X. rész

Sziasztok!
Meghoztam ismét az új részt!
Remélem tetszeni fog ez a rész is!
Számítok a kommentekre! Remélem megdobtok majd egy-kettővel!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszy Chanel


Amikor kinyitottam a szemem akkor láttam, hogy Edward arca öt centire se volt az én arcomtól. Edward szája egyre közelebb ért az én számhoz. Éreztem a hideg leheletét az arcomon. Odaért a szája az én számhoz. Olyan csodálatosan csókolt. Nem tudtam gondolkodni, de egyszer csak észhez tértem. Elhúzódtam tőle. Nem szívesen tettem, de muszáj volt, mert megfulladtam volna, meg mert nem tudom, hogy helyes-e ez az egész.
-Sajnálom.- böktem ki, közben meg kapkodtam a levegőt.
-Nincs miért bocsánatot kérned. Én csókoltalak meg, és én egyáltalán nem bánom, de amit bánok az-az, hogy lassan el kell indulnunk a suliba.
Bementem a fürdőbe, hogy átöltözzek. Levettem a piros ruhámat, lezuhanyoztam, felvettem egy lila nadrágot egy szintén lila V kivágású felsővel. Mikor kimentem a fürdőből Edward ugyan úgy ült a kanapén, mint amikor elmentem. Odamentem hozzá, beleültetett az ölébe, és megcsókolt. Kicsit meglepődtem ezen, de nem sokáig haboztam én is visszacsókoltam. Nagyon jó érzés volt. Legszívesebben egész nap így ültem volna, de megint nekem kellett elhúzódnom.
-Mennünk kellene.- felálltam Edward öléből, hogy összeszedjem a cuccaimat. Megfogtam Edward kezét és megpróbáltam felhúzni a kanapéról. Mintha lenne esélyem ellene. Mint gondoltam nem sok sikerrel jártam, mert a kanapén kötöttem ki.
-Edward ez nem volt szép dolog.- álsértődött képpel elindultam az ajtó felé. Edward hirtelen ott termett előttem.
-Mennünk kellene.
-Jó, de csak, ha kapok cserébe valamit.
-Mit szeretnél?- közelebb húzott magához és még egyszer megcsókolt. Körülbelül tíz perc múlva elindultunk le a lépcsőn, kézen fogva. Még mindenki itthon volt, mert ránk vártak. Mindenki minket nézett. Mikor leesett, hogy még mindig egymás kezét fogtuk, azért néztek. Egy kicsit zavarba jöttem. Edward ezt észrevehette, mert szorosabban megfogta a kezem. Először Alice tért magához.
-Jaj, de örülök nektek!- ugrott a nyakamba Alice.- Tudtam, hogy így lesz.
-Alice!- szólt rá Edward.- Mennünk kell, mert elkésünk.- Edward elindult az autókhoz. A többiek is jöttek utánunk. Edward besegített az autóba, és mindannyian elindultunk.
-Köszönöm.- mondtam már út közben.
-Szívesen! Máskor is, csak előtte áruld el, hogy mit köszöntél meg.
-Hogy megmentettél Alice-től.
-Tudom, hogy milyen Alice, meg mert éreztem, hogy zavarban vagy.- közben megérkeztünk a suliba. Edward kisegített az autóból, egy fantasztikus csók kíséretében. Amikor megfordultam láttam, hogy Bella ott áll a parkoló másik végében. A düh izzott a szemében. Mikor látta, hogy arra nézek, elkapta a fejét és berontott az iskolába.
-Ennyit a nagy barátságunkról.
-Milyen barátság?- Bella felé mutattam. Edward-nak rögtön leesett, hogy miről beszélek.- Ne foglalkozz vele. Én itt vagyok neked. Ez nem elég?
-Nem. Na jó talán.- ugrattam Edward-ot.
A szüneteken kívül legközelebb az ebédlőben találkoztam Edward-dal. Bella egész nap nagy ívben került. De amint Edward már mondta nekem, itt van ő.
-Mi a mai programod?- érdeklődött Alice.
-Alvás és alvás.
