönnöm annak akitől kaptam.
Köszönöm Pusszy!

2, A lógót ki kell raknom a blogomra.

3, Be kell linkelnem, akitől kaptam.
Pusszy http://hogyanlettemsztar.blogspot.com/

4,Írni kell magamról 7 dolgot(ez nem lesz könnyű):
-15 éves vagyok.:)
-Néha nagyon bizonytalan vagyok magamba:(
-Szeretek /mostmár/ írni, olvasni.
-Imádom a barátaimat!
-Szeretem az Alkonyatot
-Van két testvérem
-Szeretek zenét hallgatni

5, Tovább kell küldenem 7 blogtársamnak:
-http://titkokhalojaban.blogspot.com/
-http://mindenrs.blogspot.com/
-http://szylu.blogspot.com/
-http://elsoszerelem.blogspot.com/
-http://alice-fanfictions.blogspot.com/
-http://robertpattinson-dreams.blogspot.com/
-http://sparkle-moon.blogspot.com/

VI. A titok

A suliba Edward egész nap minden lépésemet figyelte, nehogy valami bajom essen. Már kicsit sok volt az aggódásból, de azért nagyon jól esett. Ebédidő volt már végre. Edward még a menzára is elkísért, nehogy valami történjen velem. Ugyan mi történhet velem egy ebédlőben? Tudom, hogy vonzom a bajt, de akkor is. Ültem volna le a barátaim mellé, amikor Jessica megszólalt, hogy Edward ott áll mellettem, hogy menjek vele és üljek le hozzájuk. És tényleg arra vártak, hogy én oda menjek pedig, eddig nem engedtek oda senkit maguk közé, csak Bellát, de csak őt is azért, mert Eddward-dal járt. Összebarátkoztam Alice-cel és Rosalie-val, akik nagyon örültek neki, hogy Bellával szakított Edward. Edward-nak ez egy kicsit rosszul esett, láttam rajta. Miután befejeztem az ebédem kimentem, de sajnos Bellával találkoztam a folyósón. Én elmentem volna mellette egy szó nélkül, de Bella utánam szólt:
-Neked mindig a volt barátnőd pasijai kellenek?
-Mi bajod van?
-Tudod te, hogy miről beszélek. Csak azért voltál a barátnőm, hogy közelebb kerülj Edward-hoz. -emelte egyre feljebb a hangját, s egyre többen lettek a folyósón, beleértve Cullenéket is.
-Neked elment a maradék józan eszed is? -próbáltam nyugodt maradni, de nem nagyon akart sikerülni.
-Miért neked áll feljebb minden? Tudtommal te csaltad meg Edward-ot és neked most az a bajod, hogy jóba vagyunk? Nem is tudom, hogy hogy lehettem egyáltalán a te barátnőd?! Tudod már nagyon bánom. Hogy lehet valaki ilyen kétszínű, mint te?
-Tudom, hogy Edward tetszik neked! De tudd meg, hogy Edward soha se lesz a te barátod! Nem fog szeretni sose!
-Na ebből elég volt! –lépett közbe Edward.
-Hagyjad Edward. –próbáltam lenyugtatni. –Nem hagyom! Ő tehet az egészről akkor meg miért hagyjam? –egyre mérgesebb lett, és kezdett egy kicsit megrémíteni.
-Figyelj Bella! Ha te léptél le Jacob-bal, akkor meg miért hisztizel itt?! Neked semmi okod a hisztizésre! Én sose csaltalak volna meg! Tudod már én is bánom, hogy egyáltalán szóba álltam veled! –Bellának ettől elkezdtek potyogni a könnyei, majd fogta magát és elszaladt. Mindenki teljesen le volt sújtva a hallottaktól. Meg se bírtam mozdulni, annyira meglepett, ahogy Edward kitört. Még sose láttam ilyennek.
-Gyertek menjünk! –intett Edward a többieknek. Még mindig ingerülten. –Hilary nem jössz? –nézett rám kérdőn Edward. Én meg se mozdultam, csak álltam egy helyben.
-Hilary jól vagy? –kérdezték egyszerre.
-Nem jössz? –kérdezte Rosalie, amin úgy láttam, hogy egy kicsit meglepődött Edward.
-Persze. Jól vagyok, csak egy kicsit szédülök. –elindult felém Edward, hogy segítsen kimenni az udvarra. Megfogta a derekamat nehogy ott essek össze. Mikor kiértünk az udvarra, éppen Jacob és Bella úgymond egymást vigasztalták. Láttam, hogy Edward elfordul, hogy úgy tegyen, mint aki nem látott semmit. Jacob felénk fordult és láttam, hogy milyen csúnyán nézett Edward-ra, meg rám. Bella biztos elmondta neki, hogy mi történt. Nem nagyon ismerem, de már biztos nagyon utál. Ez egy kicsit elszomorított. Rosalie, Emmett, Jasper és Alice Rosalie autójával mentek a tűzpiros BMW-vel. Nem vagyok oda nagyon az autókért, de ez az autó nagyon tetszett, még nekem is. Engem Edward vitt haza a szürke Volvo-val. Ennek nagyon örültem, viszont annak cseppet sem, hogy Edward nagyon szomorú volt és egész úton nagyon hozzám se szólt. Nem tudom mi baja van.