-Á. Ezek szerint valaki lefárasztott tegnap?- kacsintott Emmett rám és Edward-ra.
-Muszáj neked mindig rosszra gondolni?- kérdezte Edward.
-Nem muszáj, de mi másra gondolhatnék?
-Gyere át inkább hozzánk.- kérlelt Alice.
-Nem is tudom.
-Gyere át kérlek! Kérlek! Kérlek! Holnap már nem kell korán kelned. Addig alhatsz, ameddig akarsz!- kérlelt még mindig.
-Kérlek!- szólalt már meg Rosalie is.
-Na jó!- adtam meg magam.
Az óráim után Edward hazavitt, hogy összeszedjek pár cuccot. Hagytam egy üzenetet anyának, és már mentünk is tovább.
-Miért vettél Alice-nek egy autót?- kérdeztem már út közben.
-Megkértem valamire.
-Mire?- kíváncsiskodtam tovább.
-Az titok.
-Kérlek, mondd el.- néztem rá nagy boci szemekkel.
-Ne nézz így! Azért vettem neki egy autót, mert megkértem, hogy hívjon meg hozzánk.
-Azért vettél neki egy méregdrága autót, hogy meghívjon?
-Igen. Remélem nem haragszol.
-Dehogy haragszok, de miért nem hívtál te meg?
-Féltem, hogy nemet mondasz.
Mikor odaértünk, bent volt Rosalie és Alice autója a garázsban. Bent ültek a nappaliban a fiúkkal, és valamiről beszélgettek. Észre se vették, hogy megérkeztünk, s ezt kihasználva Edward felkapott, és felvitt a szobájába.
-Le kell mennem, de sietek vissza.
-Muszáj?
-Sajnos igen.
-Miről beszélgettek?
-Majd elmondom később, de most kérlek, maradj itt.- parancsolt rám. Magamhoz húztam és megcsókoltam. Ez a csókja most más volt. Tele volt félelemmel és aggodalommal. Leültem a kanapéra, mikor ki ment a szobából. Nem akartam elaludni, de éreztem, hogy egyre jobban nehezednek el a szempilláim.
Pár órával később felébredtem, de Edward nem volt még sehol. Kimentem a szobából, le a nappaliba. Nem volt lent senki, csak egy boríték az asztalon. Kibontottam, mert az én nevem volt ráírva.
Olyan édesen aludtál, hogy nem volt „szívem” felébreszteni. Elmentünk a többiekkel elintézni valamit. Kérlek, maradj a házban. Kaját találsz a konyhában. Sietek vissza. Érezd magad otthon.
Szeretlek: Edward
Kimentem a konyhába szétnézni. Végig néztem az összes szekrényt, és mind tele volt. Nem találtam olyat, amit nem szeretek. Kivettem az egyik szekrényből egy zacskó kakaós Jó reggeltet. Miután megettem, felmentem vissza Edward szobájába. Végig néztem a CD-ket és a könyveket. Már két órája fent vagyok, de még mindig nincs itthon. Lementem vissza a nappaliba, lefeküdtem a kanapéra, és bekapcsoltam a tv-t unaloműzőnek. Az egyik csatornán valamilyen szerelmes film ment. Becsuktam a szemem, és mikor kinyitottam Edward szobájában találtam magam. Edward ott feküdt mellettem és cirógatta az arcomat. Odabújtam hozzá, és nyomtam egy puszit a szájára.
-Jó reggelt!- szólalt meg a világ leggyönyörűbb hangú pasija.
-Már reggel van?
-Igen. Jól aludtál?
-Igen. Mikor jöttél haza?
-Későn. Már szerintem régen aludtál. De miért nem itt fent feküdtél le?
-Néztem a tv-t, aztán hirtelen elaludtam. Mit kellett tegnap elintéznetek?
-A Volturi idejön.
-Volturi? Az meg mi? És miért jön?
-A mi fajtánk királyi családja. Azért jött, hogy betartsa a törvényeit.
-Milyen törvényt?
-Azt a törvényt, ami szerint vámpírok létezését titokban kell tartani. Aki nem teszi, azt meg kell ölniük.
-Bella miatt jöttek?
-Igen. Meg akarják ölni őt és…
-És engem is.- szakítottam félbe.
-Igen, de nyugodj meg. Nem hagyjuk, hogy bántsanak.
-Hogy fogtok megvédeni?
-Bellára Rosalie, Emmett, Alice és Jasper fog vigyázni felválltva. Rád én fogok, persze csak, ha szeretnéd. Carlise pedig elmegy Volterrába beszélni velük, hogy ne bántsanak titeket.
-Bellára pont Rosalie fog vigyázni?
-Ő vállalta el. De ne félj, mert nem hagyom, hogy bántsanak.
-Nem félek. Megbízom benned.- odahajoltam hozzá és megcsókoltam.
-Nem félsz? Nem félsz attól, hogy bármikor meghalhatsz?
-Nem.- felpattantam a kanapéról, de Edward a karom után nyúlt és visszarántott az ölébe.
-Hova-hova?
-A fürdőbe letusolni, átöltözni stb.
-Így is nagyon jól nézel ki.
-Képzelem. Szóval akkor elengedsz, vagy maradjak így egész nap?- Nagy nehezen elengedett, s kimentem a fürdőbe. Megmostam a fogam, letusoltam, megfésülködtem, és persze átöltöztem. Körül belül fél óra alatt végeztem is, ami nálam rekordidőnek számít. Mikor kiléptem a fürdőből Edward az ajtó előtt állt.
-Azt hittem, hogy sose végzel.
-Most rekordidő alatt végeztem.
-Mi lett volna, ha lassan készülsz el? Akkor már biztos bent lennék. Gyere menjünk le. Már biztos éhes vagy.
-Nem. Nem vagyok éhes.- tiltakoztam, de a gyomrom közbe szólt. Hangosan korogni kezdett.
-Nem úgy hallom.- nézett rám Edward fülig érő vigyorral az arcán.- Gyere menjünk.- húzott le a lépcsőn. Nem volt más választásom, ezért megadtam magam. Lementünk a konyhába, ahol bent volt Esme, Alice és Jasper. Esme éppen valamit készített a konyhában. Alice erősen koncentrált valamire, Jasper pedig csak nézte.
-Jó reggelt.- köszöntem.
-Reggel?- kérdezte Alice.- Nem tudod, hogy már kettő is elmúlt?
-Szia!- köszönt Esme.- Pont jókor jöttél. Kész az ebéd.
-Nem kellett volna.
-Dehogynem. Nem hagyom, hogy éhen halj, mert mi nem eszünk. A kedvencedet készítettem sajtostésztát. Remélem ízleni fog, mert még sose csináltam.
Magam elé vettem a tányért, ami púposra volt rakva. Pont olyan volt, mint amilyet anya szokott csinálni. Nagyon finom volt.
-Ez nagyon finom. Pont olyan, mint, ahogy anya készíti.
-Örülök, ha ízlik.- megettem az egész tányérral annyira ízlett.
-Köszönöm szépen. Nagyon finom volt.
-Egészségedre, de egyél még nyugodtan.
-Köszönöm nem. Nem szeretnék jobban elhízni. Már így is kövér vagyok.
-Dehogy vagy kövér.- ölelt meg Edward és nyomott egy puszit a fejemre.
-Jasper menjünk. Váltsuk le Rosalie-t és Emmett-et.- szólalt meg Alice. Elindultak ki Jasper-rel a garázsba. Edward kiment utánuk. Esme barátságosan odaült mellém.
-Ne aggódj. Nem lesz semmi baj.
-Nem akarok teher lenni a számotokra.- mondtam bűnbánóan.
-Nem vagy teher, és nem te tehetsz erről az egészről.
-De…
- Nincs semmi de. Ha te tehetnél erről az egészről, akkor se haragudhatnánk rád. Ne magad okold. Elég, ha Edward okolja magát.
-Edward magát okolja? De miért?
-Azt hiszi, hogy ő tehet arról, hogy meg akar ölni a Volturi.