Mikor már nagyon elegem volt én törtem meg a csendet, mert Edward-ra hiába vártam.
-Edward mi bajod van? -nem szólt csak meredt továbbra is maga elé. –Edward mi a bajod? –ismételtem meg kicsit hangosabban. Másodjára már végre meghallotta.
-Semmi, csak egy kicsit elgondolkodtam.
-Min gondolkodtál?
-Az most mindegy.
-Én tudni szeretném.
-Nem mondhatom meg.
-De miért? Akkora titok?
-A családomról van szó. Ennyit mondhatok csak el. Ha elmondanám soha többet nem állnál szóba velem.
-Honnan veszed? Nem lehetsz benne biztos.
-Sajnos most az egyszer száz százalékig biztos vagyok benne. Tudod én más vagyok. Nem olyan vagyok, mint mindenki más.
-Ebben az egyben most kivételesen igazad van.
-De tudod te is különleges vagy.
-Én? Ezt meg hogy érted? –Sajnos éppen haza értünk, ezért nem adott választ a kérdésemre. Bementem a házba. Anya már várt a nappaliban. Apa nem volt itthon, mert szokás szerint dolgozott. Anya nagyon furán nézett rám, amit nem tudtam mire vélni.
-Mi történt ma a suliban?
-Semmi különös. Miért?
-Mert itt járt Bella apukája Charlie és elmondta, hogy összevesztetek.
-Már tegnap este összevesztünk, mikor átjött. –közöltem anyával a legnyugodtabb hangomon. Úgy tettem, mint akit nem érdekelt, de legbelül nagyon fájt.
-Ezt csak így mondod? Min vesztetek össze?
-Az hosszú történet. Elmesélném, de most mennem kell nagyon sok házit kaptunk. –elindultam felfelé a lépcsőn, ami kicsit nehezen ment. Ilyenkor minden pénzt meg adtam volna egy egyszintes házért, ahol nem kell felmászni a lépcsőn. Tudtam nagyon is jól, hogy anyu tudja, hogy a lecke csak kifogás, hogy ne kelljen beszélgetnem vele Belláról. Vajon mit nem mondhat el Edward? Miért lehetek különleges a számára, amikor teljesen ugyan olyan vagyok, mint mindenki más, csak jóval ügyetlenebb kiadásban. Folyton ez a két kérdés járt az eszembe. Meg se próbáltam a házira koncentrálni. Végül arra jutottam, hogy ha addig is élek magam kell kiderítenem az igazságot, mert Edward nem fogja elárulni. Este korán lefeküdtem, mert nagyon kimerültem, pedig nagyon nem is csináltam semmit.
Másnap reggel csodálatos napsütésre ébredtem, ami igen ritka Forks-ban. Ha jobban belegondolok amióta itt vagyok Forks-ban, még egyszer sem sütött a nap. Nagyszerűen éreztem magam. Ennyire még sosem pörögtem. Mintha meg ittam volna ébredés előtt egy liter energia italt. Tudtam ma sem lesz könnyebb napom, mint tegnap amilyen volt, de ez a tudat cseppet sem változtatott a jó kedvemen. Hirtelen a gondolataim Bellára kalandoztak el. Biztos nagyon szomorú lehet, ha átjött az apukája. De én nem tehetek arról, hogy megcsalta Edward-ot. Végül is már azt sem tudom, miért érdekel engem Bella, amikor ő kezdett elvelem vitatkozni. Azt sosem fogom neki elfelejteni. Szépen lassan elindultam reggelizni, majd elindultam a suliba. A parkolóba nem láttam Edward kocsiját, se Rosalie-ét. Ilyenkor pedig már itt szoktak lenni. Vártam türelmesen hátha felbukkannak, de hiába vártam. Teltek a percek, de csak nem jelentek meg.
-Cullenék ma nem jönnek. –szólalt meg mellőlem Jessica.
-Ezt meg honnan tudod?
-Ha süt a nap Cullenék nem jönnek iskolába. Az apjuk Carlise kiveszi őket az iskolából, hogy elmenjenek kirándulni. –ez nagyon furcsa. Nem jönnek iskolába, ha süt a nap, hanem inkább kirándulnak? Én biztos nem mennék kirándulni. Mire visszaérnék, kitörném a nyakam.
Jessicának igaza volt. Ma egész nap nem jelent meg a suliban se Edward, se semelyik Cullen. Ha reggel nem rontotta el a kedvem Bella, akkor elrontotta az, hogy Edward nem jött ma suliba. Alig vártam, hogy hazaérjek, és vége legyen a napnak. Otthon már várt a finom vacsora. A konyhában egy cetli várt, hogy „Nem vagyok itthon. Este érek csak haza. Vigyázz magadra. Puszi: Anya.”
Most az egyszer kivételesen örültem neki, hogy egyedül vagyok. Így legalább nem zaklat a kérdéseivel, hogy mi van Bellával, meg van időm gondolkodni. Mire megvacsoráztam meg felmásztam a szobámba, már sötét volt. Mikor beléptem a szobámba majdnem szívinfarktust kaptam.