-De nem ő tehet róla.- hirtelen Edward megjelent mellettem.- Haza kellene mennem.- pattantam fel a kanapéról.
-Nyugi, Alice beszélt már anyukáddal.
-Oké, de beszélni szeretnék veled.
Edward elindult fel a lépcsőn, én pedig követtem,
-Miért magadat okolod a történtek miatt?- kérdeztem, mikor felértünk a szobájába.
-Én sodortalak veszélybe. Én tehetek erről az egészről.- hajtotta le a fejét. Odaléptem hozzá, az álla alá tettem a kezem, hogy felemeljem a fejét.
-Nem. Te nem tehetsz az egészről.- odahúztam magamhoz, és megcsókoltam. Viszonozta a csókom kis idő múlva.
-Mondtam már, hogy szeretlek?- kérdeztem Edward-tól.- Ha nem mondtam volna még, akkor most mondom. Szeretlek.
-Nem hallottam tisztán.
-Szeretlek.
-Én is.- közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.
-Meddig fog tartani ez az egész? És mi fog történni?
-Alice szerint pár nap múlva Carlise már itthon lesz, és senkinek nem lesz semmi baja.
-És akkor mikor mehetek haza?
-Miért? Nem jó itt?
-Dehogy nem. Nekem mindenhol jó, ha te ott vagy.
-Ennek örülök, de le kellene feküdnöd. Már késő van.
-Még nem vagyok fáradt.- lefeküdt a kanapéra, és maga mellé húzott. Ráraktam a fejem a mellkasára, és csak néztük egymást.
-Nem akarlak elveszíteni.- mondta halkan, szinte már suttogta.
-Nem fogsz.
-De ha Carlise nem tud beszélni a Volturival, el kell menekülnünk innen. Sose tudnám megbocsátani magamnak, ha miattam esne bántódásod.
-Nem lesz semmi baj. De ha mégis, akkor nem szeretném, ha magadat okolnád. Nem tehetsz semmiről.
-Lehet, hogy jobb lenne, ha elmennék, hogy nyugodtan tudd élni az életedet tovább.
-Ilyet ne mondj. Én nélküled egy senki vagyok. Belül üres vagyok. Ugye nem fogsz elmenni.- kérdeztem kétségbe esve.
-Nem fogok. Aludj nyugodtan.
-Mégis hogy aludjak, ha ilyeneket mondasz?
-Nyugodtan aludjál. Reggel, ha felébredsz, akkor is itt leszek.
-Biztos?
-Esküszöm.- becsuktam a szemem, és szorosan átöleltem, hogy érezzem, hogy biztos nem hagy itt. Pár perc múlva sikerült is elaludnom.
Egy tisztáson találtam magam. Megpillantottam Edward-ot a tisztás másik végében. Utána szóltam először halkan, majd egyre hangosabban, de Edward elkezdett futni, mintha menekülne előlem. Már olyan hangosan kiabáltam, ahogy a torkomon kifért.
-Itt vagyok. Hilary ébredj fel.- mikor kinyitottam a szemem, felültem a kanapén. Edward az ölébe húzott, és csak akkor láttam, hogy bent van a szobában Esme, Rosalie és Emmett. Mindenki ijedten nézett rám. Ezek szerint nem csak az álmomban kiabáltam.
-Mi történt?
-Megígérted, hogy nem hagysz el.- néztem Edward-ra könnyes szemmel.
-Nem is hagytalak el, hisz itt vagyok.
-De elfogsz. Tudom.
-Honnan vetted?
-Mikor lezuhantam a szikláról, előtte éjszaka megálmodtam, hogy le fogok zuhanni. Meg azt is megálmodtam, hogy szakítani fogsz Bellá-val. Mindenki döbbenten nézett rám.
-Ez most komoly?- kérdezte Edward.
-Igen.
-Miért nem mondtad idáig?
-Mert nem kérdezted.
-Carlise merre van?- nézett Edward a többiekre.
-Körül belül most ért Volterrába.- nézett az órájára Rosalie.
-Beszélnem kell vele.- viharzott ki a szobából Edward.